Meghalt Udo Ulfkotte

888

Meghalt Udo Ulfkotte

A német újságíró olyan könyvek szerzője volt, mint például az “A menekültipar” című mű, amelyben lerántja a leplet a menekültválságról.

56 éves korában érte a halál, családja szerint szívinfarktust kapott.

Ulfkotte a Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírója volt, később független publicistaként jegyezte a “Whistleblower” magazint, amelyben többnyire olyan témákat dolgozott fel, amely a német mainstream médiában nem jelent meg. Számos könyve jelent meg, kettő magyarul is.

Az író, újságíró 1986 és 1998 között főleg külföldön élt. Ezalatt az idő alatt bejárta a Közel-Keletet, hosszabb-rövidebb ideig lakott Iránban, Irakban, Afganisztánban, Szaúd-Arábiában, Ománban és még számos országban.

Egyik legismertebb könyve, a “Megvásárolt újságírók”, amelyben arról ír, hogy a német és az amerikai titkosszolgálat aktívan jelen van a nyugati médiában. Olyannyira, hogy több újságírónak is külön fizetnek azért, hogy a NATO-t és egyéb szervezeteket jó színben tüntessék fel. Ulfkotte szerint, aki ellenvéleményt fejt ki, az könnyen pénz és állás nélkül találhatja magát.

A menekültipar című könyvét részletesen szemléztük is oldalunkon. Udo Ulfkotte az egész bevándorlási válságot egyfajta háborúként értelmezi, de míg a háborúkat korábban katonákkal és ágyúkkal vívták, ma már láthatatlan fegyverekkel, mint amilyen a menekültáradat. Jelenleg egy kétfrontos háború részesei vagyunk Európában, a Közel-Keletről és az Afrikából érkező migránsokat célirányosan migrációs fegyverként használják fel, akik Ulfkotte szerint hosszú időre tönkreteszik majd a gazdaságilag termékeny európai államokat.

Sokan vannak, akik nagyot kaszálnak mindebből.

Forrás: 888

3 hozzászólás “Meghalt Udo Ulfkotte” bejegyzésre

  1. ZsiványZoli szerint:

    Előfordulhat az is hogy “segítettek”neki átevezni a túlvilágra.Nem ő lenne az első tényfeltáró publicista.Giuseppe Fava csak egy könyvet írt a bűnözésről,a kiadás után kinyírták.Az igazság bűn a mai világban!

  2. Werthan szerint:

    Nincsenek véletlenek. Nyugodjék békében!

  3. Tóth Mária szerint:

    Háááát, vannak kételyeim!

Itt lehet hozzászólni !