Botrányos tisztogatás a Csepel újságnál – így működik a cenzúra (frissítve)

Csepel.info

Udvarhelyi András
“Csepelen sajnos a törvény ellenére erős cenzúra van. Rosszabb, mint a Kádár rendszerben.” – Udvarhelyi András (balra) egy korábbi könyvbemutatóján az MSZP-s alpolgármesterrel

35 éves pályafutás után, gyakorlatilag szakmai alkalmatlanságra hivatkozva szüntették meg Udvarhelyi András állását a Csepel újságnál. A baloldaliságára büszke, MSZOSZ-díjas újságíró „bűne” valójában azonban többek szerint is az volt, hogy az ellenzéki pártok rendezvényeiről is szakmailag korrekt beszámolókat írt. Udvarhelyi nem értett egyet a folyamatos cenzúrával, és nem átallott még egy olyan missziót is felvállalni, hogy Wass Albert életművét ismertesse Csepel baloldali értelmiségével. Korrektségével kihúzta a gyufát a kerületi médiát vasmarokkal pórázon tartó MSZP-s pártcenzoroknál. Ez olyan bűn volt, amiért mennie kellett.

„Bizonyára közismert, igyekeztem a közéletiséget és a sajtó- és véleményszabadságot komolyan venni. Jó kapcsolatot tartottam lehetőleg mindenkivel, a helyi pártok tagjaival, az ellenzékkel is. Mint ahogyan Orosz Feri is tette, amikor tanácselnök volt. Szinte baráti kapcsolatot építettem ki az MDF és SZDSZ vezetőivel és tagjaival egyaránt, távolabbi, de korrekt kapcsolatot tartottam – habár nem értettem sok mindenben egyet – a helyi Fidesszel is, Ábel Attilával és Németh Szilárddal is. Igyekeztem korrekten tudósítani az eseményekről. Legutóbb a Wass Albert szobor avatásáról adtam le egy három oldalas cikket, amely végül nem jelent meg, áldozatul esett a cenzúrának. Mert Csepelen sajnos a törvény ellenére erős cenzúra van. Rosszabb, mint a Kádár rendszerben.

Más „bűneim” is voltak. 2001 óta rendszeresen szólaltattam meg nemzeti-konzervatív gondolkodású embereket. Több ellenzéki politikussal készítettem interjút, mindegyiknek elmondtam, nem értek velük egyet, de fontosnak tartom, hogy elmondhassák véleményüket. Előadást tartottam Márai Sándorról, akit a baloldal még nem ért. De csak idő kérdése…

Az elmúlt hét év alatt majdnem minden estémet csepeliekkel töltöttem, amely baráti és szakmai kapcsolataimat segítette. Úgy éreztem, barátokat szereztem, akik becsülik munkámat. Persze a fanatikus pártemberek – mint például a Zanatiak – számára gyanús voltam. Ők mindent pártszempontból mérlegelnek. Így az előbb felsorolt cselekedeteim hibának, talán bűnnek minősültek. Mindennek ellenére én baloldalinak tartom magam, de én nem politikusokhoz kötődöm és nem karrier-baloldali vagyok, hanem az értékrendem az.”

Hosszú, szomorú hangvételű levéllel és ilyen keserű mondatokkal búcsúzott Udvarhelyi András barátaitól, ismerőseitől, az önkormányzat képviselőitől. A 21 művet is jegyző, többségében Csepelről és csepeliekről szóló könyv szerzője a levelében beszámol a kerületi hetilap szakmaiatlan és sokszor inkorrekt vezetéséről, Bárány Tibor főszerkesztő „húzásairól”, és a folyamatos cenzúráról, melyről így ír: „az ellenzékről szóló cikkeket szándékosan megkurtította, vagy nem adott hírt az eseményről. Az újság hurráoptimista pártlap lett, s a közéletiség látta ennek kárát. Az olvasók egyre inkább hiteltelennek, rossznak tartják a lapot, többen egyenesen kidobják az újságot, sokan panaszkodtak ezért. Rossz lapért pedig minek pénzt kiadni – kérdezik, és joggal.”

Udvarhelyi András most csapdában van, mert hiába nem akarja, hogy politikai kérdés legyen ügyéből, ha igazát akarja kiharcolni, akkor nemcsak a pártcenzorokkal kerül szembe, hanem azzal a párttal is, amelyet eddig meggyőződésből támogatott. „Hiszen a szocialisták kénytelenek megvédeni embereiket, még akkor is, ha tudják, balgán, tisztességtelenül jártak el” – írta az egyik képviselőnek küldött levelében. Udvarhelyi tudta, hogy egyénileg semmiképpen nem győzhet, mégis a nyilvánossághoz fordult. „De hát vesztes-e, akit igaztalanul kirúgnak? Nem. Azok a vesztesek, akik kirúgták és akik hallgatólagosan engedték ezt, mert a közvélemény elítéli az ilyen sumák húzásokat” – tette hozzá.

Baloldali misszió Wass Albertért

A mai magyar közéletben, ahol még az irodalom és a művészet is a pártpolitika markában vergődik, még a cím is egymondatos paradoxon. Udvarhelyi Andrást azonban ez nem nagyon zavartatta, és – ha nem is a legnagyobbak között – Wass Albert életművét nemcsak, hogy nagyra tartotta, de ezt nem is titkolta. Miközben a nevét is helyesírási hibával leíró író-költőt Zanati Béla MSZP-s frakcióvezető dühödt hangon fasiztázta, Udvarhelyi nagy sikerű és még nagyobb visszhangú Wass Albert estet rendezett egy baloldali olvasói klubban. Ezek után nem csoda, hogy sokan úgy gondolják, ez is hozzásegítette az újságírót a kirúgásához.

Kritikán alul – ellenzéki vélemények

Lapunk úgy tudja, hogy a Fidesz-KDNP vezetőit Vincze Miklós, a helyi MDF elnöke értesítette az újságíró botrányos elbocsátásáról. Az MDF-es képviselő a csepeli önkormányzat oktatási bizottságának ülésén Tóth Mihály polgármesternek kifejtette: méltánytalannak és felháborítónak tartja Udvarhelyi elküldését, aki balliberális beállítottsága ellenére is a legkorrektebb újságíró a lapnál. A polgármester információink szerint lerázta magáról a felelősséget, csak annyit válaszolt, hogy nem az ő kompetenciája az ügy, pusztán munkahelyi problémákról van szó.

Udvarhelyivel nagyon sok politikai jellegű vitánk volt – mondta el lapunknak Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője. Soha nem titkolta a baloldali nézeteit. Amikor a rendezvényeinken a vendégeinknek tett fel kérdéseket, néha meg is fagyott körülötte a levegő. De ettől függetlenül a legkorrektebb újságíró volt a Csepel újságnál. Évek óta külön kértük Bárány Tibor főszerkesztőt, hogy őt küldjék el, ha rendezvényt vagy sajtótájékoztatót szerveztünk. És amikor ő jött, tudtuk, hogy ha a cenzúra miatt megjelenhet egy kevés abból, amit elmondunk, az a kevés legalább nem szándékos félretájékoztatás vagy hazugság lesz. Mert sajnos a Csepel újság ma sokszor így működik.

Meggyőződésem, hogy a hozzá hasonló, kritikusan gondolkozó, korrektül író bal- és jobboldali újságírókból lehetne összerakni egy olyan igazi közszolgálati helyi újságot, amelyet aztán mindenki szívesen olvas, és nem egyből a kukába dob ki, mint most. Évi százmillió forint közpénzt költ az önkormányzat a helyi médiára, többségét az MSZP pártlapjaként működő Csepel újságra. Ez ellen évek óta folyamatosan tiltakozunk és teljességgel elfogadhatatlannak tartjuk – hangsúlyozta a frakcióvezető.

Csepel újság

A kerület közéleti szégyenfoltja

Cenzori engedéllyel mehet nyomdába?

A Csepel.info úgy tudja, hogy – bár hivatalosan nem lehetne Magyarországon cenzúra – a csepeli média MSZP-s pórázon tartásáról személyesen Polgár György, Tóth Mihály polgármester politikai főtanácsadója gondoskodik. Informátoraink szerint Bárány Tibor, a Csepel újság főszerkesztője maga is mindent megtesz az aktuális pártvéleményhez nem illeszkedő cikkek, vélemények kigyomlálásáért, de a lap mindig csak azután megy nyomdába, hogy a “pártvonal” alakulását jobban ismerő politikai főtanácsadó is leellenőrizte azt.

Ez érződik a lapzárta kitolódásán is. Nemegyszer fordult már elő, hogy egy-egy politikailag kényes ügyről – például a Csepel SC-ért rendezett demonstrációról – csak három héttel később jelenhetett meg egy kínosan rövid és semmitmondó cikk. A polgármester vagy az MSZP számára kényes ügyek azonban a legtöbbször meg sem jelenhetnek. Amikor például az Index.hu, majd több napilap is címoldalon számolt be arról, hogy a főváros évi 70 ezer tonna szennyvíziszapot kíván Csepel lakó- és pihenő övezetein keresztül elszállítani, a helyi lap cenzorai úgy döntöttek, hogy a hír és a Fidesz-KDNP sajtóközleménye semmiképpen sem kerülhet a lapban nyilvánosságra.

Polgár György politikai főtanácsadó azonban nem elégszik meg ennyivel, és maga is közreműködik a „közszolgálati” hírkészítésben. A politikailag szintén kínos galvániszap ügyben például a Fidesz szerint személyesen ő írt egy hazugságoktól hemzsegő beszámolót a Csepel újságba. Ábel Attila, a Fidesz-KDNP képviselője a közelmúltban az önkormányzat testületi ülésén ismét élesen bírálta a hetilap elfogultságát, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a Csepel.hu önkormányzati portál közszolgálati híreit már „segítség nélkül” a főtanácsadó szerkeszti. Az ellenzéki képviselő javaslatot tett arra, hogy Polgár György helyett a Csepp TV munkatársai szerkesszék a közszolgálati portál helyi híreit, javaslatát azonban az MSZP frakció leszavazta.

Németh Szilárd a Fidesz-KDNP frakcióvezetője lapunknak kiemelte: Udvarhelyi András kirúgása nem pusztán egy újságíró és a helyi nagyhatalmú pártcenzorok magánügye. Egyértelmű üzenetről van szó. Arról, hogy már nem csak a jobboldali értelmiségieket, újságírókat zárja ki az MSZP a közéletből, hanem még azokat a baloldaliakat is, akik komolyan veszik a demokráciát, és nem hajlandók elhallgatni, félreinformálni vagy egyenesen hazudozni az embereknek.

Csepel.info

A Fidesz-KDNP frakció közleménye:

Baloldali újságírót távolítottak el a Csepel újságtól

A Fidesz elutasítja a cenzúrát és a pártpolitikai szempontú elbocsátásokat

„Bizonyára közismert, igyekeztem a közéletiséget és a sajtó- és véleményszabadságot komolyan venni. Jó kapcsolatot tartottam lehetőleg mindenkivel, a helyi pártok tagjaival, az ellenzékkel is. …igyekeztem korrekten tudósítani az eseményekről. Legutóbb a Wass Albert szobor avatásáról adtam le egy három oldalas cikket, amely végül nem jelent meg, áldozatul esett a cenzúrának. Mert Csepelen sajnos a törvény ellenére erős cenzúra van. Rosszabb, mint a Kádár rendszerben.”- írta a csepeli közélet részére küldött búcsúlevelében, a magát baloldalinak valló, a Csepel újságtól a közelmúltban kirúgott Udvarhelyi András MSZOSZ-díjas újságíró.

A „bűneit” pontosan felismerő újságíró megnevezte azokat cenzorokat is, akik pártpolitikai célokat és pártközponti utasításokat gyártottak vagy követtek a Csepel újság szerkesztése, megírása kapcsán.

– A „fanatikus pártember”: Zanati Béla, a helyi MSZP volt frakcióvezetője;

– a „főcenzor”: Polgár György, Tóth Mihály polgármester és helyi MSZP-s pártvezér köztisztviselő jogállású politikai főtanácsadója, aki „írói álnév” mögé bújva szokott cikket és blogot írni;

– „a szolgaian végrehajtó újságíró”: Bárány Tibor főszerkesztő.

A Fidesz-KDNP frakció évek óta hangoztatja, és elfogadhatatlan tartja, hogy több tízmilliós közpénzen olyan „közéleti” lapot adnak ki, amelyet egyoldalúan, a helyi MSZP érdekében és annak szócsöveként szerkesztenek. Ma már azonban eljutottunk oda is, hogy kirúgják azt a saját, baloldali köreikből származó újságírót, aki nem hajlandó a valóságot elhallgatni, megmásítani, aki nem hajlandó félreinformálni, aki nem akar a csepeliek arcába hazudni.

A Fidesz-KDNP frakció elutasítja a cenzúrát és a pártpolitikai szempontú elbocsátásokat, ezért vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a következő képviselő-testületi ülésen.

A leghatározottabban felszólítjuk Tóth Mihály polgármestert és dr. Szeles Gábor jegyzőt, hogy munkáltatókként eljárva, mint a hivatal politikai és szakmai vezetői, haladéktalanul és a legteljesebben vizsgálják ki Polgár György köztisztviselő politikai szerepvállalása közben kialakult összeférhetetlenségét.

Az elbocsátás körülményeiről és a Csepel újság antidemokratikus helyzetéről tájékoztatjuk a Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ), a Magyar Újságírók Közösségét (MÚK) és Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét (MSZOSZ). Érdeklődve várjuk a fenti szakmai és munkavállalói érdekképviseletek állásfoglalásait.

Demokráciában csak a bárányok hallgatnak, az emberek nem! „A szó szent, a vélemény szabad!”

Németh Szilárd
frakcióvezető
Fidesz-KDNP

A témához kapcsolódó korábbi hírek időrendi sorrendben:

Valótlanságokat állít a Csepel újság

A Csepel újságnál nem hír a hetvenezer tonna szennyvíziszap

Köszönjük: jó munkát kívánt a Csepel.hu

Botrányos tisztogatás a Csepel újságnál – így működik a cenzúra

Retteg a Csepel újság az igazságtól?

A Csepel újságnak „nem volt hír” az öbölfeltöltés

Graffitit mostak le a Csepel újság előtt

MDF–MSZP-összeborulás, „főcenzori szájat mosatás” Csepelen

Nem frissült a Csepel.hu, nem adott hírt a Csepel újság

Megint félretájékoztatott a Csepel Újság?

Gázálarcban tiltakozott a csepeli Fidesz a cenzúra ellen

Megint hallgat a Csepel újság és a Csepel.hu

Miről nem ír a Csepel újság?

Cenzúra áldozata lett a Fidesz karácsonyi jókívánsága

Kihúzták a részvét-közleményből a Fidesz-elnök nevét

Ismét hallgat a Csepel.hu

Munkában a “névzabáló”

110 hozzászólás “Botrányos tisztogatás a Csepel újságnál – így működik a cenzúra (frissítve)” bejegyzésre

  1. Olivér szerint:

    Egy dologra azért kiváncsi lennék. Ki volt a végleges döntéshozó, hogy kirúgják az újságírót? Gondolom Anti kezdeményezte, aztán a polgármester döntött… Vagy egy szűkebb, esetleg tágabb “keménymag”?

    Mindenesetre nagyon sajnálatos eset. Sajnálotos az érintett személyére nézve, sajnálatos a lap további tartalmára nézve, de a legrosszabb, a demokrácia tükrében egy újabb szégyenfolt.

    Mi fog történni, ha esetleg más is korrekt lesz a lapnál (bár nem hiszem…)? Azt is kirúgják?

    T. MSZP frakció! Legalább annyi korrektség legyen magukban, hogy az impresszumban átírják, hogy a kerületi szocialisták lapja, felelős kiadó Polgár György, politikai főtanácsadó.

  2. Wass Albert barátja szerint:

    A hír elején olvasom, hogy szakmai alkalmatlanságra való hivatkozással rúgták ki az újságírót. Elképzelem a jelenetet: András tudod az a szakmai véleményünk itt a Polgár Gyurival, hogyha megjelensz írásoddal az újságban, akkor az emberek ezt megszokják és elolvassák a lapot. Ezért nem dobják ki azonnal, hanem a buta fejükkel elkezdik össze-vissza lapozgatni. Hát kell ez nekünk mi? Ráadásul ez a Wass Albert?! Már múltkor is gáz volt azzal a francos emlékműsorral. A Béla is itt aggódott, hogy honnan veszed a bátorságot! Tényleg Andris honnan veszed a bátorságot? A Béla megmondta, hogy fasiszta gyilkos volt ez a Wass, te meg itt élteted, ajnározod! Na le is út fel is út. Jól mondom Gyuri

  3. atata szerint:

    Az alkalmatlan embert jó barátnak, beszélgető partnernek ismertem meg, hosszasan levelezgettünk a net.-en is olyan kérdésekben amelyekre azt mondta, “nem vagyunk egy platformon de tanulunk egymástól” lehet , hogy ez volt abaj – kinyitotta a szemét a világra. úgy tete ahogy egy újságíró, író embernek tennie kellet Óriásit hibázott- néha gondolkodott, és elgondolkodtatott. Igazi idealista baloldali és idealista liberális volt, ez vele a baj.
    Ami a Wass Albert estet illeti, nekem meg van a forgató könyve, néha vitatkozom vele egyes pontokban, de jól összeszedett hiánypótló megemlékezés volt ha szellemiségével nem 100-as az egyetértésem is.
    Kedves UA segédfogalmazó úr folytathatjuk….?

  4. Nándi szerint:

    Maradjunk annyiban, hogy Béla még leírni sem tudja Wass Albert nevét helyesen. Meglehet nézni a honlapjukat.

    Egyetértek Olivárrel az impresszum ügyében! Vigyázat többi Csepel Újság dolgozó!!! Nehogy valami olyat írjatok le ezentúl, ami esetleg közelít az igazsághoz, ezáltal fájdalmas Tóth Mihályéknak, különben repültök! Egy igaz hír, és le vagytok cserélve!

    Mindenki csak arról írhat, hogy mennyire jól működik a kerület, mennyit dolgoznak az mszpsek, milyen jól vezetik a kerületet, minden flottúl megy előre, fejlődik a kerület, talán Közép-Magyarország legjobban és legdinamikusabban fejlődő települése ez a kerület!

  5. atata szerint:

    A “tete” és “abaj” miatt elnézést az indulat tette.

  6. székely szerint:

    A régi mondás jut eszembe:
    “Érted jöttünk elvtárs, nem ellened.”

  7. LB szerint:

    Az ÚJSÁGÍRÓ-nak mennie kellett, a bértolnokok tort ülhetnek! 🙁
    Ezután a csepel újság (így kis betűvel), olvasatlanul megy a kukába!

  8. Bubus szerint:

    Valahogy simerős ez a szitu. Amikor a szocik már kinyírják a külső ellenséget, mindig megkeresik a belsőt. Így megy ez…

  9. dzsidzsi szerint:

    Kedves LB!
    Azért illik ám elolvasni, mielőtt véleményt mondunk róla…Az előítélet – akár balra, akár jobbra fordul – a leginkább demokráciaellenes. 🙁
    Másfelől elgondolkodtató, a személyre szabott munkahelyi problémák (fizetett munkavégzés elnagyolása, esetenként megtagadása) taglalása helyett hányan használják ezt az egyébként sajnálatos történést botránnyá dagasztva ismét politikai hangulatkeltésre – miközben az emberek többsége éppen politikamentes közéleti tájékoztatásra vágyik.

  10. LB szerint:

    Kedves dzsidzsi!

    Elolvastam! Ahogy Udverhelyi András több könyvét is elolvastam. Ajánlom a te figyelmedbe is a úgy Csepeli csevegések mindkét kötetét, mint a Napóleonról írt könyveit. Ezek alapján bátran ki merem jelenteni, hogy több ő mint egyszerű újságíró. Pedig az sem kevés, ha tisztességgel csinálják.
    Az elmúlt években kizárólag az ő írásai miatt nyitottam ki a csepel újságot. Most már nincs miért.

    Arra azért kiváncsi lennék, hogy Zanati “úr” mit lát, ha tükörbe néz. Nem rég még hálás volt, hogy UA róla is írt egy füzetet. Most meg szakmailag alkalmatlannak minősíttette! 🙁

  11. dzsidzsi szerint:

    Kedves LB!

    Köszönöm az ajánlást, akkor immár legalább ketten vagyunk, akik irodalmi munkásságát is ismerve tiszteljük őt… 🙂 De ez rajta cseppet sem segít.

    Bár meggyőződésem, hogy nem is segítségre szorul, és egyáltalán nem kellene így “viharkodni”. Hiszen e politikai felhangokkal éppen az a küldetése hiúsul meg, hogy a közéletről politikamentesen, olvasóbarát módon tájékoztasson…

    …de talán maradtak még, akik megpróbálják továbbvinni e szellemiséget, miközben lojálisak is maradnak kenyéradó gazdáikkal. Utóbbi látszólag feloldhatatlan ellentmondást szül, lévén szó közéleti szembenállásokról, de teljesíthető elvárás úgy az újságírói szakmában, mint a vállalati szférában. Csakis a szakmai hozzáértésen és alázaton múlik.

    P.S. csak a pontosítás kedvéért: nem Zanati Béla nevezte őt szakmailag alkalmatlannak – ha a háttérben gyáván meg is lapul minden bizonnyal -, hanem U.A. közvetlen főnökei. Akik egy gyárban is azt tették volna, ha a beosztottjuk nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit. Ezt sem szabad(na) elhallgatni.

  12. Lora :) szerint:

    Én is olvastam a Csepeli Csevegések című könyvet, sajnos a kötetet nem tudom hol lehet megvenni, a bevezető nagyon megfogott, a tartalma pedig nekem, mint született csepelinek megerősítette kötődésemet Csepelhez, a másodikról nem is tudtam, na irány a Szabó Ervin könyvtár, talán még ezen a héten.

  13. LB szerint:

    Kedves dzsidzsi!

    Már másodjára utalsz valami olyanra, amiről fogalmam sincs. Mit jelent az, hogy “fizetett munkavégzés elnagyolása, esetenként megtagadása” és “nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit”?

  14. LB szerint:

    Lora!

    Érdeklődj a Munkásotthon könyvtárában, talán nekik van.
    Ha jól emlékszem, valamikor lehetett kapni a sétáló utcai könyvesboltban is. Ha máshol nem, Andrástól biztosan tudsz venni.

  15. Ábel Attila szerint:

    Kedves Fórumozók!

    Udvarhelyi Andrást hét éve ismerem. Eleinte azt hittem, hogy ő is csak egy szakszervezeti újságíró a sok közül (mint ahogy akkoriban én is ezzel foglalkoztam). Aztán egyszer csak összefutottunk a csepeli Fidesz irodában, ahová betoppant, hogy a Széchenyi Tervet szeretné megismerni, és háttéranyagot kér. Akkor derült ki, hogy – többek között – a Csepel újság egyik munkatársaként is dolgozik. Megtehette volna, hogy simán beáll sok baloldali újságíró közé, akik akkoriban mindenféle információ nélkül válogatott sületlenségeket és valótlanságokat írtak a Széchenyi Tervről, de nem tette.

    Később, ha összefutottunk, néha leültünk egy sörre és beszélgettünk, vitatkoztunk a politikáról, szakszervezetekről. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy miben értettünk egyet. Vitapartnernek figyelmes és figyelemre méltó volt, újságírónak pedig a nyilvánvaló baloldalisága ellenére is korrekt volt velünk, jobboldaliakkal.

    Amit ő a cenzúráról leírt, azt mi folyamatosan a bőrünkön érezzük. Számtalanszor elmondtuk a kifogásainkat, mindannyiszor hiába. Pedig a Csepel közpénzből, és nagyon sok pénzből működik, magát közéleti lapnak nevezi. Akkor meg milyen alapon minősíti, hallgatja el, cenzúrázza, hamisítja meg a híreinket, sajtóközleményeinket, sajtótájékoztatóinkat? Milyen alapon teszi ugyanezt olyan nagy érdeklődésre számot tartó ügyekben, mint Észak-Csepel eladása, Csepel SC, Kis-Duna part, galvániszap, szennyvíziszap stb?

    Udvarhelyi András volt az egyetlen, akiben megbíztunk. Ezért is kértük mindig, hogy őt küldjék el, ha sajtótájékoztatót tartottunk. Aztán, mivel – feltételezem – nem hagyta csak úgy átírni, cenzúrázni az írásait, átirányították más területre. Hozzáteszem, mi ezt csak abból tapasztaltuk, hogy egyre kevesebbszer jöhetett. Ő maga nem panaszkodott. Csak most.

    Kedves dzsidzsi: több mindenben sincs igazad. Mindazt ugyanúgy, csak a másik oldalról tapasztaltuk, amit András leírt. Ráadásul elvették Andrástól azokat a témákat, amelyeket addig vitt, és szeretett. Ezt, ha valaki jól csinálja a munkáját (és ő jól csinálta, mi is ezért ragaszkodtunk hozzá!), csak büntetésből teszik. És tőle pont azért vették el, mert jól csinálta. Ezek után lehet, hogy nem volt jókedvű, és lehet, hogy nem volt olyan örökmozgó mint egyébként, de ez már következmény, és nem ok. De én ezt nem látom bizonyítottnak, ellentétben a levelével, amiben igazat írt.

    A „viharkodást” pedig az váltotta ki, hogy ilyen mélyre süllyedt a Csepel újság, miközben ezt tették vele. Már semmi másról nem szól a lap, csak az MSZP görcsös erőlködéseiről. Ez már régóta csak egy szánalmas, közpénzből lenyúlt pártújság. Lehet, hogy most megpróbálnak egy-két korrektebb számot kihozni, de ez a lényegen nem változtat. Őszintén sajnálom, ha Udvarhelyi András nem ír több csepeli könyvet, ha viszont így lesz, az megint csak a szűk látókörű helyi pártvezetés hibája lesz. És tudod miért? Mert András most sem a baloldalra akadt ki, hanem három emberre, és egy rakás könyve jelent meg baloldali csepeliekről, és jelenhetne meg ez után is. Mondhatnám azt is, hogy magatokkal csesztek ki, de nem leszek cinikus. Én csak egyet tudok és mondok: ő volt az egyetlen korrekt újságíró a Csepel újságnál. Pont.

  16. kerics szerint:

    Nem rossz ötlet, hogy a Fidesz le akarja nyúlni az önkormányzati lapot Csepelen. Különösen nagy tett lenne ez, mivel mszp-s többségű az önkormányzat képviselőtestülete. Elég aluszékony szoci frakció kellene hozzá. De hát egy ilyen mondvacsinált műbalhé után? Egy baloldali nyugdíjas újságírónak megszüntették a határozatlan idejű munkaviszonyát és megkérték, hogy írjon ezután is minél többet, kifizetik a tiszteletdíjat. Mi ebben a botrányos? Hacsak az nem, ahogyan viseli.

  17. Ábel Attila szerint:

    Csak még egy rövid hozzászólás, egy példa a tipikus Csepel újság számokból:

    http://www.csepptv.hu/ujsag/2007/12.2007.03.30.pdf

    Javaslom elolvasni a minősítésektől hemzsegő, egyoldalú beszámolót a 2. oldal alján, és a Rákosi-korszakot is lepipáló cikket a 3. oldalon. Mondtam is “Orosz Feri”-nek, hogy a nagy talpnyalásban néha többet ártanak, mint használnak az “újságíróik”.

  18. Bubus szerint:

    Miért van az Kerics, hogy ti csak a lenyúlásra tudtok gondolni? Miért nem jut eszetekbe, hogy pl. egy közszolgálati média közszolgálati is lehet, mint máshol?

    Nem csoda, hogy annyian lekomcsiznak benneteket, azok voltak ilyenek.

  19. Székely szerint:

    Bubus!

    Azért, mert Kerics és a hozzá hasonló, az átlagosnál szűkebb látókörű emberek, politikai csoportosulások nem is értik, mi az hogy közszolgálatiság, közjó, társadalmi-, vagy össznemzeti érdek egy-egy adott ügyben,vagy egy-egy foglalkozás esetében (pl.: újságírás). Egész egyszerűen nem értik ezen kifejezések értelmét, valós tartalmát. Hiába beszélsz nekik ezekről a fogalmakról, mert a hiányos világképük, világértelmezésünk, és ismereteik okán nem képesek feldolgozni az információt. Vagyis: “nem veszik az adást”. Gondolkodásuk függetlenedett a tényektől, a valóságtól. Attól tartok, hogy a Kerics félék, és a csepeli MSZP jelenlegi vezetői reménytelen esetek, sosem változnak meg. Ez akkor is így lesz, amikor már ellenzékben lesznek, vagy visszavonultak a közélettől. Azzal az aprócska, de nagyon fontos különbséggel, hogy akkor már nem lesznek döntési pozícióban, így a téves világlátásukból fakadó hibás döntéseik nem fogják negatívan befolyásolni az emberek, vagy egy kerület életét, jövőjét. Akkor már azt mondanak, hazudnak majd amit csak akarnak, mert senkit sem fog érdekelni az, amit mondjuk a kocsmában, két fröccs között gagyarásznak. Csak remélhetjük, hogy már nem sok idejük van a további rombolásra.

  20. Nándi szerint:

    Mélyen egyetértek Székellyel.

  21. kerics szerint:

    Ábel Attilának a Tarlós cikk, az MDF-es írás, vagy a Jézus születése téma nem tetszett? Ja Orosz Ferenc! Pedig akár büszkék is lehetnénk arra az életműre, amiért a kitüntetést kapta. Székely teljesen általános mocskolódását és minősítését szóra sem kellene méltatni. Semmit nem tud azokról az emberekről, akikről ilyen lekezelő általánosságban nyilatkozik, és ez gyalázat. Kedves Bubus és Nándi! kontrázzatok neki, így hamar eljuttok a “komonistázás”-ig. És akkor itthon vagyunk!

  22. dzsidzsi szerint:

    Kedves LB!

    Az újságírói munka nemcsak a terepen zajlik: vannak szerkesztői értekezletek, ügyeletek, korrektori munka stb. Csupa formalitás, de nélkülük nincs lap, semmilyen, rossz se, mint a legtöbb itt megszólaló minősíti a lapot.

    Az szomorít, hogy beigazolódott a félelmem: egyre kevésbé van szó Andrásról. Aki mellesleg – tudtommal – több mint tíz Csepeli csevegések-füzetet írt, majd nézzetek utána…

    Kedves Ábel Attila!

    A hamisítási állításról: a sajtóközlemény az a műfaj (nálunk demokratikusabb országokban is), amelyet nem köteles egyetlen orgánum se szó szerint lehozni. Gyakori megoldás a kivonatolás, ami az eredeti szöveg tartalmával sohasem lehet ellentétes, bár hogy milyen szűrőt alkalmaz a szerkesztő, az egyéni meglátás (nevezzük nevén: gyakran pártpreferencia) függvénye. Pontosan így működik ez az ellenzékihez közeli lapoknál is.

    Ha viszont szó szerinti közléshez ragaszkodik bárki, fizetett hirdetésként megteheti. Azok tartalmáért az újság nem felel, de közli. A Csepel újság is rendre megteszi.

    Önkormányzati lap, tehát a kerület életével foglalkozik. Nem a bennelakó ilyen vagy olyan színűekkel, hanem a történésekkel, amelyek krónikául szolgálnak majd a jövőnek mondjuk egy levéltárban. Ismét egy kis szakmázás: ez a tudósítás műfaja, amit a Csepel újság munkatársai a szakma szabályainak figyelembevételével teljesítenek. Talán idelista vagyok, de szeretnék mindenkinek olyan szemüveget adni, hogy észrevegyék az események dokumentálásának szándékát, beleértve a jobboldaliakét is. Minden lapszám sorra veszi az utóbbiakat is, amelyek meghívás útján a szerkesztőség tudomására jutnak. Nem szabadna ezeket átlapozni, mintha nem is léteznének…

    Ami a közéletiség sérülését illeti, én a számtalan hivatali közlemény (álláshirdetések, jegyzői felhívások) megjelenésében látom a kártékony hatást: óriási terjedelmeket foglalnak el. Ugyanakkor gondoljatok bele: önkormányzati lapként kötelező ezek közlése éppen azért, mert a hivatal szócsöve, nem a vezetésé, nem a képviselő-testület egyes elemeié.

    Nagy kihívás egyensúlyt találni a lapcsinálásban ott, ahol a közegben sincs. Aki nem próbálta, nem is értheti. De nem ez, és pláne nem a politikai nézetek ütköztetése az újságíró feladata. Az olvasókhoz kell szólni, akik – remélem legalábbis – elsősorban emberek, és a szívük nem a világnézetük szerint dobog. Akkor is rendíthetetlenül, ha sokan olvasatlanul vagy szelektíven olvasva dobják a szemétbe.

  23. Ádám szerint:

    A Csepel újságnak nem sok haszna van, de szerkeszteni biztos jó munka. Olvasni kín.

  24. jani szerint:

    A Csepel ujság valóban egyoldaluan közöl az eseményekről a megjelent írásokban. Gondolom szegény ujságírók kemény feladat előtt állnak ha a “valót” akarják megirni.
    Itt a az infón olvastam, hogy a Wellness -ügyben többen hozzászóltak, mikor erről vitatkozotak a testületi ülésen. Kerestem mert kiváncsi voltam mit mondtak , de e a Csepel ujság meg sem említette a lakossági véleményt. Ezek szerint nem volt ellenvetés a lakosság és a civilszervezet részéről !!!!???? Ezt senki sem hiszi el .
    Az érdeke, az az MSZP-s frakciónak ez igy tudatosuljon mert azt hiszik igy könnyebb lesz “átverni “az egész ügyet. Hát azt hiszem tévednek, mert az ügy nem lefutott., mint ahogy sok más ügy sem. Még szerencse, hogy más csatornákon is lehet tényszerü információkat szerezni.
    El kellene dönteni végre kinek is írják szerkesztik a Csepel ujságot.
    A csepeli lakosok joggal várják el a hiteles tájékoztatást. mindent Csepet érintő kérdésben.
    Az igazi – állandóan hirdetett- demokráciában ennek így kellene lennie.

  25. LB szerint:

    Kedves dzsidzsi! (Nevednek van valami köze GG-hez?)

    Nem válaszoltál a kérdésemre, így nem is tudom értelmezni korábbi kijelentéseidet.

    Valamikor, amikor még hittem a helyi szociknak, azt írtam az akkor még működő fórumukon, hogy félnek a nyilvánosságtól, mint ördög a szentelt víztől. És megkérdeztem, hogy miért nem lehet mindkét nagy pártnak saját oldala a helyi újságban, amit közpénzből tartanak fenn.
    Ezt az oldal az adott párt szerkesztené, az ott megjelentekért a párt vezetősége vállalná a felelősséget. Természetesen körberöhögtek, hogy mit képzelek én?
    Tőled is megkérdezem: Miért nem lehet az ellenzéknek saját oldala a kerület lapjában?

  26. Nándi szerint:

    Kedves dzsidzsi!

    Elfelejtesz egy nagyon fontos dolgot. A médi az egyik legnagyobb hatalom. Befolyásolás, stb…

    Szép amit írsz, csak nem teljesen így van. Az újságban megjelenő cikkeken súlyos lenyomata van az MSZP vörös árnyának, és a cenzúrának.

    Arról pl. miért nem cikkeztek, hogy a polgármester hazudott, amikor tavaly azt ígérte, hogy semmiféle lakópark nem lesz a Béke téri stadion helyén, és semmi más hasonló. Aztán kiderült, hogy mégis. Ja, ezt nem írta meg a lap, mert kínos a polgármesternek? Na erről beszél itt sokmindenki, csak van, aki ezt nem akarja megérteni.

    Kerics pedig jó lenne, ha bemutatkozna, hogy melyik MSZP-s képviselővel van módunk eszmét cserélni, itt a fórumon! Nagyon várom!

  27. leslie szerint:

    Parttalan a vita! A blogozó képviselők / és más érintettek/ szerint az újság közéleti, pártsemleges, a kerület sorsát érintő kérdésekben a testület döntéseivel egyetértenek / Csepel SC, kis-Duna stb./.

  28. Ádám szerint:

    Új vagyok ezen a fórumon, de 30 éve csepeli. Nagyon érdekelne, hogyan épülhetett autómosó az Akácfa-Szabadság utca sarkára, zöldterület helyére, pár méterre egy 4 emeletes lakóháztól. Azóta 5 méteres zajvédő fal is került oda, szép lehet a kilátás a földszinti lakásokból. A lakásárak megy nyilván 10-20%-ot zuhantak.
    Mintha nem lenne elég elhanyagolt ipari terület csepelen, ahová egy ilyet telepíteni lehetett volna.
    Lehet ilyesmiről olvasni a Csepel újságban, vagy ez már orbánviktorista támadás?

  29. dzsidzsi szerint:

    Kedves Ádám, szerencsére vannak kukák (szelektívek is), ahová kidobható, amire nem tartunk igényt. Ha egy újság végzi ott, az is a demokrácia része. Mindenkinek képtelenség megfelelni. (De a párbeszédre nagy szükség lenne akkor is. Jó, tudom, az ideakergetéseim…)

    Kedves LB, nincs hozzá köze. Válaszoltam, de kifejtem: “vannak szerkesztői értekezletek, ügyeletek, korrektori munka stb.”. András bármilyen szakavatott újságíró is, nem bújhatott volna ki ezek alól arra hivatkozva, hogy időfecsérlések ezek a munkafolyamatok, és inkább az újoncokra testálta volna őket. Aki beosztott bármilyen szakmában, annak a főnöke, még jobb esetben a feladata diktál. A lapkészítés ráadásul csapatmunka…

    A saját pártoldal érdekes felvetés, bevallom, nem tudok rá példát se a hazai, se a nemzetközi sajtóban. Ha ez lenne az általam is áhított egyensúly ára, támogatnám, de ha a tartalom rendben is lenne, technikai és felelősségi kérdéseket is felvetne egy ilyen öszvér megoldás. Az olvasók többsége most sem tudja, hogyan működik a lapzárta, a tördelés, hogy helyhiány miatt húzni kell a szövegeket, nincs mese.

    Ha a negatív példák felől közelíteném a lap minősítését, örülnék, hogy nem ad teret olyan oda-vissza mocskolódásoknak, mint például a szintén helyi önkormányzat által finanszírozott Zuglói Lapok. Az olvasók – remélem – nem a gyalázkodásra kíváncsiak, hanem a történésekre.

    De inkább törekedjünk közmegelégedésre, ne álljunk meg attól, hogy a rossz példánál jobbak vagyunk bármiben! Ehhez játsszunk el a gondolattal, mi lenne a Csepel újságból, -nál, ha az ellenzék többséghez jutna a következő választáson! Látomásom keserű, de reális: lefejezés, indoklás nélkül az egész gárda szélnek eresztése, függetlenül attól, ki milyen területen és milyen minőségben ontotta a cikkeket, saját újságírók foglalkoztatása, akiket megdorgálnának “fentről”, ha nem a pártíz szerint tálalnák az eseményeket… Ez a politika természete, minden lapnál, a magánkézben lévőknél is így van sajnos. Én is azt kívánom, a politikai hovatartozás váljon le a közéleti tájékoztatásról, szűnjön meg a nyilvánvaló cenzúra – de ne billenjetek át a ló túlsó oldalára…

    Kedves Nándi, a negyedik nagyhatalom, igen, véleményformáló szerepe tagadhatatlan. Viszont talán éppen emiatt nincsen szerkesztői vezércikk a lapban, s ami jegyzetként megjelenik, az is többnyire csak jeles napokhoz kapcsolódik, a lehető legsemlegesebben. Nyilván nem sikerül maradéktalanul teljesíteni a kereszttűzből érkező elvárásokat, de csinálja nyugodtan, aki jobban tudja… Olvasói levelekre, témafelvetésekre tapasztalatom szerint nyitottak; javaslom, mindenki próbáljon az általános gyalázkodás helyett konkrét témákról, érvekkel alátámasztva vitatkozni… U.A. korábbi (még meg nem sértődött) szellemiségét követve…

  30. lesaliecontoi szerint:

    T. Fórumozók!
    Nekem Csepel a mindenem: minden egyes utcakövéhez, fűszálához ( a ki nem nőhetőkhöz is) emlékek sokasága fűz: a boldog gyermekkoré, a felnőtté válás megpróbáltatásaié. Pillanatképek, emlékszilánkok… Szigetünk mindig is a konfliktusok harctere volt (néhányan talán még emlékeznek rá, micsoda erőpróba volt azon, kié a híd…) de U.A. kifakadásai rossz irányba terelték az amúgy sem békés parti hullámokat. Olvastam műveit, van szerencsém ismerni néhány “nyers” művét is és mint írót, közírót nagyra tartom. De…
    De mint újságírónak el kellene gondolkodnia, hogy az 5 sorban 9 helyesírási hiba vajon megfelel-e bármilyen “hitvallásnak ” is, vagy csak azért vannak írásaiban, hogy a “bértollnokoknak” is legyen munkájuk? Az megfelel-e az újságrói hitvallásnak, hogy ahol eddig kosztolt, oda pottyant, s “baloldaliságát” fennen zászlóra tűzve átkilincsel az ellenpárthoz…
    Nem álságos mulatság ez? Ha ti nem adtok kenyeret, majd ad más, de titeket leköplek ha addig éltek is?
    Igaza van U.A.-nak: van kézivezérlés, mint ahogy mindenhol van. Aki bemegy a munkahelyére annak megmondják mit csináljon, s nem ő maga kezdi el kezelgetni a cég vagyonát…
    Aki újságot ír, annak van főnöke, s ha nem jót, vagy nem jól ír, nem csak lehetősége, de felelőssége is korrektorként (nem censorként!!) fellépnie! Amióta van csepel újság rendszeres olvasója vagyok, néha még a “kártyák mögé” is bepillantást nyerek, de amiről itt sokan beszélnek, hogy megy a tisztogatás az egy csacsiság.
    Kedves Ábel Úr!
    Újra és újra átolvastam az Ön által belinkelt oldalakat, s bár valóban a Csepel Újságban jelent meg, az Önök által finanszírozott FIDESZ pártlap, a Helyi Théma is leadná ebben a formában: sem átkacsintó utalgatások, sem bajusz alatt odadörmögő lehúzások nincsenek kommentjeiben: Tarlós úr szavait egy az egyben idézi, hm… hol itt a cenzúra kérdem én? Másfelől szomorúan látom (kár, hogy András ezt nem veszi észre) hogy Önök azaz nem mi, a csepeli polgárok, hanem egy pártpolitikai alapon jól szegmentálható szelete palira veszik szerencsétlen flótást, kicsavarják belőle a még kicsavarható politikai muníciót, majd kis idő múltán ebek harmincadjára vetik… Kiváncsi vagyok, egy bő hónap múltán mennyire tűzik majd zászlójukra U.A. segédfogalmazó nevét, s ügyét?
    dzsi-dzsi: örülök hogy van más is aki előbb gondolkodik, aztán ragad klavit

  31. Ábel Attila szerint:

    Kedves Csepel újság munkatársak/szerkesztő!

    Bocsánat a megszólításért, hiszen szívetek joga álnéven írni, de emiatt nem tudom, hogy melyikőtök melyik (csak sejtem).

    Bárány Tiborral számtalan vitánk volt a hírhamisítások, elhallgatások, rosszindulatú minősítgetések ügyében, amelyet tőletek kaptunk. (Átellenben az MSZP frakció és vezetők körbenyaldosását azért említettem meg csak egyszer – a fenti linken -, mert a stílusbeli különbséget akartam szemléltetni a hozzáállásotokban. Ha nekik ez kell, és nem forog a gyomruk…)

    Felháborító és elfogadhatatlan a Csepel újság pártközpontú hozzáállása a közéleti hírekhez. Ti ugyanis elvileg nem pártújság vagytok, hanem közéleti lap, és ehhez százmilliókat kaptok a csepeliek adóforintjaiból.

    Udvarhelyi pontosan leírta, hogyan működik a cenzúra. Nem sorolom fel a szándékos és durva hibákat, amelyeket folyamatosan elkövettek. Nagyon hosszú lenne a sor, a Csepel.info jó néhánnyal foglalkozott is. Csak, és összesen annyit várunk el tőletek, hogy ha fontos témákról van véleményünk, akkor korrektül számoljatok be arról. (A félreértés elkerülése kedvéért, ez nem valami kegy vagy szívesség felénk, hanem ez jár.) Amikor a Csepel újság hetilap lett, pontosan ez volt az ígéret. Ezt várjuk el, nem többet.

    Végezetül gratulálok, hogy Polgár György, a polgármester politikai főtanácsadója után „szabadon”, most végre írtatok egy pöttöm cikket a Kis-Duna parti vitáról – Csepel jövőjét tekintve egy stratégiai döntésről. Csak egy apró kiegészítést szeretnék írni. Azt írta Polgár György, Tóth Mihály politikai főtanácsadója és a Csepel újság (mivel nincs név a cikknél, szerintem azt is ő írta): „A döntést 16 képviselő támogatta, 2 ellenezte, tartózkodás nem volt.”

    Hogy jön ide a 9 tagú Fidesz-KDNP frakció tiltakozása, hiszen majdnem mindenki támogatta az eladást? – kérdezhetné a józan olvasó. Hát úgy, hogy a frakciónk tiltakozott a döntés ellen, és kikapcsoltuk a szavazógépet. Ez a „nem” szavazat kiemelését, hangsúlyozását jelzi a demokratikus országokban. Erről az apróságról persze „megfeledkeztetek” írni.

    Végezetül dzsidzsi: egyrészt, a demokrácia nem mocskolódás, csak ha rosszul működik. De még akkor is látniuk kell a választópolgároknak, hogy mit tesznek a választottjaik, mert enélkül legközelebb rossz döntést hozhatnak. Másrészt, a Rákosi rendszerben ment az a szöveg, hogy ha más rendszer lenne, milyen szörnyű bosszú volna.

    Ez a “fideszes”-nek csúfolt fórum az egyetlen Csepelen, ahol működik a demokrácia, és bárki elmondhatja a véleményét.

  32. lesaliecontoi szerint:

    Tisztelt Ábel Úr!
    Aki egy kicsit is járatos a demokratikus módon működő parlamentarizmusok világában az tudja (szerintem Ön is csak úgy tesz mint aki nem) hogy a szavazás jegyzőkönyvezését nem véletlenül találták ki, s ebben a tekintetben a szavazógép kikapcsolása a “nem volt jelen” opciónak felel meg: Önök önkormányzati képviselőként azért kapják a fizetésüket (nem keveset) hogy szavazzanak! Ha “nem”-mel, hát azzal! az legalább egyértelmű, azt lehet akár megjelentetni is! Közről beszélünk, s Önök a köz munkásai: tessék a pénzükért úgy dolgozni, ahogy mástól elvárják: példamutatást, nem üres fecsegést kérünk!

  33. dzsidzsi szerint:

    A rossz (működés, döntés stb.) és a jó: relatív-szubjektív fogalmak, ha az érvek hiányoznak. De a véleményközlés szabadságát itt is üdvözlöm, csúfolódás nélkül.

    A lefejezős látomáshoz csak annyit, hogy nem bosszúnak tituláltam, hanem jól felfogott érdeknek, amely a mindenkori hatalom sajátja. Színezettől függetlenül. Bizonyítani nem tudom, mert jövőbeni esemény feltételezése, de a hétköznapi embereknek éppen ezekből az óvodásszintű marakodásokból és pálfordulásokból van elegük. Akkor is, ha súlyos ügyekről van szó. Inkább mindenki tegye a dolgát: a politikus tájékozódjon a megoldandó feladatokról, szorgalmazzon párbeszédet és vesse latba a befolyását a fejlődés érdekében, a kerületi újságok vigyék a híreket. Beszólni, pártvéleményeket közölni pedig erre alkalmas folyóiratokban lehessen…

  34. dzsidzsi szerint:

    A szavazás valósághű vs. valótlan tudósításához: a csúsztatás technikáját konzervatív újságíró iskolákban is tanítják, csak éppen nem így hívják. Attól még az, ami: etikátlan fogás.

  35. Ábel Attila szerint:

    Aki csak egy kicsit is jártas a demokráciában és a közéletben, az pontosan tudja, hogy a szavazógép kikapcsolása gyakorlatilag a kivonulást jelenti. Látványosabb formájában ki is vonulnak a képviselők. Ezzel a rendszerváltás óta az összes parlamenti párt élt már itthon, csakúgy, mint külföldön. És a televízióban, újságokban is úgy írtak mindig róla, mint kivonulásról. Kivéve a Csepel újság, mert az ezt is elhallgatta.

    A munkáról: ha nem emeltük volna fel a szavunkat, akkor nem dolgoztunk volna. A csepeliek kimagaslóan nagy része ugyanis ezt a döntést nem támogatta, csak jelzem, hogy még az SZDSZ sem.

    Mivel kezd értelmetlenné válni a vita, nem folytatom.

  36. admin szerint:

    Udvarhelyi Andrástól az alábbi hozzászólást kaptuk e-mailen:

    Kedves Barátaim!

    Köszönöm a hozzászólásokat. Kár, hogy baloldali barátaim, ismerőseim közül kevesen tartják fontosnak, hogy részt vegyenek a vitában. Nagyon tanulságos ez a kis levelezés. És tanulságos, ki hogyan reagál az Udvarhelyi ügyre.

    Pedig ez már régen nem az. Ez a csepeliek, a Csepel újság ügye és hangzatosan szólva a demokráciáé, a vélemény és sajtószabadságé. Erről kellene beszélni többet.

    Igen, vannak közös ügyek, amelyek mind a jobb, mind a baloldalnak fontosak. A csepelieknek a pénzükért joga van egy jó, tárgyilagos, korrekt közéleti laphoz, amely részrehajlás nélkül tudósítaná az olvasókat. Erről van szó.

    Kedves levelezőim, nem az Udvarhelyi ellen vagy mellett kell szólni, tenni, hanem a Csepel újság jobbításáért. Azt pedig csak úgy lehet, ha a csepeli polgár ugyanolyan fontosnak tartja ezt, mint a csepeli kórház, a galvániszap, a gerincút ügyet.

    A szellemi környezetszennyezés ugyanolyan káros, mint a galvániszap szennyezés. Nem akarok senkit lázítani, már tüntettek sok mindenért, de azért, hogy az újság jobb legyen, nem. Végül is, mi a lényeg? Hogy a demokráciához demokraták kellenek. Ez a három ember, aki kirúgott, nem demokrata, legfeljebb szavakban. Az a munkás, – ők vannak többen, és ilyen szempontból az újságíró is munkásnak tekintendő, – aki egész nap – 8-10-12 órában – meg kell alkudjon, milyen állampolgár lehet? Majd szabadidejében öntudatos lesz? Nem hiszem. A megalkuvás annyira a vérében van, hogy akkor is úgy dönt, amikor a szavazófülkében egyedül van, mintha figyelnék.

    Hogyan is írja József Attila? Fortélyos félelem igazgat. Ezt a fortélyos félelmet kellene megszüntetnünk és egy korrekt újság ehhez csak az első lépés. Karthagót el kell pusztítani, hangoztatta beszédei végén egy római politikus, én azt igyekszem sulykolni,

    JOBB ÚJSÁGGÁ, AZAZ VALÓBAN KÖZÉLETIVÉ, KÖZSZOLGÁLATIVÁ KELL TENNI A CSEPEL ÚJSÁGOT!

    Ez mindannyiunk érdeke, még a baloldalnak is, amelynek tagjai közül most sokan orrolnak rám, mert nyilvánosságra hoztam, hogy meztelen a király. Jó együtt gondolkodást, jó vitát kívánok és nem kell utálni a másikat, ha eltérő a véleménye. Legyen az a szlogenünk, amit Voltaire, a nagy francia filozófus írt:

    „Nem értek egyet veled, de mindent megteszek, hogy elmondhasd véleményedet.”

    Udvarhelyi András, segédfogalmazó

  37. Politikamentesen szerint:

    Tudomásom szerint a Csepel Újság az Önkormányzat lapja, melyen keresztül tudósít a kerületben történt eseményekről, a kerület életével kapcsolatos hírekről. Miután nem pártlapról van szó, kötelessége lenne a főszerkesztőnek figyelnie a pártsemlegességre. Amennyiben a kerületben tevékenykedő pártokról készül írás, legalább a pártok egyértelmű képviselőszámainak arányában kellene megjelentetni a tudósításokat. Ez már csak azért is megkövetelhető lenne, mivel az Önkormányzat által finanszírozott lap anyagi hátterér nem csak az MSZP-s lakosok adójából, hanem minden csepeli adójából fedezik. Ha MSZP-s lapnak tekintik ezt az újságot, akkor finanszírozza a párt és ne az Önkormányzat.
    Valóban igaz az is, hogy a megjelent tudosítások csak a jelenlegi vezetés dícséretét közlik le, a kritikákat, a különböző fórumokon, egyéb eseményeken elhangzott negatívumokat, felelősségrevonásokat nem. Ha nem tudnak eltusolni valamit az olyan csúsztatásokkal hozzák nyilvánosságra, melyekből az igazság nem olvasható ki. Ez a lap nem a csepelieket szolgálja, ez nem lakosságnak szól, hanem egy szűk réteg dicsőitésének.

  38. Öreg halász szerint:

    Tisztelt Hölgyek és Urak!

    Láthatóan nagyon elharapódzott a vita, és jó volt “Politikamentesen”-t olvasni.

    Még egy pártlapban sem lehet bármit leírni, és ez így van jól. Ugyanakkor magánpénzből működő újságok azt jelentetnek meg, amit akarnak, olyan látószögben, ahogy akarják – amíg meg nem sértik az újságírás alapvető szabályait.

    Ha a Csepel közpénzből működik, azaz a 2006-ban szavazó MSZP-s, Fideszes, MDF-es, SZDSZ-es szavazók pénzéből, akkor őket kell szolgálnia. Punktum.

    És senkit nem érdekel, hogy egyesek milyen bosszútól, visszavágástól félnek, mert ha ez így van, biztosan jó okuk van rá. Megjegyzem, hogy ezt a teljesen egyoldalú Csepel újságot szőröstül-bőröstül le kellene váltani, de nem azért, mert bosszú kell, hanem mert közszolgálati lap kell, és ezt a feladatot nem tudják ellátni.

    Ha pedig valaki valóban százmilliókat kap valamire, amit nem tud teljesíteni, akkor le kell váltani. Punktum.

    És ha egyszer a Fidesz jön, és ugyanilyen nyomorult újságot csinál, akkor rosszul teszi, és őket is le kell váltani. Punktum.

  39. Péter szerint:

    Tisztelt Fórumozók!
    Dunapart ügyben a Demokrácia kedvéért a másik oldalról( nem a Csepel újságban megjelent hír) felől, így néz ki a dolog!

    Zöldszerető Csepeliek!

    A bizalmunkból „értünk” tisztséget betöltő önkormányzati képviselők az április 22-i Testületi ülésen úgy döntöttek, hogy eladják a csepeli Kis-Dunapartot, azt, ami sosem volt az övék!
    Most nyilvánosságra hozzuk azon képviselők nevét, illetve az általuk képviselt választókörzet számát, akik az eladást szavazatukkal támogatták!Fényképük megtekinthető:http://www.csepelimszp.hu honlapon.
    Ha ráismer Ön a választott képviselőjére, kérjük éljen állampolgári jogával, kérdezze meg, vonja felelősségre, kérje számon, hogy miért tették!

    Tóth Mihály polgármester

    Orosz Ferenc alpolgármester (4. evk)

    Horváth Gyula alpolgármester (13. evk)

    Dr. Borsány György

    Glavanov Miklós (1. evk)

    Takács József (3. evk)

    Balogh Ilona (5. evk)

    Zanati Béla (7. evk)

    Dr. Gulyás Gábor (8. evk)

    Dr. Kiss B. Mihály (10. evk)

    Podolák Sándor (11. evk)

    Dobák István (12. evk)

    Polyákné Hajas Ilona (14. evk)

    Gergely István (15. evk)

    Bátky Endre (16. evk)

    Borka-Szász Tamás (17. evk)

    Ja és kedves Tamás most vasárnap is 10 órától szeretettel várjuk, tudja, megint takarítjuk a Dunapartot!

  40. dzsidzsi szerint:

    A cikk fóruma valóban elfajult: oda, amit megfékezni indult. 🙁 A címben hangoztatott “botrányos tisztogatás” is egy a sok csúsztatás közül, de ez már senkit nem érdekel. 🙁

    Mindenesetre vannak, akik még mindig szívesen tájékozódnak a lapból aktuális közéleti, kulturális és művészeti programokról, a csepeli sport- és egyéb sikerekről, és nem undorodva veszik kezükbe, sőt, várják. Akkor is, ha történetesen az ellenzékre szavaznak, amikor lehet. Ők veszik a fáradságot részt venni a lap író-olvasó találkozóin, hogy észrevételeikkel (egyáltalán nem dicsérő kritikáikkal) jobbítsák a lapot. Mert mindig lehet még jobbat csinálni. Csak tudni kell mellőzni a megalapozatlan (újságíráshoz nem értő) vádakat.

  41. Csucsu szerint:

    Ismeretlenül is jó egészséget kívánok a segédfogalmazó úrnak, továbbá tartson ki a demokráciába való hite mellett. Most kaptam kedvet ahhoz, hogy minél jobban megismerjem Wass Albert irodalmi és emberi nagyságát.Csepeliként ez után Ön jön. Remélem ez azért megtisztelő!
    Egy ellenzéki (és nem fideszes)forrásból tudom, hogy egy Csepel Újságot érintő önkormányzati vitában TM pgmester adatokkal “bizonyította”, hogy az újságban túlsúlyban jelentek meg olyan cikkek, amelyek a fideszhez köthetők! (Gondolom Ő úgy számolt, hogy az általuk megírt összes fideszt bíráló is benne van)
    Állítólag az utolsó képviselőin Ábel úr kérte, hogy adja át neki az erre vonatkozó adatokat. Erre ez a” szimpatikus” ember azt válaszolta, hogy járjon maga utána a dolgoknak!
    Ennyit a kiegyensúlyozottságról!
    Kedves Ábel Attila úr ne hagyja magát! Én is úgy érzem, hogy egyes hozzászólók olyan szakmai magasságokban járnak, amelyek egy egyszerű halandó számára már nehezen fogható,így élek a gyanuperrel, hogy az újság “nagytiszteletű” emberei is- persze álnéven- megszólaltak!

  42. Levente szerint:

    dzsidzsi: úgy véded a CsÚ-t, mintha te lennél a főszerkesztője, valamelyik cenzora… vagy lehet, hogy nem csak mintha…?

  43. Donnert Károly szerint:

    Kedves Ábel Attila!

    1, A Csepel újság sokat megélt munkatársaként az egyik Wass Albert-esteteken árult, WC-papírra nyomtatott Gyurcsány-gúnyképek után mindeddig úgy véltem, hogy már semmivel nem tudsz/tudtok meglepni engem. Nos, belátom, tévedtem- “kedves mindnyájunkhoz” intézett, “per tu” hangvételű leveled azonban igazi novumként ért, s a releváció erejével hatott rám.

    2, Régen meg szerettem volna mondani ugyanis neked/nektek , hogy számomra a fent említett “altesti politizálás” mennyire visszataszító-, ám mindkettőnk sajátos helyzetét figyelembe véve ( egy nem csupán jobboldali gondolkodású emberek szolgálatára felesküdött egyéni önkormányzati képviselő, s egy nem csupán a baloldali gondolkodású emberekhez szólni kívánó újságíró, akiknek korrekt munkakapcsolatot kell fenntartaniuk egymással) ) mindeddig tartózkodtam attól, hogy említett kritikámat feléd/felétek nyílt levélben, s pláne álságos ( vagy inkább gúnyos és lekezelő?) tegeződés kíséretében megfogalmazzam. E kétségeimet most voltál szíves eloszlatni, kérlek.

    3, Az a két kétségem ( jó, mi?) persze megmaradt még, hogy

    a, ha “kedvesnek” címzett levelezőpartnereidnek ennyi gorombaságot vágsz a fejükhöz, akkor mit remélhetnek a “nem kedves” kipecézettek? (WC-papírra nyomott arcképükön túl persze.)

    b, ha, mint írod, a “rosszindulatú minősítgetések” ellen te mindig határozottan tiltakoztál lapunk felelős szerkesztőjénél, akkor szerinted a te hozzánk címzett leveledben hemzsegő hajmeresztő gyalázkodások, durva
    sértések, alpári kitételek a jobboldalon “jóindulatú minősítgetéseknek” számítanak? Úristen, milyen lehetnek akkor a ti rosszindulatú megnyilatkozásaitok?

    3, Végül, ha tényleg igazad van, és “a demokrácia csak akkor mocskolódás, ha rosszul működik”-, akkor viszont, kedves leveled égbekiáltó mocskolódásainak tanulsága szerint, Csepelen valóban van még mit javítani a demokrácián. Ezen dolgozzunk hát mindketten, ki-ki a maga területén, és akkor nem lesz baj.

    Üdvözlettel: Donnert Károly
    Csepel újság mts.

  44. Öreg halász szerint:

    Tisztelt Hölgyek és Urak!

    Ritkán szólalok meg többször, de láthatóan ez a cikk szó szerint kiborította a bilit.

    Aki ismeri a Csepel.info-t és olvassa a Csepelt is, annak teljesen nyilvánvaló, hogy a “vádak” igazak.

    Udvarhelyit nekem viccesen úgy jellemezték, hogy “olyan vörös, mint a csepeli naplemente”. Namost. Ha látunk, amit látunk, ha a fideszesek és ez az abszolut baloldali pasi még emellett is pont ugyanazt mondják, akkor aligha lehetnek kétségeink.

    A demokráciának vannak alapértékei. Ilyen a sajtó szabadsága. Már 1848-ban is pontosan tudták, hogy miről van szó. Miért kérdőjelezik és szegik meg ezt a demokratikus alapértéket a csepeli szocialisták? Csak nem azért, mert látják, hogy tehetségesebbek a helyi fideszesek, mint ők? Mert ha én a helyükben lennék, és tehetségtelenebb lenne az ellenfelem, bizony hagynám, hogy kibontakoztassa ezt a tehetségtelenségét a helyi újságban.

    Egyszer beszélgettem egy polgármesterrel (nem budapestivel). Elmondta, hogy olyan sületlen az ellenzéke, hogy örül annak, ha megszólalnak, mert mindig égetik magukat. “Ilyenkor még azok is meggyőződhetnek, hogy jobb vagyok, akik egyébként nem szeretnek” – mondta. Igaza volt.

    Megismétlem, egy közpénzből működő közéleti lapnak nem lehet egyoldalúnak lennie. Az, hogy a Csepel is megjelentet híreket sportról, kultúráról, szerintem evidens. Na nehogy már emiatt most hirtelen szeretni kelljen!

    Alapvető elvárás, hogy akár a Csepel SC ügyében, akár a Kis-Duna part ügyében, akár más közéleti ügyekben megszólalhasson az ellenzék is. Nem erről kell szólnia az egész lapnak, de erről IS kell.

    Én nem találkoztam még olyan jobboldalival, aki szereti a Csepelt. Mind-mind bírálja. Sőt, nem találkoztam olyan baloldalival sem, aki ne ismerte volna el, hogy pártlap. És ez kínos. Még akkor is, ha én sem dobom ki a lapot, hanem elolvasom. Különben nem tudnék véleményt alkotni róla.

  45. Róka szerint:

    Kérdés: Miért nem a Csepel Újság honlapján vitatkozunk ezekről? Tán nem azért mert ott nincs helye ezeknek?
    A következő szám meg biztosan hozza majd e nemes vita összegzését!

  46. Levente szerint:

    Talán mert ott cenzúra van 🙂

  47. Ábel Attila szerint:

    Kedves Károly!

    Bár azt ígértem, hogy nem szólok hozzá többet, a személyes megszólítás miatt mégis muszáj.

    1. Mikor árultam én Gyurcsány Ferenc karikatúrás wc-papírt? Te is tudod, semmikor. Azon a Wass Albert esten, amelyet a polgári körök a mi segítségünkkel rendeztek, volt egy árus, aki ilyet is árult. Tessék elfogadni, hogy sokan ilyen szintűnek tartják Gyurcsány „hitelességét”. Azt hiszem épp te voltál ott, és – többek között – épp ezt tartottad fontosnak kiemelni az estről. Sajnálom, mert az est nem erről szólt, még akkor sem, ha számodra ez lelki csapás volt.

    Csak megjegyzem, sok MSZP-s rendezvényen is voltam érdeklődőként. Amellett, hogy ott sokan ugyanígy gúnyolják a fideszes vezetőket (és nem csak az árusok, hanem a felszólalók és az MSZP-s honlapok is), mást is láttam. Például árusokat, akik Che Guevarás pólókat árultak. MSZP-seket, is, akik ezeket a pólókat hordták. Egy kommunista arcképével, aki több száz ember haláláról hozott döntést, és aki maga is több tucat embert lőtt agyon. Miért nem árulnak inkább Kéthli Annás pólókat ugyanezek? Mert szociáldemokrata volt, és nem kommunista? Nem tudom. De, hogy Che Guevara ikon lett az állítólag szociáldemokrata pártnál, és neki aztán végképp semmi köze a szociáldemokratákhoz, az biztos.

    2. Altesti politizálás az, amikor elmegy egy újságíró egy rendezvényre, és nem arról ír, hogy ott mi volt, ki mit mondott, hanem arról, hogy egy árus mit árult, vagy valaki pl. árpád-sávos zászlót tartott, amire egyébként Gyurcsány is letette a miniszterelnöki esküt.

    3. Arról írtam, amit évek óta ezt tapasztaltunk „kintről”, Udvarhelyi ezt tapasztalta „bentről” és ezt tapasztalják a lap olvasói is. Ha meg tudod cáfolni, cáfold. Ez nem mocskolódás, még akkor sem, ha az egzisztenciádban sért, ami a laphoz köt.

    Mindeddig tegeződtünk, ha nem akarod, ezt is befejezhetjük. De az álságos, hogy tegeződünk, a kritikát meg magázódva mondjuk. Márpedig a kritikámat többek között – még ha nem is leginkább – neked is szántam.

    Kár, hogy nem azon elmélkedtél, hogyan lehetne ebből a lapból egy demokratikusan működő, korrekt újságot varázsolni. Pedig jó volna, ha pl. ez a fórum is tudna ilyen pozitív dolgokról szólni.

  48. Bubus szerint:

    Apám, nem semmi Gyurcsány-gárdája van a Csepel újságnak! Dzsidzsi, Lesaliecontoi, Donnert: csak nem rá lettetek uszítva Ábelre?

    Gratulálok, hiszen pompásan megmutattátok, hogy egy pártot képviselő emberrel szemben ti, közszolgálati újságírók hogyan képviselitek az MSZP-t!

    (Donnertnek viszont megemelem a kalapom, mert legalább ő vállalja a nevét. Ha jól olvastam korábban még a nagyelvtársiasságú tanácsnok úr is álnéven irogatott.)

  49. atata szerint:

    Egy szó, mint száz beszélhetünk napestig, hordhatjuk a vízet vödörszám, a Csepel újság sosem volt más mint a helyi magát mindig baloldalinak nevező szerveződésé (csak hogy el ne ragadtassam magam).
    Ezután sem lesz más, mint ahogy most sem más. Elejétől fogva a közösség pénzéből saját érdekeik szerint használták.
    De miért is lenne másként? Hiszen minden így működik, a közösségi vagyont váltják aprópénzre, hogy aztán kézen-közön eltűnjön. Még csak a látszatra sem igazán adnak.
    Elegánsan elterelik a buszt, mert zavarja őket, meg a magán válalkozásukat. Átszervezik egy lakótelep forgalmát, mert zavarja őket a forgalom- nehogy má ‘ a paraszt a legrövidebb úton jusson a Tescoba!
    Egyébként is
    jó buli ez hiszen bandán belül jövedelmez minden. Érdekes mennyi új fekvőrendőr készül, mennyi visszaköszönő kátyú foltozódik be mihelyt egy kis közpénz kerül egy-egy nagyobb bizniszt követően. De tisztességes munkára senki ne számítson, maradandót nem alkotunk, vagy ha valami mégis sikerül akkor is megújrázzuk (Szent-Imre tér). Hiszen annak a kis iciri-picirinek még nem jutott.
    Közhasznút nem csinálunk, maradandót is csak a megnyomorítot félrevezetett/félrenevelt lelkekben hagyunk,- mi kommunisták mi különleges anyagból vagyunk…. Vagy ki ha nem mi?
    Donnert Károly! maga/te nőttél a szememben mert a neved adtad a fórumra írtakhoz, de egyébként “írásművészeted” , munkásságod inkább nem méltatnám, azonban 1948-53 között biztos Kossuth-díjas lettél volna.
    A feljebb leírtakból kivíláglik, én is kezembe veszem a lapot, – a remény hal meg utoljára….
    UA segédfogalmazó úrnak pedig jó egészséget, nyugodt szorgos hétköznapokat kívánok, azt nem mondom, hogy politika menteset, hiszen ha két valami közül választasz az már politika. Nem csak azért, mert a jobb vagy a baloldali kell, hanem a minőség is számít. Na meg ezer más aspektus….
    A fentiek remek lezárása lehet Nagyapó összegzése, ( ceterum censeo-ja),
    de nem plagizálok.

  50. infósferi szerint:

    Még mindig nem tudom, hogy került a Csepel SC Alapítvány, jelenlegi kurátorai kezébe: egyes tisztelt, jól informált blogger urak elárulhatnák végre
    (Dzsizsi, Kovács úr, vagy mások).

  51. kavinkton szerint:

    T. Donnert Károly!

    “A Csepel újság sokat megélt munkatársaként” bizonyára arra az esetre is emlékszik, amikor a polgármesteri hivatallal szemben, a Szent Imre téri templom árnyékában mindenféle formájú nyalókákat árúsítottak a standokon, a csepeli napok rendezvénysorozat keretein belül…és az ottani árusításra a csepeli önkormányzat kellett, hogy engedélyt adjon.

  52. dzsidzsi szerint:

    Hm… Annyi bántást kaptam a szabadnak kikiáltott véleményem miatt, nem is tudom, hogyan fogalmazzak szépen. De úgy illő, megteszem.

    Sosem vitatkoztam ismeretlenekkel, de – tanulság – ezután sem fogok. E vallomásnak itt majd’ mindenki örül, értem én. Pedig éppen azért szálltam vitába ezen az ellenzéki fórumon, mert jobboldali, konzervatív értékrendű emberként, de MINDEN párthoz közeli megmozdulást szkeptikusan fogadó CSÚ-olvasóként szeretem a CSÚ-t. (Íme, Öreg halász, van ilyen is, ha nem is ismersz.) Ráadásul (ez is bűn? tényleg?) az újságírói szakmát számos területen (folyóiratok, napilapok, Helyi Théma) a gyakorlatban is művelőként érzékeltetni kívántam, hogy a vádak fele szakmai alapon megkérdőjelezhető. Csucsu, őszintén sajnálom, hogy e “magasságokra” hivatkozva vita nélkül söpröd le az érveket. Én továbbra is úgy vélem: ha egy lapot szidnak, azt megfelelő ismeretek birtokában tegyék. Ezért biztatok most is mindenkit az olvasói VÉLEMÉNYEK, jobbító szándékú ÉSZREVÉTELEK közlésére, közvetlenül a szerkesztőségbe.

    Hogy gondolkozásra serkentő ötleteimet védőbeszédként fogadta Levente és a többiek (nem hallva “az ördög ügyvédje” szerepkör mibenlétéről és fontosságáról), és emiatt Gy-gárdista, érintett munkatársként aposztrofáltak, majd teljesen hétköznapi – a fórumkultúrában szerte a világon csak a hozzászólások azonosítására szolgáló – nick-emet véres kardra vésve hordoznák körbe – nos, ez olyan kettős mérce, ami tovább keserít. Kedves Bubus (maradva az udvarias VITÁT megillető formánál), ugye, téged sem ezen a néven anyakönyveztek?

    A lap honlapján egyébként jó ötlet az olvasói vélemény, ahogy Róka felvetette. (Jé, bizonyára ő sem e nevet kapta a keresztségben. De ő legalább nem követelte mások kilétének felfedését.) De a sárdobálásnak ott sincs helye. 🙁

    Mindenki azt hiszi, nála a bölcsek köve, és majd jól fellibbenti a fátylat a hazugságokról. És lám, inkább ember embernek farkasa. 🙁 Szerintetek megvalósíthatatlan, hogy legalább e csepelnyi mikrokörnyezetben az érem (lövészárok…) mindkét oldalának csúsztatásai napvilágra kerüljenek? Az áhított közszolgálat elsőként ezt követelné meg, s csak utána lehetne egyensúlyt teremteni…

  53. Bubus szerint:

    Kihagytam a felsorolásból Kericset. Vajon honnan tudta, hogy Udvarhelyi pont ilyen szerződéssel dolgozik? Kerics, Dzsidzsi, Lesaliecontoi, Donnert: eddig nem szóltatok hozzá semmihez, csak most. Donnert oké, a saját nevén szólt hozzá. És a többiek, akik valahogy nagyon pontos információkat tudtak és árultak el Udvarhelyi munkakörülményeiről, és pont úgy mesélték el, ahogy eben a cikkben?

    http://www.emasa.hu/cikk.php?id=3840

    Csak annyi megjegyzést hadd tegyek hozzá: mit vártak, majd fényképekkel bizonyítják, hogy hogyan ment a cenzúra?

  54. Bubus szerint:

    kavinkton, csak nem arra az esetre célozgatsz, amikor a Csepel napokon, a gyermekműsorokon, az önkormányzat engedélyével árusító cukrászoktól 20 centis nyalókapéniszt és vaginát vehettek az óvodások és iskolások? Azzal sikerült bevonulni egy neves bulvárlapba is, egész Csepelen ezt mutogatták a kocsmákban, és ezen röhögtek az emberek.

    De persze a Csepel újság erről nem írt. Donnert úr ezen nem háborodott fel, mert ez más, mint a kissé szintén vulgáris Gyurcsány karikatúra.

    Biztos azért, mert a gyerekeknek árusított nyalókapénisz és vagina végén nem Gyurcsány feje volt. Az már lehet, hogy felháborította volna.

  55. kavinkton szerint:

    dzsidzsi, mindjárt elsírom magam.

    Nem vitatkozol idegenekkel? Miért nem mutatkozol be?
    Légy udvarias, tedd meg elsőként te, hiszen te vagy az új “név” a fórumon, esetleg követhetnének páran, pl. lesaliecontoi, Kerics, hátha ragadós a jó péla.

  56. dzsidzsi szerint:

    Kedves Bubus, mint említettem, sosem fórumoztam. De ettől még kizárva kell tartanom magam ebből a lehetőségből? És bárki, aki az eredeti cikket támogatja, névtelen maradhat, mint te is? És aki kérdéseket mer feszegetni, az álljon a dühödt tömeg elé? Ezt a kettős mércét komolyan gondolod?

    Annak viszont nagyon örülök, hogy épp a MÚOSZ-cikket idézed. Tessék, kérem, megszívlelni (amennyiben legalább a MÚOSZ-t elfogadjátok hitelesnek), hogy ama cikk végre mennyire kielégíti a szakmai követelményeket, amikre éppen a figyelmet próbáltam felhívni…

    Például az eredeti UA-levélből és a Fidesz-sajtóközleményből (amelyet az én majd’ összes szerkesztőségem is, ahol szabadúszóként külsőzöm, megkapott) csak részleteket közölnek, majd a széleskörű tájékozódás és tájékoztatás jegyében megszólaltatnak két megvádoltat, PGY-t és BT-t is.

    Még egy ilyen semlegességre törekvő cikkből is honnan tudja azonban az olvasó eldönteni, kinek van igaza? Egyik aktus sincs (se a cenzúra, se annak tagadása) hitelt érdemlően bizonyítva. Vagyis vagy az előítéleteire hagyatkozik, vagy elkezd gondolkodni… Utóbbit javaslom szívből…

  57. dzsidzsi szerint:

    …Kavinkton, neked is ezt ajánlom, szívből… Ha az érvek elfogynak, jön a személyeskedés? Erről szól a fórumozás? Tényleg? Ezer bocsánat, nem így tudtam…

  58. kavinkton szerint:

    Bubus: hát ha már így rákérdeztél… elég szomorú történet volt.

    Egyébként nem tudom miért kattog annyira főnöke tekercses portréján, lassan már a szoci rendezvényeken is keresett termék lesz.
    (Biztos zavarban volt és nem mert venni belőle.)
    Legközelebb lehet, hogy veszek egy hatos csomagot, és beadom a “csú” szerkesztőségébe 😀

  59. kavinkton szerint:

    dzsidzsi: tényleg kezd nagyon off lenni a dolog, de te indítottad el ilyen irányba. részemről lezártam a témát, már ami a vásárfiát illeti.

  60. dzsidzsi szerint:

    Szerinted melyik véleményemmel voltam udvariatlan, személyeskedést gerjesztő? Őszintén érdekel. És hogy többen is miért nem a bejegyzéseim tartalmára reagálnak, ami a fórum célja… tudtommal…

  61. Bubus szerint:

    Kedves dzsidzsi, én mára feladom, és megyek aludni. Csak annyit, hogy talán a Csepel újság is megpróbálhatná megszólítani a másik oldalt is. Ha jól látom a mechanizmust, ha nagyritkán bevesznek a lapba egy fideszes véleményt, akkor az MSZP reagálhat rá, méghozzá úgy, hogy elolvashatják, mit idézett a Csepel újság a Fidesztől.

    Ha viszont bármi más van, a kutya nem keresi meg a Fideszt, MDF-et, SZDSZ-t, hogy na mit böfögtök a csepeli Kis-Duna part eladásához, a Csepel SC-s lakóparkhoz (hogy nem tervezik, és hazudik a Fidesz, hogy tervezik, és demagóg a Fidesz, legutóbb meg megint nem tervezik, és felelőtlen a Fidesz).

    És akkor itt volt egy ötlet így estére, hogy keressünk egy kis megoldást is.

  62. dzsidzsi szerint:

    Ez normálisan, ahol nincs cenzúra, így is működik. És sokan vagyunk erre törekvők, akár olvasói, akár szerzői minőségben. Köszönöm, Bubus. Jó éjszakát!

  63. zzz szerint:

    Itt legalább nincs cenzúra és hozzá lehet szólni.
    Nincs hangoztatva, hogy párbeszéd kell, megy magától is.

    Ez az alvás dolog egész jó ötlet. 🙂
    Jó éjszakát!

  64. Borbély Lénárd szerint:

    Tisztelt Fórumozók!

    Egy esetet szeretnék elmesélni, ami már régebben felvetődött itt, a csepel.info-n.

    Pár évvel ezelőtt meg volt hirdetve a Kis-Duna part takarítása (amit a civilek ma is lelkesen végeznek). Mi akkor, mint a Fidesz-Fidelitas tagjai, részt vettünk az akcióban. Nem emlékszem pontosan, de vannak fényképeink, közel tízen voltunk ott. A többi résztvevőt én személyesen nem nagyon ismertem, de többen megjegyezték, hogy sem az MSZP-sek, sem pártjuk fiatal szervezetének képviselői (FIBISZ- ma csak FIB) nincsenek itt, nem jött tőlük senki.

    A kezdés körül megjelent a Csepel Újság egyik újságírója, odajött hozzánk, és elkezdtünk vele beszélgetni, viccelődni, teljesen baráti hangnemben. Többek között ez az újságíró jegyezte meg nekünk, hogy érdekes, ilyenkor hol vannak a FIBISZ-esek? Miért nincsenek itt?

    (Annak érdekében, hogy hiteles legyen a beírásom, Bátky Endre jelenlegi MSZP-s képvislő, a FIBISZ tagja a múltkori vitában, ugyan ebben a témában hozzászólt egy másik cikkhez, hogy Ő ott volt. Nem emlékszem, de vélhetőleg így történt.)

    Aztán megjelent a Csepel Újság…
    Azt olvashattuk benne, hogy a csepeli FIBISZ-esek kitakarították múlt Vasárnap a Kis-Duna partját (mivel ez évekkel ezelőtt volt, nem emlékszem pontosan a szövegezésre, de ez volt a cikk fő üzenete). A cikk írója szerint már nem is emlékszem, hogy mi egyáltalán ott voltunk-e, vagy sem.

    A megjelent újságírót Donnert Károlynak hívják.

    Mindezt csak a korrektség kedvéért.

    Borbély Lénárd

  65. Borbély Lénárd szerint:

    A fenti hozzászólásommal személyében nem akarok senkit sem megbántani, de szerintem ez az eset jól érzékelteti a fennálló helyzetet. Persze az eddigi hozzászólások tükrében van olyan hozzászólás, amelyhez fontos hátteret szolgáltat, amit leírtam.

  66. dzsidzsi szerint:

    Kedves Lénárd,

    az Ön által felhozott “korrektség” ismérve – szerény véleményem szerint – az IS, hogy nem csupán az érzületekre és pontatlan emlékekre hagyatkozunk, hanem például visszakereshetően hivatkozunk a cikkre, ha már annak szerzőjével szemben kifogást emelünk. Ennek hiányában sajnos nem tudom értékelni, valóban valótlant állított-e az újságíró, és tévesen informálta a közvéleményt, vagy csak nem kellőképpen kidomborítva hallatszott ki belőle az, amit olvasni szerettek volna.

    A tényekkel megalapozott részletek elhallgatása hiba, egyetértünk! De a hangsúlyok tévesen egyoldalú olvasata pedig figyelmetlenség… Ha szándékolt, akkor meg éppen olyan manipulatív, mint a hazai nem független sajtó bármelyik orgánuma… Ez a szomorú ebben a történetben. 🙁

  67. Róka szerint:

    Felébredtem, látom ti sokáig fent voltatok.
    Érteni vélem az indulatokat, érteni vélem az érveket, ellenérveket. Egy dologra hívnám fel a figyelmet!
    A CSepel Újsság az Önkormányzat támogatásából maradhat életben. Ha piaci viszonyok között működne, valószínűleg nem így működne. Ha jól értem, leginkább a korrekt , pártatlan , elfogulatlan, valósághű tájékoztatás amit a forumozók leginkább számonkérnek. Ha ez így van, akkor könnyű a helyzet! az újságírók, szerkesztők, stb mutassák meg, a választásokig hátralévő időben, hogy így is tudják.
    Szeretnénk például tényfeltáró cikkeket a fentebb említett ügyekben. Itt van például a Dunapart, a Csepel SC, a Galván iszap, a Tesco, a Szigetcsúcs, stb.
    Szeretnénk ezekről az ügyekről teljeskörű tájékoztatást kapni!
    Tetszett Péter felvetése, hogy kérjük számon képviselőinket a véleményükről amit szavazatukkal vállaltak. Javaslok egy cikket a Dunapart ügyében minden az eladás mellett szavazó képviselő mondhassa el indokait. Természetesen a másik oldal is állhasson elő sajátjaival. Aztán ha a testület érvelt, a lakosok, civilek is tehessék meg. Szerintem ez van olyan fontos ügy, hogy megér egy tematikus lapszámot!
    A Csepel SC ügyét is ilyennek tartom.
    Lehet hogy nagy lenne a döbbenet a szavazógépeket kezelők körében.
    Szerintem ha már az Önkormányzat lapja, használjuk fontos dolgokra!

  68. zzz szerint:

    Róka: még ha esetleg a megjegyzésed nyomán fel is merülne a Csepel Újság valamelyik szerkesztőjének fejében a gondolat, hogy ez egy jó ötlet, a felette álló cenzorok azonnal lesújtanának.
    Az ötlet jó, de te is tudod, hogy ilyen a Csepel Újsággal a jelenlegi háttérrel nem fordulhat elő.

  69. dzsidzsi szerint:

    Amit Róka vázolt: logikus, támadhatatlan, végrehajtható, tulajdonképpen az egyedüli követendő.

    Amit ZZZ: reális. 🙁

    De talán a döntéshozók is beleolvasnak a felmerült igényekbe. Akkor nem volt hiába az elmélkedés, ha még oly harciasan is…

  70. Papi szerint:

    T. Róka!
    Ahoz, hogy ez a vágyálma megvalósuljon, lekéne cserélni a teljes önkormányzatot és Csepel Újság vezetésének nagy többségét. Egyébként én úgy tudom, hogy van média törvény ami a Csepel Újságra is vonatkozik. Lehet, hogy tévedtem?

  71. zzz szerint:

    dzsidzsi: én nem hiszek benne, hogy egy pár fórumozó kedvéért változtatnának bármit a csepel újság szerkezetén. Csepelen volt már számos olyan dolog, amin jóval nagyobb nyomásra sem változtatott a kerületi vezetés. sajnos ez a valóság.

  72. Róka szerint:

    A halak versenyt úsznak!
    Elsőnek ér be a ponty, második lesz a dévér, harmadiknak úszik be a csuka, a remény hal meg utoljára!

  73. Róka szerint:

    A reményhal, mikor beúszott a célba a következőket mondta:

    Javaslom árasszuk el a Csepel Újság email fiókját rengeteg olyan emaillel, mely tematikus lapszámot, oknyomozást, korrekt tájékoztatást követel a Csepel SC, a Dunapart, a Tesco ügy, galván iszap, stb tekintetében!
    Másolatban pedig a Tisztelt Polgármester Úrnak, Alpolgármestereknek, illetve a Frakció vezető uraknak is!
    Hátha ez elgondolkoztatja Őket!
    Tehát aki egyetért a fenti követeléssel kérem jelezze a fórumon is!

  74. Csucsu szerint:

    Tetszik a gondolat Róka, de már hallom ugatnak a kiengedett kopók és a vadászok az összes kijárót elállták.

  75. korankelo szerint:

    Tisztelt Hölgyek és Urak!

    Ma Pünkösd vasárnapja van – a Szentlélek eljövetelének napja. A Biblia szerint az Úr ezen a napon – húsvét után a negyvenediken – galamb képében a Szentlelket küldte el a Földre. A Lélek pedig leszállt és az addig egymást nem értő emberek megértették egymást – mert mindenki a saját nyelvén hallotta azt, amit a másik mondott.

    Hogy miért írom ezt? Azért, mert úgy látom, a Szentlélek ereje ráférne sokakra, akik itt valamilyen formában megjelentek. Immár közel egy órája olvasom ezt a képtelen blogot. És csak ámulok és bámulok – nem tudom, honnan lett egyszerre ennyi ,,mindentudó, hiteles” ember.

    Jézus Krisztusnak 12 tanítványa volt. Az apostolok ,,válogatott” csapatot alkottak, hiszen szinte mindenféle emberi jellem képviseltette magát: ,,pálfordult”, ,,hitetlentamás” és például Júdás.

    Azt kívánom mindenkinek, ma szállja meg a Szentlélek, hogy végre egy nyelvet beszéljünk – pontosabban: értsünk!

    -koránkelő-

  76. Maminti szerint:

    Kedves koránkelő!

    Pünkösdkor tüzes nyelvek és zúgó szét formájában jelent meg a Szentlélek a Biblia szerint. A galamb a keresztelésnél volt.
    Pál apostol nem volt a tizenkettő között. Nagyon vegyes társaság volt az apostoloké, és ott is voltak egyszerűek – méghozzá többségben.
    Ettől függetlenül természetesen osztom azt a véleményt, hogy itt csak az isteni erő és Lélek segíthet…
    Legyen velünk! (Mindenkivel…!)

  77. Kati szerint:

    Edig sem olvastam el mindent a csepel újságban, de ezek után kidobom olvasatlanúl a kukába. (Odavaló)!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  78. korankelo szerint:

    Kedves Maminti!

    Köszönöm a korrekcióit – hiába az ember mégiscsak ember, s ezért tévedhet. De ezt be kell látni. És én most azt teszem. De Pál apostol, aki a Damaszkuszi úton ,,követte el” a pálforduást, mégiscsak apostol volt – tudomásom szerint.
    Szívélyes üdvözletem és jókívánságaimat küldöm

    -korankelo-

  79. korankelo szerint:

    Kedves Kati!

    Ön most struccpolitikát folytat – ami nem vezet sehova. Ha olvasatlanul kidobja a Csepel újságot, akkor hogyan ítél(het)i meg annak minőségét?
    Szerintem olvassa nyugodtan, s ha valami nem tetszik, írja meg a szerkesztőségnek.
    Egyébként – ez persze már csak egyfajta csipkelődés, évődés: ha mindenképpen a szemétbe dogja az újságot, akkor a szeletkívhulladék-szigeteken a megfelelő konténerbe tegye…HA kérhetem…
    -korankelo-

  80. Bubus szerint:

    Na kíváncsi vagyok mi lesz megint a Csepel újságban. Az előző szám nagyon gázos volt, már megint lényeges dolgokat hallgattak el. Ha egy párt tiltakozásból nem vesz részt egy szavazáson, akkor azt még ki is emelik a hírekben Magyarország demokratikusabb részein, a TV-ben, újságokban. Itt meg simán elhallgatták a Csepel.hu-n meg a Csepel újságban is. Úgy tűnik tényleg egy ritmusra mozog a két médium, mintha ugyanaz is irányítaná…

  81. Bubus szerint:

    badala, egy újságnál újságírók (is) vannak. A helyesírás a korrektorok dolga. Ha igaz, hogy sok hibával írt, akkor csak az a kérdés, hogy azok elírások voltak-e, vagy olyan hibák, mint egy volt gimnáziumi igazgató Wass Albertje.

  82. LB szerint:

    Jó lenne most már a teljes levelet egyben látni, és nem csak azokat a részeket, amiket eddig kiemeltek belőle.

  83. admin szerint:

    Kedves LB,
    a kiemelések megjelentetésére engedélyt kértünk Andrástól. A teljes levélről emlékezetünk szerint nem volt szó, bár valószínű, hogy nem lenne ellenére. Amikor valakivel igazságtalanul elbánnak, az érzelmileg nagyon megterhelő, főleg egy ilyen helyzetben. Ezért nem közöltük a teljes levelet a cikk végén.

  84. LB szerint:

    Mint mindig, most is megy a “kavarás”, főleg a másik oldalon.
    (saját fészkébe piszkít, kollégék leminősítése, …)
    Ezért szeretném látni a teljes levelet.

    Engem egyébként nem lepett meg, ami vele történt. A Csepel Újság vezetésében bekövetkezett váltást követően jól érzékelhető volt, hogy egyre inkább kiszorult, az eseményekről már nem ő tudósított.

  85. admin szerint:

    Kérésedet vettük. A történetnek lesz folytatása, a cikket már írják. Vagy ott vagy itt feltesszük a levelet, ha a szerző ebbe beleegyezik.

  86. LB szerint:

    Hallgattassék meg a másik fél is:

    “A bírálatot tudomásul vesszük, a rágalmakat visszautasítjuk

    Ábel Attila, a csepeli önkormányzat Fidesz-KDNP frakciójának képviselõje sajtóközleményt juttatott el szerkesztõségünkbe. A közlemény szövege – teljes terjedelmében elolvasható a http://www.fidesz.hu címû internetes portálon – lapunk belsõ életét, autonómiáját érinti, és olyan, a személyiségi jogokat sértõ kitételeket tartalmaz, amelyeket jogsértõ voltuk miatt nem közlünk.
    A Fidesz-KDNP nevében kiadott közleménynek a Csepel újság szerkesztési elveit bíráló megjegyzéseit tudomásul vesszük, a rágalmakat visszautasítjuk.

    A kiadó és a szerkesztõség”

    http://www.csepel.hu/static/e-dok/File/CSEPEL_UJSAG/2008-05-16-20.pdf

  87. Székely szerint:

    Udvarhelyi Andrást még csak meg sem említik. Valahogy nem lepődtem meg…

  88. LB szerint:

    A Csepel Újságnál nem merik leírni a Csepel Info nevét?

    Közleményükben a fidesz.hu-ra hivatkoznak.

    Ott ezt találtam:
    “A csepeli újságíró botrányos kirúgásáról valamint a Fidesz-KDNP ehhez kapcsolódó sajtóközleményéről itt olvashatnak. ”

    A link ide mutat: http://csepel.info/?p=1576 😀

    Csak arra tudok gondolni, hogy az újság főszerkesztője (cenzora?) úgy fél ettől az oldaltól, mint ördög a szentelt víztől, és még forrásként sem hajlandó megjelentetni az oldal címét az újságban! 🙁

  89. Hamu szerint:

    Róka sokkal elöbbi megjegyzésére reagálva talán most lehetne kezdeni az email áradatot.

    UA ügyében kérjünk korrekt tájékoztatást!
    pl ezekkel a szavakkal:

    Tisztelt Csepel Újság Szerkesztősége!

    Udvarhelyi András kollégájuk lapjuktól történő eltávolítása ügyében kérjük az igazság teljes kibontását! Kérjük járjanak el,kizárólagosan az újságíró szakma szabályai illetve etikai kódexe mentén.
    Lapjuk megjelenését csepeli lakosként adónkkal Mi is támogatjuk, tehát a felszólításunk tulajdonosi minőségünkben írjuk Önöknek!
    Üdvözlettel
    Kerületi adófizető lakosság

    Az email cím ahova mehetnek a levelek: csepptv@vnet.hu vagy vidaistvan@csepptv.hu

  90. Csepel.info szerint:

    […] Botrányos tisztogatás a Csepel újságnál – így működik a cenzúra (frissítve) 2008. május 8., csütörtök […]

  91. […] – egyedül a Csepel.info-ban jelenhettek meg teljes egészben, a magát közéleti lapnak – és nem cenzúrázottnak – nevező Csepel újság az egész történetből kizárólag Avarkeszi Dezső és Podolák György […]

  92. […] Botrányos tisztogatás a Csepel újságnál – így működik a cenzúra […]

  93. […] az addigi kétheti megjelenés helyett hetente kerüljön a postaládákba. (A lap a közelmúltban brutális cenzúrájával és politikai tisztogatásával hívta fel magára a […]

  94. miska72 szerint:

    Önkormányzati MAFFIA! Gezemberek vezetik a kerületet!

  95. miska72 szerint:

    Az biztos, nem szeretik ha valaki magmondja a frankót! Hozzá nem értő GAZEMBEREK a hivatalokban! Nem kicsit! NAGYON!

  96. […] ez nem érte el a beszámoláshoz szükséges hírértéket. A közpénzből működő, kézivezérlésű cenzúrájáról elhíresült helyi újság olvasóit azonban ez aligha lepi meg. Ennél is sokat mondóbb viszont, hogy a […]

  97. […] hírt közöltünk – amelyek nagy részét addig vagy elhallgatták vagy elhallgatták volna az agyoncenzúrázott Csepel újságban vagy a Csepel.hu-n. Aki kíváncsi volt arra, hogy mi történik Csepelen, az itt, a Csepel.info-n […]

  98. […] Polgár György politikai főtanácsadó, akit Udvarhelyi András újságíró csak mint a kerület főcenzoraként „méltatott”.  A lapban dr. Borsány György MSZP-s képviselő nyilatkozik és felkiáltva […]

  99. […] Botrányos tisztogatás a Csepel újságnál – így működik a cenzúra […]

  100. […] 17. kötetét – értesült a Csepel.info. Az ismert újságírót korábban sokak szerint azért távolították el a Csepel újságtól, mert kritizálta a totálissá vált cenzúrát, és baloldali létére Wass […]

  101. […] Botrányos tisztogatás a Csepel újságnál – így működik a cenzúra […]

  102. […] Botrányos tisztogatás a Csepel újságnál – így működik a cenzúra […]

  103. […] létére Wass Albert estet rendezett, ő maga lett cenzorok célpontja. Előbb a helyi újságtól távolították el, majd a nevét tették tiltó listára. Csepelen ugyanis még ilyen is […]

  104. […] többek szerint a Csepel újságot is cenzúrázó Polgár György, Tóth Mihály politikai főtanácsadója által szerkesztett Csepel.hu […]

  105. […] Botrányos tisztogatás a Csepel újságnál – így működik a cenzúra […]

  106. papus szerint:

    Véletlenül kerültem ide, és döbbenet tartott itt, végigolvasva a hozzászólásokat.
    Előljáróban csak annyit, hogy e szép hivatással (újságírás) itt ismerkedtem meg igazából. 1964-1967 között, mint külsős munkatárs itt kezdtem el írni. Itt jelentek meg az első cikkeim.
    Jól esik visszemlékezni a szerkesztőségi értekezletekre, ahol drága Hajdú Józsi, az akkori főszerkesztő igyekezet bennünket, a slapajokat megtanitani az újságírás művészetére.
    Lehet, hogy “demegógiának” hat, de akkoriban volt négy tematikus melléklete a lapnak. Szép Szótól a Fiatalok-ig.
    Hajdú Józsi (igazai nagy sakkozó is volt)sokszor sakkozók gondolkodás mentalitását igyekezett belénk táplálni.
    Igaz, akkoriban élt az igazi “szocializmus”, ahol szintén nem volt ildomos a párt által deklarált téziseket kritizálni. Ennek ellenére, ha valami hibát tártunk fel, ő vállalva a párttitkári letolást is, nemhogy engedte a cikk megjelenését, hanem ragaszkodott a pontos, tény és tárgyszerű anyagokhoz! Nem tűrte a slendrián, felületes, ellenőrizetlen cikkeket. De nem engedte a “hozsannázást” sem!

    Ám, úgy látszik senki sem lehet próféta a daját hazájában. Én 1967-ig írtam a Csepel Újságba, amelyet minden pénteken sorba állva vártak a dolgozók és a kerület lakói. Akkortájt ez a lap volt a legnagyobb példányszámú üzemi lap. És akkoriban is felügyelték. Az üzemi nagy PB., a kerületi PB, és a pártközpont agit-prop osztálya (Lakatos Ernőék).

    Sokszor kevésnek bizonyult a 10 ezer példány. Akinek nem jutott az átvette a szomszédjától. Ahogyan hallottam, Hajdú Jóskát 1968-ban áthelyezték másik üzemi laphoz, mert a Csepel Újságot egy színvonalas lappá tette.

    Nagyon sajnálom, hogy ez a nagymúltú lap amatőrök markába került, és pártérdekek uszályába süllyedt.

    Remélem, hogy az őszi választások után(addig reménytelennek látszik)ismételten visszanyeri a régi patináját ez a szívemhez még mindig közel álló lap.

  107. […] Botrányos tisztogatás a Csepel újságnál – így működik a cenzúra […]

  108. […] Arra, hogy ki és mihez készítette a baráti hangnemű interjút, nincs utalás. A stílus alapján a szerző talán leginkább Udvarhelyi András, a Csepel újság egyik szerzője lehetett, aki azokban az években készített “csepeli csevegések” címen hasonló írásokat. Őt nem tudtuk elérni és megkérdezni erről. (Udvarhelyit 2008-ban túlságosan elfogulatlan cikkei, valamint Wass Albert írói munkásságának dicsérete miatt jobboldali elhajlással vádolták meg, és miután nem gyakorolt önkritikát, kikerült a pixisből.) […]

Itt lehet hozzászólni !