Súlyos valótlanságok a költségvetésben

MTI, Mno

Egy hírhedt bőrtáska: sok hazugság került már bele

Varga Mihály szerint a 2010-es költségvetésnek nem sok köze van a valósághoz, azonnali, sürgős beavatkozásra van szükség. A hét végén a kormány rendkívüli ülésen dolgozza ki az akciótervet. A kabinet szombaton, vasárnap és hétfőn is ülésezik. A miniszterek a gazdasági akcióterv mellett az elszámoltatás menetrendjéről és az árvízzel kapcsolatos helyzetről tárgyalnak.

A Miniszterelnökség államtitkára a gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentését ismertetve szombaton azt mondta: nem igazak a tervezett – így a regisztrációs, a jövedéki, a vállalkozásokhoz kapcsolódó – adóbevételek, ahogy nem igazak a költségvetési szervek kiadásaira vonatkozó számok sem, és nem történtek meg a strukturális átalakítások. Az idei költségvetésben számos súlyos valótlanság, trükk szerepel, ezért azonnal cselekedni kell.

A tényfeltáró bizottság vezetője kiemelte: nem igazak a közlekedési vállalatok – a BKV, a MÁV, a Malév – kiadásaira vonatkozó adatok, valamint az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések, a tb-alapokra, az önkormányzatokra, az elkülönített állami pénzalapokra vonatkozó adatok sem.

A bizottság nem találta valósnak a számokat az egyik nagy áramszolgáltató vállalat felé fennálló tartozás összege és a Vértesi Erőművel kapcsolatos kötelezettségek esetében sem. A Magyar Fejlesztési Banknál, illetve a Hitelgarancia Rt.-nél pedig 100 milliárd forint nagyságrendű veszteséggel kell számolni.

A kormány tartani akarja az idei tervezett hiánycélt

A kormány tartani akarja a 2010-es tervezett hiánycélt – szögezte le Varga Mihály. Kijelentette: „Most egy célt tűztünk magunk elé, hogy a tervezett hiánycélt tartani tudjuk”. Kérdésre válaszolva hozzátette: lesz adócsökkentés az idén. Az országnak továbbra is arra kell törekednie, hogy belépjen ez euróövezetbe, azaz teljesíteni kell a jövőben az ezzel kapcsolatos feltételeket, ezzel a céllal a miniszterelnök is egyetért – utalt rá Varga Mihály.

A gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentését ismertetve Varga Mihály leszögezte: higgadtan, határozottan kell cselekedni, akciótervet kell meghirdetni, hogy a tervezett hiánycélt tartani lehessen. A beavatkozásnak mélyrehatónak kell lennie – jelentette ki az államtitkár.

Konszolidált a helyzet

Konszolidált a magyar gazdaság helyzete – szögezte le Varga Mihály szombaton Budapesten sajtótájékoztatón. Varga a tényfeltáró bizottság részjelentését ismertetve arra a kérdésre, hogy csődközeli-e a magyar gazdaság helyzete, azt válaszolta: a helyzet konszolidált, a tervezett 3,8 százalékos hiány mértéke tartható, de ehhez a kormánynak intézkedéseket kell hoznia. Megfogalmazása szerint túlzó minden olyan összevetés, amely magasabb kockázati felárral rendelkező országgal hasonlítja össze Magyarországot, „ha ezt egy kolléga teszi, az pedig nem szerencsés”. A forint árfolyama az elmúlt napokban a közép-európai valuták árfolyam-alakulását követte – emlékeztetett az államtitkár. Nyomatékosította: a kormánynak egyébként nem az a dolga, hogy a monetáris politikával foglalkozzon, hanem az, hogy fiskális téren tegye rendbe a folyamatokat, és tartható legyen a tervezett deficitcél.

Az akcióterv mellett az árvízről is tárgyalnak

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szombaton jelentette be: három napon át tart a szombaton kezdődő rendkívüli kormányülés, ennek témája a gazdaság talpra állítását célzó akcióterv mellett az elszámoltatás menetrendje és az árvízzel kapcsolatos helyzet lesz.

Az elszámoltatásról azt mondta: a minisztereknek már az átadás-átvétel kapcsán rendelkezésükre állnak információk, amelyek újabb és újabb kockázatokat jelentenek a költségvetés szempontjából.

Forrás: MTI, Mno.hu

45 hozzászólás “Súlyos valótlanságok a költségvetésben” bejegyzésre

  1. " ?! " szerint:

    (Idézet Gyurcsánytól, az őszödi böszmétől.)

    “Amit az előző hónapokban titokban meglehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, mint soha.
    Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit.
    Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?
    A dolog úgy áll, hogy nincsen választás. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen.
    Magyarország le van írva.
    És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is.
    Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel éjjel meg este.
    Ott tévedtek, ha azt hiszitek, hogy van választásotok. Nincsen. Nekem sincs. Ma legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk-e mi befolyásolni, hogy mi történik, vagy ránk fog omlani.”

  2. Nyugger szerint:

    “Konszolidált a magyar gazdaság helyzete” – szögezte le Varga Mihály.
    Na ugye hogy hülyeséget beszélt mindegyik!

    Lehet jött egy-két telefon OV-nak: “vegyetek már vissza kishaver, nem kéne ilyeneket mondani mert még azt hiszik a világ pénzügyi központja immáron Felcsúton van, meg különben se rontsd a közös valutát, mert mi épp az ellenkezőjén erőlködünk. A mielöbbi viszontlátásra, a többit Brüsszelben, szóban:” N Sarkozy; A Merkel; S Berlusconi;

  3. pricpracpruc szerint:

    A súlyos valótlanságok a Fidesz kinyilatkozásaiban vannak!

  4. codec szerint:

    A legsúlyosabb mondatnak volt a legnagyobb igazságtartalma: t. i. amikor Kósa azt állította, hogy az “IMF nélküli” gazdaságok jobb helyzetben vannak.
    EU rajongók: be lehet csukni a szemeket-füleket! Sajna, úgy néz ki, amíg az emlőiken lógunk, megnézhetjük magunkat.
    Az, hogy ki van kormányon, részletkérdés marad!!!!

    Akárhogy is fáj egyeseknek, új utat kell keresni.

  5. ződ szerint:

    Legyetek nyugodtak Az EU és az IMF jobban tisztában van az országunk anyagi helyzetével mint a szakértő kormány! Barrosóék nem eszik meg a forradalmi változásokat!
    Tegnap Savanyó Misi több fórumon elismerte, hogy kemény munkával ugyan, de tartható az államháztartás 3,8%-os hiánya! Ja, hogy nem lehet kaszálni mint 98-ban a Bokros csomag eltapsolásakor?
    Ha egyszer felkötötték a kolompot, most már tessék zörgetni!!
    Koszorús költőnk szavaival:
    “S csak az hívjon magával
    Aki vezetni mer!”
    Nem egy vidéki kocsmában vagyunk, ahol lökdösik egymást, hogy szólj be Misi, ne félj megbosszullak!

  6. ződ szerint:

    codec! “Kósa azt állította, hogy az “IMF nélküli” gazdaságok jobb helyzetben vannak”
    Mélyen igazat adok a Kósának! A világon minden relatív! Akinek hiányzik az egyik szeme az ugye 50%, de 100%-kal jobb a helyzete mint akinek egy sincs!
    Azokban a gazdaságokban nem a munkaképes populáció 55%-a dolgozik és fizet adót, járulékot!

  7. Manitu szerint:

    Emlékszem, amikor Gyurcsány áradozott, hogy milyen k. jó és korrekt dolog az irdaltam IMF kölcsön (amit nem is fognak felvenni), mert csak a kormányváltásig tart, és már a választások utáni kormánynak kell visszafizetnie. Na, ennek az erkölcsi nullának volt a minisztere Bajnai, aki addig libát lopott, utána meg Gyurcsány egyik fegyverhordozója, hazudozója volt.

    Ezek adták most át a kormánybotot, vagy legalábbis ami megmaradt belőle.

  8. ződ szerint:

    Manitu! Az indiánok irdalják a keszeget! Ebben az esetben az irgalmatlan jobban fedi a valóságot. A görögök 120 milliárd Eu.-jához képest alamizsna! Persze, ha majd a Kósa igéretéhez híven utolérjük őket!

  9. hencegnő szerint:

    Azért az sem volt semmi, amikor tavaly a komcsi kormány a lehívott IMF hitel-részletet egy az egyben átutalta a bankoknak. Azok meg rögtön küldték tovább külföldre, az anyacégeiknek. Így aztán a szerencsétlen Magyar devizahitelesek megsegítésére szánt pénzből semmi sem került oda, ahová nagyon kellett volna. Viszont Magyarország fogja a törlesztőrészleteket visszafizetni!

    Ződ! Ez ugye rendben volt! Ezt az impotens bagázst sírod vissza? Szerintem csak az irigység beszél belőled, mert igazából tudod, hogy imádottaid képtelenek voltak megoldani azt, ami az új kormánynak sikerülni fog!!!!!!

  10. ződ szerint:

    hencegnő! Egyáltalán nem irigylem az impotenseket, de ha már hagyták idáig fajulni a dolgokat maradjanak kormányon! Most jön majd a barkochba, ki küld minket padlóra! Ha ha ha ha!!!!

  11. Ditte szerint:

    Hahaha! Már évek óta padlón vagyunk. Akinek egy csepp esze van tudja.

  12. hencegnő szerint:

    Persze. Maradtak volna kormányon. És teljesen kiárusították volna az országot. Az utolsó hónapokban már a vízkészleteket is el akarták adni!
    Ez szerinted jó? Te teljesen megőrültél!

  13. nagyapó szerint:

    Nyugger, pricpracpruc, codec, ződ!

    Hazudozásaik előtt illene olvasni. Íme:
    „A Miniszterelnökség államtitkára a gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentését ismertetve szombaton azt mondta: NEM IGAZAK a tervezett – így a regisztrációs, a jövedéki, a vállalkozásokhoz kapcsolódó – adóbevételek, ahogy NEM IGAZAK a költségvetési szervek kiadásaira vonatkozó számok sem, és nem történtek meg a strukturális átalakítások. AZ IDEI KÖLTSÉGVETÉSBEN SZÁMOS SÚLYOS VALÓTLANSÁG, TRÜKK SZEREPEL, ezért azonnal cselekedni kell.
    A tényfeltáró bizottság vezetője kiemelte: NEM IGAZAK a közlekedési vállalatok – a BKV, a MÁV, a Malév – kiadásaira vonatkozó adatok, valamint az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések, a tb-alapokra, az önkormányzatokra, az elkülönített állami pénzalapokra vonatkozó adatok sem.
    A BIZOTTSÁG NEM TALÁLTA VALÓSNAK A SZÁMOKAT AZ EGYIK NAGY ÁRAMSZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT FELÉ FENNÁLLÓ TARTOZÁS ÖSSZEGE ÉS A VÉRTESI ERŐMŰVEL KAPCSOLATOS KÖTELEZETTSÉGEK ESETÉBEN SEM. A MAGYAR FEJLESZTÉSI BANKNÁL, ILLETVE A HITELGARANCIA RT.-NÉL PEDIG 100 MILLIÁRD FORINT NAGYSÁGRENDŰ VESZTESÉGGEL KELL SZÁMOLNI.”
    Ezek után lehet gondolkodni!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  14. ződ szerint:

    Kedves nagyapó!
    “a helyzet konszolidált, a tervezett 3,8 százalékos hiány mértéke tartható, de ehhez a kormánynak intézkedéseket kell hoznia”
    Akkor Ön szerint a Savanyó Misi hazudik amikor ezt állítja vagy rinyál a munkától? Egyébként meg erre, (a kormányzásra) kaptak felhatalmazást a Zemberektől! Hamvadni látszik a forradalmi tűz!
    Ezek után tessék gondolkodni, még ha nehezére esik is!

  15. csepeli szerint:

    Súlyos valótlanságok, na persze.

    “Sokkal rosszabb helyzetet hagyott ránk az előző kabinet, mint amit mondott, a költségvetésben számos tétel el van számolva – ilyenekkel vezette fel a részjelentés ismertetését Varga Mihály. Többszöri újságírói kérdésre sem volt hajlandó azonban egy számot mondani, hogy összesen mekkora lyuk tátong szerintük a büdzsében, noha közel egytucatnyi tételt megemlített (önkormányzatok, állami pénzalapok, tb-alapok, regisztrációs adó, költségvetési szervek kiadásai), és lapunknak sem mondott még számot egy-egy tételnél sem az állítólagos elszámolásra.”

    Ez az egész egy blöff, az itteni fideszbuzik meg nyelik, mint kacsa a nokedlit.

    Súlyos valótlanságok, blablabla… Na és mennyi? Hátizé, azt most nem tudom megmondani, mert izé…

    Komolytalan az egész, Varga Mihály egy nevetséges bohóc.

  16. csepeli szerint:

    Persze arról mélyen hallgat a csepelinfó, hogy Kósa és Szíjjártó ostoba nyilatkozatainak köszönhetően most hónapokon át jóval magasabb törlesztőrészleteket kell fizetniük a devizahiteleseknek. Dilettáns, ostoba társaság!

  17. " ?! " szerint:

    Na mégegyszer a gyengébbek kedvéért!

    (Idézet Gyurcsánytól, az őszödi böszmétől.)

    “Amit az előző hónapokban titokban meglehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, mint soha.
    Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit.
    Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?
    A dolog úgy áll, hogy nincsen választás. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen.
    Magyarország le van írva.
    És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is.
    Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel éjjel meg este.
    Ott tévedtek, ha azt hiszitek, hogy van választásotok. Nincsen. Nekem sincs. Ma legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk-e mi befolyásolni, hogy mi történik, vagy ránk fog omlani.”

  18. csepeli szerint:

    Kurva unalmas vagy ezzel az állandó idézgetéssel. Húzzál már a francba!

  19. csepeli szerint:

    Most már nem fog semmi kerülni abba a bőrtáskába, lévén nincs pénzügyminisztérium!

  20. grün szerint:

    ” ?! “!
    Öszödnél vagy? Aki nem csak a fidesz által preparált változatát ismeri az öszödi beszédnek, az megértette és felé se ment a tiltakozó megmozdulásoknak! Ők voltak a józan többség!

  21. Gordon szerint:

    A választójoggal rendelkező lakosság fele úgy 4 millió ember lehet. Tény hogy Magyarországon még soha egyetlen tömegtüntetésen sem volt 4 millió ember. Ebből a szempontból nézve a “józan többség” emlegetése badarság.

  22. nagyapó szerint:

    Nyugger, pricpracpruc, codec, ződ, grün, és a többi szoci!
    Észre kellene már venniük, hogy az etásak csődbe vitték az országot.
    Egy hét után reklamálják, hogy nincs kolbászból a kerítés. Nincs, mert az et.-ak ellopták.
    Az utólag okos, közgazdász komcsik magyarázzák már meg, miért változott a környező, nem euróővezethez tartozó országok valutája? Csak nem Kósa okozta gyengülésüket?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  23. " ?! " szerint:

    Figyeljetek károgó varjak: Zed, Ződ, pricpracpruc, codec, Vica, bekaphatja… !

    Mégegyszer megismétlem részetekre az ” őszödi böszme” vallomását szűkített változatban egy kis kommentárral:

    “Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen.
    Magyarország le van írva.
    És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is.
    Ma legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk-e mi befolyásolni, hogy mi történik, vagy ránk fog omlani.”

    KOMMENTÁR:
    1989-ben a Kádár rendszer legdiletánsabb, de egyben leggátlástalanabb és legmohóbb söpredéke került hatalomra az MSZP-ben, majd ennek bandának a tovább züllött része (Gyurcsány és bandája) jutott kormányzati pozícióba a 2002 utáni időszakban, a Zed-hez, Ződ-höz, pricpracpruc-hoz, codec-hez, Vicá-hoz, bekaphatja…-hoz hasonlók, valamint a megtévesztett tömegek szavazataival.

    A jelenleg tomboló gazdasági válságunk a 33 évig tartó “kádár- rendszer”-ben megindult eladósodási folyammattal kezdődött.
    A 33 évig tartó “kádár-rendszer” végén az államadósság 20 milliárd USA dollárnak felelt meg, de a “kádár-rendszer” politikusainak a mentségére szolgál, hogy abban az időszakban majdnem egy millió bérlakást építettek, továbbá kb. 100.000 fős hadsereget kellett fenntartani és hozzá kellett járulni a szovjet terjeszkedési politika finanszírozásához.

    A szocialista tábor összeomlása utáni 20 évben az államadósság az alábbiak szerint alakult:
    1993 végén, az Antal-kormány utolsó évében 4892 milliárd Ft, a GDP 87 %-a,
    1997 végén, az Horn-kormány utolsó évében 6216 milliárd Ft, a GDP 64 %-a,
    2001 végén, az Orbán-kormány utolsó évében 8164 milliárd Ft, a GDP 53 %-a,
    2002 végén, Medgyesi 100 napos programja után 9571 milliárd Ft, a GDP 57 %-a,
    2004 végén, az őszödi böszme “Lendületben az ország” című programjának a beindítását követően 11592 milliárd Ft, a GDP 61 %-a,
    2005 végén 11592 milliárd Ft, a GDP 61 %-a,
    2006 végén 14719 milliárd Ft, a GDP 69 %-a,
    2008 végén 18103 milliárd Ft, a GDP 78 %-a, (ezt követően nyilatkozta Kovács Árpád az ÁSZ elnöke, hogy “az ország nyakig eladósodott”, Suchmann Tamás az MSZP fejlesztéspolitikai biztosa pedig az államcsőd veszélyéről nyilatkozott és felvetette az államadósság átütemezésének a szükségességét, miközben az Eurót 309 Ft-ért az USA dollárt 238 Ft-ért lehetett átváltani.
    2009 végén, a Bajnaiék által felvett IMF hitelnek köszönhetően 21260 milliárd Ft, a GDP 83 %-a.

    Tehát a Gyurcsány bandája által elkövetett garázdálkodás eredményeként 2009. végére az államdósság meghaladta a 21.000 milliárd Ft-ot (a GDP 80 %-át), amely azt jelenti, hogy Magyarszág minden állampolgárát (beleértve a gyermekeket, a segélyből élőket és a nyugdíjasokat is) fejenként több mint 2 millió államadósság terheli.
    De nem ez a fő baj hanem az, hogy 2010-ben hazánknak kb. 2300 milliárd forint kamatot kell fizetni és ezen felül kb. 5600 milliárd Ft tőketörlesztés válik esedékessé, mert a korábban felvett hitelek esedékes tőketörlesztésén felül, azoknak a viszonylag rövid futamidejű kölcsönöknek az esedékes részeit is az 1 hete hivatalba lépett Orbán kormánynak kell törleszteni, amelyeket 2008 őszén a második Gyurcsány kormány és 2009-ben a Bajnai kormány az államcsőd elkerülése érdekében vett fel.

    Azok a sz..háziak akik Gyurcsány fenti vallomása, majd múlt év elején az ÁSZ elnökének, és Suchmann Tamás MSZP fejlesztéspolitikai biztosnak a nyilatkozata után, valamint 309 Ft-os Euró és 238 Ft-os dollár árfolyam ismeretében kussoltak, azok most se károgjanak!

    Csak nem gondoljátok rojtos szájú Zed, Ződ, pricpracpruc, codec, Vica, bekaphatja…, hogy az Orbán kormánynak a devizahitelesek érdekében titkolni kellene, hogy milyen helyzetbe hozta a hazánkat az elmúlt 8 évben Gyurcsány és MSZP-SZDSZ-es bandája?
    Ha a deviza hitelesek érdekében az Orbán kormány eltitkolná az MSZP-SZDSZ kormánytól örökölt súlyos helyzetet, és valóság csak később derülne ki, akkor éppen nektek lenne legnagyobb pofátok, és mindent az Orbán kormányra kennétek, ahogy 1 héttel az új kormány hivatalba lépése után már kezditek is.

    Annak érdekében, hogy javítsam az önismereteteket, ismét felsorolom nektek azokat a mákvirágokat, akiknek a tettei erkölcsi mércét jelentenek a hozzátok hasonlóknak és titeket hitelesítenek:
    Gyurcsány Ferenc és bandája, Zuschlag János és társai, Hunvald György és társai, Hagyó Miklós és társai, Wieszt János, Kabai Károly, Deme Gábor (Csepel), Gulyás Gábor (Csepel).

  24. codec szerint:

    Mellé duma van ezerrel! Én mindössze arra céloztam, hogy a Kósa a legtökösebb politikusunk: ő az első bármilyen oldali, aki nem alélt el az IMF-től.
    Lehet ezerszer ugyanazt leírni, a felelősöket elővenni de azt a tényt vitatni, hogy már MOST is fogják a vezetőink kezét, azt aligha.

    Egyébként érdeklődéssel várom Nagyapó és társai által megnevezett volt kormánypárti politikusok felelősségre vonását. Itt az idő!

  25. grün szerint:

    “?!”!
    “Az Orbán kormánynak a devizahitelesek érdekében titkolni kellene, hogy milyen helyzetbe hozta a hazánkat az elmúlt 8 évben Gyurcsány és MSZP-SZDSZ-es bandája?”
    Nem titkolni, sőt minden szinten sulykolnia kell ezt, mert egyébként nem tudatosul a Zemberekben, hogy miért nincs devizáról forint alapúra váltás, adócsökkentés, munkahelyteremtés, ingyenebéd stb.! Akkor pedig oda a jótevő imázsa!
    Köszönjük, hogy minket választottak! A végére valami biztatás: Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

  26. pricpracpruc szerint:

    Tényeket, számokat, összegeket! Hol, miért mennyi a hiaány, ki a felelős érte. Elég már a ködösítésből! Elég atények nélküli vagdalkozásból, ami kiderül, hogy a tuti, még csak nem is biztos. Eddig ez amatőr kormányzásnak is gyenge. Taktikátlan, meggondolatlan, össze-vissza, a VEZÉR a háttérben, nehogy a hibák a nevéhez kötődjenek, s, hogy azután dörgedelmeivel rendet teremthessen akár az övéi között is. Hihetetlen, hogy hazájuk elemi érdekeinél is fontosabb az ellenfél (ellenség a számukra) gyalázása, földbe tiprása, a visszamutogatás nemcsak az elmúlt nyolc, de húsz, sőt száznál is több esztendővel (Trianon). Akinek nincs mit ennie, akinek elviszik a feje fölül a lakását, az nem haraphat bele a Trianon emlékművékbe, nem költözhet szlovákiában élő magyar testvéreihez, azért csinálta a forradalmat egy szavazófülkényi helyiségben, hogy végre lásson progresszív kormányzást, eredményt. Eddig a Nagycirkusz produkciója sem kacagtatóbb. Pedig sírni kellene. A hsizékenység vámszedői=Fidesz

  27. " ?! " szerint:

    A ma 16:13-kor elküldött hozzászólásomat csak annyival egészítem ki, hogy az elmúlt 8 évben az államadósságunk USA dollárban számolva több mint háromszor annyival növekedett, mint amennyit kádár-rendszertől örököltünk.
    Az 1990 előttről örökölt adósság 20 milliárd USA dollár volt.
    Az elmúlt 8 évben bekövetkezett adósságnövekedés 13956 milliárd Ft, amely a mai napon érvényes 230 Ft-os magas átváltási árfolyam figyelembevételével is több mint 60 milliárd USA dollár.

    Erre lehet büszke a Gyurcsány kormány és a Bajnai kormány, és ennek az elköltéséről kell majd számot adniuk. (Remélhetőleg hamarosan.)

  28. nagyapó szerint:

    Pricpracpruc hozzászólásai lassan elérik a Nyakó et.-i magasságot. bocs. mélységet, akinek parlamenti hozzászólását Latorcai, mint házelnök megszakította, (akárcsak Morvaiét az EU-ban). Össze-vissza ír mindenféle marhaságot.
    „?”
    Még annyit, hogy ez az adósság, jelenleg, minden magyar lakosra (az et.-akra is) 1 400 000 Ft. Ezt tették a „szakértő” baloldaliak, most meg már pampognak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  29. grün szerint:

    Nagyapó!
    Ne szépítsünk 2 milla 100ezer!
    21260 milliárd Ft, a GDP 83 %-a. osztva tíz millióval! Ebbe még nem számítanak bele a kinti magyarok!

  30. " ?! " szerint:

    Kedves Pricpracpruc!
    A 16:57-kor elküldött hozzászólásodból úgy tűnik, hogy Te hülyébb vagy mint a kőkorszaki átlag.
    “Tényeket, számokat, összegeket” követelsz. Kérdezed, hogy “Hol, miért mennyi a hiány, ki a felelős érte”.
    Ha az újabb hőbörgésed előtt elolvastad volna a 16:13-kor elküldött hozzászólásomat akkor nagy vonalakban választ kaptál volna a kérdéseidre.

    Egy hete lépet hivatalba az Orbán-kormány, de te már habzó szájjal ugatod, hogy:
    “Elég már a ködösítésből! Elég a tények nélküli vagdalkozásból, ami kiderül, hogy a tuti, még csak nem is biztos. Eddig ez amatőr kormányzásnak is gyenge. Taktikátlan, meggondolatlan, össze-vissza, a VEZÉR a háttérben, nehogy a hibák a nevéhez kötődjenek, s, hogy azután dörgedelmeivel rendet teremthessen akár az övéi között is. Hihetetlen, hogy hazájuk elemi érdekeinél is fontosabb az ellenfél (ellenség a számukra) gyalázása, földbe tiprása, a visszamutogatás nemcsak az elmúlt nyolc, de húsz, sőt száznál is több esztendővel (Trianon). Akinek nincs mit ennie, akinek elviszik a feje fölül a lakását, az nem haraphat bele a Trianon emlékművekbe, nem költözhet szlovákiában élő magyar testvéreihez, azért csinálta a forradalmat egy szavazófülkényi helyiségben, hogy végre lásson progresszív kormányzást, eredményt. Eddig a Nagycirkusz produkciója sem kacagtatóbb. Pedig sírni kellene. A hiszékenység vámszedői=Fidesz.”

    Javaslom, hogy figyelj oda a hírekre, és akkor megtudod, hogy hétfőn adták át több mint 10.000 oldalon leírva a kormányzati folyó ügyeket és a legsürgősebb ügyek kivételével, csak az átadási dokumentációban leírtak tanulmányozása és ellenőrzése után lehet érdemi intézkedéseket tenni. Csak a hozzád hasonló felületes bohócok és az MSZP-s bértollnokok hiányolják 1 héttel hivatalba lépés után a progresszív kormányzást és az azonnal látható eredményeket.
    Ha viszont az a baj, hogy a szellemi képességeid miatt nem vagy képes követni az eseményeket, de van benned valamennyi jó szándék, akkor hallgass és ne bosszants másokat mint egy csahos kutya!

  31. csöves szerint:

    Jó lenne ha valaki a jövővel is foglalkozna nem csak a multal

  32. grün szerint:

    “?!”!
    Aki örökké a visszapillantót figyeli, előbb vagy utóbb, de belemegy valamibe és csak egy gyászjelentés marad utána!

  33. grün szerint:

    ” ?! “!
    Engedj meg egy idézetet! “Hazudtunk nyolc éven keresztül, éjjel-nappal, délelőtt-délután, ünnep és hétköznapokon! Majd beledöglöttem, játszani, hogy mi vagyunk az ellenzék, besulykolni a Zemberekbe, hogy gazdaságunk az utolsókat rúgja!
    Elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon! A hiánycél tartható, a gazdasági helyzet konszolidált!
    Már a Kósa és a Szíjjáró segítsége is kevés volt! Nincs más hátra mint előre, talán a Főnök forradalma és néhány csontváz ronthat a helyzeten!”

  34. Páko szerint:

    Roubini: megszorításokra készülhetnek Orbánék

    A magyar kormány talán azért túlozza el az ország pénzügyi nehézségeit, hogy új megszorító intézkedésekre készítse fel az ország társadalmát – idézte Nouriel Roubini neves amerikai közgazdászt a Bloomberg Businessweek üzleti magazin.

    “Az államcsőd nyilvános emlegetése nem építő jellegű” – mondta riportereknek a világhírű New York-i egyetemi professzor, aki megjövendölte a 2008-as globális pénzügyi válságot.
    “Az új kormány új pénzügyi megszorításokra készíti fel a lakosságot” – fogalmazott.
    Az üzleti magazin emlékeztetett: vezető magyar tisztviselőknek az ország nehéz gazdasági helyzetéről tett megjegyzései olyan aggodalmat keltettek, hogy az európai adósságválság átterjedhet Közép-Európára. Emiatt meggyengült az euró, és a magyar deviza 12 hónapos mélységbe süllyedt, a hitelfelvételi költségek pedig 2008 októbere óta a legmagasabb szintre nőttek.
    (MTI)

    Megint nyúzzák a magyart, ezt ígérték Orbánék???

  35. hogyisvanez szerint:

    Nyugi Pákó!

    Nagy valószínűséggel az a “Hudini” azt sem tudja, hol van Magyarország. Mond valamit a világ másik felén. Na és?

    Mondott valamit ez az ember akkor, amikor olyan vacak helyzetbe került az ország az előző bagázs áldásos tevékenysége kapcsán, hogy ki kellett szolgáltatni magunkat az IMF-nek? Neeeeeeem? Milyen érdekes!!!!

    A ballib média ugrik, felnagyít, mert nem tudják elviselni a tényt, hogy az új kormány igenis talpra fogja állítani az országot úgy, hogy nem sanyargatja tovább a lakosságot!
    És tudod hogy csinálják? Egyszerűen. Egyszerűen úgy, hogy nem saját zsebre dolgoznak, meg a sógornak, komának, havernak, hanem a közösségnek, az országnak!

  36. Csepelino1 szerint:

    Az most már minden FIDESZ szimpatizáns számára világos (remélem), hogy keményen ÁTVERTEK TITEKET!
    Egy olyan miniszterelnök, aki sohasem hazudott! Nem, nem hazudik, mert egyfolytában azt teszi.

    Azt mondják: Csődközelben van az ország! – IGEN? Akkor hol vannak a TÉNYEK? – Kérdem ÉN! Bizonyítsák be!

    A másik: Rosszabb helyzetben van az ország, mint ahogy mi gondoltuk! – Erre is azt tudom mondani: TÉNYEK? Hol vannak?
    Rosszabb helyzetbe az eurós, vagy svájci frankos törlesztőrészleteket nyögő választók kerültek! MEGKÖSZÖNHETITEK VIKTORNAK!
    Vagy csak hamis lózungok voltak, amit Orbánék habzó szájjal ordíbáltak 8 évig?! – válaszom: IGEN!
    Mehettek Ti is a Kossuth térre egy kis ottlakásra! :-)))))

    És itt látszik, hogy Orbánéknak fingjuk sincs arról, hogy most mit kéne csinálni!
    De Ti választottátok, Ti adtatok nekik 2/3-ot!

  37. Manitu szerint:

    Ti mindig azt mondjátok, hogy jó jó, a Gyurcsány-Bajnai kormány lehet, hogy lopott, csalt és tönkretette az országot, de a Fidesznek akkor is tudnia kellett volna a valós gazdasági helyzetet, ha senki és semmi nem tudta megmondani, mi a helyzet – hála a Gyurcsány által is elmondott trükkök százainak.

    Most te azt mondod, hogy emiatt Orbán hazudik, amikor kiderül, hogy 500 milliárd forinttal hazudtak kevesebb költségvetési hiányt Bajnaiék a valóságosnál.

    Ez téged minősít.

  38. " ?! " szerint:

    Kedves “csöves” és “grün”!

    Vagy gyenge elméjűség miatt, vagy népbutítás céljából azt írjátok, hogy:
    – Jó lenne ha valaki a jövővel is foglalkozna nem csak a múltal.
    – Aki örökké a visszapillantót figyeli, előbb vagy utóbb, de belemegy valamibe és csak egy gyászjelentés marad utána!

    Tájékoztatlak benneteket, hogy a múlt, a jelen és a jövő szorosan kapcsolódó tényezők.
    A jelen egy múló pillanat, amely a múlt folytatása, ezért a jelen pozitív vagy negatív voltát mindig a múlt határozza meg.
    Ezzel szemben a múltból származtathatók a jogok és kötelességek, valamint múltban megtett vagy elmulasztott cselekedetekért járó elismerések és felelősségre vonások, és a szerencse mellett leginkább a múlt határozza meg a jövőt.

    Ideje lenne elfelejtenetek azt a mozgalmi jelszavatokat, hogy “a múltat végkép eltöröljük”.
    A múltat mindig csak azoknak állt érdekében eltörölni, akik nem tudtak elszámolni a múltjukkal és szerettek volna kibújni a kötelezettségek és a felelősség alól, vagy olyan előnyöket és jogokat akartak szerezni amelyre nem szolgáltak rá.
    Nyilvánvaló, hogy az az igényetek, hogy “ne foglalkozzunk a múlttal” nagy támogatást kapna a börtönlakók és a felelősségre vonás előtt állók körében. Olyanok is sokan támogatnák akik elhanyagolták az iskolai tanulmányaikat, de szeretnének magasabb végzettséghez kötött és jobban fizető állást betölteni, továbbá olyanok akik nem fizettek nyugdíj-járulékot, de szeretnének magas nyugdíjat kapni, valamint azok akik nem megfelelően tesznek eleget a munkaköri kötelességeiknek, de mégis a legjobban teljesítőkkel azonos munkabért szeretnének kapni.

    A jelenlegi árvízhelyzet is oda vezethető vissza, hogy a múlt eltörlését hirdetők nem foglalkoztak a múlt árvizeivel.
    Gátépítés és szivattyú beszerzése helyett kordonépítéssel, vízágyúk beszerzésével és a rendőrségi droidok felszerelésével foglalkoztak.
    A felelőtlen és hozzá nemértő kormányzásuk eredményeként úgy eladósították az országot, hogy ezt az adósságot még az unokáink is fizetni fogják.
    Van-e szerintetek olyan téma, amely jobban befolyásolja az ország jövőjét és fejlődését, mint a csecsemőtől az aggastyánokig minden egyes határon belüli magyar állampolgárra eső kb. 2.150.000,- Ft államadósság?

    Elhiszem, hogy kellemetlen felelősséget vállalni azért a múltért, amellyel hosszú távon tönkre tették (tönkre tettétek) a jövőnket és még az unokáink jövőjét is, de ezzel szembe kell nézni (néznetek) és hamarosan vállalni (vállalnotok) kell a felelősséget.

    Azt is tudom, hogy egyeseknek nagyon vastag bőr van pofáján, de mégis ideje lenne most már csendben maradni azoknak akik a jelenlegi helyzetért felelősek és azoknak is akik ezeket a felelősöket támogatták.

  39. grün szerint:

    Manitu!
    Amerika legvidámabb Barackja gratulált Bajnainak munkájáért!
    De ki az a zObama? Olyan mint a zOrbán csak sokkal kissebb!

  40. " ?! " szerint:

    #
    Csepelino1: 2010. június 07., hétfő 10:26-kor

    Azt mondják: Csődközelben van az ország! – IGEN? Akkor hol vannak a TÉNYEK? – Kérdem ÉN! Bizonyítsák be!
    A másik: Rosszabb helyzetben van az ország, mint ahogy mi gondoltuk! – Erre is azt tudom mondani: TÉNYEK? Hol vannak?
    Mehettek Ti is a Kossuth térre egy kis ottlakásra! 🙂 ))))
    És itt látszik, hogy Orbánéknak fingjuk sincs arról, hogy most mit kéne csinálni!
    #

    Csepelino1! Te akkora marha vagy, sem a Hortobágyon sem a Kis-Kunságban legelésző marhák között nem lehetne találni hozzád hasonlót.

    Várd már ki, hogy a kormányzati ügyek átadásáról a Bajnai-kormány által összeállított több mint 10.000 oldal terjedelmű dokumentációt az Orbán-kormány tagjai áttanulmányozzák és az abból megállapítható TÉNYEKET az ország elé tárják és a TÉNYEK ismeretében határozzák meg, hogy “mit kéne csinálni”.

    Nem mindenki rendelkezik olyan hozzád hasonló “rendkívüli” képességekkel amelyekkel előre kitalálja a TÉNYEKET, amelyekre alapozva cselekedni lehet.

    Mielőtt a Kossuth térre költözöl várd meg a TÉNYEKET!
    (Lehet, hogy utána azzal a kevés eszeddel is rájössz, hogy feleslegesen türelmetlenkedtél.)

  41. Páko szerint:

    hogyisvanez:

    Bár csak igazad lenne!!!

    Akkor is a nyilatkozatokat megfontoltan kellene a sajtó felé szolgáltatni,mert a megemelkedett hitel törlesztés, nem a Kósa,meg a Szíjjártó zsebe bánja.

  42. Csepelino1 szerint:

    ?! – Köszönöm a kedves szavakat.
    🙂
    Várd már ki, hogy a kormányzati ügyek átadásáról a Bajnai-kormány által összeállított több mint 10.000 oldal terjedelmű dokumentációt az Orbán-kormány tagjai áttanulmányozzák és az abból megállapítható TÉNYEKET az ország elé tárják és a TÉNYEK ismeretében határozzák meg, hogy “mit kéne csinálni”.
    – Szerinted Én pofáztam ekkora baromságokat? Ha meg fingjuk sincs hogy áll a magyar gazdaság, akkor miért pofáznak? A hitelesek megnézhetik “megköszönhetik” a FIDESZnek a hitelük alakulását, az OKOSKODÁSUK MIATT! És ezek akarnak adócsökkentést! Hi-hi-hi-hi-hi-hi-hi-hííííí . . . :-)))))

    Nem mindenki rendelkezik olyan hozzád hasonló “rendkívüli” képességekkel amelyekkel előre kitalálja a TÉNYEKET, amelyekre alapozva cselekedni lehet. – Létezik egy gazdasági bizottság a Parlamentben, ha erre beültek volna a FIDESZes képviselők, akkor tudnák, hogy áll az ország!

    A FIDESZ maga alatt vágja a fát, és ebből a zsákutcából nagyon nehezen tud majd kikecmeregni.

    :-)))))

  43. Nyugger szerint:

    Nagyapó!

    Ha valóban Nagyapó vagy, akkor emlékezz! Mi ez a kommunista duma? Tudod mit beszélsz? Jó egészséget kíván: Nyugger

Itt lehet hozzászólni !