Gyurcsány engedélyt kapott a párt elfoglalására

Magyar Nemzet

Gyurcsány Ferenc párton belüli erősödését látják politológusok a Demokratikus Koalíció országossá minősítésében. A volt kormányfő-pártelnök most lehetőséget kapott arra, hogy újra a saját képére formálja a Magyar Szocialista Pártot.

Átmenetileg elcsitulhat a harc az MSZP-ben, de a tisztújítás közeledtével újult erővel törhetnek föl a konfliktusok. Gyurcsány nem kockáztatta meg a szakadár politikus bélyegét, s a párt is az egységes arculat látszata mellett döntve inkább integrálta a volt miniszterelnököt. Kérdés, hogy Gyurcsány erőcsoportja mire lesz képes.

Nagyot lépett előre Gyurcsány Ferenc szombaton azzal, hogy az MSZP országos minősítést adott az általa még tavaly októberben gründolt Demokratikus Koalíció néven futó platformnak. A minősítéshez az új erőcsoportnak formai követelményeket kellett teljesítenie, vagyis be kellett nyújtania programját, szervezeti felépítését, működési elveit és a legalább háromszáz tag meglétét igazoló okiratokat. Emlékezetes: a Társadalompolitikai Tagozat keményen kritizálta a baloldali kormány politikai és gazdasági irányvonalát, aminek eredményeképpen 2008-ban meg is vonták tőlük az országos minősítést s az azzal járó befolyást is. Ezzel e tömörülés egyre távolodott az MSZP krémjétől, manapság már alig hallani róluk. Nem úgy Gyurcsányról és az általa megszervezett platformról.

Integrátorok

Kiszelly Zoltán az MNO-nak Gyurcsány erősödését emelte ki, hiszen immár legitim módon tud megszólalni a pártban, s a minősítéssel erős jogosítványokat is kap. Emellett – teszi hozzá a politológus – továbbra is a volt miniszterelnök kezében vannak a Táncsics Alapítvány ügyei. Annyi bizonyos, hogy „Gyurcsánynak esze ágában sincs távozni”. A szakember átmeneti fegyverszünetre számít az MSZP-ben, ugyanakkor a konfliktusok megmaradnak. Szerinte a választmány szombati döntése integrálta Gyurcsányt a pártba, egyfajta gesztust tettek a volt kormányfő irányába. Amiért persze viszonzást várnak, például a soron következő tisztújítás alkalmával – tette hozzá Kiszelly Zoltán.

Gyurcsány politizálása a pártelnöki lemondás után, ám politikai ambícióinak további fenntartásával már a kezdetektől kétirányú lehetett – értékelte a helyzetet az MNO-nak Zárug Péter Farkas. A politológus szerint „az egyik út Gyurcsány kiválása az MSZP-ből és az új, fiatal generációnak az egy pártba tömörítése”, a másik pedig a párton belül személyének és híveinek a kiegyezése az ellenfeleivel, valamint a párt nagy öregjeivel.

A szocialisták célja az is, hogy a veszekedő pert képe helyett egy egységes ellenzéki párt képe jelenjen meg a közvélemény előtt. Tehát – állítja Kiszelly – „a vezetésnek teljesen logikus döntése volt arra felszólítani a választmányt, hogy támogassák Gyurcsányt”. Mesterházy Attila jelenlegi pártelnök még a döntés előtt arra hívta fel a választmányi ülésen részt vevő politikusokat és fontos embereket, hogy „egyhangúlag támogassák a választmány előterjesztését”, amely azt javasolja, hogy Gyurcsány platformja kapja meg az országos minősítést. Egyébként Simon Gábor választmányi elnök tájékoztatása szerint egyhangú döntés született. Ugyanakkor Kiszelly Zoltán szerint még „nagyon sok konfliktus áll az MSZP előtt”, de ezeket igyekeznek majd elrejteni a közvélemény előtt. Talán Szanyi Tibor is csendesebb lesz, ha nem akar az örökös békétlenkedő szerepében feltűnni – vetíti előre az elemző. Köztudott: Szanyi szinte folyamatosan támadja és kritizálja a Gyurcsány által fémjelzett irányvonalat.

Mi lesz a harmadik lépés?

„Gyurcsány és agytrösztje amellett döntött, hogy nem új hálót épít, hanem még egyszer összeszedi energiáit és megpróbálja újra bevenni az MSZP bástyáit” – hívta fel a figyelmet Zárug Péter Farkas. Ez mint politikai, mind pedig anyagi téren racionálisabb döntés volt számukra, s nem társul az amúgy is rossz megítélése mellé a szakadár bélyeg – teszi hozzá az elemző. „A mostani platformalakítás ennek a folyamatnak a második állomása volt, az első magának a demokratikus koalíció platformnak a létrehozatala”. Zárug szerint Gyurcsány most a párt országos engedélyével foghat bele újra a saját arculatra való alakításba, „s korábbi szárnysegédjeit ennek megfelelően ültette pozícióba”. Kérdés az – fogalmaz a politológus –, hogy mi lesz a harmadik lépés, s milyen sikerrel jár vagy járhat a párt bevételének szándéka.

Szivárgás

Az elnök Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba és Vitányi Iván pedig alelnöki minőségben vesznek részt a csoportosulás munkájában. A Demokratikus Koalíció országossá nyilvánításával továbbra is hét a szocialista pártban működő platformok száma, mivel a Ficsor Ádám korábbi titokminiszter és Molnár Csaba egykori kancelláriaminiszter fémjelezte Magyar Progresszív Társaság platform nem kérte országos minősítését, vezetői és tagjainak nagy része Gyurcsány égisze alatt politizál tovább. Az MTI információja szerint a platformhoz eddig mintegy ezerkétszáz párttag csatlakozott.

mno.hu

50 hozzászólás “Gyurcsány engedélyt kapott a párt elfoglalására” bejegyzésre

  1. "?!" szerint:

    Emlékeztető arra, hogy milyen teljesítményre képes az MSZP-t ismét jelképező Gyurcsány, az őszödi böszme!

    “Amit az előző hónapokban titokban meglehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk azt megtettük.

    Úgy őriztük a titkot, mint soha.

    Nincsen sok választás.

    Azért nincsen, mert elkúrtuk.

    Nem kicsit, nagyon.

    Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk.

    Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.

    Teljesen világos volt, hogy amit mondunk az nem igaz.

    Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni.

    És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig.

    Semmit.

    Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást.

    Semmit.

    Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?

    A dolog úgy áll, hogy nincsen választás.

    Gyorsan eljött az igazság pillanata.

    Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai segítette, hogy ezt túléljük.

    Nincsen tovább.

    Nincsen.

    Magyarország le van írva.

    És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is.

    Az a csapat akikre rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat csak erre a teljesítményre képes.
    Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és jobbat. Ha belegebedünk, akkor sem.

    Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna.

    E helyett hazudtunk reggel éjjel meg este.

    Ott tévedtek, ha azt hiszitek, hogy van választásotok.

    Nincsen.

    Nekem sincs.

    Ma legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk-e mi befolyásolni, hogy mi történik, vagy ránk fog omlani.”

    Láthattuk, hogy dilettantizmusuk miatt bekövetkezett eseményeket Gyurcsányék nem tudták befolyásolni, és az exkommunistákból átvedlett mocskos tolvaj szoc-lib maffia dilettáns működésének a következményei 2008. őszén ráomlottak Magyarországra.
    Gyurcsány pedig patkányként menekült el a miniszterelnöki posztról.

    Az MSZP-t minősíti az a tény, hogy ez a dilettáns majom ismét emblematikus figurája lehet az MSZP nevezetű exkommunista bűnszövetkezetnek!

  2. Hédy szerint:

    Éljen a szocik királya :))))

  3. kuku szerint:

    Most egységet termtettek azaz ismét hazudtak

  4. Bakker szerint:

    Még jó, hogy a fideszben nincs ilyen gond, így a kormányzó párt teljes kapacítással folytathatja egyesek szerint nemzetmegmentő, mások szerint nemzettemető munkáját. Közben meg úgy néz ki, a régóta regnáló OV. Rosenfeld Mátyás babérjaira tör.

  5. Bakker szerint:

    Pelczné volt az RMDSZ tisztújító kongresszusán, ahol OV-hoz hasonlóan öregbítette 2/3-unk jó hírnevét most éppen keletre tőlünk:

    Ezután Pelczné Gáll Ildikó adta át – mint hangsúlyozta – a kétharmados Fidesz üzenetét. Úgy vélte, ahogy tavaly Magyarországon, eljött a változás ideje az RMDSZ életében is. – Korszakhatárhoz érkeztünk. A mai nap útkeresésről, a jövő együttműködéseiről is szól – mondta. Majd figyelmeztetett: amikor a jövendő elnökről dönt, az RMDSZ-nek gondolnia kell a környezetére is. – Ha ez a gondolkodás elmarad, valami véget ér. Ha a változás mellett döntenek, segítőkezet nyújtunk Önöknek – mondta a küldöttek hurrogása közben. A Fidesz alelnöke egyúttal rámutatott: „a figyelmetlenségből adódó tévedések egy életre szólnak”.

  6. grün szerint:

    Csak keményen Feri!
    Az idő nektek dolgozik!
    A zemberek értelme lassan felülkerekedik az érzelmeiken és akkor már megértik a csődbehúzás lényegét! Szlogenekből nem lehet megélni, csak néhány politikusnak!
    Nagybátyám pár hónap múlva már szégyellte, hogy megvette anno a Záporjóskát, de amíg győzte pénzzel nem adta fel, mert nagyon kiröhögtük volna!
    Utána ellopták és nem is nagyon ment utána!!!

  7. abcd szerint:

    Kerek ez a világ !

    Navracsics Tibor a Figyelőnek adott interjúban azt mondta, szerinte túl bonyolult kérdés az alkotmány ahhoz, hogy népszavazást lehessen róla tartani. Korábban Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője lengette be a megerősítő népszavazás gondolatát, amit ő, a közigazgatási és igazságügyi csúcsminiszterrel ellentétben, nem tartott túl komoly jogi kérdésnek ahhoz, hogy az állampolgárok dönthessenek róla.

  8. grün szerint:

    Azért kíváncsian várom mit fizet egy telitalálat a zAlkotmány TOTÓ-n?!

  9. aggódó szerint:

    Az esélyt a visszatérésre nem a baloldaltól várhatja, hanem a kormányzó párt döntéseitől.

    A megszerzett népszerűséget el is lehet veszíteni, “csak” szembe kell menni a szavazók többségének akaratával: elszámoltatás elmaradása,adómegszorítások 300 ezer alatt -növekvő árak kíséretében, ( ahelyett, hogy azoktól vennék el, akik ellopták) plusz szavazójog segélyeséknek, a nyugdíjszámítás eltérítése a befizetésekről stb.

    Valamiben reménykedik a megrögzött hazudozó…

  10. "?!" szerint:

    Tetves gyurcsányimádó exkommunista szoc-lib agitátorok (“Bakker”, “grün”, stb.)!
    Segítsetek megoldani a “csaba-bavária-gyalog péter” cimborátoknak a néhány napja feladott alábbi egyszerű számtanpéldát, amely megoldása esetén magatok is megtudhatjátok, hogy mire lehetne számítani akkor, ha a zavaros elméjű pojáca Gyurcsány ismét hatalomra kerülhetne!

    Számtanpélda:

    A Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai kormányok 8 év alatt megháromszorozták hazánk államadósságát, amely az Orbán kormány 2010 májusi hivatalba lépésének az időpontjára meghaladta a 20 ezer milliárd Ft-ot.
    Tehát az államadósság 8 év szoci kormányzás alatt közel 14 ezer milliárd Ft-tal növekedett.

    Ennek következtében az Orbán-kormánynak 2011-ben 2.429 milliárd Ft, 2012-ben 2.302 milliárd Ft, 2013-ban 3.076 milliárd Ft, 2014-ben 2.704 milliárd Ft (mai árfolyamon számolva 4 év alatt összesen 10.511 milliárd Ft) adósságszolgálati kötelezettséget kell teljesíteni a hitelezők felé, a hiteleket felvevő és a pénzt eltüntető szocik helyett.

    “csaba-bavária-gyalog péter” a 13:02-es írásában azt állította, hogy “Kiszámoltam ha a szocik elleni vádak egytől egyig igazak, a nyolc év alatti sikkasztásuk nem éri el az 500 milliárdot sem”.

    “csaba-bavária-gyalog péter” kijelentése miatt, kérdezem “csaba-bavária-gyalog péter”-től és a többi itt fórumozó exkommunista szoc-lib agitátortól az alábbiakat:

    1. kérdés:
    Ha a balfácán szocik 500 milliárd Ft-nál is kevesebbet sikkasztottak el 8 év alatt, akkor mennyit kellett ellopniuk az általuk felvett közel 14 ezer milliárd Ft-ból ahhoz, hogy mind a 14 ezer milliárd Ft eltűnjön?

    2. kérdés
    Mennyi adósságszolgálati kötelezettséget kell teljesíteni a következő 4 év alatt a szocik által eltüntetett hitelek miatt az Orbán-kormánynak egy-egy magyar állampolgár után, ha Magyarország lakosságának a lélekszámát a csecsemőktől az aggastyánokig mindenkit beszámítva 10 millió főnek tekintjük, a 4 év alatt fizetendő adósságszolgálat összegét pedig mai árfolyamon számolva 10.511 milliárd Ft-ban határozzuk meg?

    “csaba-bavária-gyalog péter” csak az első kérdést megválaszolására képes (arra is csak azért, mert részese volt a pénz eltüntetésének), ezért kizárólag neki elárulom, hogy a következő 4 évben az Orbán-kormánynak minden magyar állampolgár után (a szoc-segélyből élőket és a nyugdíjasokat is beszámítva) fejenként 1 millió 51 ezer Ft-ot kell kifizetni a hitelezők részére!
    Azaz, a szoc-lib agitátorok által folyamatosan rágalmazott Orbán-kormánynak minden egyes magyar állampolgár nevében évente 263 ezer Ft-ot kell leperkálni a következő 4 évben “a világgazdaság pénzbőségének az időszakában” a szocik által felvett és elkúrt hitelek törlesztése címén.

    Azt remélve, hogy az első kérdés megválaszolása nem haladja meg az itt fórumozó exkommunista szoc-lib agitátorok szellemi képességét, jó számolgatást kívánok!

  11. csaba péter szerint:

    T Tetves “?!” hamár , homár
    Majd kedden leszek kíváncsi fröcsögésedre.

  12. Miska72 szerint:

    Gyurcsány egy ……………….. való gazember, a többi szocialistával együtt!

  13. "?!" szerint:

    “csaba-bavária-gyalog péter”!

    Fröcsögés helyett, a fenti Neked írt számtanpéldában feltett kérdésekre próbálj konkrét válaszokat adni!

  14. nagyapó szerint:

    Jó Gyurcsány(i) ágálása. Értelmeset nem tud mondani, viszont lopásaival, hazudozásaival állandó támadási felületet ad, amire a szocik ellenfelei nyugodtan tüzelhetnek.

  15. Axor szerint:

    Ameddig Gyurcsányi „lopakodó” Ferenc az mszp erős embere marad, addig nem kell aggódni a jobboldalon 2014-es választáson 2/3 megint meglesz.
    Feltéve, nem lesz addig Zuschlag szomszédja.
    „Tisztelt” elvtársak 100 forint is sok ha elsikkasztják de 500 milliárd!
    Ezért minden balliberális szavazót is felelősség terhel!
    Ezért kérem a szoc.-lib oldalt szerényebben-szerényebben.

  16. zsonyo szerint:

    Gyurcsányt lehet reménnyel nézni és akkor szimpatikus figura. Lehet félni tőle és gyűlölt emberként bemutatni. Egyet nem lehet: közömbösnek lenni hozzá!
    Lehet leegyszerűsíteni az egyéniségét az öszödi beszédre és a felületes szemlélőben azt sugalni, hogy ezt a böszmeséget csak ő tehette. Nem lehet nem észrevenni, hogy a ma kormányzó elit is megírta már cselekedeteivel a maga öszödi beszédét, csak ott hiányzik még egy karakter aki ezen változtatni akarna, és ezt el is mondaná. Előbb-utóbb pedig ott is lesz jelentkező aki a változtatás kálváriáján végiggyalogol. Mert muszály! Nem megkerülhető!

  17. D-arkangyal szerint:

    VÉGRE!

    És akkor már remélem elszámoltatja ezt a féreg Orbánt, hogy miből is van a vagyona!

    Igazából nem is kell elszámoltatnia, hiszen tudjuk.

    Az adófizetők forintjaiból!

  18. Miska72 szerint:

    D-arkanygal remélem Fletóval fog eggyütt ülni. 🙂 🙂 🙂

  19. Miska72 szerint:

    D-arkangyal ehhez mit szólsz?

    Eladósították a lerületet és a Tóth Miska és a Szélhámos Gábor elengedte Zsirainé Bara Évá beruházási igazgatót KORENGEDMÉNYES NYUGDÍJBA! Az ehhez szükséger 5.248.700 Ft össszeget AZ ÖNKORMÁNYZAT BIZTOSÍTJA AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLLTALÁNOS TARTALÉKÁNAK TERHÉRE!

    ELFOGADÁS :AZONNAL
    VÉGREHAJTÁS: AZONNAL

    FELELŐS: TÓTH MIHÁLY
    VÉGREHAJTÁSÉRT: HALMOS ISTVÁNNÉ ÁGAZATVEZETŐ

    ALÁÍRÁS: TÓTH MIHÁLY ÉS SÉLHÁMOS GÁBOR!

    EZT AZ ÖSSZEGET MEGINT A CSEPELI ADÓFIZETŐK ADÓJÁBÓL FIZETTÉK KI!

    kérdés: Zsirainé Bara Éva itt lakik-e a kerületben?
    Ráadásil ha nem, miért a csepeli adófizetők fizetik a korengedményes nyugdíjazását?
    Mincs szükség a szar munkájára? Akkor ellehet menni utcát sepregetni, vagy fonodába 3 műszakba állandó éjszakás műszakba!
    No comment

  20. Pecás szerint:

    Bocs,Zsiláné -nak hívták, csak a pontosítás kedvéért!De persze nem ez a lényeg, teljesen egyetértek Miska72-vel!Felháborító az eljárás, hiszen a hölgy(aki egyébként jó munkaerő volt, és odafigyelt arra amivel megbízták) még tudott volna dolgozni nyugodtan, lett volna mit elvégeznie!!!!!!!!

  21. Tarjányi László szerint:

    Miska72! Olyant minősítettél, akit nem is ismersz! Rólam aztán nem lehet elmondani, hogy akár szoclib, akár fideszes lennék, minthogy a MIÉP képviseletében vettem részt a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság munkájában 2002 és 2006 között.
    Zsiláné Bara Éva akkor a beruházási csoportnál volt osztályvezető az önkormányzatnál, én úgy tapasztaltam, hogy felkészült szakember és korrekten végzi a munkáját, akkor még köztisztviselőként. Nem az ott dolgozókon múlott, hogy kiszervezték őket a CSEVAK-ba, mert Tóth Mihályék így oldották meg a hivatali dolgozók elhelyezését, miután fuccsba ment a nagyszabású polgármesteri hivatali épületfelújítás!
    PPP meg egyebek ugye! Az átszervezett dolgozók kikerültek a közhivatalnokok közül, bérüket úgymond átállították a “versenyszférának” minősülő CSEVAK szerint, s az osztályvezetők igazgatói címet kaptak, lett 9 igazgató, így már semmi akadálya nem volt annak, hogy a 9 osztályvezetőből lett igazgató fölé Szenteczky Jánost kinevezzék a CSEVAK vezérigazgatójának! Természetesen vezérigazgatói fizetéssel! Röhejes, hogy egy ilyen kis cég, a dolgozók számát tekintve, 9 igazgatóval és egy vezérigazgatóval rendelkezzék!!!
    Az előző vezető, Endrődy István még csak Csevak igazgató volt egy személyben.
    Kiváncsian várom, most mi a helyzet, hogy fideszes vezetésű lett a CSEVAK, visszatérnek az előző állapothoz, visszaveszik-e a volt köztisztviselőket az önkormányzathoz a Beruházási Irodába, vagy maradnak a “versenypiaci bérek” és 9 igazgató + 1 vezérigazgató, miközben 1Mrd-ot kell megtakarítani?
    Erre választ kérek az új CSEVAK vezértől, vagy a polgármestertől + 3 alpolgármesteről!
    Tessenek már szívesek ismertetni Csepel lakosságával, milyen átalakítások történtek a CSEVAK-nál, hány fő dolgozik ott, milyen árbevétel mellett, mi a fő tevékenység! Tisztelettel várom válaszukat itt a csepelinfón egy cikkben + a Csepeli Hírmondóban!
    Zsiláné Bara Éva 2006 utánni tevékenységéről nincs tudomásom, feltételezem, hogy a CSEVAK-nál tisztességesen, szakmai hozzáértéssel végezte a munkáját. A zsebtömőket pedig elsősorban a helyi politikusok között kell keresni, köztük az előző önkormányzat tagjai közt, nem pedig a hivatali dolgozók között. Közülük ha valaki mégis bekerült a “kedvezményezettek” közé, az a helyi politikusok akaratából és érdekéből történt, a pénz nem alulról, hanem felülről osztják! Természetesen, ha valakinek tudomása van arról, hogy a főnökökön kívül a hivatali apparátus valamely tagja is érintett korrupcióban, közpénz lenyúlásában, az tegyen bejelentést az új fideszes vezetésnek!
    Zsiláné Bara Éva tudomásom szerint sohasem volt csepeli lakos, azt hiszem Érden lakik, de ez a hivatali dolgozóknál sohasem volt kritérium, építészmérnöki végzettséget igénylő beosztásnál meg különösképpen nem. A korengedményes nyugdíjazásban sincsen semmi különös, az én feleségem 1 hónappal később született, mint hogy 57 éves korában nyugdíjba mehetett volna, 59 éves koráig kellett volna dolgoznia, 1 hónap miatt két évet (!!!), így amikor elérte az 58-at, a munkáltatója az utolsó évet előre egyösszegben kifizette a Nyugdíjbiztosítónak, s így 58 évesen korengedményes nyugdíjba mehetett. A munkáltatójának ez kb. 1-1.5M-ba került, de erre minden cégnek van kerete, hogy leépítésnél a nyugdíj előtt állókat küldik el, hogy ne a fiatalabbak közül kelljen létszámot csökkenteni. Tekintve a Csevakos igazgatói fizetést, az 5MFt egyévi jövedelemnek felelhet meg. Azok akik nem önkormányzati dolgozók persze tarthatják felesleges kifizetésnek a korengedményes nyugdíj+postaköltség egyösszegű megfizetését a Nyugdíjbiztosítónak, viszont azt a dolgozó havi bontásban, immár nyugdíjként fogja megkapni! Nem gondolom, hogy egy ilyen nagyarányú átszervezést, amit a 16éves MSZP uralom utánni váltás okoz, a közvetlenül nyugdíj előtt állókkal kellene véghezvinni illetve nekik kellene kiinni a “méregpoharat” a politikusok helyett!
    Én mint mérnök visszautasítom, hogy bárki egy mérnöktársam munkáját látatlanban SZAR-nak minősítse!!!

  22. Tarjányi László szerint:

    Gyurcsány újabb politikai karrierjében pedig kételkedem, akit egy eszes parasztgyerek pofára tudott ejteni, az ne tervezzen politikai karriert!
    Írjátok be a google-ba “lánc-email”, s hátradőlve olvassátok el, hogyan okozta a miniszterelnök-keresősdi Gyurcsány bukását még a pártelnöki székből is!!! Terjesszétek!
    Cikk itt található:
    Olvasó: Buktassuk meg Bajnait is! – HUNHIR.INFO – természetesen …2009. dec. 2. … A lánc-email hátulról van előre időrendi sorban, mint itt a helyszíni tudósítások, aki egy következő fázis címzettje volt, az olvashatta az …
    hunhir.info/?pid=hirek&id=25181 – Tárolt változat

  23. Bakker szerint:

    Itt az a lényeg, hogy aki nincs velünk az kommunista, szoc-libsi, meg egyebek. Itt nem kritérium a gondolkodás, más véleményének tiszteletben tartása. Itt, azt az oldalt nem érdekli mi a jelenlegi helyzet, akire kimondják hogy bűnös, akkor az bűnös ha törik, ha szakad. Kit érdekel a törvény, ha lehetne már Linch lenne a bíró mind a 3200 településen.
    Hát így állunk Tarjányi úr! De én úgy gondolom, ezt Ön nélkülem is tudta, tudja.

  24. Öreg halász szerint:

    Az a lényeg, hogy a kommunisták mindenféle néven fórumoznak. És eközben ilyeneket hazudoznak: “aki nincs velünk az kommunista, szoc-libsi, meg egyebek”.

    Bakker. Te azzal kezdted, hogy jobboldali vagy. Csak még egyetlen egy jobboldali gondolatod se volt, viszont – szerintem – még Sztálint is simán megvédted volna.

    Azért ez elég átlátszó.

  25. Bakker szerint:

    Sose mondtam hogy jobboldali vagyok, de azt se hogy baloldali.
    Nem védek senkit és nem vagyok az adófizetők ellensége.
    Tőlem aztán bárki felakaszthatja magát aki be akar csapni, főleg ha politikus az illető! Krokodilkönnyeket nem hullajtok értük.
    De ha úgy gondolod, mond meg mit kell tennem Öreg halász! Lehet, megteszem!

  26. ittlakó szerint:

    Már elmondtam egy párszor, de még fogom sokszor, nagyon sokszor!

    Én Csepelen lakom. Nagyon régóta. Itt születtem. Úgy gondolom megillet a lehetőség, hogy véleményt mondjak a kerülettel kapcsolatban. Sokkal jobban megillet, mint Borka-Szász elvtársat. Őt, aki ugyan önkormányzati képviselővé választatta magát itt Csepelen, de nagyjából ennyi köze van a kerülethez, nem több. Idejön, bekiabál a pálya széléről, aztán hazamegy. Tárnokra. Most hallottam, és mélységesen felháborít. A “rossznyelvek” szerint annyira dobog a szíve a kerületünkért, hogy ott vett magának valami kis palotát. Elköltözött. Nem csak a kerületből, de még Csepel-szigetről is. Tudta ezt Valaki???!!! Ha annyira Csepel sorsa érdekli, akkor miért nem itt vett magának házat??????
    Le kellene mondania, és új hazájában osztani az észt. Ott még talán nem járatta le magát…

  27. "?!" szerint:

    Kedves “Tarjányi László”!

    Az eddig tapasztalt tájékozottságod után meglepett, hogy ma a 19:30-as hozzászólásodban az alábbiakat írtad:

    “Kiváncsian várom, most mi a helyzet, hogy fideszes vezetésű lett a CSEVAK, visszatérnek az előző állapothoz, visszaveszik-e a volt köztisztviselőket az önkormányzathoz a Beruházási Irodába, vagy maradnak a “versenypiaci bérek” és 9 igazgató + 1 vezérigazgató, miközben 1Mrd-ot kell megtakarítani?”

    A fenti szöveged azért lepett meg, mert a http://www.csevak.hu portálon minden információt megtalálsz a jelenlegi szervezeti felépítésével, valamint a jelenlegi szervezeti rendben foglalkoztatott személyekkel kapcsolatban, ha a menüben rákattintasz az “Elérhetőségek”, majd a “Munkatársaink” szavakra.

    Megtudhatod, hogy a CSEVAK vezető garnitúráját
    – a korábbi 1 fő vezérigazgató, 2 fő vezérigazgató-helyettes, 9 fő igazgató, és 7 fő osztályvezető helyett,
    – 1 fő vezérigazgató, 3 fő divízióvezető, és 5 fő osztályvető képezi.

    Ez a felállás természetesen a február 25-i képviselő-testületi ülésen is megemlített feladat-átcsoportosítások miatt még változni fog.

  28. "?!" szerint:

    Bocs az elírásért!
    Az “5 fő osztályvető” helyett, “5 fő osztályvezető” értendő!

  29. szigetország szerint:

    Gyurcsánynak csak rá kell nézni a fényképére: szerintem tiszta debil! Úgy néz ki, mintha szájba verték volna, s most várná a második pofont…
    Ilyen alakokat az elmegyógyintézetben lehet látni…
    Ha rá építi az MSZP a jövőjét, a Fidesz 4/5-del nyer legközelebb. Hajrá magyarok!

  30. D-arkangyal szerint:

    Miska72!
    Ha idézel, legalább pontosan idézzél! – EZ A BAJ VELETEK FIDESZESEKKEL, HOGY CSAK A PO.ÁTOK NAGY!!!!!

    A Zsiláné nyugdíját, a képviselő testület NEM szavazta meg!!!!!
    És milyen érdekes az élet, a Csevakból mégis el tudott menni nyugdíjba!
    A kérdésem már csak az, hogy: HOGYAN?!

    De annak örülök, hogy az ellen MÁR nem tiltakoztok, hogy az Orbán a MI adóforintjainkból gazdagodott meg!!!!!!

    EZT IS ELÉRTEM!
    :-)))))

  31. Tarjányi László szerint:

    Semmi különös nincs abban, hogy elvárom az új vezetéstől, hogy kommunikálja a változtatásokat a mindenki által hozzáférhető Csepeli Hírmondóban is vagy a fideszes Vitézy László által tulajdonolt Helyi Témában, nem mindenki rendelkezik internethozzáféréssel.
    Továbbá az én tájékozottságom abból az időből való, amikor még résztvettem a közéletben. Nem feladatom, hogy mindennek utánnajárjak, ellenben feladata a tájékoztatás azoknak, akiket a nép egy feladat elvégzésére megválasztott! Feltettem egy kérdést, hogy miért nem áll helyre az Endrődy István korában fenállt egyszemélyi, egyigazgatós vezetés. Mekkora dolgozói létszámmal, milyen feladatokat végez a Csevak, minek még ennyi igazgató is? Talán csak nem követjük a multikat, a takaritó beosztása higiénia manager, a rakodó polc manager? Elismerem persze, hogy kevesebb a fejes a fidesz vezetésű Csevaknál, de szükséges még ennyi is, vagy ennyi embernek kellett állást biztosítani?
    Egyébként meg a médiának a dolga a tájékoztatás és nem az olvasó kioktatása!

  32. Tarjányi László szerint:

    Egyébként meg nem kötelező a nicknév használata, úgyhogy aki engem idéz, nyugodtan nevezhet Tarjányi Lászlónak idézőjel nélkül is. Régebben én is írtam nicknév alatt, amikor polgárpukkasztani akartam egyeseket, de a valódi név használatával szeretném kifejezni, hogy hangsúlyosan szeretnék valamilyen véleményt kimondani, amiért persze vállalom a felelősséget is. Szükség esetére email-cím a szerkesztőségben.

  33. "?!" szerint:

    Kedves Tarjányi László!

    Távol áll tőlem az a szándék, hogy kioktassalak.
    Csak a meglepetésemnek adtam hangot, továbbá megragadtam az alkalmat arra, hogy a neked küldött válasszal mások számára is bemutassam, hogy milyen mértékű változtatásokra került sor a CSEVAK vezetésében.

    Azt nem vitatom, hogy további csökkentésekre is sor kerülhetett volna a CSEVAK vezetésében, de a mai világban nem biztos, hogy ezt a drasztikus változtatást tovább kellett volna növelni, hiszen magad is megemlítetted, hogy manapság milyen bombasztikus címeket viselő figurákkal kell a CsSEVAK embereinek tárgyalásokat folytatni.
    Lehet, hogy rontaná a hatékonyságukat, ha puritánság miatt jelentélen címet (rangot) viselő tárgyaló partnerekként ülnének tárgyalóasztalhoz más cégek “magasrangú” képviselőivel. (Különben sem az számít, hogy milyen rangban vannak, hanem az, hogy mennyi hasznot hajtanak, és mennyit kell közpénzből fizetni a munkájukért.)

  34. "?!" szerint:

    “D-arkangyal”!

    Korai volt az az örömöd, hogy “az ellen MÁR nem tiltakoztok, hogy az Orbán a MI adóforintjainkból gazdagodott meg!!!!!! EZT IS ELÉRTEM!”

    Két ok miatt nem kaptál választ.
    Az egyik ok az, hogy a közmondás szerint hülyére rá kell hagyni
    A másik ok az, hogy nem volt időm a válaszra, ezért majd holnap válaszolok.

  35. D-arkangyal szerint:

    Kedves “?!”!
    Ha már ilyen marha OKOSnak képzeled magad, akkor arra válaszoljál már nekem, hogy a “TI” Viktorotoknak MIBŐL VAN A VAGYONA??????

    Semmilyen cégnél még az életében nem dolgozott, mindig az adófizetők pénzén ÉLŐSKÖDIK!

    EGY JELLEMTELEN, szemérmetlen, pofátlan ember!!!!!

    ui.: örülök, hogy nem lesz gázár emelés, örülök, hogy nem lesznek reformok, stb…
    Ennél jobban már csak annak örülök, hogy: Ő NEM HAZUDIK!

  36. "?!" szerint:

    Kedves “D-arkangyal”! Te gyengeelméjű szoc-lib agitátor!

    Ma 09:44-kor azt írtad, hogy:
    “Ha már ilyen marha OKOSnak képzeled magad, akkor arra válaszoljál már nekem, hogy a “TI” Viktorotoknak MIBŐL VAN A VAGYONA??????
    Semmilyen cégnél még az életében nem dolgozott, mindig az adófizetők pénzén ÉLŐSKÖDIK!”

    Első lecke:

    1.) Tudod-e Te szerencsétlen vörös bunkócska, hogy az országban több mint 1 millió tisztességes és becsületes ember (közalkalmazott, pedagógus, egészségügyi dolgozó, közhivatalnok, rendőr, katona. tűzoltó, postás, stb.) soha nem dolgozott semmilyen cégnél, és mind az adófizetők által befizetett pénzből kapja a fizetését, de a hozzád hasonló elmebetegeken kívül senki nem gondolja, hogy ezek az emberek “mindig az adófizetők pénzén ÉLŐSKÖDTEK” volna.

    2.) Tudod-e Te szerencsétlen vörös bunkócska, hogy meddig közpénz az adófizetők által befizetett pénz?
    Elárulom Neked.
    Addig közpénz, ameddig valakinek vagy valamely szervezetnek jogos járandóságként ki nem fizetik.
    (A törvényesen kifizetett közpénz a kifizetés után magánpénzé változik.)
    A kifizetés jogcíme lehet például a közösség érdekében végzett munkáért törvényesen járó munkabér és egyéb bérjellegű járandóság, továbbá lehet közpénz terhére megrendelt munka ellenértéke is. (Például középületek, közutak, autópályák, építési-, felújítási- és karbantartási munkái.)

    Remélem, hogy a fenti első leckeként leírtak alapján még a komcsikra jellemző irigységed ellenére is belátod azt, hogy Orbán Viktor ugyanúgy nem élősködött és élősködik az adófizetők pénzén, mint az adófizetők által befizetett közpénzekből díjazott közszolgálatot ellátó többi ember, valamint a közcélú megrendeléseket teljesítő cégek.

    Az adófizetők pénzén való élősködés a szoc-lib kormányzat 8 éve, és az mszp-s csepeli önkormányzat 16 éve alatt volt divat azok körében akik hozzád hasonlóan nem tudtak különbséget tenni a közpénz és törvényes járandóság között, és gátlástalanul dézsmálták a közpénzt.

    A második leckében (majd ha lesz időm) arról világosítalak fel, hogy Orbán Viktornak miből van a vagyona, továbbá arról, hogy Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc közül, ki szerezte a magánvagyonát élősködéssel.

    Addig gondolkodj a fentieken Te “JELLEMTELEN, szemérmetlen, pofátlan” vörös bunkócska!

  37. Miska72 szerint:

    Tisztelt Tarjáni László!

    Nekem is dolgozott rokonom a csevaknál, és mint kiderült NEM VOLT BAJELENTVE!
    Nekem ezt mondta.
    Hogy lehet ez?

  38. Miska72 szerint:

    Jaj jaj Tarjányi László!

    Ha látná a dokunmentumaimat szégyelné magát, hogy kikkel dolgozott együtt.
    Hát már más is kikérta megának aki mérnök volt azt még se mert feljelenteni!
    Na ennyit sz ügyről az igazságügyi mérnök szakértő volt, és ha feljeletett volna még 488 évet kéne neki sitten eltölteni! 😉
    De ezért remélem nem fog agyvérzést kapni.

  39. Miska72 szerint:

    Tarjányi László az a baj, hogy nem kevés Mérnök munkályán láttam hogy SZAR!
    Akinél 45.000 + 30.000 = 85.000 Az milyen munka?
    Aki olyan rajzot átvesz amin NINCS FŐBEJÁRAT és erről HATÁROZATOT KÜLD hogy MEGFELEL A VALÓSÁGNAK! Az milyen munka!
    Ezt egy okl. építész MÉRNŐK rajzolta!

    Na ennyit a mérnökökről!

  40. Miska72 szerint:

    D-arkancsal mert a fidesz nem szavazta meg gondolom! Ezért negy a POFÁD?
    Pofád lapos puttána!

  41. Miska72 szerint:

    D-arkanygyal és a Flatónak miből van a vagyona? Az nem érdekel?
    Ez is jó kérdés nem?

  42. Pokó szerint:

    Zsonyo: “Előbb-utóbb pedig ott is lesz jelentkező aki a változtatás kálváriáján végiggyalogol. Mert muszály! Nem megkerülhető!”

    Aki azt se tudja, hogy a “muszály” az muszáj, az nem csoda, ha Gyurcsányt imádja. Előbb talán meg kellene tanulni a helyesírást, ez ugyanis nem elütés.

  43. "?!" szerint:

    Második lecke “D-arkangyal”-nak!

    Ma 09:44-kor azt írtad, hogy:

    “Ha már ilyen marha OKOSnak képzeled magad, akkor arra válaszoljál már nekem, hogy a “TI” Viktorotoknak MIBŐL VAN A VAGYONA??????
    Semmilyen cégnél még az életében nem dolgozott, mindig az adófizetők pénzén ÉLŐSKÖDIK!”

    Kedves “D-arkangyal”! Te gyengeelméjű szoc-lib agitátor!

    Második leckeként, a sötét agyad megvilágítása céljából az alábbiakban tájékoztatlak arról, hogy mennyi vagyona van Orbán Viktor miniszterelnöknek, és mennyi vagyona van a miniszterelnöki posztról patkányként elmenekült kártékony Gyurcsány Ferencnek, továbbá arról, hogy kettőjük közül ki szerezte a vagyonát élősködéssel és a magyar társadalom meglopásával:

    1.) Az öt gyermeket eltartó és második ciklusban miniszterelnöki tisztséget betöltő Orbán Viktor vagyona és havi jövedelme:

    Budapesten 1 db 101+82 m2-es tetőtér-beépítéses lakóház és telek 1/2 része.

    Felcsúton 6 db külön helyrajzi számot viselő egymás melletti telek (összesen 6.579 m2), amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Labdarúgó Utánpótlás Alapítványnak.

    Havi jövedelme: bruttó 1.985.817,- Ft.

    2.) A két gyermeket eltartó és a miniszterelnöki posztról a súlyos kártételei után patkányként elmenekülő Gyurcsány Ferenc vagyona és havi jövedelme:

    Pápán 1 db 50 m2-es társasházi lakás 1/1 részben.

    Kötcsén 1 db 267 m2-s lakóház és 3.295 m2 telek 1/2 része.

    Cégvagyona: (a 100 leggazdagabb magyar listája szerint) 4,9 milliárd Ft, azaz 4 ezer kilencszáz millió Ft.

    Képviselői havi jövedelme: bruttó 231.900 + 139.400 = 371.300,- Ft.
    Cégeitől felvett osztalék jövedelme havi átlagban: 10.835.165,- Ft.
    (Megjegyzés: A cégeit mások irányítják. Ő csak a tulajdonosi osztalék felvételével foglalkozik.)

    3.) A vagyoni helyzet bemutatása után lássuk, hogy ki hogyan jutott a fent felsorolt vagyonhoz!

    ORBÁN VIKTOR:
    A fent felsorolt vagyonát a 20 éven keresztül betöltött országgyűlési képviselőség után törvényesen járó képviselői javadalmazásból, továbbá az összesen 5 év miniszterelnöki tisztség után törvényesen járó fizetésből, valamint a 20 év pártelnöki tisztségért kapott tiszteletdíjból, és 2 db könyv kiadása után járó jutalékokból vásárolta.

    GYURCSÁNY FERENC:
    A fenti vagyonának kis részét a 16 éven keresztül betöltött országgyűlési képviselőség után törvényesen járó képviselői javadalmazásból, továbbá a 4 év miniszterelnöki tisztség után törvényesen járó fizetésből, valamint az 5 év pártelnöki tisztségért kapott tiszteletdíjból, a jelenleg 4,3 milliárd Ft-ot érő és Gyurcsánynak évente több mint 100 millió Ft osztalékot eredményező cégvagyont pedig az alább ismertetett törvénytelen és tisztességtelen eljárásokkal szerezte meg.

    A jelenleg 4,3 milliárd Ft-ot érő cégvagyona legnagyobb tételéhez úgy jutott hozzá, hogy harmadik feleségként elvette Apró Antalnak az unokáját (Dobrev Klárát), amelynek az eredményeként a 90-es évek közepén az anyósa (Apró Piroska) az Állami Fejlesztési Bank elnökeként 700 millió Ft kamatmentes kölcsönt biztosított Gyurcsány Ferencnek az állami tulajdonú MOTIM cég privatizációs megvásárlásához, amely cég pénzvagyona a privatizáció időpontjában 864 millió Ft volt.
    Azaz: Gyurcsány 700 millió Ft-ért megszerezte egy akkor kb. 1 milliárd Ft értékű és 864 millió Ft pénzvagyonnal rendelkező állami vállalat tulajdonjogát.
    Ezen felül, a rendszerváltás előtti kapcsolatait felhasználva, több ennél kisebb állami vagyont is privatizált.
    Például, úgy privatizálta az Országgyűlés képviselői klubját, hogy a csepeli lakásmutyikhoz hasonlóan előbb közpénzből felújították a képviselői klubbot, majd a felújítási költségnél alacsonyabb vételárért úgy vásárolhatta meg, hogy egyetlen forintot sem fizetett érte, mert a klubot azonnal visszabérelték Tőle, és úgy kötöttek szerződést, hogy a vételárat a bérleti díj rendszeres elengedésével fogja letörleszteni.
    Az elvtársi kapcsolatait felhasználva, a balatonőszödi kormányüdülő tulajdonjogát is hasonló módszerrel szerezte meg.
    Gyurcsánynak a legnagyobb disznósága azonban az volt, hogy ezeket a privatizációs játékokat a cégbíróságnál be nem jegyzett (ezért hivatalosan nem létező) Nomentána Kft. nevében folytatta le.
    Ezeket a disznóságokat azért úszhatta meg, mert jóval korábban mint amikor ezek kiderültek, a privatizált állami vagyont több lépcsőben átíratta a később általa alapított és szabályosan bejegyeztetett Fittelina Kft., majd az ALTUS Kft. nevére.
    Ezek az ügyek 2003-ban derültek ki. Ekkor azonban az ügyészség segítette ki Gyurcsányt a csávából azzal, hogy annyira elhúzták az ügyeivel kapcsolatos nyomozást, hogy amikor az ügyet átadták a bíróságnak, addigra Gyurcsány gaztettei elévültek, és bíróság elévülés miatt lezárta az ügyeket.

    Mindezeken felül azt sem szabad elfelejteni, hogy Gyurcsány az utóbbi tíz évben abban az Apró család által bitorolt Szemlőhegy úti villában élt , amelyet előbb 1944-ben a nyilasok, majd 1949-ben a kommunisták államosítottak egy a náci koncentrációs táborokat is megjárt zsidó családtól, és amelyet a rendszerváltáskor Gyurcsány felesége és az anyósa a valódi ár töredékért 25 éves kamatmentes részletre megvásárolhatott, és amelynek a használati jogát a Gyurcsány tulajdonában lévő Fittelina Kft. adóköteles nyereségének az eltüntetése érdekében 16 millió Ft-ért átengedték a Fittelina Kft.-nek.

    (Tehát amint látható, hogy volt kitől tanulni a csepeli lakásmutyik főszereplőinek.)

    Kedves “D-arkangyal”! Te gyengeelméjű szoc-lib agitátor!
    Magold be a fentieket, és ha alaposan bemagoltad, akkor utána Te is megtudod ítélni a sötét agyaddal, hogy nem Orbán Viktor szerezte a vagyonát az adófizetőkön élősködve, hanem a rendszerváltás előtti pártkapcsolatait, valamint az Apró családba történt benősülés eredményeként létrejött családi kapcsolatait felhasználva Gyurcsány Ferenc dézsmálta meg az állami vagyont, és az ellopott állami vagyon után felvett osztalék mértékéig folyamatosan megkárosítja az adófizetőket!!!!!!!!!!!!!

  44. Tarjányi László szerint:

    Miska72! Én sohasem dolgoztam a Csevaknál, sőt a Csőgyárat leszámítva még Csepelen sem, az önkormányzatnál sem. Zsiláné Bara Évát ért inszinuációdat (SZAR munka) pedig mérnökként azért utasítottam vissza, mert én a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságban külsős szakértőként eltöltött 4 évem alatt Zsiláné Bara Évát képzett, jó szakembernek ismertem meg, aki korrekten végezte a munkáját. Mérnöktársamnak pedig a végzettség okán neveztem, minthogy soha nem dolgoztam vele egy szervezetben. Szégyenletesnek tartom, ha bárki, bárki más munkáját konkrét ismeretek nélkül SZAR-nak minősíti.

  45. D-arkangyal szerint:

    “?!”
    A Te példádból rájöttem, hogy a Fidesz az Szdsz-nek köszönheti a 2/3-át!
    Ugyanis, mert bezárták az OPNI-t, és ilyenek “szaladgálnak” az országban mint Te!

    Te hülye!
    Én is a közé az 1 millió közalkalmazott közé tartozom, akikről írsz. TUDOD NEKIK MIKOR LESZ AKKORA VAGYONUK, MINT A TI VIKTOROTOKNAK?!

    És ne Gyurcsányozzál, mert ez már szánalmas!
    De Gyurcsányról ezt írod: Cégvagyona: (a 100 leggazdagabb magyar listája szerint) 4,9 milliárd Ft, azaz 4 ezer kilencszáz millió Ft.
    Ő, dolgozott ezért. Orbán ilyen alapon 1, azaz egy forintot “nem termelt” az országnak! Ez kettejük között az ÓRIÁSI különbség. És mondhatod, hogy Gyurcsány, így-úgy szerezte! Bizonyítsad be, hogy TÖRVÉNYTELEN volt!
    De nem tudjátok, mert nem volt törvénytelen, csak megint PO.ÁZTOK!!!! Gondolkodás nélkül!

    Ezután a butaságotokat, MÉLY SÖTÉTSÉGETEKET még az öszödi beszéddel szoktátok leplezni!
    Ha megtanultál volna verset elemezni (középiskola érettségi), akkor tudnád, a saját gondolataid alapján (bár ilyen nektek nincsen), hogy az miről szól…

    Mivel, hogy érdemi választ nem adtál nekem, belátom, hogy ORBÁN VIKTOR ÉLŐSKÖDIK A MAGYAR NÉPEN!!!!!

    “?!”
    És mondhatsz rám bármit a jellemzéseid magadat minősítik!
    ui.: A középiskolai szint már biztosan magas volt neked…, Remélem hamarosan megnyílik az OPNI, és akkor mehetsz vissza!

  46. D-arkangyal szerint:

    “?!”
    Te nem a Németh Szilárd vagy??????
    Ugyanis múlt héten ugyanilyen FRÖCSÖGÉST kellett végighallgatnom királyerdőben, a művelődési házban!
    Se eleje, se vége nem volt!
    A célok?!
    Olyanról elfelejtett beszélni! De majd a következő alkalommal (ha lesz) talán erről is fog egy pár szót szólni!

  47. "?!" szerint:

    Kedves “D-arkangyal”!

    Néhány rövid válasz a 09:06-os és 09:16-os írásodra:

    1.) Nem vagyok Németh Szilárd, és nem vagyok tagja a Fidesznek.

    2.) Az nagyon szomorú, hogy egy hozzád hasonló szellemi színvonalú ember is az 1 millió közalkalmazott közé tartozhat, mert egy közalkalmazottnak (kivéve, ha az illető csak szemetes) tudni kell azt, hogy országgyűlési képviselőkre és miniszterelnökre is szükség van, továbbá azt is, hogy Ő is ugyanúgy az adófizetők által befizetett pénzből kapja a fizetését mint az országgyűlési képviselők és a miniszterelnök, valamint azt is, hogy a magasabb beosztású közalkalmazottak között számtalan olyan ember van aki nagyobb vagyonnal rendelkezik mint Orbán Viktor miniszterelnök.

    3.) Orbán Viktornak a több ezer magas beosztású közalkalmazott vagyonához viszonyítva jelentéktelennek nevezhető vagyonát Te valószínűleg azért irigyled és azért tartod nagyon soknak, mert Te azok közé tartozol akikre azt szokták mondani, hogy “vagyontalan és hülye”. (Valószínűnek tartom azonban, hogy Te csak eljátszod ezt a figurát, de az adófizetők pénzéből származó jövedelmedből közel akkora vagy nagobb vagyonnal rendelkezel, mint Orbán Viktor.)

    A többi felvetésedre később válaszolok.

  48. D-arkAngyal szerint:

    Kedves “?!”!

    Válaszaim:
    1.) Elég baj… Oda illesz!
    2.) Nem hiszem, hogy a közalkalmazottak között van az Orbánnál gazdagabb! Azért látsz ennyit, mert másra van “könyvelve”! Gyurcsány bevallja, Orbán nem (gerinctelen)!

    3.) Nem irigylem a vagyonát, mert nekem lehet, hogy nincsen annyi pénzem, de van GERINCEM, BECSÜLETEM, és NEM VEREM ÁT AZ EMBEREKET! (Sajnos nincsen akkora vagyonom, mint Orbán Viktornak, de nem is kell!)

    De csak abba gondolj bele, hogy a Csepeli Önkormányzatnál felemelték a létszám keretet Németh Szilárdék, és már azt is átlépték! ÉRTED?!
    Tudod Te hány “új embert” vetettek fel az Önkormányzatba, a Csevakba, az Sztk-ba, stb…?????
    Erre van pénz. De, hogy az ott dolgozók (akik értik a szakmájukat, nem úgy mint ezek az új léhűtők) ne 80nettót kapjanak, arra nincsen. ÉRTED?!

  49. "?!" szerint:

    Kedves “D-arkangyal”!

    Nem lehetsz annyira tájékozatlan (csak legfeljebb megjátszod), hogy ne tudnád azt, hogy az országban több százezer magánszemély rendelkezik nagyobb lakóház felének tulajdonjogával mint Orbán Viktor, és ezért Orbán Viktor nem tekinthető kimagaslóan vagyonos embernek.
    Nyilván azzal is tisztában vagy, hogy csak Csepelen többszáz építészetileg jelentősebb lakóház van Orbán Viktorral azonos korú vagy fiatalabb személyek tulajdonában, mint az Orbán Viktorék lakóháza
    (Arra pedig nem tudsz hasonló példát mondani, hogy Orbán Viktor a lakóház fele részén felüli vagyonát képező Felcsúti ingatlanjait 50 évre ingyenes használatra átengedte a Labdarúgó Utánpótlás Alapítványnak.)

    Azt is tudod, hogy ha Orbán Viktor vagyonbevallása nem felelne meg a valóságnak, akkor a hozzád hasonló Orbán-fóbiások, és a még nálad is aljasabb szoc-lib szemétládák már régen eljárást kezdeményeztek volna Orbán Viktor ellen.

    Írod, hogy “nekem lehet, hogy nincsen annyi pénzem (mint Orbánnak), de van GERINCEM, BECSÜLETEM, és NEM VEREM ÁT AZ EMBEREKET!”

    Ehhez a kijelentésedhez megjegyzem az alábbiakat:
    1.) Te nem vagy miniszterelnök, ezért beláthatnád, hogy jogosan kevesebb a pénzed.
    2.) Szerintem gerinces ember nem hord össze annyi alaptalan rágalmat mint Te.
    3.) Az sem igaz, hogy van becsületed és nem vered át az embereket, mert az itteni írásaid bizonyítják, hogy eddig politikai érdekből folyamatosan át akartad verni az embereket Orbán Viktor vagyoni helyzetével kapcsolatban.

    Végezetül az általad vázolt csepeli személycserékkel kapcsolatban megjegyzem, hogy ha rajtam múlna, akkor minden szarul dolgozó, és az új vezetők célkitűzéseivel és módszereivel azonosulni nem tudó, valamint a folyamatokat hozzád hasonlóan fékezni szándékozó kártékony köztisztviselőt úgy rúgnék ki, mint a macskát szarni.

    Számomra az is felháborító, hogy az itt közölt írásaidból megállapítható hozzáállással Te még közalkalmazottként az adófizetők pénzéből élősködhetsz!

  50. miska72 szerint:

    Tarjáni László, akkor csak én ismerek gazembereket a csepeli önkormányzatnál, és más hatóságoknál. És mivel mindig arra hivatkoznak, hogy nem ök hibáztak, nanem a hivatal, így akkor mindenki szar ember. Ez van. Ilyen a jog, ilyen a törvény.

Itt lehet hozzászólni !