‘Sport’ kategória archívum

Evezés: két nap alatt 65 versenyszám a csepeli Budapest-bajnokságon

2010. június 26. szombat

Olimpai válogatót rendeztek az ifiknél – csepeli sikerrel

Nemzeti Sport, Telesport.hu, Csepel.info

Az Uglik Szimóna – Kiss Hella egység jutott ki az ifjúsági olimpiára

A Budapesti Evezős Szövetség szombaton és vasárnap a csepeli evezőspályán rendezi meg a Budapest-bajnokságot, amely újabb kvalifikációs lehetőséget jelent az országos bajnokságra.

A fővárosi regattára előzetesen 17 egyesület nevezett. A viadalon a minitől a veteránokig minden korosztály hajóba ülhet, a szervezők 65 versenyszámban hirdetnek győztest. (tovább…)

Túlzsúfolt csepeli Manhattan

2010. június 24. csütörtök

“Csepelnek égetően szüksége volt a pénzre”

Népszabadság

A valódi látványterv olimpiai csarnokok nélkül: Csepel vezetése az eladással elkerülte a pénzügyi csődöt, nyert az MSZP, de az Olimpia lehetősége és a pénz ezzel el is úszott

Továbbra sem döntött a főváros az észak-csepeli Manhattannek nevezett ingatlanfejlesztéshez szükségesszabályozásról, és ezzel legalább egy fél évre parkolópályára küldte Budapest legnagyobb magánberuházását. Közben a háttérben folyik a kötélhúzás a projekt ember léptékűbbé tételéért, és az ingatlanüzlet profitjának megosztásáért.

A történet úgy indult,mint amesében: a kérő – a spanyolMartinsa Fadesa – 2005-ben hatalmas hozományt, 11 milliárd forintot adott a „menyasszonyért”, Budapest utolsó nagyméretű, egybefüggő, beépíthető szűz területéért. A frigynek természetesen voltak ellenzői – elsősorban a szóban forgó földdarabnak közösségi, netán olimpiai funkciókat szánó főváros részéről –, de Budapest az adásvételt nem tudta megakadályozni. Csepelnek égetően szüksége volt a pénzre (a városrész fizetőképességének fenntartásában máig kulcsszerepet játszik az akkori bevétel), és a bizonytalan olimpiával szemben inkább a biztos vevőt részesítették előnyben. (tovább…)

Katonás siker: ezüst lábú csepeli csikó csapat

2010. június 21. hétfő

Csepel.hu, Csepel.info

A Magyar Labdarúgó Szövetség és a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség által szervezett OTP Bank Tanévzáró Gyermeklabdarúgó Fesztivál I. korcsoportos (1-2. osztályosok) népligeti futballágán a XXI. kerületi Katona József Általános Iskola 12 tagú focicsapata az előkelő második helyezést érte el. Edzőjük Fazekas Attila volt.

Aranylábúak vagyis első helyezettek a Csengeri Diák Sport Egyesület focistái lettek, miután a döntőben 1:0-ra győztek a csepeliek ellen. A népligeti gálán öt korcsoport, 176 csapata vett részt. A díjátadók között volt a legendás Arany csapat játékosa, Buzánszky Jenő és a Vasas egykori kiválósága, Raduly József, valamint a Liverpool 17 éves magyar tehetsége, Adorján Krisztián. (tovább…)

A csepeli Korisánszky Péter győzött a szegedi válogatón

2010. június 20. vasárnap

Kajakkenusport, Csepel.info

A kép illusztráció (fotó: Mob.hu)

Kovács Katalint és Janics Natasát is megelőzte az 500 méteres döntőben a Domino-Honvéd fiatal kajakosa, Szabó Gabriellával párban pedig megverték a Kovács-Janics kettőst.

A női egyes döntőjét előzte meg a legnagyobb várakozás a szegedi válogatóverseny harmadik napjának délelőttjén. Az olimpiai bajnok Janics Natasának és Kovács Katalinnak ugyanis az előfutamok alapján komoly kihívókkal kellett megküzdeniük az 500 méteres döntőben. (tovább…)

Anglia: nagy arc, kis foci

2010. június 19. szombat

Index, Nemzeti Sport, Csepel.info

Az amerikaiak elleni döntetlenje teljesen más volt az angol válogatottnak, mint amit Algéria ellen játszott. Egyetlen korszerű és gyors támadást sem tudott vezetni, mintha meglepte volna őket, hogy az ellenfél keményen és szívósan védekezik. Kaptak is a szurkolóktól, a sajtótól.

A végső győzelemre is esélyes angol labdarúgó-válogatott két meccs után is nyeretlen, Algériát sem tudta legyőzni, mert semmi elképzelés nem volt játékában. A végén már az akaratot, vagy a hitet sem lehetett látni. Az önbizalom talán már a hatvanadik perc tájékán elszállt, így nem is lehetett más a vége, mint a vergődés. (tovább…)

Svájci csoda Dél-Afrikában

2010. június 17. csütörtök

Nemzeti Sport, Videa, Csepel.info


szólj hozzá: Spanyolország – Svájc 0-1

Óriási meglepetéssel végződött a világbajnokság egyik nagy esélyesének tartott Európa-bajnok spanyol válogatott első mérkőzése Dél-Afrikában: Svájc Gelson Fernandes találatával 1–0-ra legyőzte Vicente del Bosque csapatát a H-csoportban.

Ahogy sejteni lehetett, a világbajnokság egyik nagy esélyesének tartott Spanyolország azonnal kezébe vette az irányítást, és hatalmas mezőnyfölényben játszott a találkozó első perceiben, de nagyobb helyzetig nem jutott el. (tovább…)

Csepelen is volt foci

2010. június 14. hétfő

Csepel FC – Sárisáp SE 5-1 (1-0)

Csepelfc, Csepel.info

Kép: Kommentalok.eoldal.hu

Gólszerzők: Bajzát, Barbai, Sebestyén, Németh G. (2) ill. Szőllősi. A Csepel FC 35 ponttal a hetedik helyen zárta a bajnokságot. Gratulálunk a Csapatnak!

További eredmények: (tovább…)

Ma csak a németek játszották a focit

2010. június 13. vasárnap

Nemzeti Sport, Index, Videa, YouTube, Csepel.info

Csak az elején örülhettek, az ausztrál szurkolólányoknak a meccsen nem volt sikerélményük (Fotó: Reuters)

Kiütéses, 4–0-s győzelemmel kezdte meg szereplését a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon Németország: a Nationalelf nagyon meggyőző játékkal lépte le Ausztráliát. Joachim Löw csapatából Lukas Podolski, Miroslav Klose, Thomas Müller és Cacau is betalált – a támadók jól megszórták magukat –, a Tim Cahill kiállítása miatt sokáig emberhátrányban játszó ausztráloknak szemernyi esélyük sem volt. Eddig magasan a németek mutatták be a legjobb játékot a tornán.

Váratlanul jól kezdett Ausztrália, de a németek gyorsan megfordították a meccs képét, és a kapujukhoz szögezték őket. A 7. percben Klose lövését védte Schwarzer, Özil ismétlése szögletre pattant. Egy perccel később Özil kiugratása után Müller jól gurított vissza, az érkező Podolski pedig kapussal együtt bebombázta a labdát. (tovább…)

Heinze volt az argentinok megmentője

2010. június 13. vasárnap

Az angolok nem ismerik a mondást: “Végy egy jó kapust!”

Topfoci, Nemzeti Sport, Csepel.info

A kép tanúsága szerint Maradona öröme felhőtlen volt a siker után, de azért nem volt mindennel elégedett (Fotó: Action Images)

Bár a spanyol élvonal két legkiválóbb góllövője, Lionel Messi és Gonzalo Higuaín rohamozza az ellenfelek kapuját az argentin válogatottnál, mégis egy hátvéd, Gabriel Heinze volt a hős Nigéria ellen.

Ráadásul ott volt még Carlos Tévez is, aki társaival egyetemben rengeteg helyzetet elpuskázott. Messi azért megtette amit lehetett, a kezdésnél kétszer is megforgatta ellenfeleit, beadásai is jók voltak, de az utolsó lövés vagy fejes, az nem akart sikerülni! Gabriel Heinze viszont a szinte tőle megszokott precizitással érkezett, emelkedett a levegőbe egy szögletet követően és a hetedik percben máris az argentinoknál volt az előny! (tovább…)

Németh: elszámoltatást a Csepel SC ügyében! (+ videó)

2010. június 11. péntek

MTI, Echo TV, Csepel.info

Elszámoltatás kezdődik a csepeli sportklubnál történt visszaélések miatt – közölte Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési és XXI. kerületi önkormányzati képviselője.

A politikus pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: az elmúlt években ingatlanvagyonával együtt “lenyúlták” a Csepel SC Alapítványt. Hozzátette, követelik, hogy az alapítvány kuratóriuma számoljon el a 2005 óta végzett tevékenységével, és hozza nyilvánosságra éves jelentéseit, szerződéseit. (tovább…)