Csepel.info, Facebook
A csepeli Rizmajerben találkozhatnak szerda este az érdeklődők a független főpolgármester-jelölttel – értesült a Csepel.info.
Csepel.info
Borbély Lénárd, a Fidesz-KDNP és Erdősi Éva, a Szenteczky-Horváth-Dukán féle összefogás jelöltje mellett Pákozdi József civil és Wolf József munkáspárti polgármester-jelölt lehet Csepelen. A kedd reggeli állás szerint mutatjuk be a képviselőjelölteket.
Az elmúlt héten Bangóné Borbély Ildikónak és Szenteczky Jánosnak sikerült megvásárolniuk a Momentum támogatását. A Momentumnak “az MSZP-s bűnöző politikusokkal” szembeni emberi, erkölcsi és etikai aggályait egy listahellyel szüntették meg. Szenteczky bosszút állt Dobák Istvánon is. A csepeli sétányok helyben népszerű, és 2014-ben győzni tudó MSZP-s képviselőjét a Szenteczky kemény magjához tartozó Losonci Róbertre cserélték. Így eltakarították az útból az utolsó olyan embert is, aki Takács Mónika korábbi MSZP-s polgármester-jelölt mellett szólalt fel, és inkább Tóth Mihály korábbi MSZP-s polgármesterhez volt hűséges. (tovább…)
Origo
Kulcsár Gergely, a Jobbik jelenlegi regionális igazgatója nemrég még a holokauszt áldozataira emlékező Duna-parti műalkotásba köpött bele, mostanra a debreceni ellenzék őt indítja az egyik körzetben. Többek között a Momentum is támogatja a durván antiszemita politikus indulását, egyre több a zsidóellenes megnyilvánulás Fekete-Győrék pártjánál.
Úgy tűnik a Momentum nem csak Csepelen veszítette el az erkölcsi nézeteit egy kis hatalom reménye érdekében. (tovább…)
Csepel.info
Dobák István a jelöltbemutató újságban
Dobák István megünnepelte névnapját, kivette a postaládájából az MSZP-s újságot, amiben ő is ott volt a képviselő-jelölti bemutatkozásával, és indult kampányolni. Akkor szóltak neki, hogy már nem ő a jelölt. De még csak nem is a pártvezetők szóltak, hanem ismerősei, akik olvasták a Csepel.info erről szóló cikkét.
Az MSZP politikusát úgy rúgta ki Bangóné Borbély Ildikó pártelnök és Szenteczky János kampányfőnök, hogy ezt szándékosan eltitkolták előle. Attól féltek, elindulna független jelöltként. Egyelőre nem sok szivárgott ki abból, hogyan történt a Momentum felvásárlása után a csepeli MSZP-n belüli újabb leszámolás, de amit eddig tudni lehet, az visszataszító. (tovább…)
Csepel.info
A kampány első napján, szombaton délutánra összegyűlt Borbély Lénárd polgármester-jelölt és képviselő-jelöltjeinek a szükséges számú ajánlás Csepelen.
Az ajánlóíveket hétfőn reggel le is adták – értesült a Csepel.info. Úgy tudjuk, hogy a Fidesz-KDNP jelöltjei az ország nagy részén hasonlóan gyorsan teljesítették a választási részvételhez szükséges feltételeket. (tovább…)
Csepel.info
A belügyminisztérium III/II. csoportfőnökségének, vagyis a Kádár-diktatúra politikai rendőrségének a külső elhárítással, azon belül is a francia kapcsolatokkal foglalkozó munkatársa volt Várkonyi András, a DK-Momentum-MSZP-Jobbik-LMP csepeli jelöltje – állítja a Csepel.info forrása.
Várkonyi Andrást a Demokratikus Koalíció jelölte, a többi párt pedig elfogadta és támogatja. Facebook-oldalán feltűnően kevés információt ad meg magáról. Nincs megjelenítve, hol dolgozott nyugdíjba vonulása előtt, a tanulmányai között viszont olyan külkereskedelmi iskolát említ meg, ahol a III/II-es csoportfőnökség számos tagja végzett abban az időben, amikor megszűnt a diktatúra, és ezzel “a cég”. (tovább…)
Csepel.info
Borbély Lénárd, a Fidesz-KDNP és Erdősi Éva, a Szenteczky-Horváth-féle összefogás jelöltje mellett Pákozdi József civil és Wolf József munkáspárti polgármester-jelölt lehet Csepelen. Kiderült, hogy a szocialistákon belül leszámolás volt ezen a héten. Szenteczky “profilt tisztított”, miközben egy listahellyel megvette a Momentum támogatását. Számos jelöltjüket ugyanakkor még nem jelentették be.
Napokkal ezelőtt jelent meg – törvénysértően és a kiadók megnevezése nélkül – a csepeli ellenzéki “félösszefogás” első választási újsága a polgármester-jelöltjük valamint az egyéni képviselőjelöltek bemutatásával. Szinte semmi nem igaz már belőle. (tovább…)
A csepeli pártok és választási szövetségek közül a Fidesz–KDNP állította fel elsőként önkormányzati képviselő-jelöltjeit. Abban nincs nagy meglepetés, hogy Borbély Lénárd vezetésével folytatnák az elmúlt öt évben végzett munkájukat. Emellett látható, hogy a polgármester a bevált csapat híve, így a jelöltek többsége tapasztalt képviselő.
A jelöltek összeállításánál döntő szempont volt, hogy tettre kész, a csepeliek problémái iránt nyitott és érzékeny, elkötelezett embereket válasszanak ki. A Fidesz-KDNP az elkövetkező öt évre a most is folyamatban lévő munkák folytatását ígéri. A kerület úthálózatának öt éven belüli, teljes aszfaltozását, az egészségügyi intézmények felújításának folytatását, az iskolák felújítását, a város-rehabilitációs projektek, panelfelújítások folytatását.
Borbély Lénárd és csapata a Csepelt érintő nagy fővárosi projekteket is támogatja. Meggyőződésük, hogy a kerület és a Csepel-sziget lakosságának szüksége van az új csepeli Duna-hídra, a gerincút befejezésére, a Corvin csomópont kétszintessé alakítására, és a kerületi rendőrség, mentőszolgálat további kiemelt segítésére.
Csepel.info
Dukán András Ferenc, a Momentum csepeli vezetője megmondta az árát, az MSZP pedig fizetett
Hazudtak nekik, átverték őket, emberileg és erkölcsileg elfogadhatatlanok a jelöltjeik. De egy listahelyért cserében a Momentum is csatlakozott Csepelen Szenteczky János és Horváth Gyula csapatához. Dukán András Ferenc, a Momentum vezetője a Klub Rádiónak elpanaszolta: a harmadik listahelyet nem tartották befutónak, és csak az jutott volna nekik. Így, hogy a második listahelyet kapták meg, már félreteszik az erkölcsi aggályaikat.
Az MSZP nem kevesebbet ígért, mint hogy ha nyernek, Szenteczky nem lesz képviselő. Nem is ez a terv, a politikus ugyanis a kabinetvezetői pozíciót találta ki magának: onnan mindent ő ellenőrizhet, ha a polgármester a kezében van. Márpedig Erdősi Éva hűségesküt tett neki. (tovább…)
Csepel.info
“Közösen megcsináljuk!” – hirdeti egy plakáton Niedermüller Péter képviselőjelöltjei között Borka-Szász Tamás. A Demokratikus Koalíció politikusa nem ma kezdte a pályát. Ha pedig azt csinálják meg közösen, amit eddig ő Csepelen, akkor Niedermüller veszíteni fog.
Borka-Szász Tamás a csepeli szocialistákkal kezdte pályafutását, és egészen az frakcióvezetésig vitte a ranglétrán. Állítása szerint ő volt az egyetlen szoci Csepelen, aki semmit nem tudott a kettős gyilkosságig fajuló ellentétről az általa vezetett frakcióban. Ezek után nem meglepő, hogy vezetőként olyan sikereket tudott még felmutatni, mint hogy 16 év után elveszítették a választást Budapest legbaloldalibb kerületében.