Megdöbbentő új fejlemények a Naplóban

Pokoli.hu

Két héttel ezelőtt a TV2 Naplójában kinyitottam a csepeli kettős gyilkosság aktáját. Azóta sokat változott a világ. A magyar sajtó vezető helyen foglalkozik a tragédia rejtett fejleményeivel, a meg nem született feljelentéssel, Csepel volt rendőrkapitányának szerepével. Hálás vagyok kollégáimnak, hiszen ők is hozzájárultak ahhoz, hogy az ügy új, jelentős lendületet kapott.

A BRFK pénteken a Fővárosi Főügyészséghez fordult annak tisztázása érdekében, hogy Császár Mihály egykori csepeli rendőrkapitányt terheli-e bármi felelősség az eset kapcsán, s milyen kapcsolata volt az emberölés gyanúsítottjával – tájékoztatta a nyilvánosságot a rendőrhatóság kommunikációs osztálya. Információim szerint a BRFK nagy erővel és odafigyeléssel dolgozik az ügyön.

Én magam a korábbi kérdéseimet már napokkal ezelőtt feltettem a www.pokoli.hu -ra. Ezek így szóltak, szólnak:

Igaz-e (ahogy azt több forrásunk is egybehangzóan állítja), hogy a gyilkos gondnok telefonon felhívta a kapitányt a tragikus események után?

Ha igaz, miről beszélgettek?

Mit szól Császár Mihály a Népszabadság (rendőrségi berkekből származó) értesüléséhez, mely szerint, miközben a rendőrség nagy erőkkel helyszínelt, az akkori kapitány a gyilkossá vált gondnokhoz sietett a kórházba? Igaz-e, hogy még akkor is a klinikán tartózkodott, amikor az életvédelmi nyomozók odaértek?

Ha igaz, miért sietett a Merényi Gusztáv kórházba? Miért volt ez annyira fontos? Miről beszélgetett Csepel rendőrkapitánya a kórházban Kun Tamással?

Milyen kapcsolat fűzte korábban a rendőri vezetőt a későbbi gyilkoshoz?

A későbbi fejlemények tükrében aztán újabb kérdések is megfogalmazódtak:

Mi lett Takács József (feljelentését tartalmazó) táskájával?

Mint azt a fiatal tanárnál talált diktafon felvételéből már idéztem, a gyilkos gondnok mindössze öt másodperccel Papp László kivégzése előtt, utolsó parancsaként éppen ezt a táskát követelte? Vajon miért? Honnan tudta, hogy abban mi van? Csak sejtette? Miért volt annyira fontos a táska, hogy közvetlenül az újabb gyilkosság előtt mindenáron azt akarta?

Előbbi kérdéseim Császár Mihályhoz, Csepel volt rendőrkapitányához szóltak. Utóbbiakra a nyomozásnak kell választ adnia.

Végezetül (legalább is egyelőre): honlapom, a pokoli.hu (és persze ezzel rajtam keresztül a TV2 Naplója és hírszerkesztősége is) új, megdöbbentő adatok birtokába jutott. Ezeket az információkat az elmúlt napokban többszörösen is ellenőriztem.

A TV2 Naplójában vasárnap este a csepeli kettős gyilkosságról szól a „Mérlegen a valóság” kérdése és szavazása, és egy egészen elképesztő fejleményről is beszámolok. Az elkövetkező napokban a TV2-n tovább kutatom, kutatjuk a csepeli kettősgyilkosság hátterét. Hiszem, hogy nem feleslegesen…

Forrás: Pokoli.hu

32 hozzászólás “Megdöbbentő új fejlemények a Naplóban” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Igen! Itt kezdődik a korrekt tudósítás.

  2. csepeLINK szerint:

    A korrekt tájékoztatás szándéka becsülendő …
    De a “bűnüldöző szervek” költségvetési/finanszírozási érdekei ellentétesek az evidenciákkal. Meg lehet említeni a móri gyilkosság példáját, egy “hamis” vádemelésig terjedő eljárás ráfordításai meghaladták a 2 miliárd Ft-ot …
    Egy, a csepeli 2 gyilkossághoz hasonló bűncselekmény és annak társadalmi körülményei sokáig tudatossan “agyonhallgatott” -egyébként már kezdettől fogva ismert- körülményei annyira befolyásolják a közhangulat alakulását, s így a választások időszakában különösen (… több mint egy évvel az események után) minden pénzt megér a részvevő hatóságoknak, a “ráfordítható” költségek pénztárcája kimeríthetettlen lehet. Nincs az a felügyeleti szerv/hatóság aki felülbírálna egy újabb szükségessé váló DNS vizsgálat(ok) elvégzését.
    De kinek a számlájára …

  3. ????? szerint:

    Meri ezt mondanti Takács József feleségének, gyerekeinek, unokáinak, rokonainak, barátainak.
    Meri ezt mondani Papp László testvérének, rokonainak, barátainak?
    AZ IGAZGSÁGNEK KI KELL DERÜLNEI, vagy hagyjuk, mert választás jön? Lehet ilyen leirni???

  4. Jeniszej szerint:

    Na itt kezdődik a kegyeletsértés, amikor az igazság kiderítésért feláldozott lóvéról kezdenek egyesek dumálni. Nem hiszem, hogy ezek közül valaki a fiatal tanárember és Takács József családja elé merne állni. Az biztos!

  5. Iványi Gabi szerint:

    Megdöbbentő!
    Mi kerülhet még felszínre ebben a kegyetlenül aljas gyilkosságban?

  6. kispajtás szerint:

    csepeLINK: te morálisan nulla! A béka segge alatti IQ-d késztetett ilyen aljas, de semmilyen vonatkozásban össze nem hasonlítható véleményre???
    Vagy a másik verzió, hogy megbízásból írkálsz ostoba, szánalmas hozzászólást?
    Attól még az IQ-d ugyanannyi, zéro.
    Ezt az etikátlan irományt nem a pluszba szántad? Mert ott a helye!

  7. miska72 szerint:

    Napló 2010.március. 28.

    Őn szerint előre kitervelt emberőlés volt -e a csepeli kettős gyilkosság?

    A szavazás végeredmánye: 96% igen
    4% nem.

    No comment.

  8. donquijote szerint:

    4% nem – égnek a vonalak a pártházban szavazni,szavazni!! 😀

  9. csepeLINK szerint:

    Kiváncsi lennék, hogy azok közül akik a korábbi rendőrkapítányt kiválasztották és pozicióba hozták, vagy a szíves önkormányzati tisztségviselők közül -akik az üggyel kapcsolatba hozhatók, vagy érintettek,- eddig ki állt ki a temetési búcsúztatás óta a közvetlen hozzátartozók elé az igazság ügyében való aktivitásukat bizonyítandó …
    Még az ügyben érintett, – nap mint nap a média népszerűsítésében “megfürdetett”- érintett pártpotentáltak sem érezték indíttatva magukat, hogy megszólaljanak!

    Kedves ” Jenyiszej” -nagyon csodálkozom- s ez gondolom azért ismerős:
    “Sok embernek mennyire beszűkült az elmúlt évtizedekben a normális ítélőképessége. Még most is éltetik a hazug korrupt bagázst, és nem veszik észre, hogy ezek a senkiháziak megnyomorították a nyugdíjasokat, kilátástalan helyzetbe sodorták a fiatalokat és az egész országot.
    Igen igaza van Németh Szilárdnak most jött el az idő, amikor cselekedni kell. Le kell sújtani a törvény teljes szigorával mindazokra, akik elherdálták és segítséget nyújtottak az adó fizető állampolgárok javainak elherdálásához, lenyúlásához …”

    … Egy igazi rezervátum! A “szelektív” szikratávirótok már nagyon be van rozsdásodva …

  10. donquijote szerint:

    Sőt most már gyurcsány szaunája is:
    http://www.mno.hu/portal/703750

  11. Iványi Gabi szerint:

    Több mint egy év hallgatás…..és kegyeletsértéssel vádolja a helyi mszp Németh Szilárdot. Amikor egy kerületi kapitányt menesztenek, akkor a kerületi vezetésnek, minden bizonnyal tudni kell annak okáról…Újabb (el)hallgatás….itt mindenki hallgat….pedig vallani kellene…Két embert meggyilkoltak!

  12. donquijote szerint:

    Csak én nem figyeltem (akkor elnézést) vagy letiltották a elképesztő fejleményt az elvtársak?

  13. kispajtás szerint:

    A csepeliek szavaztak!!!
    Az elvtársak ezután csak akkor menjenek világos nappal az utcára, ha bírják a tisztességes emberek megvetó tekintetét.
    Bár az a bizonyos bőr elég vastag.

  14. kispajtás szerint:

    Ha a szocik kegyeletsértésről beszélnek, akkor az igazi kegyeletsértés a kettős ravatalnál történt, amikor odaálltak álságos gyászbeszédet mondani.
    Képmutató, hazug, korrupt banda!

  15. Jeniszej szerint:

    csepeLINK:
    Sajnálom, hogy olyan dolgokba ütöd bele az orrodat, amihez nem értesz, és halvány fogalmad sincs. Például a szikratávírót emlegeted, mint egy berozsdásodott technológiát – “szelektívnek” tituálod
    Ha egy kicsit is odafigyeltél volna az elemi iskolába a fizika órán, akkor most tudhatnád, hogy a szikratávíró tulajdonsága olyan, hogy sem szelektív adásra, sem szelektív vételre, nem alkalmas. Ha mégse tudtad az elemi iskolába megérteni azért most felnőtt fejjel, megpróbálkozhatsz az elektro mágneses rezgések tulajdonságait megérteni.
    Ha megértetted a csillapítatlan rezgések fogalmát úgy megpróbálkozhatsz a napi politikával is.

  16. fülöpke szerint:

    Remélem, a Napló adásait odabent is nézik a fiúk.
    A hirtelen felindulásból, magányosan elkövetett verzióval- úgy tűnik- nem lesz érdemes előhozakodni. Főleg az ” add a táskát” kijelentés ismeretében.

  17. VV szerint:

    @donquijote
    A nagy hír kb. egy mondatból állt, könnyű volt lemaradni róla.
    Röviden annyi, hogy egy korábbi gyilkosságnál (robbantásos “Porsche-merénylet”) szintén Császárt hívta fel először a tettes/felbujtó (nem emlékszem pontosan).

  18. zed szerint:

    Trutymó szerintem arra utalt, hogy Császár figyelmeztette Pintér Györgyöt a kommandósok érkezésére, ezért tudott eltűnni a martonvásári házából, mielőtt lecsaptak rá. Terjék István felrobbantásának ügye -amelyben a diósdi kettős gyilkosság nyomozása során történt előrelépés- azonban a Fidesz berkeibe vezet…

  19. nakivagyok szerint:

    Íme egy nem éppen új de annál nagyobb figyelmet szentelő cikkecske, mely erőteljesen bizonyságot adhat arra, hogy Császár ígéretéhez hűen betartotta amit csepeli beiktatását követően fontosnak tartott…
    2005. február 13., vasárnap
    Császár Mihály lett Csepel új rendőrkapitánya

    Hét nap alatt két állománygyűlés volt a XXI. kerületi Rendőrkapitányságon. Az elsőn Sághi Jenő ezredes búcsúzott beosztottjaitól, mert a jövőben a Budapesti Rendőr-főkapitányságon teljesít majd szolgálatot; a másodikon beiktatták Csepel új rendőrkapitányát, Császár Mihály rendőr alezredest.

    Az új rendőrkapitány beiktatására a kerületi rendőrkapitányságon tartott állománygyűlésen került sor. Ezen megjelentek a kerületi önkormányzat vezetői, képviselői, valamint a XIII. kerületi Rendőrkapitányság vezetője.

    Először felolvasták Gergényi Péter rendőr vezérőrnagy, a Budapesti Rendőrfőkapitányság vezetőjének napi parancsát, mely szerint Császár Mihály rendőr alezredest megbízták a XXI. Kerület, Csepel Rendőrkapitányság vezetésével.

    Az állománygyűlésen először Császár Mihály szólalt fel. Elmondta, hogy mindazt, amit elődje, Sághi Jenő megkezdett, folytatni akarja, személyi változásokat nem kíván végrehajtani. Az önkormányzattal való együttműködést, a kiemelt bűnesetek csökkentését, és a lakossággal való kapcsolat elmélyítését tartja a három legfontosabb feladatnak. Ezután megköszönte előző parancsnokának, dr. Kiss Ernő dandártábornoknak, a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság vezetőjének mindazt, amit tőle, és a kerületben végzett munkája során tanult.

    Gergényi Péter rendőrvezérőrnagy köszöntőjében elmondta, hogy a csepeli kapitányság eddig jó és eredményes munkát végzett, és az új vezetés haladjon ezen az úton tovább. Az állománygyűlés után, a kapitányi beosztást átvevő Császár Mihály rendőr alezredes rövid munkamegbeszélést tartott a kapitányság vezető munkatársaival.

    K. T.

  20. Jeniszej szerint:

    A Atomrészeg tábornok az út szélén – Kiss Ernő újabb botránya
    “merevrészegen, mezítláb, zokni és cipő nélkül, vérző fejjel talált egy tábornokot a rendőrjárőr Budapesten, a XII. kerületben”. Az atv.hu információi szerint félmeztelenül, öntudatlan állapotban találtak rá a tábornokra. Kiss Ernő ittas vezetés és hatóság félrevezetése miatt indult büntetőpere múlt pénteken kezdődött el a Fővárosi Bíróságon

  21. Öreg halász szerint:

    Zed, a csepeli MSZP a feje búbjáig benne volt a sikkasztási ügy elsimítási kísérletében. Az az egy szerencséjük van, hogy a nyomozást amatőr módon folytatták, különben már buktak volna.

    De vajon miért végeztek amatőr nyomozást Avarkeszi Dezső minisztériumának rendőrei?

    És azért ma tudni lehet, hogy Orosz Ferenc (így Tóth Mihály is) tudott a feljelentési szándékról és Podolák György találkozott Demével. Nem törvényszerű hát, hogy csak a Császár szólhatott nekik arról, hogy Takács József elszánta magát.

  22. zed szerint:

    Az mindenesetre érdekes, hogy nem sokkal azután került bajba a dandártábornok úr, hogy a neve alatt felkerültek bizonyos olajügyi dokumentumok a rendőrség honlapjára.
    Tudtommal K. E. egy társasházban lakik G. P.-rel a Budakeszi úton (II. kerületi oldal). Mint tudjuk G. P. P. S.-ral közösen tulajdonoltak egy utazási irodát (akinek a neve nemrég ismét felbukkant zűrös ügyek kapcsán), amely később egy offshore cég tulajdonába ment át. Kíváncsian várom, ki lesz az új kormány belügyminisztere…

  23. Herbert szerint:

    Zed! Mire gondolsz? Az altereggója vizelt, tört kocsikat, ittasan vezetett, részegen fetrengett helyette?

  24. donquijote szerint:

    VV: Köszi az infót, reméljük azért Trvtko tovább folytatja a felgöngyölítést.

  25. zed szerint:

    Ha valaki talál egy sérült embert az utcán, általában mentőt szokás hívni hozzá. Nem értem, a járókelő miért a rendőrséget értesítette.
    Nem sokkal a kormányváltás után váltották le Kiss tábornokot, aki a ’90-es években ORFK-főkapitány-helyettes is volt, az elmozdításának az oka szerintem csak ürügyként szolgált. Kiss úr az olajbizottsági meghallgatásakor mondott érdekes dolgokat…

  26. Öreg halász szerint:

    Tehát szerinted Kiss ismételt bebuktatásában benne volt a rendőrség is? De a rendőrség nem MSZP-s minisztérium alá tartozik?

    Amúgy sérülés esetén nem csak a mentőket lehet hívni, sokszor hívják hivatalból a rendőrséget is.

  27. zed szerint:

    A rendőrséget akkor szokták személyi sérülés helyszínére hívni, ha közlekedési baleset vagy bűncselekmény történt illetve ha a zavartalan mentés rendőri biztosítást kíván meg.
    Az Index ezt írja:
    “Egy járókelő talált rá Kiss Ernőre, ő értesítette a rendőröket. A rendőrök kimentek a helyszínre és mentőt hívtak a földön fekvő tábornokhoz”

  28. Jeniszej szerint:

    Figyú!
    Atv.“merevrészegen, mezítláb, zokni és cipő nélkül, vérző fejjel talált egy tábornokot a rendőrjárőr Budapesten, a XII. kerületben”

  29. zed szerint:

    Akkor most a rendőrök találtak rá járőrözés közben vagy egy járókelő???
    “Az MTI-nek a neve elhallgatását kérő informátor azt mondta: egy járókelő talált rá Kiss Ernőre, ő értesítette a rendőröket. A rendőrök kimentek a helyszínre és mentőt hívtak a földön fekvő tábornokhoz, akit végül az Állami Egészségügyi Központba szállítottak.”
    http://hvg.hu/itthon/20100325_kiss_erno_dandartabornok

  30. Gulyásleves szerint:

    Ez az iskola a bűn menhelye lehetett!! Azt olvastam,hogy rengeteg tanuló fiktíven volt bejelentve. Ebben a gyilkosságban mindenki benne van. Takács,Deme,Gulyás,Avarkesziné,Orosz,Podolák,Avarkeszi,Tóth.Gyönyörű egy csapat!!! Azt nem hiszi el senki,hogy nem tudtak a sikkasztásokról!! Ezt az iskolát épp azért hozták létre,hogy legyen honnan hivatalosan lopni.Nem lehetett ez olyan rossz hely,bizonyíték erre,hogy Avarkesziné és Gulyás is alkalmazásban voltak. Jól jött mindenkinek ez a pénz,és nem kellett sokat tenni érte!! Ebben nagyon jók a komcsik!!! Vesszen mindegyik,hogy még az ír magjuk se maradjon!!!!!

  31. ????? szerint:

    Gulyásleve!
    Hogy te milyen. de, milyen embertelen vagy! Takács József benne van a gyilkosságban? Igen? Megrendezte saját kivégzését?
    Iszonyú belegondolni amit írtál! Ember vagy te?

  32. fiandre szerint:

    Előbb-utóbb kattan a bilincs. Legjobb, ha önként feladják magukat!

Itt lehet hozzászólni !