Túlzsúfolt csepeli Manhattan

“Csepelnek égetően szüksége volt a pénzre”

Népszabadság

A valódi látványterv olimpiai csarnokok nélkül: Csepel vezetése az eladással elkerülte a pénzügyi csődöt, nyert az MSZP, de az Olimpia lehetősége és a pénz ezzel el is úszott

Továbbra sem döntött a főváros az észak-csepeli Manhattannek nevezett ingatlanfejlesztéshez szükségesszabályozásról, és ezzel legalább egy fél évre parkolópályára küldte Budapest legnagyobb magánberuházását. Közben a háttérben folyik a kötélhúzás a projekt ember léptékűbbé tételéért, és az ingatlanüzlet profitjának megosztásáért.

A történet úgy indult,mint amesében: a kérő – a spanyolMartinsa Fadesa – 2005-ben hatalmas hozományt, 11 milliárd forintot adott a „menyasszonyért”, Budapest utolsó nagyméretű, egybefüggő, beépíthető szűz területéért. A frigynek természetesen voltak ellenzői – elsősorban a szóban forgó földdarabnak közösségi, netán olimpiai funkciókat szánó főváros részéről –, de Budapest az adásvételt nem tudta megakadályozni. Csepelnek égetően szüksége volt a pénzre (a városrész fizetőképességének fenntartásában máig kulcsszerepet játszik az akkori bevétel), és a bizonytalan olimpiával szemben inkább a biztos vevőt részesítették előnyben.

Ahhoz, hogy a 102 hektáros telek (amelynek kétharmada a spanyoloké) építési területté minősüljön, először el kellene fogadni a környékre vonatkozó fővárosi szabályozási kerettervet (FSZKT), ami minden további építési engedélyezés alapja lehetne. (Ezt a döntést halasztotta el – immár másodjára – a Fővárosi Közgyűlés.) „Hivatalos” fővárosi álláspont nincs az ügyben, a látszat viszont az, hogy mindenki a kivárásra játszik: a csepeli (és a budapesti) Fidesz arra számít, hogy a választások után többségbe kerülve már ő dönthet a szabályozásról, az MSZP pedig arra, hogy, a jelenleginél egyértelműbb politikai erőviszonyok mellett, egy esetleges új többség esetén is gyorsan zöld utat kap majd az építkezés.

Egyértelmű véleménye egyedül a jelenleg közgyűlésen kívüli, de a fővárosban az országos átlagnál erősebb LMP-nek van a kérdésről: az ökopárt módosító javaslatot készített az FSZKT-hez. A javaslatban tetten érhető az összes aggály, amely a beruházással kapcsolatban eddig megfogalmazódott: a 14 ezer lakással, 600 ezer négyzetméternyi irodával, és 200 ezer négyzetméternyi kereskedelmi létesítménnyel számoló projekt túl nagy. – Nem a beruházást magát, hanem annak egyes részleteit kifogásoljuk – hangsúlyozta kérdésünkre Somfai Ágnes, az LMP urbanisztikai szakértője. Elsősorban a szintterületi mutatót (ez az érték az összes építményszint bruttó alapterületének és a telek területének a hányadosa), illetve a tervezett lakások számát sokallják: a közgyűlés ülésén felszólaló Jávor Benedek szerint a beruházó tervei alapján Észak-Csepel beépítettsége kétszer olyan sűrű lenne, mint a hetvenes évek lakótelepei. Somfai Ágnes úgy véli, a fejlesztés nyomán, az új városnegyed és a főváros összekapcsolása érdekében híd-, alagút- és gyorsvasútfejlesztések válnak szükségessé, ám egyelőre nem tudható, hogy kinek a pénzéből – a főváros költségvetésébe mindenesetre egyetlen forint sincs betervezve erre a célra. Az LMP módosító javaslata a terv alapkoncepcióját (élővizes csatornák hálózata, vegyes funkciós beépítés, fővárosi tulajdonú közpark a szigetcsúcson) nem érinti, viszont a Szállító utca és a majdani Galvani körút között a jelenlegi tervben szereplő 2,28-as szintterületi mutató helyett 1,50-es értéket engedélyezne. A további részleteket a 30 éves távlatban valószínűsíthető, valós ingatlanpiaci igények felmérése után kellene pontosítani. A beruházó és az ingatlantulajdonosok számára pedig elő kell írni a kötelező és arányos hozzájárulást a közlekedési infrastruktúra fejlesztéséhez, illetve, hogy a főváros nyerjen elővásárlási jogot az érintett területre.

Horváth Gyula csepeli alpolgármester (egyben fővárosi képviselő, a városképvédelmi bizottság alelnöke) szerint egyik frakció sem gondolja azt, hogy a fejlesztést le kell állítani. – A tervek jók, a már megkötött megállapodások ésszerűek, az FSZKT-módosítás nyomán létrejövő értéknövekedést megfelelő beruházásokkal a főváros számára is érezhetővé és élvezhetővé tudja tenni a befektető – hangsúlyozta az alpolgármester, aki szerint most a döntéshez egyedül a politikai bátorság hiányzott.

Jávor Benedek szerint a fővárosi szabályozási tervekben egyelőre nincs nyoma, hogy Észak-Csepelen egy közepes városnyi úl lakó- és irodanegyed létesül. -Tartunk tőle, hogy a profit a magánberuházóé lesz, a közcélú fejlesztések pedig az államra vagy az önkormányzatra maradnak – hangsúlyozta, azt is megjegyezve, hogy ez korántsem lenne példa nélküli. Jávor szerint az sem ritkaság, hogy a közvélemény megnyerésére alkalmas előzetes látványtervekhez képest sokkal nagyobb építmények, sűrűbben beépített területek születnek – ez történt például a Rác fürdő esetében is – , amit csak akkor lehet megakadályozni, ha a szabályozásban csökkentik az engedélyezett szintterületi mutatót.

Ughy Attila, a Fidesz első számú várospolitikusa kérdésünkre két komoly ellenérvet említett: a már az LMP által is felvetett szintterületi mutatót, illetve a „közösségi közlekedési feltárás hiányát” (vagyis azt, hogy az új városnegyed tömegközlekedési kapcsolata nem megoldott). Szerinte a vitatott pontokat a településrendezési szerződés szabályozhatná, a betartására pedig a főváros ügyelhetne (például úgy, hogy az engedélyeket a teljesülés után adná ki). Ughy azt is megjegyezte, hogy ha idejekorán módosulna az FSZKT, azzal lehetővé tennék, hogy a beruházó az értéknövekedést realizálva, a befektetéseinél jóval magasabb áron úgymond „kimeneküljön” a projektből. – Ha ezek a kérdések rendeződnek, újra lehet gondolni a szabályozást –szögezte le.

Kulcsár János, a Fadesa projektvezetője szerint a főváros késlekedésének politikai oka van: a városatyák a közelgő választás előtt már nem kívántak ilyen nagy horderejű kérdésben állást foglalni. Az az érv azonban szerinte már nem áll meg, hogy a projekt túl nagy, vagy túlságosan “előreszaladt” Budapest rendezési elképzeléseihez képest: A terveket a beruházás sokéves története során jelentősen szűkítették, jelenleg csupán az első ütemről (területarányosan az eredeti tervek 10 százalékáról), és az ahhoz kapcsolódó FSZKT-módosításról kellene dönteni.

Ahogy Kulcsár János fogalmazott, a késedelem a Fadesa és a főváros szempontjából is kockázatot jelent: a hasonló léptékű ingatlanfejlesztések nélkül csökken Budapest fejlődési potenciálja, a város lemaradhat a regionális centrumszerepért zajlő versenyben. A beruházó számára az elhúzódó bizonytalanság növeli a válság miatt amúgy is nagy piaci kockázatot. A cég most “tartalékolja a tőkeerejét”, a fejlesztésről azonban nem kíván lemondani. A döntés elhalasztásával a már megkötött településfejlesztési szerződés – benne egy a Fadesa által kialakítandó, de térítésmentesen városi tulajdonba kerülő közparkkal, illetve az ingatlanfejlesztéshez tartozó összes infrastrukturális beruházással – is érvényét vesztette, erről azonban az FSZKT elfogadása után újra meg lehet állapodni.

Forrás: Népszabadság

46 hozzászólás “Túlzsúfolt csepeli Manhattan” bejegyzésre

  1. Hugi szerint:

    Ez a csepeli MSZP. Eltünt milliárdok, dilettáns, hazug politikusok. Még most tavasszal is az Észak-Csepeli Olimpiával kampányoltak!

  2. Nyugger szerint:

    Itt a nemes feladat! Most már rohadtul mindegy, hogy a jelenlegi avagy a következő Közgyűlés tesz pontot a végére. Mindössze egy kérésem lenne: ne a politika, hanem a szakma mondja meg mi a legjobb megoldás.

    Jó reggelt Hugi! Jó tanács: először is idd meg a reggeli kávédat!

  3. Jeniszej szerint:

    Azt mondja a fater – röhögés fogja, el mikor felröppennek a hírek a sziget csúcsi fejlesztésekről.
    A baromarcúak a látványtervekért – az emberek beetetésére – milliárdokat fizetnek ki akkor, amikor Csepel és Királyerdő csatornázása az utak lebetonozása, karbantartását sem tudják megoldani.
    A Duna partok, Francia öböl és környékének szeméttel feltöltött részein a dudva irtása sincs megoldva. Északról fúvó szellek esetén az egész csepeli városrész, fuldoklik a gazvirágzás virágportól.

  4. Vica szerint:

    “Közben a háttérben folyik a kötélhúzás a projekt ember léptékűbbé tételéért, és az ingatlanüzlet profitjának megosztásáért.”

    Nem értem. Ha – tegyük fel – van egy birkacsordám, amit eladok egy befektetőnek, aki a mellett, hogy legelteti, eteti, gondozza az állatokat, időnként megnyírja a gyapjukat, esetleg le-levág közülük egyet-kettőt egy kis birkabulyás kedvéért, mit akarok én még a hasznán kereskedni. Megkaptam a csorda árát, azt “ügyesen” elköltöttem (ha nem pénztermelő beruházásra, az az én bajom). Hát fogy a zseton, sajnálom a birkákat, mert nekem is jól jönne a bevétel (vagy legalább egy része), amikor a vágás után a befektető keres. No de mi a fenéért vette volna meg tőlem a jószágokat a befektető? Az volt a célja, hogy ráfizessen? Van olyan hülye tőkés, aki veszteségre kívánja a pénzét befektetni? Hát persze, hogy nyerni akar rajta. Ez olyan nagy bűn???

    Fadesa is jó régóta pihenteti már a pénzét Észak-Csepelen. Eszébe jutott bárkinek is, hogy ez számára esetleg veszteséget termel, mióta megvette a területet? A föld már nem a miénk. Szerintem itt nyereséget a vállalkozó produkálhat, Csepelt már kifizette, nekünk már csak a fekete leves jön pl. a megnövekvő forgalommal. Ha jól tudom, nem is olyan régen s.o.s. alá kellett írni az úthálózat fejlesztésével és talán a közművekkel kapcsolatos nyilatkozatot, mi szerint nem kérünk anyagi segítséget a Fővárostól ilyen célokra. Tehát számunkra itt már csak teher várható. Ugye?
    A terület átminősítése még egy lehetőség (a Fővárosnak), hiszen e nélkül nem kezdődhet meg az építkezés, ezért még meg lehet fejni egy kicsit a vállalkozót.
    Aztán pedig milyen dolog az, hogy eladok egy darab földet, majd a tulaj megkérdezése nélkül tervezgetem, hogy ott majd olympiai csarnokok épülnek. Ha vennék egy darab földet az önkormányzattól, mi közben megegyezek vele, hogy családi házat szeretnék rá építeni, s biztosítja nekem a hozzá szükséges feltételeket, akkor az önkormányzat milyen alapon tervez játszóteret a telkemen?

  5. Vica szerint:

    Igazad van Jeniszej, no meg a papádnak is 🙂 .

    De tudod, olyan jó tervezgetni. A tervező céget jópénzért meg lehet bízni, s a megbízás előtt már előre meg lehet állapodni, hogy az átutalt lóvé hány %-a hová follyon vissza.
    Ki mondta, hogy egyéb értelme lenne? Hiszen Fadesa már megterveztette a beruházását – gyanítom, hogy saját költségén -, amit majd átterveztetnek még néhányszor vele, persze újból az Ő költségén. Közben folyok az etetés, a népbutítás, mi meg bekajáljuk 🙂 .

  6. Gordon szerint:

    Nyugger! A politikai (azaz a nép által választott politikusok) mondják meg mi lesz és nem az ún. “szakma”. Az ún. “szakma” véleményezhet, (arra szükség van), de a döntéseket az emberek hozzák.

    “2. par. (2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.”

    És ennek így is kell maradnia.

  7. anticsóka szerint:

    A cumiztatás úgy tűnik, sikerült. Orosz et.-é a “dicsőség” de remélhetően annak minden következménye is – rá nézve!

  8. cseppetsem szerint:

    A csepeli önkormányzat véleményem szerint át lett verve a Fadesa által. Elég nyilvánvaló, hogy a Fadesa a szokásos, spanyol ingatlanspekulációs modellt követi, aminek az a lényege, hogy megvesznek egy területet, szédítő ígéreteket tesznek fantasztikus beruházásokat ígérnek, pályázati támogatásokat söpörnek be, majd a területen végül soha nem csinálnak semmit. Megvárják, míg rettentően felmegy az ára, és akkor eladják.

    Sebők János írt több cikket is erről a HVG-ben, ld. pl. http://hvg.hu/velemeny/20100401_ingatlan_spanyol_modell

  9. Manitu szerint:

    A csepeli MSZP-s vezetők nem lettek átverve. Pontosan tudták, hogy mit csinálnak. Azt is pontosan lehetett tudni, hogy amint elkészül a szabályozási terv, kb. a háromszorosára megy majd fel az ingatlan értéke. Mit gondoltok miért adták el a szabályozási terv elkészülte előtt?

  10. Vátesz szerint:

    A terület eladása előtt fel lett ajánlva elővételre (én javasoltam a Városfejlesztési Bizottságban) mind a fővárosnak, mind a magyar államnak. Veres János pénzügyminiszter válaszolt, nem tartott rá igényt. Demszky a füle botját sem mozdította, csak félévvel az eladás után kezdett el ajvékolni. Senki sem akart elővirítani a pénzzel, így jogosan lett eladva a terület. NSZ a Helyi Thémában íratott egy szakvéleményt a HID Rt-s (Wallis leányvállalat) Wachsler Tamással, Orbán 1994-es vetélytársa, hogy milyen kár volt eladni, hiszen szerinte a szántóföld több mint 10eFt/nm ára potom, holott előtte 3 évvel az ingatlanbecslő cég (szintén Wallis leányvállalat) csak 1eFt/nm-re becsülte, amikor a szindikátusi szerződés szerint meg kellett állapítani az “ingatlanfejlesztés” előtti értéket. Az “ingatlanfejlesztés” a nagy semmit jelentette éveken keresztül, miközben nekünk a Wallis évente átlag 100M+ÁFÁ-t leszámlázott. A FADESA legalább a saját kontójára nem csinál semmit. Egyébként óriásit bukott Spanyolországban, csődbe ment, de az itteni vagyonát még sem áldozta be, vár arra hátha valakinek nyereséggel tudná eladni a területet. Az ingatlanpiac egyébként döglött, az Elephant Holding is eladja az érdekeltségeit, a megépített lakásait árulja, s közben szemétkedik a Kisdunaparti lakópark meghiúsulása miatt.

  11. Nyugger szerint:

    Gordon:
    2010. június 24., csütörtök 11:43-kor

    Simán egyet beszélünk, tudom hogy kéne működnie. De más, (az esetenként dölyfös döntéshozó) minden esetben tudja-e? Hányszor hallottam már azt az érvelést: “mert én vagyok a főnök, döntöttem és kész”.

  12. Gigi szerint:

    “Csepelnek égetően szüksége volt a pénzre (a városrész fizetőképességének fenntartásában máig kulcsszerepet játszik az akkori bevétel)” Aki szerint ez azt jelenti, hogy a csőd elkerülése végett volt szükség a telek eladására (nem pedig azt, hogy azóta segít ez a bevétel elkerülni a csődöt), az megbukna nem egy érettségi, de egy nyolcadikos szövegértési teszten is.

    Persze, kampány van… Kampányol az LMP a maga szerepe fitogtatásával, kampányol itt a Fidesz, mert ezzel a témával megint szembemehet fő riválisával, a jelenlegi önkormányzati többséggel… Bár október lenne már!

    Mondjuk, senki nem állna mellém, de legszívesebben kezdeményezném, hogy a tűzijátékhoz hasonlóan a kampány és maga a választás költségeit is az árvízkárosultaknak utalják! Úgyis minden le van játszva… Jöjjön a teljes Fidesz-éra, mutassák meg, mit tudnak, akár demokratikusan, akár antidemokratikusan! Nekünk, kisembereknek úgyis csak az a fontos, hogy lesz-e munkánk, és a hiteleinket fizetni tudjuk-e… 🙁

  13. Vica szerint:

    Kedves Gigi!
    Teljes vállszélességgel támogatlak a javaslatodban. Nincs értelme újra egy nagy rakás pénzt elpocsétázni, s minek várnánk szeptemberig? Áldja, vigye, lássuk, mit hoz a jövő, hisz úgysincs beleszólásunk.

  14. anticsóka szerint:

    Edigg se volt! Nemde?
    Kotyogtok csibék, de a felelősségről szó se esik.

  15. " ?! " szerint:

    Kivonat a 2010. április 27.-i Kt. ülés 1. sz. előterjesztésének az 1. sz. mellékletéből:

    NYILATKOZAT
    (az észak-csepeli Manhattannek nevezett ingatlanfejlesztéshez szükséges FSZKT-módosításhoz)

    Alulírott Tóth Mihály polgármester a Budapest, XXI. kerületi Önkormányzat nevében nyilatkozom az alábbiakról:

    3.) Visszavonhatatlanul és örökre (időbeli korlátozás nélkül) lemondok az Önkormányzat azon jogáról, hogy a területen a közutak és vízterek (élővizes csatornák) kialakítását és fenntartását és ezek költségeinek viselését Budapest Főváros Önkormányzatától követelje.

    4.) Visszavonhatatlanul és örökre (időbeli korlátozás nélkül) lemondok az Önkormányzat azon jogáról, hogy az FSZKT módosítással összefüggésben a közutak és vízterek által érintett, az Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok vonatkozásában kártalanítási- vagy kisajátítás iránti igényt terjesszünk elő Budapest Főváros Önkormányzata ellen.

  16. Gordon szerint:

    “Mondjuk, senki nem állna mellém, de legszívesebben kezdeményezném, hogy a tűzijátékhoz hasonlóan a kampány és maga a választás költségeit is az árvízkárosultaknak utalják!” – írja Gigike, és már bólogató Vicácska is rácsatlakozott.

    Szerintem meg ne rángassák bele az árvízkárosultakat a napi politikai élvezkedéseikbe, mert gyomorforgató a viselkedésük. Szégyeljék magukat mindketten.

  17. Ditte szerint:

    Gigi, kérlek segíts számolni! A telek eladása előtt egyensúlyban volt a csepeli költségvetés?

  18. Jeniszej szerint:

    A faterom morgolódik, hogy a tűzijáték veszélybe került. – Azt mondja az öreg, hogy ez egy hagyománnyá vált ünnep az egész magyarság részére itt a Kárpát medencében Európa gyöngyszemének számító Budapesten.
    Nagyon sok külföldi és hazánk fia látogat ilyenkor haza. Hozza az országnak a sok lóvét önszántukból.
    Ilyenről lemondani nem szerencsés akkor mikor az ország ilyen helyzetben van.
    Szépdolog az árvízkárosultakat segíteni! – azt mondja a fater, de ezt tegyék másképp! – és ha az öreg azt mondja, akkor a biztos úgy van.

  19. " ?! " szerint:

    Jeniszej!

    Már máshol is írtam, hogy egyetértek a fateroddal.

  20. Vica szerint:

    Mindenki tévedhet, kedves Jeniszej, talán még a faterod is, a nagyképernyős Gordonról nem is beszélve… A másokon való segítés szerintem nem politikai, hanem erkölcsi ügy még akkor is, ha ez esetleg lemondással kellene, hogy párosuljon.

  21. Jeniszej szerint:

    😉

  22. Jeniszej szerint:

    Vica nincs igazad!
    A kettő egymást nem zárja ki!
    A fater azt mondja a mérlegnek két serpenyője, van.
    Csak akkor van lóvé, ha bevétel is van.
    Idáig tiszta Vica?
    Egyébként az öreg is helyesli a segítséget. – ha nem vetted volna észre.
    Azt mondja az árvíznek, van politikai, erkölcsi és nem utolsó sorban gazdasági vonzata.
    Ide kell csalogatni az embereket a lóvéval együtt.
    Szimpatikusnak kell lenni az országnak a világ előtt. – az biztos mondja a fater
    😀

  23. Ditte szerint:

    Kedves Jeniszej! Tiszteltetem a faterod. Kérdezd meg légyszíves, hogy ő mit szólna egy rövidebb, olcsóbb tűzijátékhoz, amit a Navracsics javasol. Így mindenki jól jár, a kecske is, meg a káposzta is.
    Mellesleg én szívemből utálom a tűzijáték minden formáját, melyhez a mérgező vegyszereket Kínából hozzák, ahol évente felrobban legalább egy ilyen gyár. Árvák könnye tapad hozzá.
    De aki nem ilyen sötét képzetű, mint én, nézze nyugodtan!

  24. Jeniszej szerint:

    Vica itt az idő a sok lenyúlt lóvét visszavenni a tolvaj gazemberektől, akik fosztogatták a közöst.
    Igen! – erkölcsös volna őket megkopasztani az elorozott vagyonuktól, melyből új falvakat lehetne építeni.
    A fater is azt mondja – az volna igazán erkölcsös ha önként adnák vissza a lóvét.
    😀

  25. Jeniszej szerint:

    Ditte:
    Szeretni a tűzijátékot? 😀
    Bizarr ötlet.
    Amit leírtál talán igaz, lehet.
    De!
    Hány ember megélhetését biztosítja a tűzijáték?
    Mérgező meg szennyező. – igen.
    Miért autóval közlekedni? – az különb, meg oldalakon keresztül lehetne a modern világ átkait sorolni.

  26. Vica szerint:

    Kedves Jeniszej!
    Tudod, a lóvét előre kell perkálni a tüzijátékért. Az pedig tudtommal az államkasszából kerül kifizetésre. A tüzijáték pedig tudtommal ingyenes látványosság, mely kb. 1/2 óráig tart. A túristák megfejése, akik azért lássuk be folyamatosan jönnek hozzánk (mert csodaszép a fővárosunk 🙂 ) , folyamatosan itt hagyják a zsetont a vendéglőinkben, szállodáinkban, a taxijainkon, stb. Ha jól tudom, az államkasszába ezen cégek bevallott jövedelme után kerül adó formájában pénz az államkasszába, tehát, ha tisztességesen ÁFA-s számlát bocsájtanak ki a kedves szolgáltatók. Bizonyára ez minden esetben így is történik. Azért nem árt tudni az alábbiakat sem a faternek (bár lehet, hogy ez nem kötődik szorosan a tüzijátékhoz, de hozzátartozik az igazsághoz):

    Van néhány “kedves” honfitársunk, aki a megérdemeltnél többet szeretne befizetni az államkasszába ÁFA formájába (gyanítom, hogy ez még az átkosban előirányzott 200 %-os teljesítményre ösztönző munkaverseny csökevénye lehet). Ugyanis időnként akár 10x-es, vagy annál nagyobb árat is számolnak annak, aki külföldi, vagy annak látszik. E miatt már több országban felhívták a hozzánk vetődő túristák figyelmét arra, hogy nálunk átverés áldozatai lehetnek, vigyázzanak a vendéglőinkben, a taxijainkon, stb. Mindennek ellenére – ha csupán a gazdasági “hasznát” veszi alapul a fater, nem tuti, hogy a mérleg serpenyője a bevétel javára billenne el. Az ország megítélése pedig nem tuti, hogy kedvezőtlen lenne attól, hogy egy ilyen katasztrófahelyzetben társadalmi összefogással lemondanánk egy 1/2 órás csili-vili rendezvényt, amely azért lássuk be, elég nagy kiadással jár.

    No de ez az én véleményem. Aztán az is lehet, hogy Gordon a faterod, hát véletlenül sem bántanálak meg, elég akkor a magad baja 🙂 .

  27. Vica szerint:

    Kedves Jeniszej!

    2010. június 25., péntek 16:56-kor írt hozzászólásoddal igencsak egyetértek. Nem gondolnám, hogy maguktól vissza szeretnék adni, de létezik vagyonosodási vizsgálat, talán visszamenőleg a rendszerváltástól kezdődően is. Érdemes lenne utána nézni, kinek honnan volt akkora bevétele, hogy a mai vagyonát fölhalmozza, no különös tekintettel kellene figyelembe venni a külföldön bejegyzett cégeiket.

    Tévedés ne essék, nem csak a jelenlegi MSZP-sekre gondoltam. Mindenkire, akinek szemtelenül nagy vagyona van… Aztán azokat, akik mindezt az eszükkel ügyesen és tisztességesen szerezték, egyszer, s mindenkorra békén kellene hagyni.

  28. Vica szerint:

    Egyébként meg a tüzijátékról jut eszembe:

    Időnként arra vagyok figyelmes, hogy valami durrog. Egy ideig gondolkodom, mi a csuda lehet, majd kimegyek körülnézni. Itt a Kertváros közelében olyan flancos tüzijátékok durrognak ilyenkor egészen hosszasan, hogy gondolkodóba esek, milyen nemzeti ünnepünk lehet. Gondolom, a területet ilyenkor nem locsolják be előre a lehetséges tűzeset miatt, és a tűzoltóságot, rendőrséget sem rendelik ki a védelem érdekében. Szerintetek ezek a tüzijátékok, amik mondjuk úgy 5-10 percig durrognak folyamatosan, mennyibe kerülhetnek a családnak?

  29. " ?! " szerint:

    Nem lehetne az ilyen eseteken is spórolni az árvízkárosultaknak?

    Egy roma családnak van 6 gyereke. Intézetbe adták őket. Majd jelentkezett a család rokonsága és egy pár nap múlva kihozták őket, mint nevelőszülők.(!!!!)

    Az állam megszabadult a gyerekektől és fizet. Nem is keveset. Gyerekenként 80.000 (!!!), azaz összesen 480.000 Ft-ot havonta.

    Az apa és az anya nem válnak el, (hiszen nem is kötöttek házasságot) de külön lakcímre jelentkeznek be, így mindkettőjük megkapja a szociális segélyt az önkormányzattól, 39.100 Ft-ot fejenként.
    Így további 78.200 Ft-hoz jutnak.

    Lakásfenntartási támogatásként további 9.800 Ft-ot kap a család.

    Erre jön még a családi pótlék, további 75.600 Ft.

    Természetesen ingyen tankönyv és ingyenes iskolai étkeztetés is jár.

    Ezen kívül minden hónapban átmeneti segélyért is sorban állnak, ami havi 30.000 Ft az önkormányzattól.
    (Ha nem kapnak, akkor „..itt hagyjuk a gyerekeket (a jegyzőnél),etesse maga!” ezzel zsarolva a hatóságot.)

    Így a család havonta 673.600 Ft bevételhez, plusz az ingyen tankönyvhöz és a gyerekek ingyenes étkeztetéséhez jut!!!
    Munka nélkül, legálisan, és a közterhekhez való hozzájárulás nélkül!
    Így telik plazma TV-re, meg lízinges 5-ös BMW -re a papának.

    Ezek után arról beszélnek, hogy “elnyomják” őket a büdös rasszista magyarok, és még tüntetek is 2009. szeptember 20-án.

    Tessenek mondani: Van még egy ilyen bőkezű gazdag ország, mint mi?

  30. Jeniszej szerint:

    Látom T. Vica nagy hatással volt rád a neveltetésed.
    Azt mondja a fater – Azért mégis csak szép az a tűzijáték még akkor is, ha Lolának lelkiismeret furdalása van.
    Talán lehet neki?
    😀

  31. Vica szerint:

    Kedves “?!”!

    Véletlenül sem szeretném, ha kötekedésnek vennéd, de úgy érzem, nem stimmel valami a számításaidban.

    Egyrészt a szülők ugye gyerek nélkül maradtak, tehát nekik egy buznyák sem jut, ha csak a rokonok a későbbiekben meg nem szánják Őket.

    A rokonok nevelőszülőkké lesznek. No, ehhez tudtommal házasoknak kell lenniök, és mintha megnéznék a család körülményeit is, mielőtt kiadnák a gyerekeket. Talán megfelelő szobaszám elvárás, tiszta környezet, majd folyamatos ellenőrzés jár ezzel a feladattal. Javítsatok csak ki, ha nem jól tudom!

    Lehet, hogy házasoknak is jár fejenként a szociális támogatás, azt nem tudom, no meg azt sem, hogy a szociális segély egyszeri, vagy minden hónapban jár-e, ha már megítélték.
    Egy ismerősöm mesélte, hogy próbálkozott az önkormányzattól segélyt kérni, mert rokkant nyugdíjas férje mellett Ő munkanélküli lett, s nehezen élt meg a család. Egyszeri 10.000 Ft-ot adtak Nekik. Röhej. Átmeneti segély 30.000 Ft. Tuti?

    Úgy gondolom, ebben a munkanélküli világban, ha mindez így működik, igazi kókler az, aki nem fogad magához 2-3 intézeti gyereket nevelés céljából. Szóval kalandra fel, kedves csepeli polgárok! Akik szeretik a gyerekeket, és mellette jól jönne egy kis bevételi forrás, tessék körülnézni a nevelőintézetekben! Biztosan lesz ott néhány olyan gyerkőc, aki boldog lenne, ha szerető család gondoskodna róla.

  32. Vica szerint:

    Kedves Jeniszej!

    Hidd el nekem, mindannyiunkra nagy hatással vannak a szülei, a neveltetése, ez teljesen természetes. Úgy látom, ez alól Te sem vagy kivétel 🙂 , hiszen a fater és Te folyamatosan egy húron pendültök 🙂 .

    Ha jól emlékszem, Lola nem azt írta, hogy lelkifurdalása van. Olvasd csak el mégy egyszer!

  33. Jeniszej szerint:

    T.
    Vica! itt az idézet
    “a lolka nem tudna lelkiismeret furdalás nélkül gyönyörködni a tűzijátékban,”
    Mi a bajod ezzel?
    🙂

  34. Gigi szerint:

    Kedves Gordon, a napi politikán pont nem mi élvezkedünk – mi csak elszenvedjük.

  35. Gigi szerint:

    Kedves Ditte, nem tudom, a telekeladáskor pontosan milyen volt a mérleg (szerintem a honlapon a testületi jegyzőkönyvekben, határozatokban visszakereshető), de a cikkben nem az van leírva, hogy a csőd elkerülésére tették pénzzé a szigetcsúcsot, mindössze erre hívtam fel a figyelmet.

  36. Gordon szerint:

    Biztos “nagyon” fájhat Gigi. Csak ne szenvedjetek már ennyire látványosan. Nekem pont az nem tetszik hogy csak megjátszátok magatokat.

  37. tibor szerint:

    t. vica! szőke nők hozzászólására nem reagálok, ezúttal kivételt teszek.
    Javaslom, amiről fogalmad nincs, arról ne vitatkozz!

    Munkám révén számtalan hasonló esettel találkozom, amit most leírok: ” ismerősöm” élettársának a lánya 17 évesen a 2. gyermekét szülte. Mivel 17 évesen nem rendelkezik jövedelemmel, intézetbe adta. “Ismerősöm”, a kvázi nagymama hamarosan magához vette őket, kilépett a munkahelyéről és többet keres gyermekneveléssel mint azelőtt takarítóként. Semmi nem változott a környezetükben, együtt a család, állam bácsi meg penget.
    A mi extra magas adóforintjainkból. “Ismerősöm” környezetében ugyanezt gyermekcserés változatban is láttam már.

    Ostoba és liberális hozzászólók nyilván nem hiszik el a fentieket, tőlük nem is várnék mást.

  38. Vica szerint:

    Kedves tibor!

    Bizonyára igazad van, hiszen ezen a téren nekem valóban nincsenek tapasztalataim, csupán a segély vonalról tudom, hogy nevetséges, pitiáner egyszeri összegekkel szúrják ki a valóban rászorulók szemét, s azt is úgy teszik, hogy kimennek előtte környezettanulmányra…

    Igazán nagy hülyeség, ha a rokonság jópénzért nevelheti a család gyerekeit, erre azért oda kellene figyelni egy kicsit.

    Ha pedig ilyen jól fizet az állam a más gyerekének neveléséért, tényleg nem értem, miért nem csinálják többen. Mindenkinek jó lenne, hiszen állami gondozásban nevelkedett gyerekek kevésbé tudnak beilleszkedni a társadalomba, szerintem legalább ennyibe kerülnek havonta az államnak, mint nevelőszülőkhöz adva, s ha a cigánygyerekek más környezetben nevelkednek (gondolom ők vannak többségben állami gondozásban), akkor talán más kultúrát szívnak magukba, tanulnak, értékes állampolgárokká válhatnak…

  39. Gigi szerint:

    Kedves Gordon,
    devizahiteles vagyok autóra, lakásra… Mert nem volt szülői hátterünk egyik részről sem, az egzisztenciánkat a nulláról kellett… Látástól vakulásig, sőt, gyakran utána is dolgozunk (én a kötetlen munkaidőm miatt, mert lapzárták folyamatosan vannak, a párom a három műszakjában, gép mellett), több lábon állunk, takarékoskodunk, mégse jutunk egyről a kettőre: sok a kkv-járulék, a törlesztéseket meg nyögjük, mert három gyerek nem kerülhet utcára… “Elvették a jövőnket” – fogalmazott a párom legutóbb, én meg napokig sírtam. Szóval, Gordon, a megjátszásról az jut eszembe, hogy mindenki magából indul ki…

  40. zed szerint:

    ” ?! ” és tibor!
    Én is hallottam efféle trükközésekről. Csak éppen az összegek nem stimmelnek a számomra. Az ápolási segély tudtommal 80 000 Ft helyett mindössze 28 500 Ft, akárcsak a szociális segély, amely egyébként aktív korú, munkaképes személyeknek nem jár, rendelkezésre állási támogatást tudnak igénybe venni, azt is csak akkor, ha nincs közmunka-lehetőség. A családi pótlék aktuális összege: http://www.csaladipotlek.info/csaladi-potlek-osszege
    Az átmeneti segély, mint a nevében is benne van, csak átmenetileg jár, néhány hónapig, pár ezer forint. A lakásfenntartási támogatás összege úgy tudom legfeljebb 6 000 Ft/hó.

  41. Vica szerint:

    Kedves zed!

    Úgy hiszem, már épp itt az ideje, hogy utána nézzünk, s ne csak mende-mondák alapján írogassunk a nevelő szülőknek járó juttatásokról.

    Bemásolom ide a linkeket, ahol informálódni lehet. Olvassátok el, ha érdekel:

    http://www.tegyesz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=10&Itemid=11&limit=1&limitstart=1

    http://www.tegyesz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=10&Itemid=11&limit=1&limitstart=3

    http://www.eutax.hu/index.php?go=tartalom&i=290

  42. " ?! " szerint:

    Valószínűleg úgy, sikerülhet fából vas karikát csinálni, ahogy egyeseknek a “tűzijáték-rendezés” és az “árvízkár-felszámolás” szembeállításával sikerült elterelni a figyelmet a “Túlzsúfolt csepeli Manhattan: Csepelnek égetően szüksége volt a pénzre” című Népszabadság cikkről, egy kétségtelenül fontos, de nem csepeli problémára.

  43. " ?! " szerint:

    Csepel mszp-s többségű vezetése 2005-ben bruttó 11 milliárd Ft-ért eladta a spanyol Martinsa Fadesa cégnek Budapest utolsó nagyméretű, egybefüggő, beépíthető szűz területét.

    A spanyol cég jelenlegi elképzelése szerint a területen kb. 14 ezer lakás, 600 ezer négyzetméternyi iroda, és 200 ezer négyzetméternyi kereskedelmi létesítmény épülne.
    (Ez több mint 30 ezer fő új betelepülővel növelné a kerület lakosságának a számát, egyben az önkormányzat ellátási kötelezettségét.)

    Ahhoz, hogy a 102 hektáros telek (amelynek kétharmada lett a spanyoloké) építési területté minősüljön, először a Fővárosi közgyűlésnek el kellene fogadni a Fővárosi Szabályozási Kerettervnek (az FSZKT-nak) a területre vonatkozó módosítását.

    A Főpolgármesteri Hivatal az FSZKT módosítását ahhoz a feltételhez kötötte, hogy Tóth Mihály csepeli polgármester képviselő-testületi felhatalmazás alapján írjon alá egy nyilatkozatot, amely nyilatkozat egyebek mellett az alábbiakat tartalmazza:

    “Alulírott Tóth Mihály polgármester a Budapest, XXI. kerületi Önkormányzat nevében nyilatkozom az alábbiakról:

    3.) Visszavonhatatlanul és örökre (időbeli korlátozás nélkül) lemondok az Önkormányzat azon jogáról, hogy a területen a közutak és vízterek (élővizes csatornák) kialakítását és fenntartását és ezek költségeinek viselését Budapest Főváros Önkormányzatától követelje.

    4.) Visszavonhatatlanul és örökre (időbeli korlátozás nélkül) lemondok az Önkormányzat azon jogáról, hogy az FSZKT módosítással összefüggésben a közutak és vízterek által érintett, az Önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok vonatkozásában kártalanítási- vagy kisajátítás iránti igényt terjesszünk elő Budapest Főváros Önkormányzata ellen.”

    A fenti nyilatkozat jogerőssé válása, az őszig várható közel 4 millárd Ft-os költségvetési hiány öröklésén felül, rendkívül súlyos terheket rakhat az új önkormányzatra (és még a későbbi csepeli önkormányzatokra is), mert a területért kapott bevételnek nagyobb részét a jelenlegi önkormányzat elköltötte, és így a terület kötelező önkormányzati infrastruktúra fejlesztési feladatainak a megvalósításához a területért kapott bevétel nem áll rendelkezésre.

    Ennek következtében, ha az FSZKT módosítása után beindulhat a Főváros közepéhez közeli frekventált terület beépítése, akkor a területért kapott bevétel hiánya és a nyilatkozatban vállalt kötelezettségek miatt, a területen kötelező önkormányzati fejlesztések (bölcsődék, óvodák, iskolák, orvosi rendelők, közművek, szilárd burkolatú utak, stb) megvalósításának a költségei olyan pénzügyi terhet fognak jelenteni a következő csepeli önkormányzatoknak, hogy Csepel jelenleg beépített területeinek a fejlesztéseire sok éven keresztül nem marad semmi fedezet.

    Erre lehet számítani annak ellenére, hogy az elmúlt években nem valósultak meg azok a fejlesztések sem, amelyeket az eladott északi terület bevételeinek terhére, a 2002-es és 2006-os választások előtt, a kerületet jelenleg irányító Csepeli MSZP Szervezet megígért. Például: A fedett uszoda. Királyerdő, Ófalu és Háros fejlesztése. És még sok más.

  44. Gigi szerint:

    A közlekedési és egyéb infrastruktúra kiépítése ilyen nagyságrendű projektnél általában a beruházó feladata, amit a Fadesa vállalt volna is a településrendezési szerződésben. FSZKT-szabályozás híján azonban ez egyelőre most nem része a tárgyalási alapnak. A hangsúly az “egyelőré”-n van.

  45. csapajev szerint:

    Nem tudom máshol közzé tenni felháborodásom, lehet, hogy illetékes itt is rátalál! Nehezményezem és bosszant, hogy olyan helyen mint a Kossuth
    Lajos utca és az SZTK közötti gyalogátkelő lámpa nélkül működik!Felháborító, hogy a gyalogosok egyesével sétálnak át a zebrán, nem törődve a kocsisorral, amely a lámpás kereszteződésben áll.
    Visszaélés az elsőbbséggel! Nagyon hiányzik onnan egy jelzőlámpa, amely
    biztosítja a gyalogosok biztonságos átkelését a zebrán! Aki egyetért velem
    tolmácsolja illetékes figyelmébe ezt a tarthatatlan állapotot! Köszi!

Itt lehet hozzászólni !