Fordulat: mégis tett feljelentést a Csepelen meggyilkolt igazgató

Előkerültek az ezt igazoló dokumentumok.

ATV

Mégis tett feljelentést a rendőrségen tavaly januárban, pár órával kivégzése előtt a csepeli iskola igazgatója. Ezt korábban tagadta az azóta már nyugdíjba ment rendőrkapitány.

A bizonyítékot, vagyis a feljelentés teljes másolatát egy tanú adta át a rendőrségnek. Az ügyészség is bekapcsolódott a nyomozásba, így már Császár Mihály rendőrkapitány felelősségét is vizsgálják.

A feltételezett elkövető tavaly januárban a csepeli iskola igazgatóját, Takács Józsefet és helyettesét, Papp Lászlót lőfegyverrel gyilkolta meg. Hogy elterelje a gyanút, még a saját kezét is meglőtte. Vele együtt letartóztatták az iskola volt gazdasági igazgatóját is, Deme Gábort. Demét és a feltételezett gyilkost aznap rúgta ki az igazgató, sikkasztás és család gyanúja miatt.

A meggyilkolt tanár zsebében egy diktafon volt, ami rögzítette a gyilkosságot. A felvétel titkos, ám Deme Gábor ügyvédje szerint hallható rajta, mikor a biztonsági őr utasítja Demét, hogy vigye oda neki az igazgató táskáját.

Úgy tudni, abban a táskában lehettek a bizonyítékok a sikkasztásra, Takács József halála napján járt is a rendőrségen, hogy feljelentést tegyen, találkozott az akkori rendőrkapitánnyal is, de a feljelentésnek nyoma sincs.

A rendőrség közleményében most azt írja, mégis megvannak a papírok. A feljelentés teljes másolatát a gyilkosság után egy tanú átadta a nyomozóknak. A rendőrség szerint ez a volt rendőrkapitányra nézve terhelő lehet, ezért az ügyészség segítségét kérték.

A fővárosi főügyészségen most azért indítottak nyomozást, hogy kiderítsék, Császár Mihálynak van-e bármiféle felelőssége a csepeli gyilkosság ügyében, illetve, hogy megtudják, milyen kapcsolat fűzi, fűzte össze a biztonsági őrrel.

Császár Mihályt a gyilkosság után két hónappal indoklás nélkül leváltották. Deme Gábor védője szerint a biztonsági őr és a volt rendőrkapitány régóta jó ismerősök.

„Arról se beszélt, hogy mi volt az oka, hogy a gyilkost a kórházba ő bement meglátogatni és ott vele valamilyen eszmecserét folytatott, mielőtt még az életvédelmis nyomozók a kórházba értek volna, továbbá arra se adott választ, hogy hogyan került oda a Kun Tamás gépkocsija a kerületi rendőrkapitányság elé.” – mondta Ruttner György, Deme Gábor ügyvédje.

Az ügyvéd úgy látja, nem a védence és az igazgató közötti elszámolási vita áll a gyilkosság mögött, hanem valami más. A rendőrök szerint ez sikkasztás és csalás is lehet.

Forrás: ATV

12 hozzászólás “Fordulat: mégis tett feljelentést a Csepelen meggyilkolt igazgató” bejegyzésre

  1. toto szerint:

    alakul ez, 14 hónappal a brutális kivégzés után csak elkezdenek már végre nyomozni! TAlán ki derül végre az igazság!

  2. donquijote szerint:

    össze vissza hazudoznak, az elvtársak már jól hazudni is elfelejtettek 😀

  3. bögöly szerint:

    A félinformációkból táplálkozó média már megint keveri a tényeket. Nagy kárt okoz ezzel, mert megzavarhatja a rendőrség munkáját.
    Az új tények tükrében az igazság az, hogy:

    TAKÁCS JÓZSEF NEM TEHETTE MEG A FELJELENTÉSÉT. EZT, HA MÁS INDOKKAL IS, DE CSÁSZÁR MIHÁLY AZ AKKORI RENDŐRKAPITÁNY IS ELISMERTE. CSAK AZ A KÉRDÉS, HOGY MIÉRT NEM TEHETTE MEG. KÉSŐBB SEM A RENDŐRSÉGTŐL KERÜLT A VIZSGÁLATI SZERVHEZ A FELJELENTÉS, HANEM TÖBB PÉLDÁNYBAN KÉSZÜLT, S AZ KÉT SZEMÉLYNEK VOLT A BIRTOKÁBAN. A KÉRDÉS AZ, HOGY AMI VALAMELYIKÜKTŐL ELJUTOTT A HATÓSÁGOKHOZ, VAJON A TELJES ANYAGOT TARTALMAZTA-E? UGYANIS TAKÁCS JÓZSEF TÁSKÁJÁBAN LÉVŐ FELJELENTÉSI ANYAG A DOKUMENTUMOKKAL EGYÜTT – TÖBB MINT SZÁZ OLDAL(!) – A GYILKOSSÁGOKAT KÖVETŐEN NEM VOLT A HELYSZÍNEN! ÚJABB KÉRDÉSKÉNT MERÜL FEL, HOGY KÉSŐBB A RENDŐRSÉG KERESTE-E ÉS MEGTALÁLTA-E A TÁSKÁT? AVAGY AZ IS, MINT A SZERVER NEM KERÜLT ELŐ. VIZSGÁLTÁK-E A HANGFELVÉTEL ALAPJÁN, AMIBEN KUN UTALT A TÁSKÁRA, HOGY AZ HOVÁ LETT? TÉNY, HOGY A GAZDASÁGI BŰNCSELEKMÉNYEK NYOMOZÁSA NEM TAKÁCS FELJELENTÉSE RÉVÉN KEZDŐDÖTT. A CSEPELI RENDŐRKAPITÁNYSÁGON NEM LELHETŐ NYOMA FELJELENTÉSNEK, MERT TAKÁCSOT IDŐKÖZBEN MEGÖLTÉK. TÖBB TANÚ IS ÁLLÍTHATJTA, HOGY TAKÁCS JÓZSEF MÁSNAP DÉLELŐTT 11 ÓRÁRA VOLT VISSZARENDELVE A CSEPELI KAPITÁNYSÁGRA, MERT AMIKOR CSÁSZÁRNÁL JÁRT A FELJELENTÉST NEM VETTÉK FEL. VAJON MIÉRT?

  4. Manitu szerint:

    Bármibe is lefogadom, hogy szándékos ez az elképesztő kavarás. A szocik meg bűzlenek, de nagyon.

  5. Jeniszej szerint:

    A rendőrség közleményében most azt írja, mégis megvannak a papírok. A feljelentés teljes másolatát a gyilkosság után egy tanú átadta a nyomozóknak. A rendőrség szerint ez a volt rendőrkapitányra nézve terhelő lehet, ezért az ügyészség segítségét kérték……..
    Na most aztán halandók tudtok mindent?
    Értitek a papírok!
    Milyen papír… bármilyen papír?
    Vagy az a papír eredetije, ami a rendőrségen maradt eredeti példány?
    Valaki jó volna, ha leírná, miképp indul egy feljelentés, úgy szépen sorba.
    Milyen igazolást adnak át a feljelentőnek – a feljelentés cselekményének megtörténtéről.
    Kérdés továbbra is az, hogy a rendőrség épületéből, a trezorból tűnt el a papír.
    Ehhez egy külső tanú, hogy jutott hozzá?
    Lehet, hogy én lassú vagyok.
    🙂

  6. admin szerint:

    Őszintén szólva szerintünk az ATV mellébeszélt. Takács a mi információink szerint nem tett feljelentést, és másnap 11 órára hívták vissza. Annak a paksamétának a másolata került a rendőrségre, amellyel Takács feljelentést tenni akart, és nem a feljelentés jegyzőkönyve.

  7. bögöly szerint:

    jENISZEJ! Bocs, de tényleg lassú vagy. A csepeli rendőrkapitányságon semmiféle feljelentési papír ami ebben az ügyben keletkezett nem volt soha. Ugyanis Takács nem tudott feljelentést tenni, mert Császár Mihály, azt nem vette át tőle, hanem másnapra kellett volna visszamennie, hogy megtehesse a feljelentést. Közben azonban meggyilkolták. A bűntény után adta át a feljelentés másolatát olyan személy a rendőrségnek, aki feltehetően segített Takácsnak a feljelentés összeállításában és nála volt másolat. Kérdés, hogy abban szerepeltek-e azok a dokumentumok is, amelyek a táskában voltak. Tehát nem volt semmiféle csepeli rendőri trezorban a feljelentés! Ezért megtévesztő a cím, hogy: “Mégis tett feljelentést a Csepelen meggyilkolt igazgató”.

  8. Jeniszej szerint:

    Egyébként nincs rejtély azok után, hogy a gyilkosok megkaparintották “azt a Táskát”. Mert ugye az előre kitervelt táskamegszerzés, volt a cél mindenáron. A táska nagyon sok egyéb más terhelő anyagot is tartalmazhatott a csepeli közélet egyéb szereplőiről. Gondolom ezért volt ennek megszerzése a cél a megbízóknak.
    A többit egy profi nyomozónak már gyerekjáték a tények ismeretében.
    Az biztos! – A tettes társak és segítőinek mindegyikének célja volt, hogy a hazugságságaikkal gátolják vagy véglegesen, ellehetetlenítsék a tényleges nyomozást.
    A tettes társak mind hazugságaikba bonyolódva árulták el magukat egy magára adó profi nyomozónak.
    🙁

  9. bögöly szerint:

    Kérdések:
    1.Mikor jutott a rendőrség tudomására, hogy Kun gépkocsija a csepeli kapitányság előtt áll?
    2. Vizsgálták-e, hogy ki és milyen célból vitte oda a bűncselekmény helyszínéhez közelről, merthogy az iskola mellett parkolhatott?
    3. Lefoglalták-e a gépkocsit, s átkutatták-e?
    4. Találtak-e, kerestek-e arra utaló nyomokat, hogy az eltűnt szerver és Takács táskája, esetleg a gépjárműben volt, s így tűnt el mindkettő a helyszínről?
    5. Miért csak a szervert keresték, hiszen a magnófelvétel tanúsága szerint Kun kifejezetten Takács táskájára utal, mielőtt lelövi a másik tanárt?
    6. Meglett a táska? Akkor az eredeti feljelentés is a rendőrség birtokában van? Ha nem lett meg a táska miért nem keresték azt is, mint a szervert?
    7. Lesz-e következménye annak, hogy a rendőrség vélhetően megelégedett hangulatban örült, hogy a magnófelvétel alapján nagyon hamar elfogta a tetteseket, s a kocsira, a táskára, s még más egyéb körülményekre nem fordított figyelmet?
    8. A gazdasági bűncselekményt – amire a feljelentés irányult volna – külön vizsgálják, nyomozzák. Tájékoztatták-e egymást a gazdasági bűncselekményt vizsgálók és az emberölésben dolgozó rendőrök, hogy milyen közös összefüggések lehetnek?

  10. bögöly szerint:

    Admin! Igazad van, én is tévesen használom, hogy a táskában feljelentés volt. Nem feljelentés, hanem azok alapjául szolgáló dokumentumok.

  11. Jeniszej szerint:

    bögöly: 🙂

  12. miska72 szerint:

    Mit mondtam, hogy Csepeli Önkormányzati MAFFIA!
    Ebben ez önkormányzat és a rendőrség keze is benne van!
    Nem kicsit! NAGYON!

Itt lehet hozzászólni !