2008. december havi archívum

Elmarad a BKV-sztrájk!

2008. december 17. szerda

MTI, Mfor.hu

Elmarad a BKV zömében buszos szakszervezetei által csütörtökre időzített félnapos munkabeszüntetés – jelentette be Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője szerdán Budapesten a közlekedési vállalat vezetésével folytatott tárgyalás után.

Nagyon biztatónak találták azt a kormányhatározatot, amelyben a BKV-nak juttatandó mintegy 40 milliárd forintról döntöttek. Már az idén 2-2,5 milliárd forinthoz juthat a BKV elsősorban a műszaki területen – mondta a szóvivő. (tovább…)

Cenzúra áldozata lett a Fidesz karácsonyi jókívánsága

2008. december 17. szerda

Csepel.info

Látta Ön a csepeli Fidesz fent bemutatott karácsonyi és újévi jókívánságait a Csepel újságban? Nem? Mi sem. Pedig ott van. Csak úgy, hogy ne lehessen látni és olvasni.

Ismét nagyot és hamisítatlanul “MSZP-set” alakított a Csepel újság – értesült a Csepel.info. A múlt hét pénteken megjelent lapban ugyan látható volt az ellenzék egyik fizetett politikai hirdetése, de ezért a polgári szövetség karácsonyi és újévi jókívánsága esett áldozatul. Az ugyanis úgy jelent meg, hogy véletlenül se lehessen észrevenni és főként elolvasni. (tovább…)

Szívizombetegség okozta Koló tragikus halálát

2008. december 17. szerda

Népszabadság

Kolonics György

Képgaléria Kolonics Györgyről az Fn.hu-n

Kolonics György halála természetes módon, szívtágulattal járó szívizombetegség, a bal szívfél heveny elégtelensége miatt következett be – tudta meg a Népszabadság hivatalos forrásból. Az ügy részleteiről Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány tájékoztatta Baráth Etelét, a hazai kajak-kenu szövetség első emberét. Az orvosszakértői jelentés kapcsán a BRFK – várhatóan szerdán – közleményt bocsát ki.

A lap úgy tudja, hogy a jelentés elkészültét öt vizsgálat előzte meg; közte volt az, amelyiket a bécsi doppinglaboratóriumban végeztek. Az ilyesfajta eljárás – miután élsportolóról van szó – kötelező. Az eredmény negatív lett, ennek nyomán kizárhatók azok a híresztelések is, amelyek szerint az olimpiai bajnok kenus halálához valamilyen tiltott szer vezetett volna. Értesülésük szerint a Kolonics testén talált tapaszok nem játszottak szerepet a tragédia bekövetkeztében. (tovább…)

Ismét gyújtogattak Csepelen

2008. december 17. szerda

MTI, Hírextra, Automenedzser.hu

Fotók: Automenedzser.hu

Kiégett egy személyautó Budapest XXI. kerületében, Csepelen kedden éjjel; feltehetőleg szándékos gyújtogatás történt – tájékoztatta a tűzoltóság szóvivője szerdán az MTI-t.

Molnár Péter közölte: a csepeli Pöltenberg utcában kedden éjjel kiégett egy személygépkocsi, és lángra kapott a mellette álló kisteherautó is. A tűzoltók két vízsugárral oltották el a tüzet, személyi sérülés nem történt. Mint mondta, feltehetőleg szándékos gyújtogatás történt. A Csepel.info úgy tudja, hogy az elmúlt hónapokban már számos hasonló eset történt.

Feloszlatta a Magyar Gárdát a Fővárosi Bíróság

2008. december 16. kedd

Inforadio.hu

Feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Bíróság kedden hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletével. A bíró megjegyezte, az ítélet közvetlenül nem terjed ki a Magyar Gárda mozgalomra. A per másodfokon folytatódik.

Feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Bíróság kedden hozott elsőfokú, nem jogerős ítéletével. (tovább…)

Ismét jelzik az úthibát

2008. december 16. kedd

Csepel.info

Ismét táblával jelzik a balesetveszélyes csatornalyukat a Szabadkikötő úton – értesült több forrásból is a Csepel.info. Kedden délelőtt írtunk először arról, hogy életveszélyes helyzet alakult ki a csepeli Szabadkikötő úton, miután több mint egy hete beszakadt egy csatornafedő.

Lapunk bízik abban, hogy a balesetveszélyes helyzetet ezek után hamarosan megoldják az illetékesek, és a “Demszky-lyukakat” ismét megszüntetik. A legjobb azonban a látottak alapján sajnos továbbra is egy teljes felülvizsgálat, és a szükséges javítások elvégzése volna.

Csepeli Csevegések 17-edszer

2008. december 16. kedd

Csepel.info

Udvarhelyi András

Udvarhelyi András egy korábbi könyvbemutatón Horváth Gyula MSZP-s alpolgármesterrel: hiába baloldali, sokaknak nem tetszett, hogy “nagy a szája”

December 17-én mutatja be Udvarhelyi András a Csepeli Csevegések immáron 17. kötetét – értesült a Csepel.info. Az ismert újságírót korábban sokak szerint azért távolították el a Csepel újságtól, mert kritizálta a totálissá vált cenzúrát, és baloldali létére Wass Albert estet rendezett.

A közíró legújabb, “DRUCKER TIBOR, történész, népművelő, könyves” című életrajzi interjújának bemutatójára a Csepeli Munkásotthon földszinti tanácstermében kerül sor szerda délután öt órától.

Összeverték a Magyar Gárda egyik alapítóját

2008. december 16. kedd

Gondola.hu

A rendőrség szerint a nyomozás jelenlegi szakaszában nem politikai indíttatású támadásnak, hanem “tipikus rablásnak tűnik az eset, amelynek célja a vagyonszerzés volt”. Ugyanakkor a feleség szerint a támadók verés közben utaltak férje “magyarkodására”. Az egyik elkövetőt, aki egy 38 éves fővárosi férfi, már el is fogták – közli a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap.

Súlyos koponyasérüléseket szenvedett, s a bántalmazás miatt már egy műtéten is átesett a Magyar Gárda egyik alapítója, Sz. Attila, akit hétfőn hajnalban vertek össze, miután négy ember betört vecsési házába – írta meg a keddi Magyar Hírlap és Magyar Nemzet. Az egyik elkövetőt, aki egy 38 éves fővárosi férfi, már el is fogták – közlik. (tovább…)

Vigyázat: életveszély a Szabadkikötő úton!

2008. december 16. kedd

Csepel.info

Életveszély: egy teherautó éppen ráhajt a lyukra – kép jobb sarkában a kilökött bója

Életveszélyes helyzet alakult ki a csepeli Szabadkikötő úton, miután több mint egy hete beszakadt egy csatornafedő. A csatornalyukra az első napokban még jelzőbója figyelmeztetett, azonban hamarosan azt is kifordította egy autó. A lyuknál – melyre így már semmi nem figyelmeztet – most 70-80 km/órás sebességgel mennek el a gépjárművek, és minden harmadik teherautó rá is hajt. Ha csak egy vezető veszíti el az uralmát a járműve felett, az több ember halálát is okozhatja.

A csepeli Szabadkikötő út menti csatornafedőket érthetetlen módon több mint négy éve nem képes a főváros megjavíttatni. Úgy tudjuk, hogy a köznyelv által már „Demszky-lyukaknak” is elkeresztelt, hamisítatlan budapesti jelenség ügyében Németh Szilárd fővárosi képviselő, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője ismételten, immár negyedszer is interpellációt nyújt be. (tovább…)

Jótékonysági konzervgyűjtés

2008. december 16. kedd

Csepel.hu

Hagyományos konzerv- és tartósélelmiszer gyűjtést rendeznek a csepeli hajléktalanok javára december 17-ig a Csepeli Művelődési Központ intézményeiben. A felajánlásokat 8 és 20 óra között várják a Királyerdei Művelődési Házban (XXI. Szent István u. 230.), a Radnóti Művelődési Házban (XXI. Vénusz u. 2.) és a Csepeli Rákóczi Kert Civil és Közösségi Házban (XXI. Rákóczi tér 34.)

Az összegyűlt élelmiszer a XXI. kerületi Hajléktalan Szálló és Nappali Melegedőbe kerül, ahol az intézmény vezetője, Erdei József gondoskodik arról, hogy minden nehéz sorsú csepeli hajléktalan részesüljön belőle. (tovább…)