Deme előzetesben marad – további bűncselekménnyel is meggyanúsították

Gyanús pénzügyi tételekkel hozták összefüggésbe az iskola volt gazdasági igazgatóját

Független Hírügynökség, ATV, Csepel.info

Egy teljes oldalon át sorolják a nyomozók Deme gyanús ügyleteit

Az előzetes letartóztatás két hónapos meghosszabbításáról döntött a Fővárosi Bíróság szerdán a csepeli kettős gyilkosság gyanúsítottainál. Egyikük, Deme Gábor az ügy eddigi állása szerint reménykedhetett szabadlábra helyezésében, de végül előzetesben maradt, és újabb bűncselekménnyel is meggyanúsították, még kedden, ügyvédje távollétében.

Ruttner György, Deme Gábor védője a Független Hírügynökségnek szerdán elmondta, hogy ügyfele és a lövéseket leadó másik gyanúsított előzetes letartóztatását március 9-ig meghosszabbította a bíróság. Emellett Deme Gábort kedden a nyomozók újabb üggyel gyanúsították meg, úgy, hogy védője nem volt vele. Ő csak szerda reggel, az irodájában vette át az idézést. Deme Gábort, az iskola volt gazdasági igazgatójaként az intézmény gazdálkodásával kapcsolatos gazdasági bűncselekményekkel is gyanúsítják már. Egy oldalon keresztül sorolják azokat a pénzügyi tételeket, amelyek a nyomozók szerint gyanúsak lehetnek. Ezek között van például úgynevezett “feketekassza”, amelyből bizonyos alkalmazottaknak feketén fizettek az iskola pénzéből.

Az előzetes letartóztatást azért hosszabbították meg, mert még tart a bizonyítási eljárás, de az indoklásban már szerepel az új gyanúsítás is. Deme Gábor egyébként ezzel kapcsolatban korábban feltáró vallomást tett. Keddi meggyanúsításakor viszont nem tett vallomást, mert nem volt vele a védője. Ruttner György megjegyezte azt is, hogy a lövéseket leadó másik gyanúsított szerdán a bírósági meghallgatásán azt mondta a gyilkosság kapcsán: Demének ehhez semmi köze. Az előzetes letartóztatás meghosszabbítása ellen egyébként fellebbeztek, az új gyanúsítás ellen pedig panaszt tettek – mondta még.

A gyilkosság január 7-én este történt a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskolában. Aznap sikkasztás miatt elküldték az intézmény gazdasági igazgatóhelyettesét, Deme Gábort és a biztonsági őrként is dolgozó pedellust, Kun Tamást. Emiatt az esti órákra találkozót beszéltek meg Takács Józseffel, aki az alapítványi iskola vezetője, valamint a csepeli önkormányzat MSZP-frakciójának helyettes vezetője is volt. Az igazgatót egy másik kollégája elkísérte a megbeszélésére. Ekkor dördültek a lövések – a gyanú szerint a pedellus lőtt. Deme Gábor viszont eltüntette – a Dunába dobta – a biztonsági kamerák felvételeit tartalmazó szervert. A beszélgetést és a gyilkosságot az igazgató zsebében lévő diktafon rögzítette. Deme Gábor egyébként akkor a kerületi önkormányzat pénzügyi bizottságának is tagja volt (a helyi MSZP delegáltjaként), de erről a tisztségéről már lemondott.

atv.hu

55 hozzászólás “Deme előzetesben marad – további bűncselekménnyel is meggyanúsították” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Végre egy jó hír! 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂
    És a többieket nem viszik be?

  2. miska72 szerint:

    Az összes maszoposnak ott a helye!

  3. Huba szerint:

    Persze, hogy nincs köze Demének a lüdözéshez, mert
    1.) van az a pénz… és
    2.) Van a Ruttner dr, aki felhomályosította, hogy a bűnszövetkezet súlyosító körülmény.
    Én meg: Huba

  4. én szerint:

    Elejétől fogva tudott dolog a pénzügyi zavaros dolga. Azért rúgták ki és azért ment “tárgyalni” a későbbi áldozatokkal. Mi ebben a hírben az új? Nem értem.

  5. kispajtás szerint:

    Nem csak a demének voltak zavaros pénzügyi dolgai, az iskola működése is egy elég sötét ügylet. Ezt akarták az et.-sak párton belül elsikálni, sajnos ez lett a vége. Az pedig szinte biztos, hogy jól megfontolt érdekeik szerint ez a mocskos ügy a választásokig nem jut el a bírósági szakaszba, az államtitkár úr közreműködése ebben eléggé nyilvánvaló.
    Na, akkor most jöhetnek a jogászkodók és az alkotmányra való hivatkozások!

  6. obama szerint:

    Tóth Mihály, Orosz Ferenc. és a rendőrkapitány vajon mikor kerül a felelősségre vontak közé? Azt lehetett olvasni, hogy tőlük kért segítséget Takács József a gyilkosságot megelőzően, de mindenki elutasította, pedig konkrét bizonyítékokat is bemutatott nekik! Nem kellett volna meghalnia két embernek, ha megteszik azt, ami mint felelős vezetőktől, állítólagos barátoktól elvátható. Szeretném tudni, hogy a lelkiismeretükkel, hogy számolnak el (ha egyáltalán van nekik)?

  7. Kovács Ernő szerint:

    http://www.youtube.com/watch?v=nds0NckK … r_embedded
    2010. Hajrá Magyarország!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  8. Iványi Gabi szerint:

    Na igen….ezen háborgok..amit a kispajtás teljesen világosan leírt! Jön majd csepeli…és megint kezdi az övéinek avédelmét…Igen…az államtitkárúr elsikálja…de bizakodom, hogy a fidesz…utólag is megteszi azokat a lépéseket, amelyek most elmaradnak…és elmaradtak..Micsoda igazságszolgáltatási államtitkárság, aki bűnt pártol? Elkeserítő, szégyen…hová süllyesztették ezek a rendet, a törvénykövetést, a tisztességet!

  9. zed szerint:

    Obama! Én pedig Napóleon vagyok!

  10. Vátesz szerint:

    Búvárruhát Demére s keresse meg a szervert. Érdekes máskor egy napig is elturkálnak a Dunában a búvárok, ha fegyvert kell keresni, most meg sem próbálták, nem gyanús ez? Öcsi addig maradsz börtönben, amig eszedbe nem jut, hová tetted a szervert.

  11. zed szerint:

    Nem gyanús, mert a szerver feltételezett megtalálási helyét tekintve az első helyszín, amely szóba került, tízcentis jégréteg alatt volt. Ezután történt módosulás a lehetséges előfordulási helyet illetően.

  12. Iványi Gabi szerint:

    amnézia szoci módra! Ezt is megtehette…ha ezt egy roma teszi, akkor megcsapják, hogy visszatérjen az emlékezete. Bár a bűn az hovatartozás nélküli kategória…ezt tudni kellene az igazságügyben, a rendészetben….
    zed:érdekes vagy!
    nem gyanús…az, hogy hülyének nézi a világot, az nem gyanús….de lehet, hogy volt egy lék….és szerver ott van..csak hatalmi pozíciójú elterelő hadművelet…volt már erre példa…Elvhű intézkedés lenne az egész banda kollektív büntetése.

  13. codec szerint:

    Ebben a pillanatban mindegy, hogy kaptárban maradó egyik főszereplő mit hazudott a szerverről.

    Az a lényeg, hogy :
    1./ egyenlőre bent marad
    2./ a gyanús pénzügyi műveletekről- amelyek miatt két embert megöltek- nem szállt le a nyomozó hatóság
    Utóbbi vizsgálat még érdekes összefüggéseket sejtet. Reméljük, hogy idővel minden érintett a hatóságok látókörébe kerül majd.

    Úgy gondolom, sokan megérdemlik, hogy ebben az ügyben legyenek még álmatlan éjszakáik.

  14. kispajtás szerint:

    zed! Miért nem a csepeli mszp honlapján fórumozol? Oda valók ezek a baromságok.

  15. Iványi Gabi szerint:

    Keserűség, hogy ilyen megoldások nyugtatják meg az embert. Ha egy klasszikus közveszélyes bűnöző, (sorozat-gyilkos) körül keringenek hasonló hírek..azaz…hogy nem a tettének megfelelő bánásmódban részesítik…félelemmel reagálunk…beférkőzött a köztudatba a jelenkori bűn-típus: Hamisítások, előnyökben részesítések, majd ennek honoráriumai, bezsebelések…bratyi-mutyi….Sajnos….a 8 év alatt ..leraboltak bennünket…
    codec:

    a gyanús pénzügyek felderítése alapvető feladat lenne..van éppen elég….köpködnek is a fideszre…hogy ezzel telt el a 8 éve, hogy az szdsz-t és az mszp-t megbuktassa..

    Gondolt már valaki arra, ha ezekre az ügyletekre nem derül fény…akkor hol tartunk? persze, hogy nem népszerű a következetesség…

    Ez a Deme ügylet is érinti az egész csepeli mszp-t nem véletlenül járkál fletó inkognitóban Csepelre…Nem véletlen, hogy AD éppen az igazságszolgáltatást kapta…

  16. LB szerint:

    zed!
    “az első helyszín, amely szóba került, tízcentis jégréteg alatt volt” – ez is azt bizonyítja, hogy a “kisgömböc” kezdettől fogva hazudik, mint a vízfolyás! Ha nem lenne sáros, az első útja a rendőrségre vitt volna, ahol feladja Kunt! Miután nem így tett, ugyanolyan bűnös, mint ő!

  17. LB szerint:

    kispajtás!
    “zed! Miért nem a csepeli mszp honlapján fórumozol?” – a csepeli MSZP nem tűri az ellenvéleményt, a kritikát! Ráadásul a véleményünkre se kíváncsi! Na ezért nem tudsz ott fórumozni! 🙁

  18. ... szerint:

    azt hittem figyelmen kívül hagyják a sikkasztást és tényleg megússza. jó hír ez így az év utolsó napján. állítólag amilyen az újév első napja, olyan lesz az egész év: tehát Deme rács mögött lesz, a szocik meg álmatlanul forgolódhatnak, hogy kis barátjuk mikor kezd el csipogni.

    a pénzek eltűntetése olyan, mint a verekedés: egy ember kevés hozzá, tehát biztos, hogy voltak társai, kérdés, hogy mikor dobja fel őket.

  19. Demeter J. szerint:

    T. admin!
    A címfotó kissé elavult. A mai Blikkben egy friss felvétel jelent meg a főszereplőkről.
    Javaslom a cseréjét.

  20. csepeli szerint:

    LB: Felhívom a figyelmedet arra, hogy a csepeli Fidesz honlapján sincs fórum. Vajon miért? Hát nyilván mert a csepeli Fidesz nem tűri az ellenvéleményt, a kritikát, ráadásul a véleményünkre se kíváncsi! Hát ezért nem tudsz ott fórumozni! 😉

  21. ződ szerint:

    Kispajti! Nem mondod komolyan, hogy van még hely a neten ahol ettől többet lehet megtudni az MSZP-ről!!!

  22. Iványi Gabi szerint:

    Különben is…erre a kis időre kár lenne szoci fórumot nyitni…megkezdődtek a menekülő útvonalak kijelölései…Nem hagynak maguk után bűnjelet…

    Mindenki, aki csak benne volt/érintett a Deme ügyletben….nyerje el méltó büntetését..és ez nem rosszindulatból fakadó kívánság..csepeli: jogállamban élünk:-)))))))))))))))))

  23. LB szerint:

    csepeli!
    Felhívom szíves figyelmedet, hogy szerintetek ez itt a cseplei Fidesz fóruma – és ebben szerintem is van némi igazság! :). Aklor miért kellene másik?
    Másrészről 2006 szeptemberében nektek volt fórumotok, amit technikai okokra hivatkozva 2007. január 14-én bezártatok!
    Erről beszélek: http://sgforum.hu/forum.php3?azonosito=csepelimszp
    Úgy gondolom, ennek is volt köszönhető a csepel.info elindulása.

    Úgy tudom, itt eddig nem volt olyan téma, amit azért töröltek volna, mert kellemetlen volt a cseplei Fidesz vezetőinek. Akkor mire alapozod azt a véleményedet, hogy “a csepeli Fidesz nem tűri az ellenvéleményt, a kritikát, ráadásul a véleményünkre se kíváncsi!” Úgy gondolom, rendkívüli bunkóságra vall, ha a saját saratokat a másik félre próbáljátok kenni, majd utána azt mondjátok, hogy az se különb nálatok!

  24. csepeli szerint:

    LB! Nem olvastam sehol, hogy a Fidesz hivatalosan felvállalta volna, hogy ez itt az ő weboldaluk.
    Mellesleg ez nem fórum, hanem blog!

  25. nagyapó szerint:

    Figyeljünk a komcsi finomhangolásra!
    zed: “Nem gyanús, mert a szerver feltételezett megtalálási helyét tekintve az első helyszín, amely szóba került, tíz centis jégréteg alatt volt.” Magyarul, amikor a hős kommunista család sarját – miután azt hazudta, hogy a Dunába dobta – kivitték a partra, és látta a 10 cm-es jeget, pofára esett, majd zed szerint „Ezután történt módosulás a lehetséges előfordulási helyet illetően.”, azaz újabb hazugsággal állt elő.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  26. Iványi Gabi szerint:

    Elvtelen véd-elem..

  27. lolka szerint:

    csepeli:-látod, mondtam neked előbb-utobb le bunkoznak, pedig ez nem snapszer, mégis kapod a bunkokat, de hát kik kapják a bunkokat?… na kik?- a b…….k, na látod?….Csokoljátok meg egymást a zed:-el…

  28. Iványi Gabi szerint:

    balekok, balosok, bolsik, és a B….k

    Nézd míly gáláns vagyok veled csepeli, miután többször is lebunkóztál..

    Boldog Új Esztendőt Kívánok neked…

    de!

    2010-ben vége a szép szegfűs időnek!

  29. lolka szerint:

    BÉKÉS,BOLDOG SZERETETBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT KIVÁNOK MINDENKINEK BUÉK 2010

  30. LB szerint:

    csepeli!
    Légy szíves mondj egy a csepeli szocikhoz közel álló blogot, ahol hasonló módon el mondhatjuk a véleményünket.
    Ráadásul, mivel nem cáfoltad, tehát elismered, hogy azért zártátok be a fórumotokat, mert nem kívántatok teret adni a számotokra kínos és kellemetlen ellenvéleményeknek. Azaz – ahogy korábban is írtam – nem tűritek az ellenvéleményt, a kritikát! 🙁

  31. csepeli szerint:

    LB, nekem semmi közöm az mszp-hez, a csepeli mszp-hez sem, így ne beszélj többes szám második személyben, mert mindjárt leborbélylénárdozlak (az LB monogram ezt is takarhatja).

  32. LB szerint:

    csepeli!
    Most sem tudtál érdemi választ adni!
    LB, azaz LiberalBolsi! 🙂

  33. Papi szerint:

    No lám csepeli a múlt nélküli “ember”!
    Mert ügye aki nem vállalja a múltját….!

  34. csepeli szerint:

    LB, az MSZP-nek van fóruma: http://mszp.hu/forum

  35. Sün szerint:

    csepeli, a Fidesznek is van fóruma: http://fidesz.hu/index.php?Rovat=10019

  36. Vátesz szerint:

    Az MSZP fóruma január 4-ig nem működik. Remélem utánna sem.
    Nem engedhetik meg hogy szoros cenzúra nélkül működjenek, ezért inkább az ünnepek idejére lehúzták a rolót.
    A lebukott Gyurcsány az IGEN kampánydalt mondja!

  37. miska72 szerint:

    A maszopnak meg nincs fóruma, mert nem bírják a kritikát!

  38. csepeli szerint:

    Vátesz: A Fidesz fórumának szabályzatából idézek: “A Fórum előmoderált, vagyis egyetlen üzenet sem jelenhet meg addig, amíg egy moderátor nem ellenőrzi azt, és nem minősíti minden szempontból megjelenésre alkalmasnak.”

  39. Papi szerint:

    csepeli!
    Kíváncsi lennék ezt meg honnét vetted?

  40. Vátesz szerint:

    Csepeli: Gondolod, hogy én fideszes vagyok, hogy érdekel engem a Fidesz fórumára való írogatás.

  41. ... szerint:

    csepeli jó szoci módjára kiragadott egy mondatot a teljes szövegből, így annak a lényege teljesen átformálódott.
    A következő mondat így hangzik a szabályzatból: “Szempontjaink egyszerűek: a kulturált, tömör, színvonalas hozzászólásoknak fogunk helyet adni. Igen, ezek korlátok. De hiszünk abban, hogy az értelmes közös gondolkodásnak nem szabnak gátat.”
    Ha ezt a kiragadott után tesszük, egyből visszakapja eredeti értelmét a mondat.

    Mellesleg nem csodálom, hogy húzza a száját a moderáláson csepeli. Szerintem a csepel.info blog/fórum az egyetlen hely, ahonnan még nincs kitiltva sötét hozzászólásai miatt.
    Amilyen stílusban itt zed haverjával hozzászólnak csak méginkább lejáratják a szocikat. Érthető, hogy inkább nem is indít fórumot az mszp, hiszen a saját embereik után kéne takarítaniuk.

  42. csepeli szerint:

    …: az MSZP-nek van fóruma, és nincs rajta előcenzúra, mint a Fidesz fórumán.

  43. kispajtás szerint:

    Egyszer próbáltam fölmenni a csepeli mszp oldalára, de felismerte a VÍRUSÍRTÓ… hát, ide jutottak az elvtársak!

  44. csepeli szerint:

    kispajtás: talán inkább ide jutottak a Fideszesek, akik vírussal megfertőzték az MSZP weboldalát.
    No, ki emlékszik még a szerverügyre, hm? Amikor fideszesek feltörték az MSZP-s gépeket, és adatokat loptak el róluk? A 2006-os választások előtt? Rémlik valami?

  45. admin szerint:

    Tudomásunk szerint sem a Fidesznek, sem az MSZP-nek nincs fóruma Csepelen.

    A Csepel.info bevallottan a közpénzből működő Csepel újság és Csepel.hu – a cenzúrázott MSZP-s pártmédia – ordító egyoldalúságát kívánja orvosolni. Ebből is látszik, hogy nem MSZP-sek vagyunk – akkor mi is cenzúráznánk.

    A mi fórumunkon spamszűrő van, amelynek köszönhetően főként nem viagra- és szexhirdetések olvashatók, hanem az olvasóink ilyen-olyan véleménye, melyet a helyi MSZP időnként kimazsoláz, és úgy mutat be, mintha a Fidesz műve lenne. Bár ezt ma már csak buta emberek veszik be, nem baj, nem bánjuk, ha égetik magukat.

    Időnként azért rákényszerülünk a moderálásra, bár igyekszünk ezt a lehető legritkábban tenni. Az általunk neonácinak tartott kuruc.info oldalára mutató linkeket például nem engedjük a fórumba, és akkor is moderálunk, ha szerintünk megengedhetetlen hangnemben ír valaki, vagy más életének kioltására tesz utalást.

    Nálunk ez a szabály. Reméljük, hogy ezzel sikerül lezárnunk a vitát.

    Egyébként pedig Boldog új évet kívánunk!

  46. kispajtás szerint:

    csepeli:
    Nem értem a logikát, hogy miért fertőzték meg vírussal a weboldalt. Ezzel elzárták a nyilvánosság elől az elérhetőségét. Nem tartom őket szentnek, de biztos vagy Te abban, hogy a fideszesek nyomták tele vírussal? Ez az egész história megint olyan ovisnak tűnik, viszont ha van valóságtartalma, az eléggé elszomorító.
    Egyébként kösz a társas cellára vonatkozó ajánlatodat, TE KÖCSÖG!!!

  47. admin szerint:

    Nem tudunk arról, hogy a csepeli MSZP bármilyen feljelentést is tett volna ilyen ügyben, ami ugye elég furcsa lenne: kihagynának egy ilyen ziccert?

    Ugyan. Így viszont ez a feltörősdi elég hiteltelen.

  48. csepeli szerint:

    kispajtás: pont annyi a valóságtartalma, mint hogy az MSZP-sek tettek vírust a saját weboldalukra, amit te sugalltál.

  49. kispajtás szerint:

    Kösz, admin! Úgy gondolom én is, hogy az kiabál, akinek a háza ég. A felgyülemlett sok mocsok és a pánik, a hatalomféltés közepette legegyszerűbb másra kenni a sz@rt. Ez tűnik életszerűnek, mert ilyennek ismerem a csepeli szocikat.

  50. csepeli szerint:

    admin: komolyan ennyire rövid a memóriád? Nem emlékszel a 2006-os szerverügyre? Írd be gugliba, hogy szerverügy, aztán olvasgass!
    Ki mondta, hogy a csepeli MSZP-hez törtek be?

  51. kispajtás szerint:

    Gyűlik a társaság és mielőtt átcsapna politizálásba a szilveszteri buli – lépek.
    Sikeres, boldog új esztendőt kívánok Nektek!
    Sziasztok, jövőre ugyanitt!
    kispajtás

  52. CsepeliXXI szerint:

    ,,A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem-kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak szermélyes boldogulása így kívánja.”

  53. baniko21 szerint:

    CsepeliXXI.
    Amit itt leírtál a mostani érára jellemző. Talán össze keverted a szezont
    a fazonnal?

Itt lehet hozzászólni !