Orbán: teljes megújulásra lesz szükség

Inforadio, Orbonviktor.hu

Orbán Viktor szerint Magyarországnak teljes megújulásra lesz szüksége 2010-ben; a Fidesz elnöke ezt a honlapjára felkerült újévi köszöntőjében mondta.

Az egyperces videóban Orbán Viktor úgy fogalmaz: az újév mindig magával hozza az új kezdet lehetőségét is, alkalmat ad arra, hogy “megfogalmazzuk, mit hibáztunk el, mit kellene a jövőben másképpen tennünk”. Véleménye szerint Magyarországnak sok mindenben változnia kell.

Mint mondta, az új kezdet magával hozhatja a teljes újrakezdést, a teljes megújulást is, és szerinte Magyarországnak éppen erre, a teljes megújulásra lesz szüksége a 2010-es évben.

“Ha képesek vagyunk ezt belátni, akkor változtathatunk mindazokon a hibákon, amelyek az elmúlt nyolc évben megkeserítették a magyarok életét” – hangsúlyozta a pártelnök, hozzátéve: ő hiszi, hogy “a kapu nyitva áll”, a kérdés az, van-e elegendő bátorság a “teljes megújulás kapuján” való belépésre.

“Amennyiben így döntünk, akkor 2010 a magyarok éve lesz, akkor 2010-ben hozzákezdhetünk egy olyan erős Magyarország felépítéséhez, amelyre mindannyian büszkék lehetünk, és amelyben mindannyian biztonságban élhetjük az életünket” – mondta Orbán Viktor, aki a szokásos “Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!” szlogennel és boldog új évet kívánva zárta köszöntőjét.

Forrás: Inforadio.hu

28 hozzászólás “Orbán: teljes megújulásra lesz szükség” bejegyzésre

  1. csepeli szerint:

    Ez lószar, semmi konkrétumot nem mondott, csak üres szavakat. Nincs hírértéke! A Fidesz programjáról továbbra is csak nagyjából annyit lehet tudni, hogy ha ők lesznek kormányon, akkor minden sokkal jobb lesz.

  2. ződ szerint:

    Erősen emlékeztet a fidesz programja a Csont brigádra. Egyedüli céljuk annak az embernek az életben tartása aki ha majd a Vak megrázza az Időt és megnyílik az Ajtó, amely nem vezet sehová vigye a Hírt ami nincs! Olvassatok több Rejtőt!!!

  3. Manitu szerint:

    Ha valaki egy újévi köszöntőtől is kormányprogramot vár, az csak végletekig elfogult vagy matt hülye lehet.

  4. munkásököl szerint:

    Szerintem Viktor ruhája félelemkeltő, mi több, Gárda-gyanús. Szabadlábon van még? 🙂

  5. Iványi Gabi szerint:

    persze…lecsaptatok egyből…
    csepeli: mi a fene hírértéket akarsz egy újévi köszöntőben? Jó, hogy nem lépésről-lépésre fedi fel a fidesz programot! Nektek semmi sem jó…Viszont: elég szégyen, hogy ilyen együgyű érvekkel támadtok…

    munkásököl….van mitől félni?…mert én teljesen nyugodt vagyok… Ja persze, a 8 év mámora lenyomta a gondolatot….Ideje megszoknotok…a másfajta gondolatot…VÁLTOZÁS! lehet vele barátkozni, a régitől érzékeny búcsút venni…

    Intelligencia kérdése: veszíteni is tudni kell…A törvényszerű vesztes pozíciót magatoknak idéztétek elő…illetve a választottjaitok, meg a listásaitok kérhetők számon.

  6. ződ szerint:

    Manitu! Egy pártelnök újévi köszöntöjétől valóban nem lehet kormányprogramot várni, hiszen a kormányzása még csak esetleges, de azért a pártprogram legalább az igéretek szintjén elvárható lenne, főleg attól aki már többször a téma nagymesterének bizonyult!!! Ha úgy alakul azért majd megkérdezhetem Tőled mennyire volt boldog a 2010-es év? B.U.É.K.

  7. Micimackó szerint:

    na BUÉK! mindenki igyon eleget h bírja a következő pár évet

  8. nagyapó szerint:

    T. csepeli komcsik!
    Szerezzék be “A Magyarország többre képes” című 280 oldalas Fidesz programot, ami 2009. elején készült. Utána hápogják, hogy nincs – program, nincs program, nincs program…
    Viszont hazug adatok alapján (l. Számvivőszék) nem lehet fillérre pontos előjelzést készíteni.
    Tudom, később majd azt gágogják, hogy nincs benne zed, ződ, blőd, csepeli stb. név szerint.
    Különben B.U.É.K. minden jóakaratú embernek!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. csepeli szerint:

    nagyapó, a 280 oldalas “programról” ezt írja a sajtó: “Sok általánosságot tartalmaz és nagy terjedelemben bírálja a szocialista kormányok intézkedéseit a Fidesz szerdán nyilvánosságra hozott EP-választási programja. A dokumentum kevés támpontot ad ahhoz, hogy a párt kormányra kerülése után milyen konkrét lépéseket tervez, ugyanakkor Orbán Viktor pártelnök és Schmitt Pál EP-listavezető is úgy mutatta be, mint annak bizonyítékát, hogy a Fidesz tudja, mit csinál.”

    Ceterum censeo… nagyapó, ha kinyitja a száját, belelátni az üres fejébe.

  10. zed szerint:

    Nagyapó bizonyára sűrűn olvasgatja a Fidesz EP választási programját, kár, hogy linket nem tudott megadni:
    http://www.fidesz.hu/download/program2009_magyar.pdf

    Hasonlóan tartalmas a Fidesz Erős Magyarországot c. bruttó 94 oldalas programja:
    http://jovonk.hu/FideszPP2007_HU.pdf

    Orbán Viktor Egy az ország c. remekművét sem szabad kihagyni a felsorolásból:
    http://www.libri.hu/konyv/egy-az-orszag.html

    Jó olvasást kívánok!

  11. lolka szerint:

    BÉKÉS,BOLDOG SZERETETBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT KIVÁNOK MINDENKINEK BUÉK 2010

  12. zed szerint:

    Világos, hogy már megkezdődtek azok a háttérmunkák, melyek a Fidesz hatalomátvételét követő intézkedéseket készítik elő. A választások lezárulása után kerül majd a nyilvánosságra számos jogszabály-tervezet, amelyek jónéhány nem várt meglepetést tartogatnak a lakosság számára.

  13. Iványi Gabi szerint:

    zed:

    Hirtelen, amikor mocskolódhatsz, mennyire előre fantáziálsz! A háttérmunkáról ti vagytok híresek…olvasd a híreket! a meglepetéseket ti okoztátok…Jah…kezdődik a hárítás….Nem hatalom-átvétel jön…hanem rendrakás…egy nemzet romjaiból épül majd fel…Tükör..szembesülés a tényeitekkel…azt kellene tenni…mert..minden, amit a fidesz feltárt..sajnos..jogos feltételezés volt…Most nem kellene az uszítás..arra nektek nincs jogalapotok!

  14. munkásököl szerint:

    Kedves Iványi Gabi!

    Ha olvastál tőlem korábban is hozzászólásokat, tudhatod, hogy én igazán nem félek a változástól. Gondoltam, hogy a 🙂 jelet mindenki tudja értelmezni. 😉

    B.Ú.É.K. és Szebb jövőt!

  15. csepeli szerint:

    Orbán már elkottyantotta, hogy megadóztatná a minimálbért.

  16. zed szerint:

    Igazad van, Iványi, van “B” és “C” verzióm is. A második alternatíva szerint a Fidesz az önkormányzati választásokat is hozni szeretné, amihez a visszafelé mutogatás kevés lesz, ezért rövidtávon népszerű intézkedésekkel fog operálni -bár nem tudom, honnan szakít le ehhez suskát. A “C” lehetőség, hogy a Fidesz rossz diákként viselkedik, azaz nem készül fel a kormányzásra, ami azonban könnyen kapkodásba torkollhat.

  17. Papi szerint:

    csepeli!
    Erre nincs szüksége Orbánnak ti már megtettétek!

    Zed!
    A FIDESZ legalább felmutatott valamit! Hát ti? A korrupciós botrányokon csalásokon lopásokon pazarlásokon kívül nem tudtok felmutatni semmit!
    Ne feledd ezt GYF ismerte be és ezen nem tudtok változtatni akárhogy mocskolódtok! Már csak 100 nap aztán keringő a börtönbe! 🙂

  18. Papi szerint:

    Zed!
    Mi van akkor ha egyik alternatívád sem lesz igaz! Akkor mit fogsz írni?

  19. csepeli szerint:

    Papi, ezt rosszul tudod, a minimálbér egyelőre még adómentes.

  20. Papi szerint:

    De nem a nyugdíj mellett dolgozóknak!

  21. zed szerint:

    Szerintem jól mutatna bohócsipkában a Viktor ezen a videón. 😉

  22. zed szerint:

    “Az ünnep magasából azonban a megújulásnak egy ennél teljesebb képe látszik.

    A politika része, sőt szükséges alkotórésze az újrakezdésnek. De csalódni fog, aki az újat, s az ahhoz képzelt jót csakis kívülről, a politikától várja.”

  23. Manitu szerint:

    Zed, a reakciótokból látszik, hogy nem vagytok épek szellemileg. Ezt tette veletek az MSZP.

  24. ződ szerint:

    zed! Tedd hozzá, hogy mondta a madár nevű!

  25. csepeli szerint:

    Manitu, a reakciótokból látszik, hogy nem vagytok épek szellemileg. Ezt tette veletek a Fidesz.

  26. Papi szerint:

    Zed! Ződ! csepeli!
    Ti is jól fogtok mutatni a a bandátokkal rács mögött! Szép csíkos ruhában!

  27. Iványi Gabi szerint:

    Papi:akkor jön a “d” verzió:-)

  28. Iványi Gabi szerint:

    zed:

    Az okfejtésedben a verziókat illetően elég praehorrorisztikus! lapozzunk: mi volt 2006-ban? és mi történt azóta?…..korrupció, teljes elsanyarítás, egymás kinyírása, hazugságok….Mi van azzal a bizonyos kapkodással? A fidesz..2002-ben nem hagyott nektek roncshalmazt. Nem lehet mindent a gazdasági válságra kenni.

Itt lehet hozzászólni !