Nem nyomoznak Zámbó Jimmy halála ügyében

Népszabadság

Elutasította Hulé Éva feljelentését a BRFK, azaz nem nyitják meg újra a Zámbó Jimmy-aktát, és nem indul nyomozás a 2001 januárjában tragikus fegyverbalesetben elhunyt énekes halála ügyében értesült a Népszabadság.

Ugyanakkor Hulé Éve ellen sem indul eljárás, sem azért, mert 2001-ban saját bevallása szerint is hamisan tanúskodott, sem azért, mert most a nyomozók szerint hamisan vádolta meg gyilkossággal Zámbó Jimmy egyik hozzátartozóját.

A Népszabadság úgy értesült, hétfőn délelőtt postázta a BRFK Hulé Évának azt a határozatot, amelyben elutasították a Zámbó Jimmy 2001-es tragikus halála miatt tett feljelentését. Ez azt jelenti, hogy bár a „király” ma 53 éves rajongója a múlt csütörtökön 2001-es vallomását hamisnak ismerte el, és új nyilatkozatot tett, a rendőrség nem indít nyomozást az ügyben.

Információink szerint a Hulé által elmondottakat a 2001-es nyomozás adatai, az akkor elkészített szakvélemények kétséget kizáróan cáfolják. Nem merült fel olyan új tény, vagy körülmény, ami a nyomozás újbóli elrendelését indokolná. A rendőrség álláspontja Hulé feljelentését illetően minden tekintettben egybecseng Magyar György ügyvéd lapunkban is ismertetett jogi álláspontjával.

Magyar György még Hulé kérésére nézte át az anyagot, amiből Jimmy ma 53 éves, nyilatkozatai szerint súlyos beteg rajongója állítása szerint könyvet akar írni. Magyar szerint az anyag jogilag aggályos részeket tartalmaz és életszerűtlen, azaz úgy, ahogy Hulé előadta a tragédia nem következhetett be.

Emlékeztetőül: Zámbó Imre (azaz Jimmy) 2001. január 2-án halt meg. Felesége, kisgyermeke és Hulé Éva társaságában az újévet ünnepelte, amikor a Szomszéd kakasának hangoskodása annyira felbosszantotta, hogy elővett egy pisztolyt és többször rálőtt a baromfira. Felesége ráparancsolt, hogy ne csapjon akkora lármát. „Ez nem is hangos”, mondta, majd állítólag elővette azt a kilencmilliméteres pisztolyt, amely később a halálát okozta.

Jimmy a korabeli vallomások szerint még feleségére is ráfogta a pisztolyt, aki hevesen tiltakozott ez ellen. Jimmy azzal nyugtatgatta, hogy a fegyver nincs töltve. Ezt bizonyítandó a halántékához emelte a pisztolyt és meghúzta a ravaszt. A fegyver hatalmas dörrenéssel elsült. Utóbb a szakértők azt feltételezték, hogy a kitárazáskor csőben maradt lőszer okozta a tragédiát. Azaz: Jimmy nem lett öngyilkos, hanem halálos kimenetelű fegyverbalesetet szenvedett.

A rendőrség kevéssel Jimmy halála után lőpornyomokat keresett a tragédia idején a lakásban tartózkodók kezén, de sem Zámbó Edit, sem Hulé Éva kezén nem talált. Eszerint ők a lövés pillanatában nem tartózkodtak a fegyver közvetlen közelében. Ez a körülmény pedig kizárja azt, amire Hulé a mostani feljelentésében célzott, miszerint a pisztoly akkor sült volna el, amikor azt Jimmy felesége megpróbálta elvenni az énekestől.

Úgy tudjuk, a rendőrség a Hulé bejelentésében foglaltakat összevetett a korabeli nyomozati iratok összefoglaló jelentéseivel, és arra a következtetésre jutott, hogy az alapján nem lehet nyomozást indítani. Elévülés miatt nem indítanak eljárást azért sem, mert – saját állítása szerint – Hulé 2001-ben hamis vallomást tett.

Mindebből nem következik azonban az, hogy Jimmy egykori rajongójának nem kell majd bíróság elé állnia azért, amiket eddig az énekes halálával összefüggésben nyilatkozott. Nem zárható ki ugyanis, hogy Jimmy családja, legfőbbképpen felesége pert indít ellene és mindazok ellen, akik – miként lapunknak korábban nyilatkozva fogalmazott – napokon keresztül a címlapokon gyilkosozták le őt.

nol.hu

10 hozzászólás “Nem nyomoznak Zámbó Jimmy halála ügyében” bejegyzésre

  1. Kovács Ernő szerint:

    Ez egy mocskos világ! Vágóné tudja a titkot, és Hulé Éva is!

  2. zeta szerint:

    Meg úgy látszik te is!!!
    Miért kell ott keresni, a titkot ahol nincs? Miért nem lehet békén hagyni a családot, miért nem lehet csak a dalain keresztül emlékezni Jimyre?
    Mert kell a botrány? Ha nincs csinálunk?!
    Gondoljanak a családra is, nyugodhassanak meg meg végre! Gondoljon a feleségére, gyerekeire, unokájára, ilyen botrányba ne kelljen felnönie?
    NYUGODJON BÉKÉVEL!

  3. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. zeta!
    Tiszteletre méltóan nyilvánul meg, amikor a véleményének ad hangot. Különösen a család tekintetében! Örülnünk kell annak, hogy a magyar kultúra palettájára letette a névjegyét, a kiemelkedő művészetével. Nekünk, s utódaink kötelessége azt ápolni, gondozni, hogy méltóképpen élvezhessük, fenn maradhasson!

    “Miért kell ott keresni, a titkot ahol nincs? Miért nem lehet békén hagyni a családot, miért nem lehet csak a dalain keresztül emlékezni Jimyre?
    Mert kell a botrány? Ha nincs csinálunk?!
    Gondoljanak a családra is, nyugodhassanak meg meg végre! Gondoljon a feleségére, gyerekeire, unokájára, ilyen botrányba ne kelljen felnönie?
    NYUGODJON BÉKÉVEL!”

  4. miska72 szerint:

    Erre mondják, valami bűzlik Dániában!

  5. GONDOLKODÓ! szerint:

    ” zeta:
    2010. augusztus 16., hétfő 18:55-kor

    http://www.youtube.com/watch?v=u_-GKoDjVbM&feature=related

    T. zeta!
    Köszönöm, hogy felhívta az emberek figyelmét!
    Nagyon szép, kellemes volt újólag meghallgatni, látni, mögé gondolni.
    Tartalmát tekintve már fentebb írtam a MŰVÉSZETÉRŐL,” ez is megerősített
    hitemben. Igen Ő is nagyon tudott valamit, amit csak a Jó Istentől kaphatott, de
    ezt sem ateista, sem pogány, sem kommunista meg nem értheti soha sem!
    ÚJ SZÖVETSÉG!!!
    Lenin gavaril: UCSITSZA, UCSITSZA, UCSITSZA!!!

  6. zed szerint:

    “Zámbó Jimmy nevelt fia az elítélt olajozók között Százhuszonöt millió forint kárt okozott a MOL-nak az a banda, amit üzletszerűen, bűnszövetségben, nagy értékre elkövetett lopás, illetve orgazdaság címén ítélt el szerdán jogerősen a Zala megyei bíróság. Veréb István Zsolt, a néhai Zámbó Jimmy nevelt fia, orgazdaság miatt egy évet kapott. Több mint negyven évnyi börtönt szabtak ki jogerősen tizenhat ” olajozóra “. Az elítéltek között van Lakatos Csaba, aki ellen merényletet kíséreltek meg évekkel ezelőtt a lóversenypályán. A Népszabadság információi szerint társa volt az Energol-ügyből ismert Ferencsik Attila, valamint Veréb István Zsolt, a néhai Zámbó Jimmy nevelt fia. Lopás és orgazdaság Százhuszonöt millió forint értékben két év alatt 1,75 millió liter félnehéz olajat lopott el a MOL Rt. zalaegerszegi finomítójából az a tizenkilenc fős bűnbanda, amelynek tagjait – néhány módosítással jóváhagyva a városi bíróság tavalyi ítéletét – a Zala Megyei Bíróság másodfokon összesen közel negyvenhárom évi börtönnel sújtotta szerdán.”
    http://zambojimmy.network.hu/blog/zambo-jimmy-rajongoi-cikkei/zambo-jimmy-nevelt-fia-az-elitelt-olajozok-kozott

    “A médiából tudtam meg, hogy bár nem hivatalosan, de megvádoltak gyilkossággal. Aztán a döglött ügyek osztályáról megkeresett egy nyomozó. Félóráig beszélgettünk, nem hivatalosan. Elmondtam: amikor felhívott az egyik rokon, hogy Jimmy meghalt, azt hittem, ez rossz vicc. Nem voltam ott, amikor meghalt. A nyomozó kérdezte, beülnék-e poligráfba. Igen, mondtam. Szerintem az olajügyekhez kellenek a nagy nevek, ezért vagyok most bent, és ezért kerültem a címlapokra. Pedig kis porszem vagyok ebben. Nagyon fájt, hogy szeretteim nélkül kellett eltöltenem az ünnepnapokat.”
    http://www.origo.hu/itthon/20020121jimmy.html

    “Az Energol volt talán a legnagyobb, ismert olajos cég, az ügy 2003-ban kerülhetett bíróság elé.

    Az Energol Rt.-t 1994. november 30-án alapította Drobilich Gábor, Ferencsik Attila, Kerekes István, Portik Tamás, a német állampolgár Emil Gulyás és fia, Gulyás Emil Róbert.

    A cég igazgatói Drobilich Gábor (önbíráskodásért elítélték), Ferencsik Attila (a kecskeméti maffiaperben elítélték emberölés előkészületéért és fegyvercsempészetért) és Portik Tamás (az ellene felhozott vád elévült) voltak.”
    http://index.hu/belfold/energol1113/

    “Az Orbán-kormány által meghirdetett Széchenyi-terv egyik deklarált célja az volt, hogy viszsza nem térítendő támogatásokkal erősítse a hazai termálturizmus infrastruktúráját. A pályázók között volt a H-Build 2000 Építő- és Üdültetési Rt., amely a Mosonmagyaróvárhoz tartozó Krisztinamajorban, a magyar-osztrák határhoz közeli területen kívánt fejleszteni. Pályázatuk szerint a cég 226,9 millió forintot kért az üdülőapartmanok bővítésére és termálfürdő-beruházás elősegítésére.

    (A Krisztinamajor egykori uradalmi épületegyüttes volt. Korábban a Lajta-Hanság Rt.-től vásárolta meg a H-Build Rt. Néhány épületrészt felújítottak, és egy medencét is építettek, amelybe néhányszor Magyaróvárról vásároltak és lajtos kocsival szállítottak termálvizet. Később már csak sima kútvízzel töltötték fel a kis medencét.)

    A pályázat beadása előtt a tulajdonosi struktúrában még meghatározó szerepük volt a cégalapítóknak, Csüllög Zsigmondnak és Radnai Lászlónak. Ők a rendszerváltás óta szereplői a bűnügyi krónikáknak. A 90-es évek elején hírhedtté vált cégük, a Conti Car kapcsolatban állt az olajüzlettel foglalkozó Energollal, az autókereskedelemben is tevékenykedő Richfielddel; a Conti Car sorra kiszorította konkurenseit a legígéretesebb területekről. Ez a cég akkor ugrott fejest az olajbizniszbe, amikor Magyarországon elterjedt a mesés illegális jövedelmeket eredményező olajszőkítés. Elterjedt az olajbehozatalnál a halasztott vámfizetés gyakorlata is, ami együtt járt az importőrcégek fantomizálásával. A halasztott vám kifizetésének elmulasztásában a tiszavirág életű vállalkozások csillagászati jövedelmekre tettek szert. Az illegális olajraktárakat, a “bázisokat” fegyveres őrök védték, és a konkuráló csoportok nem egyszer összecsaptak, a helyszíneken pokolgépek is robbantak.”
    http://www.nol.hu/archivum/archiv-397661

  7. Jeniszej szerint:

    Hamis tanuzás az közvádas eljárás! Tessék mindenkire azonos mércével kironi a büntetést.

  8. Jeniszej szerint:

    Keresés BöngészésFeltöltés Fiók létrehozásaBejelentkezés

    Zámbó Jimmy – Szeretnélek újra megtalálni gyikmama 353 videó FeliratkozásFeliratkozás szerkesztése Betöltés … Frissíts a Flash Player 10 verzióra a javított lejátszási teljesítményért. Frissíts most vagy tudj meg további információkat. bezárás
    804.264
    megtekintés 804.264
    megtekintés
    gyikmama | 2007.10.01
    szeretnélek újra megtalálni,önmagamnak vagy talán neked,szeretnék az álmaidba…
    gyikmama | 2007.10.01
    szeretnélek újra megtalálni,önmagamnak vagy talán neked,szeretnék az álmaidba látni,messze vagy,vagy itt vagy még közel..

    Kategória:
    Film és animáció

    Címkék:
    Kedvesemnek-mindenkinekBetöltés …
    Tetszik
    Mentés ide Megosztás
    Rövid URL E-mail Facebook Twitter MySpace orkut hi5 Blogger Live Spaces Bebo Buzz StumbleUpon Betöltés …
    Jelentkezz be vagy regisztrálj most!
    Válasz a videóra…

    Jelentkezz be vagy regisztrálj megjegyzés hozzáfűzéséhez! Legmagasabb értékelésű megjegyzések
    blackbirdH98
    1 évvel ezelőtt 20 szép, nyugodj békében Jimmy.

    blackbirdH98 1 évvel ezelőtt 20 TheNiceAngels
    11 hónappal ezelőtt 18 úgy tűnik sosem hagylak el,

    hiába játszom újra el….

    TheNiceAngels 11 hónappal ezelőtt 18 összes megjelenítése
    Összes megjegyzés (141)
    szincike
    1 nappal ezelőtt Ez mind igaz . Nagyon szép.

    szincike 1 nappal ezelőtt orosa90
    1 nappal ezelőtt Ferim csak rád gondolok! imádlak Sziszykéd Nk.

    orosa90 1 nappal ezelőtt kklabyrint
    4 nappal ezelőtt Egyszeruen csodálatos!!! szeretnélek ujra megtalálni- chtěl bych tě opět najít…

    kklabyrint 4 nappal ezelőtt pzsolt1000
    1 héttel ezelőtt Sziasztok. Én nem tudom ki mit gondol a Zámbó Jimmy-röl, eg zicher, nagyon nagy énekes és nagyon jó hangja van!!!!!!

    pzsolt1000 1 héttel ezelőtt szama2007
    2 héttel ezelőtt Meseszép,csodálatos gyönyörű!!! * * * * * * * * * élmény volt nézni, hallgatni, köszönöm kedves gyíkmama!

    szama2007 2 héttel ezelőtt marcsi1101
    3 héttel ezelőtt Imádom a jimmy összes dalát, főleg a párom. Ez a kedvencem Nagyon köszi!!!!!!!!!!!!!! JIMMY nyugodj békében

    marcsi1101 3 héttel ezelőtt Culu16
    3 héttel ezelőtt Hót szar hülyék!

    Culu16 3 héttel ezelőtt Joci1968
    3 héttel ezelőtt nagyon szuper a video! Gratulálok hozzá!

    Joci1968 3 héttel ezelőtt maskcoast13
    3 héttel ezelőtt Gyönyörü!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!­4444

    maskcoast13 3 héttel ezelőtt szucsandrea1977
    3 héttel ezelőtt Ez gyönyörű!Andi

    

    szucsandrea1977 3 héttel ezelőtt Összes megjegyzés megtekintése »
    1 2 3 4 5 6 7 Következő Válasz
    Felhasználó letiltásaTiltás feloldása Betöltés … 3:39+Felkerült a
    várólistára
    Free Hugs Campaign – Official Page (music by Si…61.397.657 megtekintés
    Kiemelt videóPeaceOnEarth123 4:12+Felkerült a
    várólistára
    Zámbó Jimmy – Most kell,hogy nagyon szeress804.902 megtekintés
    gyikmama 3:25+Felkerült a
    várólistára
    Zámbó Jimmy – Ha majd nem leszek melletted1.344.643 megtekintés
    gyikmama 4:05+Felkerült a
    várólistára
    Zámbó Jimmy – Sírni volna jó225.004 megtekintés
    picilany14 5:10+Felkerült a
    várólistára
    Zámbó Jimmy – Ha boldog lennék mással255.708 megtekintés
    gyikmama 4:13+Felkerült a
    várólistára
    Zámbó Jimmy – Te vagy aki kell861.634 megtekintés
    gyikmama 2:41+Felkerült a
    várólistára
    Zámbó Jimmy – Valahol bús dal szól636.606 megtekintés
    gyikmama 3:38+Felkerült a
    várólistára
    Még nem veszíthetek408.198 megtekintés
    zoli1967 3:26+Felkerült a
    várólistára
    Zámbó Jimmy – Miért szerettem úgy beléd383.514 megtekintés
    gyikmama 4:01+Felkerült a
    várólistára
    Zámbó Jimmy – Egyszer megjavulok en1.095.248 megtekintés
    n1niceone 3:18+Felkerült a
    várólistára
    Zámbó Jimmy – Bukott diák851.005 megtekintés
    gyikmama 4:05+Felkerült a
    várólistára
    Zámbó Jimmy – Könyörgés a Szerelemért285.910 megtekintés
    gyikmama 3:44+Felkerült a
    várólistára
    Neoton – Búcsú429.871 megtekintés
    gyikmama 2:58+Felkerült a
    várólistára
    Zámbó Jimmy – Az utolso konnycsep utan545.278 megtekintés
    n1niceone 3:52+Felkerült a
    várólistára
    Crystal – Amíg csak élek213.011 megtekintés
    gyikmama 3:41+Felkerült a
    várólistára
    Zámbó Jimmy – Kapitány238.223 megtekintés
    zoli1967 4:17+Felkerült a
    várólistára
    V-Tech : Nem akarom594.375 megtekintés
    gyikmama 3:39+Felkerült a
    várólistára
    Dancs Annamari-soha ne muljon el281.992 megtekintés
    axelcorp2 2:22+Felkerült a
    várólistára
    Mark feat. Zámbó Jimmy – Szeress úgy is, ha ros…890.732 megtekintés
    Atty01 3:38+Felkerült a
    várólistára
    Zámbó Jimmy-Még nem veszithetek883.869 megtekintés
    trombi12További javaslatok betöltése

    Ez a videó bekerült a kedvenceid közé.
    Ezt a videót eltávolítottad a Kedvencekből. Nem tetszett neked a videó. Köszönjük a visszajelzésedet!
    “” találat Betöltés …
    Súgó IsmertetőBiztonságAdatvédelemFeltételekSzerzői jogFeltöltők & partnerekFejlesztőkHirdetés
    Nyelv: Magyar Hely: Világszerte Biztonságos mód: Kikapcsolva
    Betöltés …Várólista
    Valamennyi videó törlése a várólistádról Saját várólista megjelenítése
    Automatikus lejátszás (ki) Automatikus lejátszás (be) Véletlenszerű (kikapcsolva) Véletlenszerű (bekapcsolva) Betöltés …

  9. kukori szerint:

    Még egy gyilkos járkál büntetlenül közöttünk !

Itt lehet hozzászólni !