Hatalmas árhullám jön, Orbán tízezer embert küld a gátakra

Edelényben járt Orbán Viktor

MTI, Magyar Nemzet, Index, Csepel.info

A helikopter sem segített Edelényben

Hétezer embert rendelt Orbán Viktor a Hernád mentére az árvíz elleni védekezésre. A kormányfő ezt a péntek esti rendkívüli kormányülés után jelentette be.

A kormány veszélyhelyzetet hirdetett ki Borsod-Abaúj-Zemplénen túl még számos más megyére. A munkálatok koordinálását Pintér Sándor belügyminiszter végzi. A kormányfő pénteken este aláírta a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló kormányrendeletet.

Hétezer embert rendelt Orbán Viktor kormányfő a Hernád mentére az árvíz elleni védekezésre részben a büntetés-végrehajtástól, részben a rendőrségtől, részben pedig a katonaságtól. A miniszterelnök ezt a pénteki esti rendkívüli kormányülés után jelentette be. Hozzátette, további 2500 embert fog az érintett területre vezényelni a hátralévő 24 órában.

Orbán Viktor a kabinet ülése után újságíróknak elmondta: Észak-Magyarországra az előrejelzések szerint minden korábbi vízállást a vártnál is nagyobb mértékben meghaladó árhullám érkezik, amely a Felvidéken már rendkívül súlyos károkat okozott. A korábban mért legmagasabb vízálláshoz képest 70 centiméterrel magasabb vízállások is elképzelhetőek, az ott munkában álló, ott bevetett erők pedig nem képesek arra, hogy ezt az óriási árhullámot elhárítsák, ezért rendkívüli intézkedésekre volt szükség – tájékoztatott.

Újabb öt megye

A kormány vészhelyzetet hirdetett ki Borsod-Abaúj-Zemplénen túl további öt megyére, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, valamint Nógrád megyére. A miniszterelnök közölte: a hétezer ember – reményei szerint – már útban is van a Hernád mentére. Ők, valamint az utánuk érkező 2500 ember a folyónak azt a 60 kilométeres szakaszát fogja erősíteni, amelyet a jelenlegi védelmi kapacitásokkal nem tudnak megtartani.

A kormányfő aláírta a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló kormányrendeletet – adott tájékoztatást Szijjáró Péter. A miniszterelnök szóvivője jelezzte az is: a fentieken kívül Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Fejér megyére is elrendelték a veszélyhelyzetet.

„Biztosítanom kellett, hogy le tudjuk váltani a most gáton dolgozókat, elmehessenek aludni, aztán majd ismét, egy újabb váltásban visszatérhessenek a védvonalakhoz” – fejtette ki Orbán Viktor. A víz tetőzése – közlése szerint – az elkövetkező 16-24 óra között várható. Tizenegy település van közvetlen veszélyben, ez – a becslések szerint – mintegy négyezer lakóépületet fenyeget, és mintegy tízezer embert érint. „Nagyon remélem, hogy a következő másfél napban képesek leszünk a tetőző árhullámot megtartani” – mondta.

Orbán Viktor és Pintér Sándor Edelényben

Orbán Viktor kérdésre közölte: Pintér Sándor belügyminiszterre bízta a munkálatok koordinálását, „vele már nem egy árvizet hárítottam el még az előző kormány idején”. Hozzátette, a belügyminiszter elrendelte a polgárőrség mozgósítását. A kormányfő tájékoztatása szerint a büntetés-végrehajtásnál azokat az embereket keresték meg, akik kisebb súlyú bűncselekmények miatt töltenek szabadságvesztést, és önkéntesként hajlandók részt venni ebben a munkában. Közölte, ha kell, a katonák létszámát is képesek növelni. „Néhány gyengesége az országnak nyilvánvalóan megmutatkozott ez alatt a néhány óra alatt is”: nincs tartalékos állománya a magyar haderőnek, sőt semmilyen nyilvántartás nincs arról, hogy a háború esetén hadköteles korba eső férfiak hol vannak, hogy érhetők el, hogyan lehet őket vészhelyzet esetén mozgósítani – mutatott rá. „Ezeket a gondokat majd meg fogjuk oldani a következő két-három hónapban, mert egy állam így nem szolgáltathatja ki magát, mint ahogy most például a természeti katasztrófának mi kiszolgáltattuk magunkat” – jelentette ki. Most az a legfontosabb, hogy emberélet elvesztése nélkül legyünk túl ezen a katasztrófán, „erre jó esélyeink vannak” – jelentette ki Orbán Viktor.

Az MTI kérdésére a miniszterelnök azt mondta: jó reményeik vannak arra, hogy a Hernád és környékén kívül rendkívüli erők bevetése nem lesz szükséges a következő időszakban.

mno.hu

Lezárják a rakpartokat Budapesten

A Duna emelkedő szintje miatt délután teljes hosszában le kellett zárni a pesti alsó rakpartot Budapesten. A budai oldalon egyelőre részleges lezárás van érvényben, de nemsokára ezen az oldalon is leáll a közlekedés. A parkoló autókat már korábban elszállították, a fővárosban nagy a torlódás. A folyó szintje még két métert emelkedhet a hétfői tetőzésig.

Több mint száz házat öntött el a víz Sátoraljaújhelyen

Áttörte a homokzsákokból épített ideiglenes töltést az áradó Ronyva-patak vize mintegy ötméteres szélességben péntek délután Sátoraljaújhelyen; az ár már több mint száz házat öntött el – mondta újságíróknak Szamosvölgyi Péter polgármester.

Továbbra is jelentős erőkkel védekeznek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban és a térség több településén. Háromhután is homokzsákokkal védekeznek a helybeliek a helyi patak árhulláma ellen. Vámosújfalun a Tolcsva-patak lépett ki a medréből, a víz a község több házát körbefogta.

Lezárták Borsodot a teherforgalom elől

Lezárta a közútkezelő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe vezető utakat a teherforgalom előtt pénteken. A megyei rendőrség tájékoztatása szerint az időjárás, illetve az árvizek miatt kialakult helyzet kapcsán a megye útjai gyakorlatilag járhatatlanokká váltak teherautók, kamionok számára. A rendőrség azt kéri, hogy a megyén keresztül ne tervezzenek utat a nemzetközi forgalomban résztvevő teherszállítók sem. A jelentős terelések és torlódások miatt személyautóval is csak azok induljanak útnak, akiknek feltétlenül fontos.

Átszakadt a vasúti töltés gátja Hontnál

Átszakadt a vasúti töltés gátja Hontnál, a kiöntött Ipoly folyó 50 lakóházat veszélyeztet a nyugat-nógrádi faluban. A polgármesteri hivatal épületét, valamint négy-öt házat már közrefogott a víz, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.

Jelenleg nyolcvanan védekeznek a helyszínen. Kétezer homokzsákot már elszállítottak a településre, ahol még további ötezer zsákot igényeltek.

A Bódva erősebb a gátnál

A helikopteres beavatkozás ellenére a Bódva körülbelül húsz-harminc méteren újból megbontotta a homokzsákos töltésmagasítást a Borsod megyei Edelénynél. Már csak másfél méternyi hiányzott ahhoz, hogy elzárják a nyúlgáton keletkezett rést, de a folyó erősebbnek bizonyult.

index.hu

10 hozzászólás “Hatalmas árhullám jön, Orbán tízezer embert küld a gátakra” bejegyzésre

  1. Földhözragadva szerint:

    „vele már nem egy árvizet hárítottam el még az előző kormány idején”…akkor is pénzt kellett volna pumpálni a gátak építésébe, nem a homokzsákokba, de nem adtál, koma, oszt a zsebes szegfűs utódaid meg pláne nem…:(

  2. Gordon szerint:

    Pedig a szegfűsöknek volt rá nyolc évük. Orbán még csak hat napja miniszterelnök, ez szerintem elég szűk időintervallum az új gátak felépítésére.

  3. ződ szerint:

    Gordon! Orbán példamutatóan meg fogja szervezni az emelkedő Duna miatt veszélybe kerülő Sváb hegy védelmét! Különös tekintettel a Cinege utca környékére!

  4. " ?! " szerint:

    Kedves “Földhözragadva”!
    Ezúton tájékoztatlak, hogy az elmúlt 60 éven belül Orbán Viktor csak 1998. június és 2002. június között volt miniszterelnök. (4, azaz négy éven keresztül.)
    Ha az elődei az 1998 előtti 48 évben nem tudták megerősíteni védműveket, akkor milyen alapon rovod fel neki, hogy a hivatalba lépése után 4 hónappal bekövetkezett 1998 őszi árvízig, majd a 2009 tavaszán bekövetkezett (az évszázad árvizeként számom tartott) tavaszi árvízig, továbbá a védművek kiszáradása után rendelkezésre álló kb. 1 év alatt (az árvíz miatti újjáépítés közben) nem tudott elég pénzt pumpálni a védművek megfelelő megerősítésébe?
    Tisztességes ember a mostanihoz hasonló esetben akkor is hallgat ha nem szimpatizál azzal a miniszterelnökkel akinek a hivatalba lépése után néhány nappal ismét az elődök mulasztása miatt kialakult árvízi problémákat kell megoldani.
    Te a hozzászólásoddal azt látszatot keltetted, hogy nem tartozol a tisztességes emberek közzé.

  5. Földhözragadva szerint:

    „vele már nem egy árvizet hárítottam el még az előző kormány idején”

  6. nagyapó szerint:

    Két TASSZ hír:
    – A Nemzeti Gárda 1000 fős egysége masíroz fel, s alá a töltéseken, tömörítve azokat, ezáltal védve a cigány-telepeket.
    – Még a Bajnai kormány idején jelentkezett egy Wallis-közeli offshor cég a homokzsákok felvásárlására.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. ződ szerint:

    Tisztelt nagyapó!
    Nem TASSZ hanem TASZSZ! (Tyelegrafnoje Agentszvo Szovjetszkovo Szojuza) rövidítése! Egy ilyenért már kiküldtek volna az információs pártértekezletről!
    Öregszünk, hülyülünk?

  8. Jenyiszej* szerint:

    Szocik az ellopott földet lehet visszahordani a gátakra. 😀

  9. nagyapó szerint:

    Tudja ződ! Volt egyszer egy vidám jelenet, ahol Sinkovics úgy mondta, hogy a TASS jelenti. Nem volt korrekt, mégis mindenki értette, nevettek.
    Viszont kellemesebb ha „Öregszünk, hülyülünk?” (a „hülyülünk”-öt írja „szovjetül”!!), mintha hülyének születünk.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  10. Királyerdei szerint:

    Hát,tudod “ződ” főként azok hülyülnek,akik nem veszik észre,hogy a Szovjetúnióban szerzett “vörösdiplomájuk” kevesebbet ér,mint a Tescóban egy tekercs WC papír.

Itt lehet hozzászólni !