Döbbenetesen sokat veszített Magyarország
Kitekintő, Csepel.info
Gál Kinga (Fidesz) kezdeményezésére a Trianoni békeszerződés emlékére nyílt kiállítás az Európai Parlamentben (A kiállítás fotói: Kitekintő)
Bár az első világháború után több kezdeményezés is született egy esetleges közép-európai összefogásra, azok közül egyiket sem sikerült megvalósítani. A Magyar Tudományos Akadémián összegyűlt professzorok nemcsak a tartalmukat, hanem az eredménytelenség okát is a nagyközönség elé tárták.
A trianoni szerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából szervezett „Koncepciók államról és nemzetről a Kárpát-medencében Trianon óta” című konferencia során a meghívott francia, magyar, szlovák szakértők az MTA-n nemcsak tudományos kutatásaik eredményeit mutatták be, hanem tartalmas vitát is folytattak ebben a kérdéskörben, amely alkalmas további tanulságok levonására is. (tovább…)