Csepel, Szent Imre tér, 1951

Csepel.info, Magyar Rendőr

Szép, napsütéses szeptember 15. volt, amikor Ruttkay Pál a Szent Imre téren készített fényképeket a Magyar Rendőrnek.

Ki tudja, talán éppen az a HÉV szerelvény érkezett be a térre, melynek motorkocsija ma is a HÉV-végállomáson pihen. Ott áll már jól megszokott helyén “Az óra” is, amely évtizedek óta a csepeliek találkozóhelye.  A gyár bejáratánál pedig alig olvashatóan, de ott virít a felirat, amely jól jelzi a napsütés mögötti súlyos történelmi időket: Rákosi Mátyás Vas és Fémművek.

A hangszórós kocsi, amely több fényképen is látható, egy “Rába hangoskocsi”. Bizonyára jól sejthető, hogy a fotós és a kocsi is a kommunista propaganda kedvéért látogatott a kerület központjába, majd hajtott tovább a Gubacsi hídon Pesterzsébetre.

Látszólag nem nagy a forgalom a postán, pedig akkortájt még levélben tartották a kapcsolatot egymással a családtagok, és a postára menetel nem jelentett egyet a számlafeladással. Az utakon sincs túl sok jármű, bár elvétve egyet-kettőt mégis látni: találgathatnánk, hogy hányszorosára nőtt azóta a forgalom.

A képek forrása: Magyar Rendőr fotóarchívum

A témához kapcsolódó további cikkeink:

Műsoros est a csepeli rendőrkapitányságon

Nyüzsgő víziélet a Kis-Duna parton

Újabb fantasztikus csepeli képek Vezér Endrétől

A Graf Zeppelin Csepel felett!

15 hozzászólás “Csepel, Szent Imre tér, 1951” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Furcsa a posta parkoló autók tömegei nélkül.

  2. ÉBRESZTŐ szerint:

    Zed furcsa lesz az önkormányzat a fotód nélkül. Függetlenként még mindig a szoci zászló alatt nyomod.

  3. lolka szerint:

    Más nekem sem tünt fel, hacsak a vöröscsillag, pedig 51-ben készültek a képek most meg mit is, ja 2010-et irunk majdnem, hogy szalad az idő. Vajon a Csőgyár utca, hogy néz ki azóta…

  4. Nagyapó szerint:

    “A hangszórós kocsi, amely több fényképen is látható, egy “Rába hangoskocsi”. Bizonyára jól sejthető, hogy a fotós és a kocsi is a kommunista propaganda kedvéért látogatott a kerület központjába, majd hajtott tovább a Gubacsi hídon Pesterzsébetre.”
    Milyen szép volt Csepel központja. Hová tűntek a századfordulós, neoklasszikus 4-6 emeletes házak? Hová tűnt a Weissék által felépített Csepel, mely szép volt, nem úgy mint Pestszenterzsébet, Soroksár.
    Bocs álmodtam.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Jeniszej szerint:

    Az idő mindent megszépít – vagy mégse?

  6. Kovács Ernő szerint:

    A sűrű hóesésben is ragyog Tabáni István csillaga!
    A Kommentálok.hu minden csepeli nevében gratulál istvánnak ehez a fantasztikus sikerhez! http://www.kommentalok.hu/news.php

  7. Manitu szerint:

    Ernő, te Gyurcsányt vagy Vonát szereted jobban?

  8. unkasz szerint:

    Szerintem a csepeli focicsapatot! 😉

  9. miska72 szerint:

    ÉLJAN A GÁRDA!

  10. Jack szerint:

    Ezeket a képeket órákig lehetne nézni.Nagyon tetszenek.Szeretem az ilyen régi képeket nézegetni.

  11. F.A. szerint:

    Jack: Gondolom… és kint vagy itthon? Vagy már te sem tudod mit válaszolj erre? Mert ha itthon (és én azt gondolom, hogy itthon), akkor igen nagy gáz, hogy csak képeken nézegeted, nem? Talán lehetne élőben is (a jelennek is meg vannak a maga szépségei)! Lehet, hogy nem a szobában kéne ülni és nézni a tv-t, még ha Tabán is van benne…. bár úgy tünik, hogy ő tényleg mindenkit lekörözött…. 🙁

  12. hehehehe szerint:

    “Milyen szép volt Csepel központja.”

    erről vannak valahol képek?

Itt lehet hozzászólni !