2008. október havi archívum

56-os megemlékezések Csepelen

2008. október 26. vasárnap

Csepel.info, Csepel.hu, Fidesz-KDNP frakció

Tiszteletadás az önkormányzati ünnepségen (további képek és beszámoló a Csepel.hu-n)

A Csepeli Önkormányzat október 22-én, délután kettőkor tartott megemlékezést október 23. alkalmából. Az ünnepi beszédet Avarkeszi Dezső MSZP-s politikus mondta el, ellenzéki képviselők nem kaptak lehetőséget a megszólalásra. Így most sem szakadt meg az a pártállami gyökerű hagyomány, amely alapján az elmúlt 14 évben, nemzeti ünnepeinken csak és kizárólag MSZP-s politikusok mondhatnak beszédet a kerületünkben. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkárát mindez nem zavarta abban, hogy az összefogás fontosságára hívja fel a figyelmet.

A Fidesz-KDNP frakció és a Fidelitas is részt vett az önkormányzati megemlékezésen (dacára annak, hogy a rendezők ezzel ellentétes értelmű bejelentést tettek), majd 16 órakor a Kisgazda Polgári Egyesület csepeli szervezetével közösen koszorúzták meg az 1956-os Forradalom és Szabadságharc csepeli emlékművét. A Fidesz rendezvényén Tarlós István mondott beszédet. (tovább…)

Palcsó Tamás súlyos autóbalesetet szenvedett

2008. október 26. vasárnap

Velvet.hu

Az Inforadio.hu képgalériáját itt nézhetik meg

A Megasztáros énekes az egyik súlyos sérültje annak a balesetnek, ami vasárnap hajnalban történt Budapest XXIII. kerületében. Halott nincs, a részletek egyelőre nem ismertek.

Palcsó Tamás, a korábbi Megasztár zenei tehetségkutató műsor egyik szereplője a súlyos sérültje annak a közlekedési balesetnek, ami vasárnap hajnalban történt Budapesten, a XXIII. kerületben – értesült az MTI; a hírt a TV2 szóvivője megerősítette. Az énekes kitűnő tanulóként repülőgép-műszerésznek tanult a csepeli Kossuth Lajos középiskolában, amikor a Megasztár átalakította az életét. Szinte a Megasztár házból ment érettségizni és sikeresen tette le a vizsgáit.   (tovább…)

Nem hoz megkönnyebbülést az egészségügynek az új költségvetés

2008. október 25. szombat

Inforadio.hu, Magyar Nemzet, Népszabadság

Elveszíti az egészségügy a reformtörvényeknek köszönhető korábbi többleteit, főleg azért, mert az állam helyett már csak a járulékfizetők finanszíroznák a gyermekgondozási díjat – írja a Népszabadság. A tárca szóvivője azt mondta a lapnak: az egészségügy nem vesztese az újratervezett költségvetésnek, mert csaknem ugyanannyit költhetnek, mint amennyi a visszavont tervezetben volt.

Az átírt 2009-es költségvetés – a járulékcsökkentés elmaradásával – több mint kétszázmilliárd forintos “megkönnyebbülést” okozhatott volna az egészségügynek, de ez nem jelenik meg többletként az ágazatban. Főleg azért nem, mert az állam helyett már csak a járulékfizetők finanszíroznák a gyermekgondozási díjat – írja a Népszabadság. A napilap szerint az egészségügy így elveszítette a reformtörvényeknek köszönhető korábbi többleteit. Hiába marad el a járulékcsökkentés és őriz meg így az E-alap több mint kétszázmilliárd forintot, ez nem jelentkezik a tervezett kiadási oldalon. (tovább…)

Az ávós sortűz áldozataira emlékeznek a Kossuth téren

2008. október 25. szombat

MTI, Magyar Nemzet, Wikipedia

Apró Antal vezette a „középületeket védő” katonai bizottságot – Válogatás nélkül irtották a magyart

Az 52 évvel ezelőtti Parlament előtti sortűz közel száz áldozatára emlékeznek 1956-os szervezetek és túlélők szombaton a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési minisztérium árkádja alatt felállított márványtáblánál, ahol mécseseket, koszorúkat és virágokat helyeznek el.

A “véres csütörtök” áldozatainak és háromszáz túlélőjének emléket állító táblánál este nyolc óráig tekinthető meg a történteket felidéző tabló. A nap folyamán a helyszínen túlélők idézhetik fel a tragikus órákat. A golyók ütötte nyomokat az épület falára erősített vasgolyók jelképezik; ezeket az ártatlan áldozatokra utalva fehér rózsákkal díszítették fel. (tovább…)

Orbán: Ültek már máskor is ilyen szélhámos zsarnokok a nyakunkon

2008. október 23. csütörtök

Magyar Nemzet

„Örökké tartó vita, hogy mi mozgatja a történelmet, mi áll a velőt rázó események mögött” – kezdte ünnepi beszédét Orbán Viktor a budai Várban, tízezres tömeg előtt. A Fidesz elnöke kifejtette, vannak, akik úgy gondolják, az események mögött törvényszerűségek állnak, megint mások úgy gondolják, csupán banális véletlenek.

Orbán szerint az ellentétes magyarázatok közös vonása, hogy mindegyikből az ember hiányzik, az az ember, akin a nemzeti és a nemzetközi hatalom átnézett, akivel kénye-kedve szerint bánt, vagyonából kifosztotta, mert neki úgy tetszett. (tovább…)

Választási cukorka a devizahitelesek mentőcsomagja

2008. október 23. csütörtök

Index.hu

Falhoz állította a bankokat a kormány a devizahiteleseket megsegítő csomaggal. Igazságtalan, népszerűséghajhászó és káros, rossz üzenetet hordozó a pakk, állítják egyöntetűen elemzők. A kormány a saját háza táján sepregessen, ha jót akar a devizahiteleseknek.

A részletek ismerete nélkül fenntartásokkal kell kezelni a Gyurcsány Ferenc kormányfő által bejelentett, devizahiteleseket segítő csomagot (A főbb intézkedések: költség nélkül váltható át a devizahitel forintra, adott esetben lehetőséget biztosítanak a bankok a hiteltörlesztés felfüggesztésére). (tovább…)

Gyurcsány nélkül kezelnék a válságot

2008. október 22. szerda

Inforadio.hu, Klub Rádió, Orientpress

Gyurcsány

2002 óta osztályelsőkből sereghajtók lettünk

Orbán Viktor szerint négy reformot kellene párhuzamosan végrehajtani: politikait és kormányzatit, foglalkoztatásit, fejlesztéspolitikait, valamint adó- és járulékreformot. Orbán Viktor hozzátette: pártja 10 milliárd eurós növekedési programot hirdetne. Orbán Viktor szerint ebből 5 milliárd eurót kell adó- és járulékcsökkentésre fordítani, a fennmaradó 5 milliárd euró pedig uniós forrás lenne. A Fidesz elnöke szerint a kormány eddig mesterséges eszközökkel tartotta erősen a forintot. Gyurcsány nélkül kezelné a válságot az SZDSZ is – ugyanis Horn Gábor szerint egy nagyobb támogatottságú kormány jobban helyt állhatna a jelenlegi helyzetben. Az SZDSZ ügyvivője erről a Klubrádió reggeli műsorában beszélt.

A Fidesz elnöke szerint az ország katasztrófa közeli állapota nem következik egyenesen a gazdaság helyzetéből. Orbán Viktor a Budapesti Értéktőzsde vezetőivel tartott konzultációja után azt mondta, a gazdaság sokkal jobb állapotban van, mint ahogy a külföldi kormányok, elemző intézetek látják. A Fidesz ezért növekedési programot hirdetne. (tovább…)

Gázálarcban tiltakozott a csepeli Fidesz a cenzúra ellen

2008. október 22. szerda

Az MSZP szájat mosatna és szájkosarat tenne az ellenzéki képviselőkre

Csepel.info

Gázálarcban vett részt a Fidesz-KDNP csepeli frakciója a hétfői képviselő-testületi ülés napirendi vitáján – értesült a Csepel.info. A meghökkentő figyelemfelhívás előzménye, hogy az ellenzéki képviselők sokadjára tiltakoztak a több százmillió forintból pénzelt helyi újság cenzúrája miatt. Polgár György, “a lap főcenzora”, egy hónapja ezért szájmosásra utasította az egyik Fideszes képviselőt. A képviselő frakciótársai most fogkefével, fogmosó pohárral, gázálarcban tiltakoztak a demokráciát megcsúfoló, a közélet levegőjét mérgező MSZP-s módszerek ellen.

Az elmúlt években számos esetben tartottunk sajtótájékoztatót, adtunk ki sajtóközleményt Csepelt és a csepeli közéletet érintő fontos kérdésekben. Olyan témákról beszéltünk, amelyek országos napilapok címoldalára kerültek. Csak egy újságban nem jelenhetett meg soha a véleményünk. A magát a kerület közéleti lapjának nevező, közpénz-százmilliókból működő Csepel újságban – mondta el lapunknak Németh Szilárd. (tovább…)

Mi tévők lehetnek a devizahitelesek?

2008. október 22. szerda

Inforadio.hu

Magyarázatot vár és kérdéseket tett fel a bankoknak a devizahitelek korlátozásával kapcsolatban a Gazdasági Versenyhivatal – tudta meg az InfoRádió. Probléma például az, hogy egyelőre nem tudni, hogyan lehet a meglévő devizahiteleket átváltani másik banki termékre, és azt is kifogásolják, hogy a pénzintézetek nem tájékoztatják kellően a fogyasztókat. A jelenlegi viszonyok között mindenkinek érdemes átgondolnia: mit kezdjen a már meglévő hitelével.

A Gazdasági Versenyhivatal aggódva figyeli, hogy egyre több kereskedelmi bank hagy fel a devizahitelezéssel. Mint azt szóvivőjük, Mihálovits András elmondta, a hivatal választ vár arra, hogyan kezelik a pénzintézetek azokat, akik a jelenleg futó reklámok alapján a pénzügyi válság ellenére mégis úgy döntenek, hogy devizában akarnak eladósodni. (tovább…)

Uniós pénzből fejlesztették a Csepeli Szabadkikötőt

2008. október 22. szerda

MTI, HVG, Hírsarok

Átadták a csepeli szabadkikötőben kedden a tulajdonos Mahart Szabadkikötő Zrt. által végrehajtott, három milliárd forint értékű infrastruktúra-beruházást, amelyet döntően európai uniós forrásból finanszírozott.

Belán Gábor, a Mahart Szabadkikötő Zrt. vezérigazgatója az átadási ünnepségen elmondta, hogy 1,5 milliárd forint költséggel kamionok, teherautók, munkagépek szállítására alkalmas RO-RO kikötő épült, és további 1,5 milliárd forintért egyéb fejlesztéseket hajtottak végre. (tovább…)