2011. február havi archívum

Dunai evezősverseny

2011. február 27. vasárnap

Nava.hu – 1943. május

A csepeli Duna-ágban rendezték meg az első idei nagyszabású evezősversenyt.

Az üldözési versenyben 18 nyolcas vett részt.

Gyurcsány engedélyt kapott a párt elfoglalására

2011. február 26. szombat

Magyar Nemzet

Gyurcsány Ferenc párton belüli erősödését látják politológusok a Demokratikus Koalíció országossá minősítésében. A volt kormányfő-pártelnök most lehetőséget kapott arra, hogy újra a saját képére formálja a Magyar Szocialista Pártot.

Átmenetileg elcsitulhat a harc az MSZP-ben, de a tisztújítás közeledtével újult erővel törhetnek föl a konfliktusok. Gyurcsány nem kockáztatta meg a szakadár politikus bélyegét, s a párt is az egységes arculat látszata mellett döntve inkább integrálta a volt miniszterelnököt. Kérdés, hogy Gyurcsány erőcsoportja mire lesz képes. (tovább…)

Szomorú évvége

2011. február 26. szombat

Csepelfc.hu

Rosszul végződött a 2010-es év a csepeli futballbarátok számára. Négy olyan játékos távozott az utolsó negyedévben, akik vagy egész pályafutásukat, vagy annak egy jelentős szakaszát töltötték nálunk.

Elsőnek, még októberben Gondár György /sz. 1945./ hunyt el, aki gyermekkorától a Csepel SC játékosa, és 1961-72, között 159 mérkőzésen, balszélsőként és balhátvédként játszva 8 gólt lőtt. Sokszoros ifi válogatottként már 16 évesen bemutatkozott a felnőttek közt. (tovább…)

Megszavazták a költségvetést: Csepel elkerülheti a pénzügyi csődöt

2011. február 26. szombat

Az MSZP nem támogatta a lakáspályázatok kiírását és az ingyenes házasságkötést

Bár súlyos áldozatokat kell érte hozni, a csepeli önkormányzat képviselő-testülete péntek este megszavazta azt a költségvetést, amely hosszú évek után először teremti meg a fenntartható gazdálkodás alapjait, és csökkenti több mint egymilliárd forinttal az MSZP-s önkormányzatok alatt évről évre növekvő költségvetési hiányt.

Az előterjesztést – csakúgy, mint az ingyenes házasságkötést, az infláció alatti lakásbérleti-díj rendezést és a szociális lakáspályázatokat lehetővé tévő rendeleteket – a csepeli MSZP-frakció nem támogatta – értesült a Csepel.info. (tovább…)

A kommunista diktatúrák áldozataira emlékezett Csepel

2011. február 25. péntek

Csepel.hu, Csepel.info

Megemlékezés Mansfeld Péter emléktáblájánál

2011. február 24-én a Csepel-sziget Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban   Mansfeld Péter  emléktáblájánál kezdődött a megemlékezés. Az eseményen Németh Szilárd polgármestert Ábel Attila képviselte.

Február 25-én, pénteken délelőtt 10 órakor avatták fel a csepeli önkormányzat falán a kommunizmus áldozatainak emléktábláját. A csepeli MSZP képviselői mindkét ünnepi megemlékezésről távol maradtak, éppen úgy, ahogy 2010. december 6-án, amikor a képviselő-testületet alkotó többi párt a község lakossága által megakadályozott 1944-es kiürítési kísérletre emlékezett. (tovább…)

Vita a csepeli nagyberuházás körül

2011. február 25. péntek

ATV

Az ATV Jam vendége Németh Szilárd, Csepel polgármestere volt. A Jam szerkesztői kíváncsiak lettek volna a Csepel SC Alapítvány vezetőinek véleményére is, ők azonban nem éltek ezzel a lehetőséggel.

A reggeli interjú felvételét a fenti képre kattintva tekinthetik meg.

Májusban kezdődik a csepeli kettős gyilkosság pere

2011. február 25. péntek

Magyar Nemzet, Index, Csepel.info

Május első hetében kezdődik a csepeli kettős gyilkosság tárgyalása a Fővárosi Bíróságon, írja a Magyar Nemzet.

A lap információi szerint az eljárás egész hónapban tart majd, hetente két tárgyalási napot tűzött ki Németh Nándor tanácselnök. (tovább…)

Kajakverseny a csepeli Duna-ágban

2011. február 24. csütörtök

Nava.hu – 1942. szeptember

A kajakozás egyre népszerűbbé válik Magyarországon. A csepeli Duna-ágban rendezett rövid távú versenyen népes mezőny indult.

Férfi egyes. Győztese: Balatoni Kamill. Tízes kanadier-verseny.

Bírósági ülnökök jelölése

2011. február 24. csütörtök

Csepel.hu

A Magyar Köztársaság Alkotmánya értelmében az ítélkezésben a törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák is részt vesznek. A 2007-ben megválasztott ülnökök mandátuma 2011-ben lejár, ezért idén március 7. és április 30. közötti időpontra tűzte ki a Köztársasági Elnök az újak megválasztását.

Budapest XX., XXI., és XXII. Kerületi Bíróságra 10 ülnök és 5 pedagógus ülnök megválasztását írta elő az Országos Igazságszolgáltatási Tanács. (tovább…)

Mutyiügyek: Szenteczky hallgat

2011. február 24. csütörtök

Krónika, Csepel.info

2008 augusztusában 5447 km-t utazott közpénzen a kocsijával, ami nagyobb, mint a New York–San Francisco-távolság légvonalban – a papíron Csepelen, a munkahelyétől 1,5 km-re lakó vezérigazgató záhonyi benzinszámlákat is “virított”

Tavaly októbertől vizsgálódik egy ad hoc bizottság a csepeli önkormányzatnál korábban történt esetleges visszaélésekkel kapcsolatban, a bizottsági munkát lezáró jelentés most született meg. A testület egyebek közt bérlakások áron aluli eladását vizsgálta, de büntető feljelentést javasolnak a közbeszerzésekkel kapcsolatban is.

Sikertelenül kereste a Magyar Rádió Krónika hírműsora Szenteczky Jánost, a számos mutyigyanús ügybe keveredett csepeli MSZP elnökét – számolt be erről a rádió híroldala.

A Krónika beszámolóját itt hallgathatja meg. (tovább…)