Bors: Tabáni sose lesz sztár?

A bulvárlap szerint keveset foglalkozik a külsőségekkel

Bors

Mély érzelmeket keltett a tehetségkutatóban a csepeli teremőr, de a sztársághoz sokak szerint többet kéne foglalkoznia a külsőségekkel (fotó: RTl Klub)

Úgy tűnik, Tabáni István énekesi kvalitása kevés ahhoz, hogy teremőrből igazi sztárrá váljon. Magyarország legnépszerűbb előadóinak menedzserei legalábbis úgy vélik, Tabániból szinte képtelenség sztárt faragni – állítja a Borsban több zenei menedzser.

Tabáni István a jövőben csak az éneklésre szeretne koncentrálni, ezért olyan menedzsert keres, aki minden egyéb terhet levenne a válláról. A zenei menedzserek azonban nem kapkodnak a Csillag születik nyertese után. Hamza Zoltán az R-Go, Dobrády Ákos és Mester Tamás mellett Bencsik Tamara útját is egyengette, így belülről ismeri a sztárzenészek világát.

– Azt gondolom, hogy Tabáni István nem az a művész, aki sztáralkatával, külső megjelenésével fogja meg a közönséget. Kizárólag a mélyről áradó tehetségében és belső kisugárzásában bízhat. Igaz, Joe Cockert is csupán a hangja miatt szeretik… – magyarázta Hamza. Gáspár Lacit, Tóth Gabit, az Anti Fitness Clubot menedzselő Kiss Anikó a Megasztárban ismertté vált, de azóta eltűnt Palcsó Tamáshoz hasonlítja a csepeli teremőrt.

– Tabáni nehéz kérdés. Kereslet lenne rá, van benne lehetőség, hiszen érzelmeket váltott ki a nézőkből. Szerintem ő Palcsó Tomira hasonlít,mindketten csendes, visszahúzódó alakok, akik csak a színpadon képesek megnyílni – vélekedett Anikó. Az ország egyik legnépszerűbb zenekarának névtelenségbe burkolózó menedzsere kollégájánál sötétebben látja István sorsát.

– Nehéz helyzetben van Tabáni, hiszen feltételezem, senki nem kérdezte mielőtt elindult a tehetségkutatón, mit tervez azután, ha megnyeri. Merre tovább? – ez a nagy kérdés. Aki győzött egy ilyen versenyben, annak ki kell tudnia használni a pillanatot. Ha ez sikerül neki, akkor ő a világ legnagyobb művésze. Erre azonban nem látok komoly esélyt – mondta. Herczeg Zoltán úgy véli, egy sztárnak nem elég tehetségesnek lennie, jól is kell kinéznie. A divattervező szerint Tabáni ezen a téren kihívásokkal küzd.

– Nem követtem végig a műsort, de annak alapján, amit láttam, Tabáni gyámoltalan fickónak tűnik. Aki pedig gyámoltalan, azt nem lehet felöltöztetni, mert nem tudja viselni a ruhát – fogalmazott Herczeg, aki rengeteg hazai híresség mellett Michael Madsent is felöltöztette már. Az aranytorkú kiscsillag szerint azonban az a legfontosabb, hogy továbbra is énekelhessen.

– Nehéz megszokni, hogy egyik pillanatról a másikra a figyelem középpontjába kerültem, Azért jelentkeztem a Csillag születikbe, hogy megmutassam magam a világnak. Ez az álmom valóra vált. Számomra nem is a sztárság a fontos, hanem hogy a lehető legjobb énekes legyek – nyilatkozta István.

Forrás: Bors

30 hozzászólás “Bors: Tabáni sose lesz sztár?” bejegyzésre

  1. Manitu szerint:

    Talán nem kellene még leírni. Szép hangú énekes, aki úgy tudom, hogy tovább akar dolgozni a munkahelyén. Nem muszáj Győzikének lenni. Nem is várható el, hogy minden tehetség szétalázza magát: az lenne a sztárság? Akkor inkább ne legyen az!

  2. csepeli szerint:

    Jah, szép munka a teremőrség is: egész nap ücsörögsz egy széken, oszt bámulsz magad elé.

  3. Iványi Gabi szerint:

    A média..pofátlansága: egy szerény ember is tehetséges, ha az! Azonnal lecsapunk a gyenge pontra!
    hajrá István…ezt a stílust nehéz megszoknod…de gyönyörű a hangod… az image-ről, pedig majd gondoskodnak…Demjén Rózsi véleménye a fontos..bízd rá Magad…

  4. pirosné szerint:

    2009.dec.31 jovoltál tabáni istván imádnivalo ahangod

  5. kispajtás szerint:

    csepeli:
    Neked való!
    Tökölön kapnál egy cellát, amit őrizhetnél – belülről – és csak annyi lenne a dolgod, hogy “egész nap ücsörögsz egy széken, oszt bámulsz magad elé.”

  6. csepeli szerint:

    kispajtás: Gondolom, te inkább társas cellára vágynál, ahol kaphatsz valamit a seggedbe.

  7. Iványi Gabi szerint:

    csepeli:

    ..hát még ez sem szent neked? …egy kerületi dicsőség…de te ehhez is értesz..legalább a politika-mentes közegben légy már emberi!

  8. miska72 szerint:

    Inkább segíteni kellene neki, mint cseszegetni.

  9. Tóth Mária szerint:

    csepelinek mszmp-s agya van, nem tud gondolkodni csak abban a közegben!

  10. lolka szerint:

    csepeli:

    2009. december 31. 10:25-kor -Lehet, hogy emlitettem már, most nincs kedvem utána nézni, de ne irjál le mindjárt mindent ami az eszed jut, nem fogod elfelejteni, van ott hely bőven a gondolatoknak, gyorsan szaladsz a géphez, aztán leirod az első gondolatot és még el is küldöd, utána te bánod meg a legjobban. Le fikázol valakit a munkálya miatt, hát tudod, most tudnék neked olyanokat irni…de nem…egyszerüen nem érdemled meg, de, hogy nem vagy csepeli az tuti, lehet, hogy régota itt élsz, de ez csak olyan “bevándorlás”, na jó mindegy….

  11. lolka szerint:

    BÉKÉS,BOLDOG SZERETETBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT KIVÁNOK MINDENKINEK BUÉK 2010

  12. ződ szerint:

    Azért még egy jó parodista lehet! A szívem majd megszakadt mikor a Máthé Pétert utánozta!

  13. zed szerint:

    Máté Péter

  14. én szerint:

    Megint az jutott eszembe, hogy ha valaki nem ordibál, nem issza le magát ájulásig, nem keveredik verekedésbe, nem él kábítószeren, nem mutogatja – árulja a testét, nem káromkodik folyamatosan, ha nem nagyképű – önimádó, ha tud ülni egy fotelban nem csak elterülni lábait szétdobálva stb, “csak” tehetséges, itt nem lehet sztár.

    Pedig a szavazatok azt mutatják, hogy igény van a visszafogott, viselkedni tudó művészekre.

  15. ződ szerint:

    Köszike zed! Elütöttem mint lolka a munkályát!

  16. Iványi Gabi szerint:

    Kedves István!

    Sok sikert Neked. Indulj a nehéz, de sikeres utadon..Ne búsulj az irígy megjegyzéseken…lépj át rajtuk. Tudod a siker mások szemében szerencse..Nem-nem..kemény munka!

    Boldog Új esztendőt

  17. Lora :) szerint:

    Már megint a külsőségek.
    Na ez visz majd oda minden magyar gyereket a későbbiekben, hogy a könyvek, a képregények, a mesék is csak a szép kinézetű akármikről szólnak majd.

    Belül meg rohad minden…., undorító.
    Jó, jó – nem egy szépségideál ez a Tabáni Pista, de végre lehetne egy kvázi sztár aki a szerénysége mellett, éli azt, ami vagy épp aki…. vagy tévedek?

    Félelmetes, hogy az én életemben is mindig a külsőségekről beszélnek.
    Ha nem néznék ki így, vagy úgy, biztos több mindent elérhetnék, meg bla bla bla….na elkezdtem az átváltozást, és tönkrementem lelkileg, mert nem az az énem nézett vissza rám, aki korábban voltam….mai napig nem tudok sok dolgot feldolgozni, mert megtörtem, úgyhogy nekem itt a média meg a sajtó pofázhat, én személyes átélője vagyok egy ilyen átalakítós megváltoztatós bulinak, a vége?

    Sosem fogod a régi éned visszakapni, és ezt elhiheti nekem tényleg mindenki!

    Gratula Tabáni Istvánnak 🙂

  18. lolka szerint:

    Hát igen amikor a millioms szülők gyermeke minden pénzt felálldozva szakemberekhez jár évekig (van miből) és utna benevez egy ilyen “müsor”-ba, megfelelő háttérel és valamit alakit az egy dolog. De amikor valaki a vélt puszta tehetségéből elindul csak saját magát megprobálni és tudása alapján első helyezett lessz, akkor a “bors” cikkirója erőssen elszégyelheti magát, de ezeken olyan vastag bőr van, hogy a cikk szóra sem érdemes. Nagyon sok példa van arra, hogy némelyik világsztár honnan indult és hova jutott el. Igaz kevés köztük a Magyar, Pl. http://www.youtube.com/watch?v=_Iwh0gUnfew ,de ott van http://www.youtube.com/results?search_query=madonna+revolver&search_type=&aq=9&oq=madonna TABÁNI ISTVÁN fel a fejjel…

  19. alterego szerint:

    Ismerem kiskora óta, szomszédok vagyunk, tudom, mennyire visszahúzódo ember volt mindig, és ez ugyanúgy, mint sokunknál csak annak köszönhető, hogy ahol mi felnőttünk az volt a király, akinek tanácselnök, MHSZ-es, vagy bármi más rendszerbarát szülője volt, akik könyékig turkáltak a lopott pénzben, és leszarták az értelmiségi vagy tisztességesen dolgozó szülőkkel megáldott társaikat. A gyerekek és a tanárok egyaránt. Nálunk a szép ruhákban járó, autóval rendelkező családok voltak a menők. És itt elnézést attól, akisaját hibáján kívül nőtt fel ilyen környezetben.
    Na szóval mindenki másnak kuss volt a neve nálunk. És talán még most is. A tanárok sosem törődtek a tehetségekkel, akinek kilógott a feje, azt levágták.

    A nyilatkozó producereknek üzenem, hogy nem alkalmasak az általuk választott szakmára. Istvánnak meg annyit, hogy menjen csak el Rózsival, mert ő a legnagyobb magyar zenészekkel dolgozik együtt (Závodi Gábor és csapata), akik mindig leszarták a külsőségeket, vagy ha ötven ember előtt kellett játszaniuk, és csak a zene szeretete miatt csinálják. Aki nem így gondolja, az olvasson utána, milyen kritikákat kapott Demjén egész életében, beleértve a jelenlegi sajtót is, valahogy mégis mindig magyarország legsikeresebb és legtehetségesebb előadóművészeként tartják nyilván.

    Újságírónak meg az megy, aki minden másban felsült. 🙂

  20. Kovács Ernő szerint:

    Van isten, vannak rendes emberek!

  21. vermes szerint:

    Ernő!

    A kutya se említi a nyomihonlapodat a cikkben!

    És mi köze a témának Tabánihoz?

    Megint offolsz!

  22. Kovács Ernő szerint:

    vermes: Tabáninak semmi. Nekem egy morzsányi, amire büszke vagyok!
    A Csepel.infot visszatettem a linkajánlómba, mert nem vagyok olyan kicsimnyes, mint te, ti! Egyébként Tabánival is foglalkoztam egy párszor.

  23. vermes szerint:

    Szánalmas vagy Ernő a honlapoddal együtt.

    A nyomihonlapod tükrözi, hogy mekkora káosz van a fejedben, meg hogy milyen buta vagy.

  24. zsanna szerint:

    Most találtam csakrá ere a lapra. Köszi, alterego. István, szeretünk! Menj csak tovább, bízunk benned! A honlapm tényleg nyomi.

  25. zsanna szerint:

    Af ebr. hozzászólásomat megheckellték. Ez nem az enyém, csak annyi, hogy Istvánt szeretjük.

  26. Optimist szerint:

    Szóval, a sok nagy menedzsernek, hivatásos szakértőnek , a saját szempontjukból igazuk volt. Tabáni, valóban nem lett sztár hálistennek “Ne keresd a Sztárt, mert az nincs, Csillagunknak, Szívében van a Kincs””írta sok százezer rajongója közül az egyik.
    8 hónap adatai,: kislemez, (30 000), nagy lemez, hetek alatt bearanyozódott, a platina közelében Önálló Nagykoncert, a SYMA csarnokban. Egerben.Fellépések százai, az ország minden zugában, + határontúl. A nők bomolnak utána. Rajongói 1-90 éves között. Van gyerek aki Tabáninak öltözött a jelmezbálon 4-5 évesekről klip készül, amint Tabánit énekelnek. Van rajongó aki már 50 fellépésén is ott volt a Mágnes Mágusnak, sokan követik bármerre is jár. SAJÁT számával(zene+szöveg) hónapokig vezette,vezeti a slágerlistákat Mindenféle Díjakat kapott, azokról az ajándékokról személyre szóló figyelmességekről ne is beszéljünk, amivel hódolói elhalmozzák.Van olyan felvétele neten, amit 800000-en láttak. A Neo FM Best of 2010 CD válogatásába, csak öt magyar szám került be, és elsőként István Ments meg szám!. Aktív rajongói oldalai vannak ahol beszámolók tucatjait, verseket olvashatsz,arról, hogy MIÉRT ÉLMÉNY, azt hallgatni, akiből “Árad a Szeretet fénye Ránk”! Bármit énekel, nem utánoz, hanem sokszor az eredetinél is szebben szívhez szólóan énekel ,az aranytorkú, egyre nyitottabb jóhumorú Fiú. A Szeme, a szituációtól függően, a Hangjával együtt somolyog, mosolyog, kétségbeesett, vagy nevet. Valóban nem táncoslábú, mint Koncz, Demján, Presser, Zorán, de oldott a színpadon. Ja, és a festményei,azok a RÁADÁS, de milyen ráadás!
    Óriásit változott 8 hónap alatt, miközben a lényeg Maradt:”Milyen Ő, az igazi nagy Tehetség?
    Jellemző vonása a Természetesség!
    Társul hozzá, Szerénység, Kedvesség.
    Fel sem tűnik, mikor nem énekel,
    De a Szemét, akkor is nézni kell!
    Azon árad ki folyvást az a Valami,
    A Jóisten, aki adta neki, tudja mi!”
    Ő tehát fejlődik, de a cikkben említett menedezserek felveszik-e vele a tempót?
    Kívánok, minden lúzernek kikáltott embernek, ekkora eszmei és anyagi sikert, és ami még ennél is fontosabb, hogy százezrek szeressék, drukkoljanak, neki. a legnagyobb
    antisztárnak! http://www.tabani.gportal.hu/gindex.php?pg=31848365
    http://tabaniistvan.ning.com/ http://www.youtube.com/watch?v=DQsk0c6dInI&feature=player_embedded http://www.youtube.com/watch?v=TaXMz0m51vY
    Verbálisan valóban nem tökéletes, de a tehetsége, már-már karizmatikus egyénisége mellett, hihetetlen fotogén, ezt amatőr felvételek ezrei is bizonyítják,arcával, nevével ,ma ruha, lakópark, ásványvíz,bármi eladható, arca lehet Múzeumoknak. Új dalokat, Festményeket, Szabadidőt, Családot, azaz, további sok Sikert, mert megérdemled!

  27. Optimist szerint:

    Néhány héttel ezelőtti fotózásakor készült interjúja, a sikeres, szerény fiatal embernek, aki nem mellesleg “Különlegesen kiváló hangi adottságokkal rendelkezik” (Szirtes Tamás véleménye)

  28. Optimist szerint:

    Tabáni, kétségkívül nem sztár, és nem is lesz az, mint ahogy mai értelemben pl. Koncz Zs. sem az, DE Unikum, és ami még ennél is fontosabb MINŐSÉGI ÉNEKES!
    Augusztus óta aranylemeze PLATINA lett, újabb díjat kapott, elkészült ÚJ Gyönyörűszép” című LEMEZE, és Karácsonykor a PappL.Arénában lép fel, egy Queen Show-ban,. Ez
    utóbbi óriás plakátján főszereplő.
    Mindezt jórészt, TELJESÍTMÉNYÉVEL érte el,mert valódi, tevékenységéről, sikereiről, terveiről sokat nem lehetett látni
    Fellépései folyamatosak pl. CSEPEL, Jam pub. és a Duna Tv kívánságműsorában is rendszeresen kérik.
    Az év elején nyilatkozó menedzsereknek annyiban igazuk volt, hogy továbbra sem segítik egy ígérets művész pályafutását
    Menetközben, festményei megtalálhatók, egy országos vándor kiállításon, most pl. a Mikroszkóp színpadon. Hasonló sikeres éveket, a menedzsereknek is!

Itt lehet hozzászólni !