2010. március havi archívum

Morvai egymillióért szakértett a Medgyessy-kormánynak

2010. március 29. hétfő

Index

A Medgyessy-kormány 2003-ban a Fidesz parlamenti kérdésére hozta nyilvánosságra, hogy közel egymillió forintért szerződött Morvai Krisztinával. A Jobbik mostani államfőjelöltje akkoriban az Esélyegyenlőségi Kormányhivataltól kapott megbízást, hogy külsős szakértőjeként dolgozott a családon belüli erőszak elleni kampányban.

Kormányzati felkérésre vállalt közreműködést Lévai Katalin kormányhivatalánál, majd minisztériumánál Morvai Krisztina. A jobbikosok mostani –, az előző 20 év kormányzatainak ténykedését különbségtétel nélkül a politikai bűnözés kategóriájába soroló – kommunikációját figyelembe véve meglepő, hogy hét éve a párt államelnökjelöltje még szakértői megbízást vállalt a Medgyessy Péter kormánya számára a főként roma- és női esélyegyenlőségi kérdésekkel foglalkozó tárca nélküli minisztériumban. (tovább…)

FKF-esek szerint ők fizették Demszky lakásfelújításait

2010. március 29. hétfő

Index

A Hír Tv Célpont című műsorában a Fővárosi Közterület-fenntartó két volt vezető beosztásban dolgozó munkatársa azzal vádolta meg Demszky Gábort, hogy a fővárosi tulajdonban lévő cég költségén újították fel a főpolgármester korábbi lakását, házának angolaknáját, felesége lakását, lovardáját. Demszky tagad és perrel fenyeget.

A Fővárosi Közterület-fenntartó költségén újították fel Demszky Gábor és mostani felesége korábbi lakását – állították a nevük elhallgatását kér volt FKF-es dolgozók a Hír Tv Célpont című műsorában. Közölték: a munkák elvégzésére az FKF Zrt. karbantartó csapata szakmailag nem volt felkészülve, ezért a felújítást külsős vállalkozásokkal végezték el. A cégek a számlát a közterület-fenntartónak nyújtották be, de a bizonylatokon nem felújítás szerepelt, hanem egyéb munkák elvégzése. (tovább…)

Fordulat: mégis tett feljelentést a Csepelen meggyilkolt igazgató

2010. március 29. hétfő

Előkerültek az ezt igazoló dokumentumok.

ATV

Mégis tett feljelentést a rendőrségen tavaly januárban, pár órával kivégzése előtt a csepeli iskola igazgatója. Ezt korábban tagadta az azóta már nyugdíjba ment rendőrkapitány.

A bizonyítékot, vagyis a feljelentés teljes másolatát egy tanú adta át a rendőrségnek. Az ügyészség is bekapcsolódott a nyomozásba, így már Császár Mihály rendőrkapitány felelősségét is vizsgálják. (tovább…)

Mi történt a bűnelkövető és a rendőr között? Immár egy második ügyben is!

2010. március 29. hétfő

Pokoli.hu

Ahogy azt a TV2 Naplójában is mondtam: megbízható forrásból, olyan ellenőrzött információkhoz jutottam, amelyek szerint nem először fordult elő, hogy egy gyilkosság után az ügy elsőrendű vádlottja és Császár Mihály telefonon kapcsolatba léptek egymással.

Mint az a sajtóból már tudható: a csepeli, iskolai kettős gyilkosság után a lövéseket leadó gondnok, Kun Tamás telefonon beszélt Csepel akkori rendőrkapitányával, Császár Mihállyal, aki – a Népszabadság információi szerint – be is ment Kunhoz a kórházba. A lap úgy tudja, az életvédelmi nyomozók ott találták a gyilkos gondnok mellett. (tovább…)

Egy hétvége, öt választás, három fideszes győzelem

2010. március 29. hétfő

Mezőtúron csak negyedik lett az MSZP

Kecskeméti Lapok, Csepel.info

A Fidesz tekinthető az időközi önkormányzati választások nyertesének. A legnagyobb ellenzéki párt az ötből három településen végzett az első helyen két héttel az országgyűlési választások első fordulója előtt. Fideszes politikus került be Mezőtúron, Körmenden és a Terézvárosban is a képviselő-testületbe.

A részvétel mindenhol alacsony volt, ami elemzők szerint fél évvel az általános önkormányzati választás előtt nem meglepő. Az időközi önkormányzati választást három helyen haláleset, két településen pedig a képviselő lemondása miatt írták ki. (tovább…)

Húsz éve önállósult a Csepel Barakuda Búvár Sportegyesület

2010. március 29. hétfő

Helyi Téma

A csepeli búvárúszók az ország legjobbjai közé tartoznak

Önállósodásának huszadik évfordulóját ünnepli az idén a Csepel Barakuda Búvár Sportegyesület. Nem is akárhogyan, hiszen a klub versenyzői közül Bacher Barnabás a februári, kecskeméti országos diákolimpián három aranyérmet szerzett. A csepeliek összesen nyolc éremmel zárták a versenyt.

Császár Andor egyesületi elnök tanítványai közül Bacher – a csepeli Mátyás Király Általános Iskola tanulója – még ifjúsági korosztályú, de rendszerint a junior versenyzők között indul. Kecskeméten 50 méteres búvár-, 100 uszonyos és 100 uszonyos gyorsúszásban lett első, míg 200 uszonyos gyorson harmadik, míg Pluhár Nikol, aki a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulója, és 2008-ban a tájékozódási ifjúsági Európa-bajnokságon Észtországban a párhuzamosan folyó versenyszámban Európa-bajnok lett, mind a négy versenyszámban a második helyen zárt. (tovább…)

Mégis lesz lakópark a Kis-Duna parton?

2010. március 28. vasárnap

Csepel.info

Ide lakóparkot?

A Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Közhasznú Civil Egyesülettől kapott tájékoztatás alapján ismét lehetőség nyílhat a Kis-Duna part korábban tervezett beépítésére. Az egyesület emiatt az engedélyezési eljárást újraindító pesterzsébeti önkormányzathoz fordult.

A civilek levelét az alábbiakban olvashatják: (tovább…)

Csak a Jobbik politikusainak jár a mentelmi jog?

2010. március 28. vasárnap

Index, Csepel.info

Morvai azóta szégyelli magát, és végül fizetett…

A EP-képviselőket megillető mentelmi jogára hivatkozva akarta ingyen eltávolíttatni autójáról a kerékbilincset Morvai Krisztina, ez áll a Belváros-Lipótvárosi Közterület Felügyelet az esetről készült jegyzőkönyvében is. Morvai a történet közlése miatt hazugsággal vádolta az Indexet, később pedig a közteresekről is provokátorokként beszélt.

A jobbikos államfő-jelölt parkolási ügyéről készült hivatalos jegyzőkönyv szerint Morvai Krisztina az európai parlamenti képviselői igazolványát felmutatva próbálta elkerülni a büntetés megfizetését, miután szerdán a József nádor tér behajtási engedélyköteles részén hagyta Peugeot-ját. Az V. kerületi polgármesteri hivatal az Index kérésére adta ki a dokumentumot. (tovább…)

Megdöbbentő új fejlemények a Naplóban

2010. március 28. vasárnap

Pokoli.hu

Két héttel ezelőtt a TV2 Naplójában kinyitottam a csepeli kettős gyilkosság aktáját. Azóta sokat változott a világ. A magyar sajtó vezető helyen foglalkozik a tragédia rejtett fejleményeivel, a meg nem született feljelentéssel, Csepel volt rendőrkapitányának szerepével. Hálás vagyok kollégáimnak, hiszen ők is hozzájárultak ahhoz, hogy az ügy új, jelentős lendületet kapott.

A BRFK pénteken a Fővárosi Főügyészséghez fordult annak tisztázása érdekében, hogy Császár Mihály egykori csepeli rendőrkapitányt terheli-e bármi felelősség az eset kapcsán, s milyen kapcsolata volt az emberölés gyanúsítottjával – tájékoztatta a nyilvánosságot a rendőrhatóság kommunikációs osztálya. Információim szerint a BRFK nagy erővel és odafigyeléssel dolgozik az ügyön. (tovább…)

Csepelen indult az evezős versenyszezon

2010. március 28. vasárnap

Sportfórum

A Gubacsi hídnál került megrendezésre a szezon első evezős viadala, a Tavaszi Hosszútávú Verseny.

A csepeli évadnyitón 20 klub egységei ültek hajóba, hogy teljesítsék a hat kilométeres távot. A Magyar Evezős Szövetség 16 kategóriában hirdetett győztest. Néhány papírforma-győzelem mellett meglepetések is születtek. (tovább…)