2011. április havi archívum

Itt a 15. heti romantikus lista: Tabáni öt hete vezet, bekerült Brasch Bence és a Vad Fruttik

2011. április 28. csütörtök

Zene.hu

Állandósulni látszik Tabáni István fölénye a romantikus dalok listáján, hiszen az előadó immár több, mint egy hónapja szerepel a szerelmes listánkon.

Az immár hetedik alkalommal elkészülő romantikus slágerlista a legszebb szerelmes dalok blog – az elmúlt egy hét – látogatottsági adatai alapján készül hétről-hétre. (tovább…)

2014-ig csaknem kétszáz új villamost és trolit vásárol Budapest

2011. április 28. csütörtök

MTI, Magyar Nemzet, Csepel.info

Retrótrolik járnak Budapesten – nem a hagyományőrzés az oka

Csaknem kétszáz új villamost és trolit vásárol Budapest 2014-ig, a képviselők az erről szóló határozatot 31 igen szavazattal egyhangúlag fogadták el a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.

Az előterjesztés szerint 96 (35 és 54 méteres) villamost, illetve 93 trolibuszt szereznek be 2014-ig, a második ütemben, 2016-ig további 37 villamos érkezhet Budapestre. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által kezelt projekt együttes beruházási költsége 156,5 milliárd forint, de ennek jelentős részét, várhatóan 98 százalékát az unió finanszírozza, így Budapestnek hárommilliárd forint önrészt kellene biztosítania. A projekt célja a túlüzemeltetett, műszakilag is elavult villamos- és trolibuszjárműpark frissítése, az alacsony padlós járművek nagyobb arányú megjelenése a vonalakon. (tovább…)

Tőkés László üdvözli az új nemzeti alkotmányt

2011. április 28. csütörtök

Megengedhetetlen, hogy magyar posztkommunistákat támogassanak a rendszerváltó pártokkal szemben Európában

Erdély Ma, Csepel.info

Sajtótájékoztatón köszönte meg 2011. április 27-én budapesti irodájában Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, az Európai Parlament alelnöke az alkotmányozóknak, hogy az új Alaptörvényben a magyar állam határain túl élő nemzetrészekről is gondoskodtak.

Az erdélyi politikus méltatta az új magyar Alkotmány megszövegezését, és szólt az új alaptörvénnyel kapcsolatos nemzetközi kritikákról is, amelyet hisztériakeltésnek nevezett. Tőkés László külön üdvözölte, hogy míg a korábbi alkotmány a határon túli magyarok iránti felelősségérzésről szól, az új alaptörvény azt tartalmazza: Magyarország felelősséget visel sorsukért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogatja magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket, jogaik érvényesítését, közösségi önkormányzataik létrehozását, illetve a szülőföldön való boldogulásukat. (tovább…)

MAFC – Csepel 3 – 1

2011. április 28. csütörtök

Csepelirc.hu, Hunvolley.blog.hu

A MAFC-BME-Mapei hazai pályán 3:1-re győzött a Csepel ellen a férfi Extraliga hetedik helyéért rendezett rájátszásának harmadik mérkőzésén. A MAFC így 2:1-es összesítéssel megnyerte a párharcot.

Remekül kezdett a Csepel, gyorsan kikérte első idejét Vocskó György, a MAFC edzője (0:4). Jahn Péter találataival zárkózott a házigazda (4:5), de a játékos-edző, Tamás Zoltán bombáival megint meglépett a látogató. (tovább…)

Európát képviseli a Halker-KiralyTeam Kanadában

2011. április 28. csütörtök

Kiralyteam, Csepel.info

Újabb rangos megtiszteltetés érte a csepeli Halker-KiralyTeam csapatát, hiszen egyedüli európai csapatként meghívást kapott a kanadai Quebec Open elnevezésű nyílt nemzetközi kick-box világkupára.

Az egyik legnagyobb Észak-Amerikai tornán 4 napon keresztül 32 küzdőtéren zajlik majd a harc, de a közel 2000 induló között idén 3 magyar fiatalnak is szoríthatunk, hiszen a verseny szervezői meghívták a Halker-KiralyTeam 3 világbajnok versenyzőjét, Király István VI. Danos nagymester vezetésével. (tovább…)

Vizelt, majd provokált – így tört ki a verekedés Gyöngyöspatán

2011. április 27. szerda

MTI, Index, TV2 Tények

“Karlengető” Alex hugyozik majd provokál, befut a cigányok közé, akik megverik: íme a rendőrségi felvétel

A térfigyelő kamera képei szerint egy a Bem utcai cigánytelepnél magán könnyítő részeg idegen miatt robbant ki a konfliktus.

Az ott lakó romák szóvá tették a községben tartózkodó petőfibányai férfi magatartását. Erre ő provokálta a romákat, majd közéjük ment, és ez után tört ki a verekedés – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Egy másik férfi, aki a helyszínen megsérült, a kórházban úgy nyilatkozott, hogy ő a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagja – tette hozzá Soltész Bálint.

A Hír TV beszámolóját itt nézhetik meg (tovább…)

Csepeli Családi Majális

2011. április 27. szerda

Csepel.hu

A részletes programhoz kattintson a képre!

Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját 2011. május 1-jén tartandó Csepeli Családi Majális-ra a Rákóczi kertbe. Kézműves foglalkozásokkal, aszfaltrajz versennyel, papírsárkány építéssel, 9 órától várjuk az érdeklődőket!

Életmentő segítség…

2011. április 27. szerda

Csepel.hu

A Csepeli Közterület-felügyelet 8 tagja tartott ellenőrzést a Deák téren április 21-én 7.45-kor, amikor Tóth István Zsolt – az egyik Közterület – felügyelő – arra lett figyelmes, hogy a kukatároló mellett fekszik egy járókelő. Közelebbről szemügyre véve feltételezhető volt, hogy cukorbeteg az illető és leesett a vércukor szintje.

Mivel az ellenőrzést végző csoport egyik tagja cukorbeteg, így a nála lévő szőlőcukorból a rosszul lévő járókelőnek is adtak. Plédre fektették, stabil oldalfekvő helyzetbe és riasztották a mentőket. (tovább…)

Védőoltással a méhnyakrák ellen!

2011. április 27. szerda

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat 2011. április 27-29. között méhnyakrák megelőző programot indított – tájékoztatták az érdeklődőket tegnap a Polgármesteri Hivatal Nagytanácstermében tartott Szülői Fórumon. A megjelenteket Kanyik Csaba, az Egészségügyi és Szociális Ágazat vezetője köszöntötte, majd Morovik Attila alpolgármester beszámolt a HPV védőoltás megvalósulásának előzményeiről.

Ezután Póta György a házi gyermekorvosok képviseletében rövid szakmai előadást tartott a méhnyakrák megelőzésének fontosságáról. (tovább…)

A “Hú, de gáz! – TOP 3”-ban a Csepel FC

2011. április 27. szerda

Pepsifoci, Csepel.info

Magyar labdarúgás, harmadosztály – Kevés ember is tud nagy balhét csinálni (Fotó: Csepelfc.hu)

A Pepsifoci.hu összeállította a magyar labdarúgás elmúlt hetének legpozitívabb és legnegatívabb jelenségeit. A negatív toplistában az első helyen szerepel a Csepel FC legutóbbi mérkőzésén kitört botrány.

Az alábbiakban a Pepsifoci.hu  írását olvashatják. (tovább…)