Csak a Jobbik politikusainak jár a mentelmi jog?

Index, Csepel.info

Morvai azóta szégyelli magát, és végül fizetett…

A EP-képviselőket megillető mentelmi jogára hivatkozva akarta ingyen eltávolíttatni autójáról a kerékbilincset Morvai Krisztina, ez áll a Belváros-Lipótvárosi Közterület Felügyelet az esetről készült jegyzőkönyvében is. Morvai a történet közlése miatt hazugsággal vádolta az Indexet, később pedig a közteresekről is provokátorokként beszélt.

A jobbikos államfő-jelölt parkolási ügyéről készült hivatalos jegyzőkönyv szerint Morvai Krisztina az európai parlamenti képviselői igazolványát felmutatva próbálta elkerülni a büntetés megfizetését, miután szerdán a József nádor tér behajtási engedélyköteles részén hagyta Peugeot-ját. Az V. kerületi polgármesteri hivatal az Index kérésére adta ki a dokumentumot.

Morvai csütörtöki közleményében hazugnak nevezte az Indexet, amiért az esetről beszámolva azt írtuk, a politikus mentelmi jogára hivatkozva szólította fel őket a kocsijára helyezett kerékbilincs eltávolítására, és a parkolóőrökkel folytatott vitája kisebb csődületet okozott a környéken.

A jobbikos az MTV reggeli műsorában elismerte, hogy tilosban parkolt, és mint mondta szégyelli is magát ezért, de szerinte a közterület-felügyelet főnöke provokálta, és ő akarta rábeszélni arra, hogy képviselői jogát kihasználva próbálja megúszni a büntetést. Morvai azt állítja, ő ekkor kezdett felháborodottan kiabálni, mert gyalázatos intézménynek tartja a mentelmi jogot a mostani formájában.

Morvai ugyanakkor azt is elismerte, hogy az EP-s igazolványával igazolta magát, de mint mondta azért, mert Brüsszelben a múlt héten minden igazolványával együtt ellopták a táskáját. A tévés interjúban később kiderült, hogy a jogosítványát mégsem lopták el.

Belváros-Lipótvárosi Közterület Felügyelet dolgozói által készített jelentés viszont más verzióban mutatja be a történeket. A jegyzőkönyv szerint „a kerékbilincs felszerelése közben megérkezett a gépjármű tulajdonosa, Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő asszony, majd kijelentette, hogy nála nincs pénz, de képviselői mentelmi jogára hivatkozva kérte a kerékbilincs eltávolítását”. Az közteresek szerint Morvai kérése miatt telefonon értesítették a cégvezetést, de a politikus ezt követően „azonnal távozni szeretett volna”. A közteresek ekkor tájékoztatták, hogy amennyiben mentelmi jogával él, hivatalból szabálysértési eljárást kell kezdeményezni ellene az illetékes szabálysértési hatóságon”. A jegyzőkönyv szerint Morvai ekkor döntött úgy, hogy mégis fizet.

A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a politikus a József nádor téri közjáték végén nem volt hajlandó aláírni a helyszíni jegyzőkönyvet sem, de azon a dokumentumon is Morvai EP-s igazolványszáma száma szerepel a személyi igazolvány rubrikában.

Forrás: Index.hu

Morvai Krisztina közleménye:

Az Index híre hazugság, az ellenem március 24-én kiszabott parkolási bírságot a helyszínen kifizettem s a mentelmi jogomra nem hivatkoztam. Mi több, a bírságot annak ellenére fizettem ki, hogy a parkolási társaságnak – rejtélyes okból – a helyszínre küldött vezető munkatársa mindenáron arra próbált rábeszélni, hogy éljek mentelmi jogommal és ne fizessek. (Az egész mentelmi jog témát a helyszínre irányított provokátor hozta fel – sikertelenül.)

Gyalázatosnak tartom, hogy az elmúlt húsz évben politikusbűnözők sora követett el – főként a nemzeti vagyon kárára – súlyos gazdasági bűncselekményeket úgy, hogy a mentelmi joga mögé próbált bújni. A Jobbik Magyarországért Mozgalom programjának kiemelt céljai között van az ilyen cselekmények miatti elszámoltatás, valamint a politikusok mentelmi jogának megszüntetése.

A Jobbik ellen, valamint személyem ellen indult rágalomhadjárat fő mozgatórugója pontosan ez, azaz a jelenlegi parlamenti pártok félelme az elszámoltatástól, a felelősségre vonástól. A személyemet illető rágalmakat eddig szó nélkül tűrtem, ennek azonban most vége. Mind a folyamatosan hazudozó Index hírportáltól, mind a hazug tényállításokat azok valóságtartalmának ellenőrzése nélkül átvevő egyéb sajtótermékektől követelem, hogy jelen közleményemet helyreigazításként közöljék. Ezen túlmenően az Index-szel, s a többi érintett hírközlővel szemben büntetőeljárást és személyiségi jogi pert indítok, s minden lehetséges jogi eszközt igénybe veszek a március 24-i hazug hír közlése, s a továbbiakban még várható hazug állításaik miatt.

Tájékoztatom mindazokat, akik a Jobbik előretörésének megállítását várják a párt programjának elhallgatásától s a párthoz köthető személyek egyre durvább rágalmazásától: a magyar embereknek elegük van az ország kiárusításából és tönkretételéből, s pontosan tisztában vannak azzal, hogy valódi, azaz gyökeres, radikális változás csak akkor következhet be Magyarországon, ha az új erő, a Jobbik jelentős tényezőként kerül a parlamentbe. Éppen ezért a Jobbik előretörése megállíthatatlan, ezt a folyamatot a szokásos gyáva hazudozásaikkal nem fogják tudni megállítani, a magyar embereket nem tudják már becsapni, „megvezetni”.

Morvai Krisztina
A Jobbik európai parlamenti képviselője

20 hozzászólás “Csak a Jobbik politikusainak jár a mentelmi jog?” bejegyzésre

  1. donquijote szerint:

    A teljesség kedvéért Morvai álláspontja az ügyben:
    http://barikad.hu/node/49756

  2. admin szerint:

    Köszönjük, kitettük azt is.

  3. Gordon szerint:

    Balóné, Balóné, Balóné… előbb azt hazudja, hogy mindenét ellopták, majd elkotyogja, hogy a jogsija azért nála volt. 🙂

  4. Gordon szerint:

    Pornófilmben szerepel a gárdistalány. Lásd a Blikkben. 🙂

  5. Csepel-sziget szerint:

    Morvai Krisztinának egy “metszett farkinca” hiányzik, attól ilyen ingerült. Szánalmas, visszataszító egy nő, pontosan olyan, mint Lendvai anyós a másik oldalon.

  6. Gordon szerint:

    Arról is híres ez a két hölgy, hogy levegővétel nélkül akár órákon át tudnak beszélni. Egyszer össze kellene ereszteni őket. Jó mulatság lenne. Ha már kenyérből egyre kevesebb van, legalább cirkusz legyen.

  7. lolka szerint:

    Egy politikus közleményt adott ki, hogy holnap 07:30-r barna zoknit fog felvenni. De délelőtt 09:25-r, kiderült, hogy ön hatalmilag, közlemény közzététele nélkül, még is úgy döntött, hogy inkább egy szürkét vesz fel. Utólag avval magyarázta az esetet, hogy “úgysem fog látszani, mert a nadrágja eltakarja a zokniját”. Igen ám csak egy szemfüles újságíró a villamoson felfedezte a szabálytalan cserét, ahogy a villamoson ülve feljebb csúszott a politikus nadrágja. A politikus mentelmi jogára hivatkozva tovább utazott és a következő megálló után sajtótájékoztatót tartott a zoknicsere körülményeiről…

  8. lolka szerint:

    ” Gordon:
    2010. március 28., vasárnap 14:06-kor

    Pornófilmben szerepel a gárdistalány. Lásd a Blikkben.”
    Ez szerintem akkor lenne hír, ha nem takarták volna az arcát. De így csak a Blikk-s újságíró tudja. Mi vagy elhisszük, vagy nem…

  9. Pannon Puma szerint:

    Gordon irigykedsz???? vagy ennyire maradi vagy???

  10. Gordon szerint:

    Szerencsére nem kell irigykednem… 🙂 És szerencsére maradi sem vagyok… 🙂 De az álszent és gerinctelen embereket nem szeretem. Gondolom miután a hölgy leforgatta az adott napi leszbikus filmet, kiment megdobálni a vonuló melegeket (köztük vonult gondolom Király András, a Jobbik szóvivője is… he-he 🙂 ). Na, ez az igazi gerinctelenség. Mág akkor is ha a dobálók és a megdobáltak egyaránt bőrruhában voltak.

    De abban igazad van, hogy a hölgy legalább nem ölte meg a párját, és nem rajzolt rá horogkeresztet. Minden viszonyítás kérdése.

  11. Gordon szerint:

    loka! Butaságot beszélsz, mert korábban adtak linket, amin megnézheted az arcát és egyéb kitakart testrészeit is. 🙂

  12. lolka szerint:

    Gordon:
    2010. március 28., vasárnap 15:42-kor-Igen, igazad van először itt találkoztam a hírrel, de aztán futottam egy kőrt és úgy van sok anyagot találtam…

  13. Gordon szerint:

    Ennek örülök, legközelebb nézz jól körül, és nem fogsz a 14:49-es hibádba esni.

  14. Csepel-sziget szerint:

    Kezd összeállni a kép. Az említett gárdistalány és a Jobbik exszóvívője azért kerültek a melegek oldalára, hogy a Vona és Morvai által felhergelt tömegtől Morvai megvédhesse őket ( ha már melegjogi aktivista volt Izraelben). Munkalehetőség megteremtése zajlik.

  15. nagyapó szerint:

    Gordon.2010. március 28., vasárnap 14:02-kor
    Van még egy érdekesség! Ezek a hazug Közterület Felügyelet dolgozók azt merték állítani, hogy “..kijelentette, hogy nála nincs pénz” majd pedig “…Morvai ekkor döntött úgy, hogy mégis fizet”.
    Hm!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  16. Gordon szerint:

    Mindenki provokátor. A sajtó, a közterületesek, az V. kerületi önkori, és szegény Balónénál épp csak a képviselői igazolványa volt ott, mert a szemét provokátorok már Brüsszelben ellopták mindenét (kíváncsi vagyok, hogy igazolványok nélkül hogyan engedték fel a repülőgépre).

    Mint később kiderült a provokátorok csak a jogosítványát és a képviselői igazolványát hagyták meg neki (ez utóbbi provokáció még fontos lesz).

    Ez a sok galádság úgy megrázta a nemzet nagyasszonyát, hogy a jogosítványa helyett véletlenül a képviselői igazolványát kezdte el lobogtatni. Egyébként meg fúj mentelmi jog.

    Biztos az izraeli kémműholdak adták le a drótot, hogy hol állt meg az autójával.

    Most az összes provokátor hazudik, csak Balóné mond igazat.

  17. Error szerint:

    Mindenesetre érdekes, hogy a Jobbik akarja eltörölni a mentelmi jogot és pont a jobbikos Morvai Krisztina akar vele élni. Üzenem a csepeli jobbikosoknak (akik ezen az oldalon engem ócsárolnak), hogy ezek miatt a dolgok miatt ábrándultam ki a Jobbikból és ezért nem tartom hiteleseknek a Jobbik vezetőit!

  18. én szerint:

    ááhhhh olyan csőlátásúak vagytok h az már fáj….sztetek a jobbiknak nem az az érdeke h megnyerje a választásokat???és sztetek Morvai Krisztina annyira buta lenne h pontosan azt a cselekményt követné el ami ellen a programjukban szót emel???!!!ahjj ne legyetek már ilyen kis naivak…remélem még sok embernek fel fog nyílni a szeme!!!SZEBB JÖVŐT!!HAJRÁ JOBBIK!!

Itt lehet hozzászólni !