‘Migráció’ kategória archívum

Vona Gábor beleegyezne a migránsok betelepítésébe

2017. január 20. péntek

Origo

vona1

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint meg lehet gondolni, hogy pár ezer migránst befogadjunk, forrás: MTI/Balogh Zoltán

El lehet gondolkozni azon, hogy kvóták alapján szétosszuk az Európai Unióban lévő migránsokat – mindezt Vona Gábor, a Jobbik elnöke mondta az RTL Klubon. A Jobbik korábban határozottan ellenezte a bevándorlók befogadását. Először népszavazást szeretett volna, majd amikor lett népszavazás, egy hirtelen fordulattal már nem kampányolt a nemek mellett. Sőt, a balliberális pártokkal közösen elutasította az alaptörvény-módosítást a kötelező kvóta ügyében.

„Kvótarendszer is fölmerült már ugye, hogy kvóták alapján szétosztjuk (a bevándorlókat), és amíg ez mondjuk pár ezer emberről szól, addig azt mondom, hogy oké, lehet ezen gondolkodni” – többek között ezt is mondta Vona Gábor Baló Györgynek az RTL Klubon. A Jobbik elnöke egyébként pár éve még porig rombolta volna a televíziót, de most már interjút adni jár be a székházba. (tovább…)

Egyszemélyes tömegtüntetés volt a Fidesz iroda előtt

2017. január 15. vasárnap

Csepel.hu

ujhelyi_tunti_fidesz_01

Tüntetést hirdetett az ország összes Fidesz irodája elé a Civil Ellenzéki Kerekasztal, de csak Csepelen jelent meg a szervezet egyetlen képviselője. Ujhelyi Sándor kérdésre válaszolva elismerte: ha bárki olyan szervezkedésben vesz részt, amelynek nemzetbiztonsági kockázata van, az ellen fel kell lépni. Azt is elmondta: ő is kért pénzt Soros Györgytől.

„CIVIL VAGYOK! Írd fel egy papírra, és az ország minden településén, szombaton 11 órakor vonuljunk ki a Fidesz irodák elé! Ne engedjük „eltakarítani” a nemzet „lelkiismeretét”, a civil mozgalmakat

– ezzel a felhívással hirdetett tüntetést a már nevében is politizáló Civil Ellenzéki Kerekasztal. Németh Szilárd országgyűlési képviselő kijelentésére akartak a tömegtüntetéssel reagálni, mert Németh azt mondta, hogy a külföldről támogatott, idegen érdekeket szolgáló álcivil szervezetek ellen fel kell lépni.

(tovább…)

Meghalt Udo Ulfkotte

2017. január 14. szombat

888

Meghalt Udo Ulfkotte

A német újságíró olyan könyvek szerzője volt, mint például az “A menekültipar” című mű, amelyben lerántja a leplet a menekültválságról.

56 éves korában érte a halál, családja szerint szívinfarktust kapott.
(tovább…)

Az ellenzék még mindig migránspárti

2017. január 12. csütörtök

Fidesz.hu

Az ellenzék még mindig migránspárti

A magyar parlamentben ülő összes politikusnak az lenne a dolga, hogy biztosítsa a magyar emberek biztonságát, és azt, hogy hazánkba a terrorizmus ne tudjon beköltözni – hangsúlyozta Németh Szilárd.

A magyarországi új határvadászszázadok létrejötte nemcsak hazánknak, de egész Európának jó hír – mutatott rá a Fidesz frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján.

(tovább…)

For­du­lat: Orbán Vik­tor sza­vait vissz­han­gozza az oszt­rák mi­nisz­ter

2017. január 6. péntek

Ripost

hans-peter-doskozil

Az oszt­rák tit­kos­szol­gá­lat je­len­tése sze­rint az utolsó utáni pil­la­nat­ban va­gyunk, hogy meg­ol­dást ta­lál­junk egy kö­zelgő újabb mig­rán­s­ára­datra. Közel 15 mil­lió gaz­da­sági be­ván­dorló in­dul­hat meg Eu­rópa felé 2020-ig, az oszt­rák hon­vé­delmi mi­nisz­ter Orbán Vik­tor ko­rábbi öt­le­té­ben látja a meg­ol­dást…

Az előrejelzések szerint három év múlva már 15 millió fiatal férfi lesz munka nélkül Szudánban, Etiópiában, a Kongói Köztársaságban, Nigériában és további hét országban. Az osztrák titkosszolgálat pedig úgy látja, hogy a 15 millió munkanélküli egy jobb élet reményében megindulhat Európa felé. (tovább…)

Migránsok raboltak ki egy magyar lányt Szabadkán

2017. január 4. szerda

Pesti Srácok

Migránsok raboltak ki egy magyar lányt Szabadkán

Illusztráció 

Hétfőn történt az incidens, amikor is az áldozat a barátját várta a helyi Egészségház előtt. Éppen a telefonját nyomkodta, amikor két migráns rátámadt és kitépték a kezéből a telefont.

Csak a szerencsén múlt, hogy végül nem történt tragédia, mert később kiderült az elkövetők egyikénél kés is volt.
(tovább…)

Megint migránsok molesztáltak nőket Kölnben

2017. január 1. vasárnap

Origo

Megint migránsok molesztáltak nőket Kölnben

Tavaly szilveszterkor is migránsok molesztáltak nőket a kölni főpályaudvarnál

Hasonlóan az egy évvel ezelőtti, tömeges erőszakos bűncselekményekhez, idén szilveszterkor ismét migránsok molesztáltak nőket Kölnben. Pedig rengeteg rendőr volt az utcákon. Több száz embert őrizetbe vettek a hatóságok.

A szigorú biztonsági intézkedések ellenére is voltak szexuális bűncselekmények Kölnben, ezen a szilveszteren is – hangzott el az állami tévében. Az M1 kölni tudósítójának beszámolója szerinta város több pontján is intézkedniük kellett a rendőröknek, mert bevándorlók rendbontásokra készültek.  (tovább…)

Ki nem találná miért lett a menekültből berlini terrorista

2016. december 23. péntek

Csepel.info

anis-amri

Magyarországon talán jobban kibontakozhatott volna – ha Szabóékon múlik, benne lehetett volna a 15 ezerben

A befogadó országok kormányai teremtenek olyan embertelen körülményeket, hogy a menekültek kényszerűen lázadnak és felforgató elemek lesznek – állítja Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa egy felvételen.

Az Együtt politikusának magyarázata alapján ez lehetett az oka annak is, hogy a lampedusai menekülttábort a telítettség vagy a lassú ügyintézés vagy más miatt felgyújtó Anis Amri végül a terrorizmus útjára lépett.
(tovább…)

Merénylet Berlinben: Teherautó hajtott a tömegbe

2016. december 20. kedd

Hirado.hu

Merénylet Berlinben: Teherautó hajtott a tömegbe

A 23 éves, Naved B. névre hallgató pakisztáni férfi elrabolt egy lengyel kamiont, meggyilkolta a sofőrt, majd szándékosan belehajtott a tömegbe az egyik leglátogatottabb berlini karácsonyi vásáron.

Egy Naved B. nevű 23 éves pakisztáni menekült lehetett annak a teherautónak a sofőrje, amelyik a berlini karácsonyi vásár tömegébe hajtott hétfő este – írta az Independent.  (tovább…)

2017 a lázadás éve lesz

2016. december 15. csütörtök

Vélemény – Orbán Viktor

orban_interju_888

Hogy ezt a lázadást aztán leverik-e vagy sem, az egy másik történet. Ausztriában egyelőre sikerült késleltetni. Olaszországban nem tudták leverni, Amerikában nem tudták leverni.

Jövőre választások lesznek Németországban, Hollandiában, Franciaországban. Sok minden történhet. Interjú. (tovább…)