‘Érdekes’ kategória archívum

Jelentősen emelték a csepeli képviselők tiszteletdíját

2022. február 9. szerda

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat idei első képviselő-testületi ülésén – hasonlóan sok más önkormányzathoz – kerületünkben is döntöttek a tiszteletdíjak emeléséről, valamint elbúcsúztatták a nyugdíjba vonuló dr. Szeles Gábort, aki huszonkét éven át látta el kerületünkben a jegyzői feladatokat.

A koronavírus-járvány miatt hosszú ideig veszélyhelyzet volt érvényben. Ebben az időszakban a kormány a polgármesterekre ruházta át a képviselő-testületi döntéseket, így a helyi képviselők testületi munkája hónapokig szünetelt. Borbély Lénárd polgármester ezért, valamint a járványügyi helyzetben megnövekedett kiadások miatt döntött úgy, hogy a képviselői honoráriumokat 30 százalékkal mérsékli. Ez az időszak 2021. április 1-jétől egészen év végéig tartott. Az így megtakarított pénzt a csepeli óvónők fizetéskiegészítésére költötte az önkormányzat. Tavaly év végére ugyanakkor már látszott, hogy Magyarország nemcsak a járványt kezeli jól, de annak gazdasági következményeiből is pozitívan tud kijönni. A kormány emiatt jelentős minimálbér-emelésről és béremelésekről is döntött, és sok egyéb mellett megemelte a polgármesterek 2016 óta változatlan fizetését is. Ez utóbbival – mivel az alpolgármesterek fizetése a polgármesteréhez van kötve – év elejétől megemelkedett a három csepeli alpolgármester juttatása is. Az önkormányzat év elejétől szintén jelentősen növelte az önkormányzati dolgozók, köztisztviselők javadalmazását. (tovább…)

Várják a csepeliek véleményét is a leendő Csepel Parkról

2022. február 9. szerda

Csepel.hu

Elkészültek a Csepel-sziget északi részén készülő park koncepciótervei, a BFK ezeket mutatta be a napokban a tervezőkkel együtt a Portfolióval közösen rendezett konferencián. A leendő használók véleményét kérdőíven kérik ki, ami a www.csepelikozpark.hu oldalon érhető el.

Az elmúlt ötven év legnagyobb zöld beruházása valósul meg Csepelen a 36 hektáros park megépítésével, ezzel egy családbarát, pihenésre és sportolásra alkalmas, valódi természetközeli park jön létre, különleges vizes élőhelyekkel, tisztásokkal. Az őshonos galériaerdőt megőrizzük, és ezer új fa ültetése szerepel a tervekben – mondta Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a rendezvényen.

 

(tovább…)

6 millió 376 ezer a beoltott, 13 932 az új fertőzött és elhunyt 101 beteg

2022. február 9. szerda

Koronavírus.gov.hu

A beoltottak száma 6 375 808 fő, közülük 6 125 019 fő már a második, 3 741 717 fő pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvette. 13 932 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 671 547 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 101 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 42 170 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 400 137 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 229 240 fő. 5108 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 193-an vannak lélegeztetőgépen. A regisztráció és az időpontfoglaló folyamatosan nyitva van az oltáshoz, csütörtöktől-szombatig pedig ismét lesz oltási akció.

Ahogyan a kormány azt már bejelentette, az eredetileg tervezett február 15. helyett csak május 1-jétől alakul át a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá. Az erről szóló kormányrendelet-módosítás már megjelent a Magyar Közlönyben. Azok a védettségi igazolványok, amelyek fertőzésen való átesettség alapján vannak kiállítva, május elsején veszítik el az érvényességüket.  Az oltási alapon jelenleg érvényes védettségi igazolványok automatikusan érvényesek maradnak májustól, ha a tulajdonosuk az előző oltástól számított 6 hónapon belül felvette a második, illetve a harmadik oltását is.https://koronavirus.gov.hu/cikkek/majus-1-tol-alakul-vedettsegi-igazolvany-oltasi-igazolvannya (tovább…)

Februárban is minden csütörtökön, pénteken és szombaton oltási akció

2022. február 8. kedd

Koronavírus.gov.hu

Az átoltottság további növelése és a járvány újabb hullámának megfékezése érdekében januárban és februárban is minden csütörtök és péntek délután, és szombaton oltási akciót szerveznek a kórházi oltópontokon és a kijelölt járásközponti szakrendelőkben. Ezúttal is előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet felvenni az oltást.

Továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani. Az oltási akciónapokon a 12 év feletti korosztályt várják az oltópontokon. (tovább…)

Tanulmányi verseny a klímavédelem jegyében

2022. február 4. péntek

Csepel.hu

Klímavédelmi tanulmányi versenyt rendeztek február 2-án a Királyerdei Művelődési Házban. A program a KEHOP-1.2.1-18-2018-00037 „Klímastratégia kidolgozása és klímatudatosságot erősítő szemléletformálás Csepelen” elnevezésű projekt keretében valósult meg. A tanulmányi verseny fókuszában a klímavédelem és klímaváltozás témakörében megszerzett tudás bővítése, rendszerezése állt.

A kérdések a klímaváltozás globális kihívásaival, a mindennapi életünkre gyakorolt hatásaival is foglalkoztak. A versenyen a csepeli általános iskolák felső tagozatosai indulhattak. A kétfordulós vetélkedő első körében a diákok egy online tesztsort töltettek ki egyénileg, az iskolai tanóra keretében. A második fordulóba a teszten a legjobban teljesítők jutottak tovább, itt már 5 fős csapatokat alkotva képviselték az iskolákat. A járvány erősen befolyásolta az induló csapatok számát, az interaktív vetélkedőn végül hét iskola mérhette össze tudását. (tovább…)

Február 15-ig mindenki megkapja az szja-visszatérítést

2022. február 4. péntek

Koronavírus.gov.hu

Február 15-ig minden érintett megkapja a családi adóvisszatérítést, a kormány 610 milliárd forintot fizet ki 1,9 millió embernek – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a TV2 reggeli műsorában pénteken.

Hozzátette: akik nem nyilatkoztak tavaly december 31-ig a nekik visszajáró összegről, azoknak az adóhatóság az adóbevallásuk elkészülését követően soron kívül utalhat majd. Azt mondta, hogy 161 ezer családnak kézbesítik postán a pénzt. (tovább…)

Orbán Viktor: Magyarország jégtörő lehet a nemzetközi konfliktusokban

2022. február 4. péntek

Magyarnemzet.hu

Borítókép: Miniszterelnöki interjú a Kossuth Rádióban. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

Tizenkétszer tárgyaltam eddig az orosz elnökkel, de ilyen különleges kérdések miatt még sohasem – összegezte az orosz elnökkel való találkozóját Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, megjegyezve: a találkozó különlegességét nem az orosz–magyar kapcsolatok, hanem a fokozódó nemzetközi helyzet okozta.

A kormányfő szerint a kormány céljai teljesültek, hiszen az orosz–magyar ügyekben jó megállapodásokat sikerült kötni, de a találkozó fókuszában mégis az Ukrajna és Oroszország közötti katonai feszültség állt. Mivel pedig hazánk is NATO- és EU-tagállam, ezért részei vagyunk ennek a konfliktusmezőnek – fogalmazott. (tovább…)

Óriási park épül Csepelen

2022. február 3. csütörtök

Híradó.hu

Csepel újra az aranykorát élheti, a sziget északkeleti részén létrehozandó, 36 hektáros rekreációs közparknak nemcsak a kerületiek, hanem az egész főváros az előnyét és a hasznát fogja látni – jelentette ki Németh Szilárd, a kerület fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön a Csepel park koncepciótervét bemutató budapesti konferencián.

A kormánypárti politikus emlékeztetett arra, hogy a 2010 utáni kerületi, fővárosi és kormányzati összefogás eredményei között szerepel Csepel teljeskörű csatornázása, a kerékpárutak és a Kis-Duna partjának fejlesztése, valamint a birkózócsarnok megépítése is. Ha a választások után marad a jelenlegi kormány, a projekt továbblendül majd – tette hozzá.

 

(tovább…)

Gulyás: tovább lesz érvényes a védettségi igazolvány

2022. február 3. csütörtök

Koronavírus.gov.hu

Hosszabb ideig, két oltással május 1-jéig érvényesek lesznek az oltási igazolványok, igazodva az európai uniós országok gyakorlatához – mondta a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely kiemelte: tavaly a rendszerváltás óta rekordmagas, közel hétszázalékos gazdasági növekedés volt Magyarországon, a kormány pedig szeretné, hogy a növekedés eredményeiből minél többen részesüljenek.

(tovább…)

Lakossági tájékoztató a levegő szennyezésével kapcsolatos bejelentési lehetőségekről és a lakossági tüzelés környezet- és egészségvédelemmel kapcsolatos kérdéseiről

2022. február 2. szerda

 

Csepel.hu

Magyarország egyik legsúlyosabb környezet-egészségügyi problémája a lakossági fűtés, égetés okozta levegőszennyezés, de a hideg téli hónapokban különösen aktuálissá válik a háztartási eredetű, illetve az akár egyéb tevékenységekből származó légszennyezések problémája. Ennek kapcsán fontos, hogy mindenki ismerje a lehetőségeket, és közös erőfeszítéseket tegyünk a környezetszennyezés megakadályozása érdekében.

Amennyiben zavaró, irritáló, feltehetően az egészségre ártalmas, lakossági eredetű légszennyezést észlel, első lépésként megoldás lehet a szennyezés okozóját megkeresni és személyesen megbeszélni a problémát. Ha ez nem járható út, hatósági bejelentés tehető Budapest Főváros Kormányhivatala XXI. Kerületi Hivatalának Hatósági Osztályánál (cím: 1211 Budapest, Szent Imre tér 11., e-mail: hatosag@21kh.bfkh.gov.hu, telefon: +36 (1) 896-4401). (tovább…)