2010. augusztus havi archívum

Lebontották a Szent-Imre téri üzletsort

2010. augusztus 4. szerda

Csepel.info

A Szent Imre tér gyár felőli oldala 1951-ben, bal szélen az üzletsorral…

…és ma

Lebontották a csepeli Szent Imre tér Tanácsház utca – II. Rákóczi Ferenc utca sarkán álló üzletsort, amely a valaha szebb időket látott Csepel Művek bejáratához vezetett – értesült a Csepel.info.

Arról, hogy mi lesz a sorsa a bontásra került területnek, lapunknak nincs információja. Nem ez egyébként az egyetlen rejtélyes bontás Csepelen: a közelmúltban a II. Rákóczi Ferenc utca és az Akácfa utca kereszteződésénél bontottak le egy egészen nagy területet.

A Kormány védi a devizahiteleseket

2010. augusztus 4. szerda

Nem lehet majd áthárítani az ügyfelekre a bankadót

Magyar Nemzet, MH, Csepel.info

Hatalmasat nyertek az utóbbi hat évben a Magyarországon működő bankok a devizahitelezés felfutásán. Maguk állapíthatták meg ugyanis azt, hogy milyen árfolyamon számolják el az adósok forintban befizetett törlesztőrészleteit. Azért tehették, mert az előző kormányzat hagyta őket elrugaszkodni a jegybanki középárfolyamtól.

A vételi és az eladási kurzus közötti tetemes különbséget is maguk határozták meg, mert a hitelek felvételekor az adósok eladási áron juthattak valutához, a visszafizetéskor pedig vételivel törlesztettek. Ez minden svájci franknál legalább tíz forintunkba került. Most viszont alapjaiban változhat a helyzet. (tovább…)

Alsóörs: Ismét rendőrt öltek – nem kettő, hanem három halott (frissítve!)

2010. augusztus 4. szerda

Öngyilkos lett az elkövető

Index.hu, Tények, Csepel.info

Lövöldözés volt a Veszprém megyei Alsóörsön szerda hajnalban, egy rendőr és az általa ellenőrzött autó egyik utasa, egy 19 éves fiú az életét vesztette. Megsérült egy másik utas, egy 25 éves férfi is. A halálos lövéseket valószínűleg egy másik, szintén félreállított autóból, feltételezhetően egy fekete BMW-ből adták le.

Két ember meghalt, egy pedig megsérült egy lövöldözésben Alsóörsön, a 71-es főútra vezető Loki út és a 71-es út kereszteződésében, a helyi kemping bejáratánál, éjjel fél 2 körül. (tovább…)

Édesanyja tragédiájáról beszélt Tabáni István

2010. augusztus 4. szerda

Storyonline

Így már minden érthető… Eddig nem tudtuk, miért ragaszkodik annyira a szüleihez, és miért nem hajlandó elköltözni a csepeli panellakásból Tabáni István. Még most sem, hogy anyagilag már megengedhetné magának.

István egy interjúban először mesélt a család és édesanyja tragédiájáról. (tovább…)

Hagyó a börtönben internetezik?

2010. augusztus 3. kedd

Iwiw-es adatlapja szerint rendszeresen ápolja kapcsolatait az előzetesben ülő politikus

Csepel.info

Hagyó Miklós Iwiw-es oldalát itt nézheti meg

Az Iwiw-es adatlapja szerint rendszeresen internetezik az – elméletileg – május 14-e óta előzetes letartóztatásban ülő Hagyó Miklós. A korábbi MSZP-s főpolgármester-helyettes az adatlapja szerint legutóbb 2010. augusztus 2-án, hétfőn este 20:50 perckor ápolta a világhálós kapcsolatait – értesült a Csepel.info.

A Csepel.info úgy tudja: Hagyó Miklós az őszödi beszéd után nem sokkal azért lobbizott Csepelen, hogy a 2010-es országgyűlési választásokon Podolák György parlamenti politikus helyén ő indulhasson MSZP-s képviselőjelöltként.  Információink szerint Hagyó akkor azzal kombinált, hogy bármilyen nagy is lesz az MSZP visszaesése a 2010-es országgyűlési választásokra, a “vörös Csepelen” akkor is győzni fog az MSZP. Akkor pedig, ha egy tavaszi egyéni választási győzelemmel, sikeres politikusként tudott volna fennmaradni, nemcsak a fővárosi pozícióját tudta volna megtartani, de jobb esélye lett volna az MSZP-s főpolgármester-jelöltségre is. (tovább…)

Evezés: Lőrincz Ádám hatodik lett Hazewinkelben

2010. augusztus 3. kedd

Nemzeti Sport, Hunrowing, Csepel.info

A győztes páros 2010 májusában

Míg a Mészáros Csongor és Matheisz József (Mohácsi Torna Egylet) összetételű férfi kétpárevezős csapat újra aranyaérmet szerzett a Belgiumban megrendezett Coupe de la Jeunesse versenyen. A csepeli Lőrincz Ádám futama nem sikerült ilyen jól.

Mészárosék az utolsó métereken hatalmas erőbedobással utasították maguk mögé az ír csapatot. (tovább…)

A csepeli szennyvíztisztítót és a műjégpályát is vizsgálná a Fidesz

2010. augusztus 3. kedd

MTI, Ma.hu

A fővárosi Fidesz a csepeli szennyvíztisztító, valamint a Városligeti Műjégpálya építésével kapcsolatos visszaéléseket is megvizsgáltatná Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztossal.

Wertán Zsolt fideszes fővárosi képviselő hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: már most látszanak a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep tervezési és kivitelezési problémái. (tovább…)

Két betörőt fogtak el a csepeli rendőrök az Ady Endre úti toronyházban

2010. augusztus 3. kedd

Csepel.hu

A BRFK. XXI. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai lakossági bejelentés alapján mentek el a az Ady Endre út 13-15 szám alatti épülethez, mivel onnan jelezték, hogy betörők vannak a toronyházban. A helyszínre érkező rendőrök, valamint a Ciklon térfigyelő szolgálatban lévő rendőrei megállapították, hogy a lakóépület XV. és XI. emeletén lévő lakásokba ismeretlen személyek ‑ az ajtók berúgása után – behatoltak, és onnan különböző tárgyakat tulajdonítottak el.

A bűncselekmények elkövetőit – egy 25. éves budapesti lakost és egy 39. éves sarkadi lakost- a helyszínen elfogták. Őrizetbe vételüket követően a rendőrhatóság előterjesztést tett mindkét gyanúsított személy előzetes letartoztatására, amit az illetékes bíróság jóváhagyott. Az eljárás lefolytatására a Dél-Pesti Bűnügyi Régió illetékes.

A csepeli rendőrkapitány lakásmutyija nem egyedüli eset volt?

2010. augusztus 3. kedd

Levélben kérte újra a bizottsági elnök a lakásvásárlási adatok kiadását

Csepel.info

Szenteczky János polgármester-jelölt szerint adminisztrációs tévedés volt Császár Mihály lakásbérlése, az illetékes bizottság azonban nem ellenőrizheti le, hogy igazat mondott-e

Egyetlen lakásbizottsági határozatot sem teljesített a csepeli önkormányzat vezetése azok közül, amelyekkel fel lehetne tárni a Császár Mihály rendőrkapitányéhoz hasonló botrányos lakásvásárlásokat, és a jövőben meg lehetne akadályozni az ahhoz hasonló újabb eseteket – mondta el a Csepel.info-nak Ábel Attila bizottsági elnök. A képviselő most levélben fordult Tóth Mihály polgármesterhez, és ismételten kérte a lakásvásárlási adatok kiadását. Szenteczky János, a Csevak Zrt. múlt héten távozott vezérigazgatója közben a Csepel újságban fatális véletlenként mutatta be a rendőrkapitány lakásügyét.

A lakásbotrány körüli huzavona lassan fél éve húzódik. Miközben a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. nyilatkozatokban, sőt még sajtóközleményben is cáfolta, hogy visszatartaná az egyébként nyilvánosnak számító adatok kiadását, mindössze néhány tucat, 2009-es lakáseladás adatait sikerült megszereznie az ellenzéki képviselőknek. Ez töredéke a valóságos eladásoknak – mondta el lapunknak Ábel Attila. (tovább…)

Csepeli RC: a következő szezon menetrendje

2010. augusztus 3. kedd

Csepelirc.hu, Csepel.info

A csepeli röplabdások hivatalosan is kézhez kapták a 2010/11-es bajnokság sorsolását. Pontos időpontok még ugyan nincsenek, viszont azt azért már tudják, hogy mikor ki ellen fognak majd pályára lépni.

Szeptember végén hazai pályán kezd a csapat. A fordulók párosítását az alábbiakban olvashatják. (tovább…)