Döbbenetesen sokat veszített Magyarország
Kitekintő, Csepel.info
Gál Kinga (Fidesz) kezdeményezésére a Trianoni békeszerződés emlékére nyílt kiállítás az Európai Parlamentben (A kiállítás fotói: Kitekintő)
Bár az első világháború után több kezdeményezés is született egy esetleges közép-európai összefogásra, azok közül egyiket sem sikerült megvalósítani. A Magyar Tudományos Akadémián összegyűlt professzorok nemcsak a tartalmukat, hanem az eredménytelenség okát is a nagyközönség elé tárták.
A trianoni szerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmából szervezett „Koncepciók államról és nemzetről a Kárpát-medencében Trianon óta” című konferencia során a meghívott francia, magyar, szlovák szakértők az MTA-n nemcsak tudományos kutatásaik eredményeit mutatták be, hanem tartalmas vitát is folytattak ebben a kérdéskörben, amely alkalmas további tanulságok levonására is.
Első gondolatok
Már a XIX. században körvonalazódtak különböző tervek a Monarchia esetleges föderalizálására, a kisebbségeknek nyújtandó autonómiára, ezek süket fülekre találtak a politikai vezetés részéről, ugyanis ők úgy találták – ahogy azt korábban Eötvös József is megfogalmazta – Magyarországnak előbb meg kell erősödnie, és ezt követően lesz lehetőség a benne élő népek sorsának rendezésére. Erre azonban nem volt idő, az első világháború olyan pozícióba juttatta a birodalom kisebbségeit, amikor már nem volt szükségük kompromisszumra, hiszen maguk diktálhatták a feltételeket az antant támogatásával.
Mint jól ismert, az 1919-20-as békerendszer felbontotta az Osztrák-Magyar Monarchia egységét, új államokat hozott létre, néhány meglévő ország pedig olyan területekhez is hozzájutott, amelyekre talán csak legmerészebb álmaiban számított – mondta el Borsi Kálmán Béla, az ELTE kutatója. Ez túl nagy feladat volt az újonnan megszülető, illetve az igencsak fiatal államok számára, akik számos kérdést (polgárosodás, nemzetépítés, kisebbségek) nem tudtak megfelelően megoldani. Az új „nemzetállamok” az eredeti célkitűzésekkel ellentétben sem függetlenek, sem homogének nem voltak, emellett ha politikailag teljes mértékben nem is, de gazdaságilag végképp elszigeteltek voltak. Mindezzel párhuzamosan Trianon után Magyarország cselekvőképességét is elvesztette – emelte ki Schöpflin György, – és minden lehetséges rendezés megbukott a lakosságot illetően.
„A jövő Európáját gazdasági vonatkozásban nem lehet másképp látni, mint vámhatárok nélküli, közös, óriási termelő és elosztó területet, ahol az európai szellem kicsinyes helyi érdekek akadálya s gátlása nélkül, végre kifejtheti igazi képességeit” /Márai Sándor, 1942/. A fideszes kiállítás ezen szavak szellemiségében fogant…
Közös szükség vs. ütköző érdekek
Bár a közép-európai összefogásra vonatkozó elképzelések sok tekintetben eltérőek voltak, egy dolog azonban közös volt: a térségben Németországgal szemben volt szükség egy működőképes társulás létrehozására, ami garantálhatta volna a tartós békét.
Alan Soubibou, a CNRS kutatója prezentációjában arra mutatott rá, hogy a későbbi csehszlovák államfő, Masaryk 1917-es koncepciója egy Közép-Európai Demokratikus Unió létrehozása volt, Csehszlovákiát, Jugoszláviát, Romániát, esetlegesen Lengyelországot és Görögországot fogja egybe. A tervből végül az utóbbi két ország kimaradt, és ezzel már el is jutottunk a kis-antant előképéhez, amely 1921-ben egyértelműen Magyarország megfékezésére szerveződött meg, és a legkevésbé sem volt érdekelt a közös cselekvésben.
Az államfő kapcsolatát Magyarországgal a legkisebb mértékben sem mondhatjuk kellemesnek. Masaryknak mindezek ellenére voltak bizonyos területi felajánlásai a magyarok felé, amelyeket azonban egyrészt feltételhez kötött, másrészt Benes rögtön megcáfolt, illetve Magyarország szempontjából vitán kívül álltak.
A csehszlovák politikussal meglehetősen jó kapcsolatot ápolt Jászi Oszkár, aki a békeszerződés aláírása előtt Károlyi Mihály kérésére dolgozta ki 1918-ban az önrendelkezési jogok alapján megvalósítható – a svájci mintán alapuló – kanton-modellt. Ez, bár életképes lett volna, túl későn született meg, így egyhangúan utasították el a nemzetiségek képviselői – ismertette Szarka László történész. Az életét – alaptalanul – száműzetésben és megvetésben leélt politikus egy Dunai Konföderációs tervet is kidolgozott, aminek létrehozásához azonban olyan alapvető fontosságú tényezők hiányoztak, mint a jó viszony ápolása a szomszédokkal, egymás megértése, a kisebbségek fejlődési lehetőségeinek biztosítása, és így tovább.
Egy kép a kiállításról : Bólyai János – Kolozsváron született matematikus, a nemeuklédeszi geometria megalkotója.
Döntő érv: gazdasági érdekek
A világháború után a térség államai a szigorú gazdasági protekcionizmus bevezetésével meglehetősen rossz útra tévedtek. Franciaország támogatása – az is leginkább a szavak szintjén – gazdasági inkompatibilitása miatt azonban nem volt elég. Így egyre inkább elkerülhetetlenné vált a régió Németország felé történő nyitása. Sajnos csak néhány politikus ismerte fel ezt a veszélyt, ők azonban nem találtak meghallgatásra. Így merült feledésbe a Tardieu-terv is, amely kifejezett célja lett volna a közép-európai államok (Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia, sőt Lengyelország!) összefogásával megteremtendő gazdasági együttműködés, amely lehetőséget kínált volna a súlyos agrárválság enyhítésére az időközben létrejött német-osztrák összefogással szemben.
A Catherine Horel által bemutatott Hantos-koncepciók is erre a problémára kívántak megoldást nyújtani: egy közép-európai föderáció, úgynevezett Mitteleuropa, Németország mellőzésével. A cél elősegítésére konferenciát hívott össze, majd intézményhálót is létrehozott Hantos Elemér, kihangsúlyozva a gazdasági együttműködés létszükségét. A ’30-as évek történései azonban meghaladták ezt az elképzelést is, így valós eredményeket nem sikerült elérni ezzel sem.
Hasonló kezdeményezés született meg Milan Hodza tollából is – szögezte le Milan Zemko, a Szlovák Tudományos Akadémia Kutatója. Az agrárpolitikai együttműködésre építve egy, a Balti-tengertől az Égei-tengerig tartó politikai kooperációra lett volna szükség a térség országai között. A közös célt azonban nem sikerült megvalósítani az országok érdekeinek ütközése miatt. Még miniszterelnökként megpróbálkozott egy úgynevezett Duna-tervvel, amiben – a fentihez hasonlóan – egy regionális egységként képzelte el Közép-Európát, azonban Hitler és Mussolini térnyerésével egyre kevesebb lehetőség kínálkozott Hodza elképzeléseinek megvalósítására.
Mi volt a bukás oka?
A ’20-’30-as években megjelenő koncepciók akár életképesek is lehettek volna, hiszen Magyarországot is az együttműködések szerves részeként képzelték el. Így lehetősége lett volna arra, hogy egy erős, közös érdekektől vezérelt Közép-Európa más irányba terelje a történelmet. A fő probléma azonban ott volt, amire Romsics Ignác professzor mutatott rá, hogy – a magyar terveket leszámítva – a térség politikusai nem foglalkoztak Magyarország trianoni dilemmájával, így semmiféle kompenzációval nem számoltak. Ebből kifolyólag magyar politikusok számára a fentebb felvázolt koncepciók teljes mértékben elfogadhatatlanok voltak. Ezzel szemben a történész utalt olyan brit és amerikai tervekre, amelyek tisztában voltak azzal, hogy Trianont orvosolni kell, és a határ menti színmagyar területekre Magyarországnak jogos igénye volt. Az ilyenfajta követelések kielégítése után pedig, a magyarok pacifikálásával, nagyobb lehetőség mutatkozott volna egy közép-európai együttműködés, föderáció vagy unió létrehozására.
Mi lehet a tanulság?
A külföld számára akármilyen nevetséges fóbiának tűnik a magyarok Trianon-szindrómája, Schöpflin György szerint ez máig él és meghatározó tényező. A meghaladáshoz egyfajta katarzis-élményre van szükség, amihez azonban nemcsak Magyarországnak kell erőfeszítéseket tenni: a nyugatnak be kellene ismernie az elkövetett igazságtalanságot, a szomszédoknak pedig – az európai sokféleség szerves részeként – biztosítani kellene a területükön élő magyar kisebbségek jogait.
“A harcot, amelyet őseink vivtak, békévé oldja az emlékezés s rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés.” (József Attila: A Dunánál)
Nem utolsó sorban azért lenne szükség erre a „katarzisra”, mivel az Európai Unión belül egyre nagyobb hangsúlyt kap regionalizmus. A lehetőségek szerint pedig ezt a legnagyobb mértékig ki kellene használnunk, hogy a közép-európai együttműködési potenciálból származó haszon ne legyen füstbe ment terv.
Érdekes cikk. A Bazilika előtt füttyögő Kovács Ernő-félék biztos nem olvasnak ilyeneket.
„A jövő Európáját gazdasági vonatkozásban nem lehet másképp látni, mint vámhatárok nélküli, közös, óriási termelő és elosztó területet, ahol az európai szellem kicsinyes helyi érdekek akadálya s gátlása nélkül, végre kifejtheti igazi képességeit” /Márai Sándor 1942/
A fidesz kötcsei kultúrális összejövetelén nem beszéltek arról, amit az író úr írt? Kár!
Addig lesz trianonozás, amig sikerül vele elfedni, hogy a Fidesznek fogalma sincs mi mást tehetne, mint a válságmenedzselés folytatása. Az amúgy sem tényekre és számokra, hanem frázisokra és általánosságokra alapított programszerűség – tényszámok nélkül – nem alkalmas semmire, csak a minapi életveszélyes kijelentésekre.
Bezzeg a kettős állampolgárság, Trianon, együtt és külön is alkalmasak arra, hogy még jó ideig elfedjék a valóságot és rózsaszín ködbe burkolják a fidesz szavazók narancssárga színű álmait.
A kettős állapolgárság és Trianon fontos dolgok. Az ország jelenlegi gazdasági helyzetének és a válságmenedzselés fontosságának ismerete azonban még fontosabb. A lózungok ideje lejárt, a tények világa következik annak aki valóban kormányozni akar, s nem csak a hagymázas hatalmi álmait megvalósítandó hülyítette meg a tömegeket.
Nehogy valamelyik hsz. a gépelési hibáimmal foglalkozzon! Ne legyen olyen mint a GAZDÁI.
Érdekes, jó cikk, csak néhány alapvető dologra nem ad választ:
– Miért van az, hogy Magyarország határai, I. Ferenc József király halálakor egybeestek a Szt. Istváni határokkal?
Azért, mert a királyok legfontosabb célja az ország egységének megőrzése volt.
– Miért csak a világháború végén éleződtek ki a magyarok és a nemzetiségek ellentétei?
Azért, mert ha a magyarok megkérdőjelezték, Kossuth által, a királyság intézményét, akkor a királyhű nemzetiségek ugyanúgy nem akartak a magyar király alattvalói lenni (pl. a magyar-horvát uniót a király személye tartotta össze).
– Miért törhettek előre a kisantant csapatai ellenállás nélkül?
Azért, mert a hazaárulók, Károlyi, és a kommün lefegyverezte a frontról hazatérő, ütőképes hadsereget, így nem volt ellenállás. A vörös hadsereg pedig, jó kommunista szokás szerint, nem a hazát védte (Stromfeld serege kivételével), hanem a magyarság ellen fordult.
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
pricpracpruc! grün! Ne fütyüljetek!
T. Nagyapó!
“Azért, mert ha a magyarok megkérdőjelezték, Kossuth által, a királyság intézményét, akkor a királyhű nemzetiségek ugyanúgy nem akartak a magyar király alattvalói lenni (pl. a magyar-horvát uniót a király személye tartotta össze).”
Azt hiszem itt van egy “apró” tévedésed. Nem a királyságot kérdőjelezték meg hanem a Habsburg trón fosztást hajtották végre. Sem Kossuth sem az akkori magyar országgyűlés nem a Magyar királyságot kérdőjelezte meg hanem a Habsburgokra mondták ki, hogy többet nem ismerik el őket mint Magyar királyt.
pricpracpruc! grün!
Miért nem mindjárt arról beszéltek, hogy miért nincs rendben a gazdaság?
Ne legyetek már ennyire ostobák!
pricpracpruc!
nem akarok komolyabban beleszólni, de éppen kerek évfordulója van a trianoni eseményeknek.
a kerek dátumokról jobban megemlékezünk, mint amúgy. ennyi….
Nagyapó!
egy kis töri szak azért nem ártana…
Papi!
Nem, vagyok szakértő a gazdaság témájában, így kénytelen vagyok szakemberre hagyatkozni mint a Savanyó Misi, Kósa Lajos, Szíjjártó Péterke, csakhogy a nagyobbakat említsem. Ők már csak értenek hozzá?
Egyébként mire véljem, hogy tartható a hiánycél, a gazdaság szilárd(konszolidált)?!