2010. augusztus havi archívum

Ismét lopták a kopogtató cédulákat Csepelen

2010. augusztus 17. kedd

Csepel.info

Ismét több helyen törték fel Csepelen a postaládákat, és lopták el azokból a kopogtató cédulákat – értesült a Csepel.info egyik olvasójától.

Lapunk úgy tudja, hogy az Ady Endre út több panelházában is feltörték a postaládákat, de az Árpád út egyik házából is elloptak több tucatnyi önkormányzati választásokra szóló értesítőt és ajánló szelvényt, közkeletű nevén kopogtató cédulát. Az eset nem újdonság, szinte minden választások előtt ismétlődik, ráadásul mindig ugyanazon a környéken.

Csepel: rejtélyes hívások a gyilkosság után

2010. augusztus 17. kedd

FH, Hírszerző, Csepel.info

A Blikk szerint Deme is felhasználta MSZP-s kapcsolatrendszerét –  egyelőre nem tudni, hogy ő kikkel beszélt a gyilkosság után

Lezárult a tavalyi, csepeli kettős gyilkosság nyomozása, és hétfőn megkezdődött az iratok ismertetése is.

A Magyar Nemzet értesülése szerint a gyilkosság gyanúsítottja az emberölés után többször hívta mobiltelefonján Császár Mihály volt rendőrkapitányt. A híváslista szerint a férfi nemcsak tárcsázott, hanem beszélt is a kapitánnyal. A lap a gyanúsított ügyvédjét nem érte el. (tovább…)

A börtön réme lebeg a csepeli MSZP felett

2010. augusztus 17. kedd

“Azon tanakodnak, hogy kihúzzák-e a választásig”

Csepel.info

Még az MSZP tagok közül is sokan más időtöltést fognak választani október 3-án

Semmilyen választ nem adott keddig Csepel MSZP-s vezetése arra a kérdésre, hogy ki és milyen jogszabály vagy rendelet alapján, milyen hatáskörben döntött azoknak az ingatlanoknak a bérbeadásáról, melyeket előbb nem kevés közpénzen felújítottak, majd mélyen a piaci ár alatt eladtak. Múlt hét szerdán a Fidesz hét ilyen esetet mutatott be, pénteken pedig kiderült, hogy Császár Mihály egykori rendőrkapitány mellett Kun Tamás, a csepeli kettős gyilkosság feltételezett elkövetője is kaphatott önkormányzati lakást.

– Miközben mindenki az ajánlócédula-gyűjtésre készül, a párttársaim azon tanakodnak, hogy kihúzzák-e egyáltalán a választásokig. Sokan attól rettegnek, hogy legközelebb a csepeli MSZP-s politikusokat fogják Hagyóhoz hasonlóan mutogatni a TV-ben. Olyan hangokat is hallani, hogy a Szanyiék fogják feloszlatni a csepeli szervezetet, és fentről neveznek ki  másik polgármester-jelöltet – mondta el a Csepel.info MSZP-s forrása. (tovább…)

Nem nyomoznak Zámbó Jimmy halála ügyében

2010. augusztus 16. hétfő

Népszabadság

Elutasította Hulé Éva feljelentését a BRFK, azaz nem nyitják meg újra a Zámbó Jimmy-aktát, és nem indul nyomozás a 2001 januárjában tragikus fegyverbalesetben elhunyt énekes halála ügyében értesült a Népszabadság.

Ugyanakkor Hulé Éve ellen sem indul eljárás, sem azért, mert 2001-ban saját bevallása szerint is hamisan tanúskodott, sem azért, mert most a nyomozók szerint hamisan vádolta meg gyilkossággal Zámbó Jimmy egyik hozzátartozóját. (tovább…)

Hétfőtől kézbesítik az ajánlószelvényeket

2010. augusztus 16. hétfő

MTI, Magyar Nemzet, Csepel.info

Hétfőn, augusztus 16-án kezdik kézbesíteni az érintett több mint 8 millió választópolgárnak az októberi önkormányzati választásról szóló értesítőt és ajánlószelvényt.

A választóknak augusztus 16. és 19. között kell megkapniuk a névjegyzékbe való felvételről szóló értesítést (a kopogtatócédulát) és az ajánlószelvényt. Az értesítő tartalmazza a családi és utónevet, a lakcímet, a személyi azonosítót, a névjegyzékbeli sorszámot, a szavazás helyét és idejét, valamint a szavazással kapcsolatos egyéb tudnivalókat. Az a választópolgár, aki nem kapta meg a választási értesítőt és az ajánlószelvényt, a jegyzőhöz fordulhat. (tovább…)

Szanyi Tibor sorcserékre készül

2010. augusztus 16. hétfő

Népszabadság

Nem kizárt, hogy levesznek néhány sakkfigurát a szocialisták választási táblájáról, a kampányfőnök ugyanis két budapesti kerületben is változtatna a jobb esélyek érdekében.

Szanyi Tibor több belső fórumon is egyértelművé tette: a Jobbikon és a Fideszen kívül „akár az ördöggel is kész” szövetséget kötni Tarlós ellenében. Kérdés, mit szól majd ehhez a budapesti és az országos elnökség. (tovább…)

Elhunyt Csizmadia Károly

2010. augusztus 15. vasárnap

Csepel.info

Egy rá jellemző pillanat: “Karcsi bácsi” 2003-ban egy helytörténeti bemutató után a gyárról mesél

Hosszan tartó, súlyos betegség után vasárnap délután elhunyt Csizmadia Károly, “Karcsi bácsi”, a Csepeli Nívódíj kitüntetettje, 16 éven keresztül a Fidesz önkormányzati képviselője – értesült a Csepel.info.

Csizmadia Károly még a Csepel Művek elődjében kezdett dolgozni, volt kifutó, idomszerész, mérnök, és osztályvezető-helyettesként vonult nyugdíjba. Élete során mindig foglalkoztatta a köz ügye. Hosszú évek óta folytatott közéleti tevékenységet. Lelkes patriótaként foglalkozott Csepel történetével, a helytörténeti értékek megmentésével. (tovább…)

Egy nő holttestét emelték ki a Dunából Csepelnél

2010. augusztus 15. vasárnap

Kossuth Rádió

Egy 45-55 év körüli nő holttestét emelték ki a tűzoltók a Dunából a csepeli Szabadkikötő öblében – közölte a BRFK sajtóügyeletese.

A 45-55 év körüli nőt két uszály közé szorulva találták meg a csepeli Szabadkikötő öblében. A holttest vélhetően napok óta a vízben volt. Csillag Melinda, a BRFK sajtóügyeletese elmondta: az elsődleges vizsgálatok szerint kizárható az idegenkezűség.

Rendőrségi felhívás: jelentkezzen, aki látta őket!

2010. augusztus 15. vasárnap

Csepel.hu

A BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság kéri a lakosság segítségét, hogy aki a képeken látható nő, illetve a vele lévő gyermek személyazonosságáról, tartózkodási helyéről érdemleges adattal, információval rendelkezik, jelentkezzen a BRFK. XXI. kerületi Rendőrkapitányságon személyesen, vagy a 06-1-427-46-00/174 mellékű telefonszámon.

A segítséget a Csepeli Rendőrkapitányság előre is köszöni!

Hullócsillagot vártak, UFO jött

2010. augusztus 15. vasárnap

Heti Válasz

Hullócsillagnézésre készült az ország, ám a fővárosban és környékén valami egészen más élmény jutott az éjszakára fennmaradtaknak.

Az előrejelzések szerint csütörtökön este tíz órától lett volna látható az elmúlt évtized egyik legintenzívebb, pontosabban hazánk területéről legideálisabban megfigyelhető csillaghullása. A jelenség a Perseideák elnevezésű meteorraj érkezésének lett volna köszönhető. (tovább…)