‘Pártok’ kategória archívum

Itt a bizonyíték: Bangóné jobban bízik a Fideszben, mint saját pártjában

2019. május 22. szerda

Csepel.info

Fotó: Facebook

Patkányozás, választási csalással riogatás ide vagy oda, Bangóné Borbély Ildikó jobban bízik a Fideszben, mint az MSZP-ben. Amikor ugyanis arról van szó, hogy ki ellenőrizze a választás tisztaságát a szavazókörökben, a feladatot átengedi a fideszes küldötteknek – derül ki a szavazatszámláló bizottságok adataiból.

Lapunk információi szerint a XXI. kerületben a Fidesz-KDNP 74 főt, a szocialisták pedig mindössze 45 főt delegáltak a választási bizottságokba. A csepeli MSZP így nem gondoskodott arról, hogy mind a 70 szavazókörben legyenek pártdelegáltjai. Ildikónak az is elég, hogy minden bizottságban legalább egy fideszes küldött lesz. Bangóné ugyanis a csepeli MSZP elnöke. (tovább…)

A kampányfinisben előkerült Bangóné

2019. május 21. kedd

Hosszú idő után ismét életjelet adott magáról a mintegy hárommillió magyar embert lepatkányozó Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő. Miután az utóbbi idők egyik legnagyobb belpolitikai botránya robbant ki nyilatkozata miatt, a háttérbe vonult, és teljesen elzárkózott a médiától – egészen tegnapig. Úgy tűnik, az MSZP-s politikus komolyabb következmények nélkül dolgozhat tovább, büntetlenül patkányozhatta le a Fidesz-szavazókat. 

A patkányozós nyilatkozatát követően Bangóné Borbély Ildikó egyetlen egy bejegyzést sem tett közzé közösségi oldalán, ami az addigi aktivitását figyelembe véve erősen jelzésértékű volt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy április 29-e óta állt a Facebook-oldala, tegnap azonban megtört a jég, és a patkányozó szocialista politikus teljes erőbedobással szállt be a kampányba. 

(tovább…)

Kifakadt egy DK-s: a kutyája is alkalmasabb, mint az MSZP csepeli jelöltje!

2019. május 21. kedd

Csepel.info

Takács Mónika Szigethalmon él, és a balliberális szimpatizánsok közül is sokan tartják alkalmatlannak 

A “munkájukat” látva nem az a célja a ellenzéknek, hogy nyerjenek az önkormányzati választáson Csepelen. A Demokratikus Koalíció egyik aktivistája elkeseredve jelentette ki a Facebookon: a két kutyája is alkalmasabb lenne Takács Mónikánál, az MSZP-P-DK Szigethalmon élő közös csepeli polgármester-jelöltjénél.

A történetet az teszi még kínosabbá, hogy a kifakadt önkéntes nem más, mint a DK csepeli elnökének, Horváth Gyulának a fia. Horváth Gyula 2002-2010 között az MSZP csepeli alpolgármestere volt, később állt tovább a Gyurcsány-pártba. Így lett 2014-ben a balliberális ellenzék közös polgármester-jelöltje. (tovább…)

Vakon bízik az ellenzék a választás tisztaságában

2019. május 20. hétfő

MTI, Ma.hu, Csepel.info

Fotó: MTI

A Fidesz-KDNP csaknem az összes lehetséges ellenőrző helyet, az ellenzék a lehetséges helyek 4 százalékát tölti be a választási bizottságokban május 26-án – értesült a Csepel.info. Nagyon sok olyan választókör lesz, ahol kizárólag fideszes bizottsági tagok végzik majd a választás tisztaságát ellenőrző munkájukat. Csak az okozhat problémát, hogy hiába bízik látszólag vakon az ellenzék a választás tisztaságában, a várható fideszes győzelem miatt mégis lehet, hogy ők fognak választási csalást, visszaéléseket emlegetni, amikor meg kell majd magyarázniuk a csúfos eredményeiket. 

A hétfő reggeli adatok szerint 185 ezer helyből 17 040 szavazóköri delegáltat jelentettek be a május 26-ai európai parlamenti (EP-) választáson listát állító pártok. A bejelentési határidő péntek délután járt le. A Fidesz-KDNP az egyetlen, amely gyakorlatilag kimerítette a választási tisztaságának ellenőrzési lehetőségét. Az ellenzéki pártok összességében a betölthető bizottsági helyek 4,2 százalékába delegáltak tagot. (tovább…)

Az egyetlen elültetett fájukat is halálra ítélték a szocialisták

2019. május 17. péntek

Miközben a csepeli önkormányzat és a Főkert Zrt. 53 fát ültetett a Kozmosz sétányon, addig a szocialisták egyetlen diófáját egyszerűen kivégzésre ítélték elültetőik.

A dologra egy környékbeli hívta fel lapunk figyelmét, miszerint Takács Mónika és Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s politikusok egyszerűen rajta hagytak egy kötözőpántot a földbe helyezett diófán, ami – mint kiderült -azért gond, mert ez a műanyag a növény hosszú távú növekedését, fejlődését akadályozza, és a fatörzs tágulása miatt idővel megfojtja a növényt és annak leesik a lombkoronája.

(tovább…)

A migránsok szétosztása a szocialisták célja

2019. május 16. csütörtök

Csepel.info, 888

Fotó: AFP

Emlékeznek? Alig pár évvel ezelőtt még amiatt voltak botrányok, hogy Nyugat-Európából szállítottak át kommunális szemetet Magyarországra. Most a beilleszkedni nem tudó illegális bevándorlókat hoznák át hozzánk, hogy így szabaduljanak meg tőlük – erre utalnak az Európai Parlament választási kampányban tett szocialista nyilatkozatok.

A migránsok tagállamok közötti szétosztásáért szállt síkra a szocialista Frans Timmermans, Weber pedig Juncker elnökségét méltatta a csúcsjelöltek szerda esti vitáján Brüsszelben.
(tovább…)

Fényes nappal vonult fáklyákkal az MSZP

2019. május 10. péntek

888

Az Európa-nap alkalmából fényes nappal fáklyásmenetet tartott az MSZP-Párbeszéd csütörtökön Budapesten. Mire besötétedett volna, a rendezvény is véget ért.

Az MSZP-Párbeszéd sem látványban, sem kreativitásban nem büszkélkedhet, ha egy tömegrendezvény megszervezéséről van szó. Ennél nagyobb probléma azonban, hogy nemcsak a látszat, hanem rendre a tartalom is hibádzik.

(tovább…)

Néma főhajtás a II. világháború áldozatainak emléke előtt

2019. május 9. csütörtök

Csepel.hu

Néma főhajtással emlékeztek meg a II. világháború áldozatairól Csepelen, a Szent Imre téren május 9-én. Magyarországon a háború közel egymillió áldozatot követelt, köztük voltak katonák, bombázás során életüket vesztett civilek és elhurcolt ártatlanok.

Erre a napra Európa területén más és más időpontokban emlékeznek, hiszen Németország május 7-én tette le a fegyvert a szövetségesek előtt, viszont az aznap aláírt dokumentum csak május 8-án 23:01-kor lépett életbe, az időeltolódás miatt Moszkvában ekkor már május 9-e volt.

(tovább…)

Ujhelyi István megígérte a kerítés lebontását

2019. május 8. szerda

Origo

„Szavazzanak az MSZP-Párbeszéd listájára, ha kerítésmentes EU-ra vágynak” – mondta Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője hétfőn Sopronban. A nyilatkozata alapján egyértelmű, hogy a bevándorláspárti szocialista politikus lebontaná a Magyarország déli határaira emelt biztonsági kerítést, és beengedné hazánk területére az illegális migránsokat.

„Hogyha a kerítésmentes és egységes Európai Unióra vágynak, akkor az MSZP és a Párbeszéd szövetség listájára és a szociális Európára kell, hogy szavazzanak” – mondta Ujhelyi a „Haza, Szeretet, Európa!” címmel Sopronban tartott sajtótájékoztatón.

(tovább…)

Csepeli az egyetlen DK-s, aki már életében köztéri szobrot kapott

2019. május 7. kedd

Csepel.info

Gyurcsány Ferencnél hiúbb és nárcisztikusabb politikus még nem élt Magyarországon. Úgy tűnik azonban, hogy mégsem ő kapta az első köztéri szobrot a Demokratikus Koalícióból, hanem Horváth Gyula, a szervezet csepeli elnöke.

Kellettek hozzá a trükkök is, de Gyurcsányéknál – mint tudjuk – ez nem probléma. Lapozzon egyet, ha érdekli a különös és meghökkentő szoborállítás!
(tovább…)