Leszámolás Csepelen: orvul szúrták hátba az MSZP jelöltjét

Csepel.info

Dobák István a jelöltbemutató újságban

Dobák István megünnepelte névnapját, kivette a postaládájából az MSZP-s újságot, amiben ő is ott volt a képviselő-jelölti bemutatkozásával, és indult kampányolni. Akkor szóltak neki, hogy már nem ő a jelölt. De még csak nem is a pártvezetők szóltak, hanem ismerősei, akik olvasták a Csepel.info erről szóló cikkét.

Az MSZP politikusát úgy rúgta ki Bangóné Borbély Ildikó pártelnök és Szenteczky János kampányfőnök, hogy ezt szándékosan eltitkolták előle. Attól féltek, elindulna független jelöltként. Egyelőre nem sok szivárgott ki abból, hogyan történt a Momentum felvásárlása után a csepeli MSZP-n belüli újabb leszámolás, de amit eddig tudni lehet, az visszataszító.

Információink szerint Dobák Istvánt teljesen váratlanul, ám nem előzmények nélkül érte a kirúgás híre.

Az MSZP csepeli polgármester-jelöltje június 25-ig Takács Mónika volt. Ő elhitte, hogy Szenteczkytől független jelölt, és nélküle kezdett el tárgyalni az ellenzéki pártok összefogásáról. Többek között azt vetette fel, hogy ne lehessenek jelöltek olyanok, akik a 2010 előtti kormányzásukkal és botrányaikkal lejáratták magukat és a pártot.

Ezek után nem meglepő, hogy Bangóné és az MSZP fővárosi vezetése megtiltotta Takács Mónikának, hogy nyilatkozatokat tegyen, majd június 25-én, egy botrányos taggyűlésen le is váltották. A taggyűlésen egyébként Tóth Mihály, Csepel korábbi MSZP-s polgármestere felszólalt, és Takács Mónika mellett állt ki. A volt polgármester szerint Takács Mónika leváltásával a csepeli szocialisták a saját sírjukat ássák meg. De még valaki volt, aki kiállt Takács Mónika mellett, és a leváltása ellen szavazott: Dobák István. A több évtizede az MSZP-ben politizáló Dobák ezzel viszont aláírta a párton belüli halálos ítéletét is.

Takács Mónikát nagy többséggel váltották le, ami nem csoda, mivel Szenteczky János még 2010-ben kirúgott mindenkit, akiben ellenfelet látott. Ezek után a teljesen ismeretlen Erdősi Évát választották meg a párt új polgármester-jelöltjének, aki azonnal hűségnyilatkozatot tett Szenteczky és Bangóné mellett. Szenteczky bosszúja akkor jött el, amikor a Momentum egy olyan helyet kért cserében Szenteczky elfogadásáért, ahol az MSZP-s kampányfőnök-frakcióvezető saját biztos embere volt. Ekkor döntöttek Dobák leváltásáról, természetesen úgy, hogy nem szóltak neki. De ez a stílus egyáltalán nem volt előzmények nélküli.

Szenteczky bosszúálló keze mindenkit elér

2010 júniusában Tóth Mihály akkori polgármester lemondott Szenteczky János javára a csepeli MSZP elnöki pozíciójából. Szenteczky azonnal, még azon a pártgyűlésen félretolta és megalázta a helyét neki átadó polgármestert.

Hamarosan jött az első “profiltisztítás”. Az új pártelnök kirúgta azokat, akik nem támogatták a polgármester-jelöltségben. Olyan sok embert tett lapátra pár nap alatt, hogy összekeverték az értesítéseket. Horváth Gyula akkori alpolgármester (most a DK elnöke) például Farkas László kirúgásának értesítőjét kapta meg a sajátja helyett.

A tipikus MSZP-s “demokrata” hozzáállás akkor is felcsillant, amikor az egyik elnökségi tagjukat zárták ki. Ő hiányzott egy elnökségi ülésről, mivel kampányügyben máshol kellett lennie. Kihasználva, hogy nincs ott, Szenteczkyék hátrébb tolták a listán. Persze nem szóltak neki. Amikor a taggyűlésen a hölgy észrevette ezt, és vitázni kezdett, kizárták a pártból is.

A 2010-ben alpolgármesterként dolgozó Horváth Gyula elleni bosszú nem ért véget a kirúgásával. A választás előtti napokban megjelent, mocskolódó kampánylapjában Szenteczky Horváthot hűtlenséggel és lakásmutyival vádolta meg. Azt állította, hogy az alpolgármester az akkor ellenzéki Fidesszel összejátszva adott a szeretőjének mutyilakást Csepelen. Szerencsére a kampánylap kiadását sikerült Szenteczkyre bizonyítani, így őt végül jogerősen is elítélték aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt.

Csepel.info

7 hozzászólás “Leszámolás Csepelen: orvul szúrták hátba az MSZP jelöltjét” bejegyzésre

  1. PU szerint:

    Khmm-khmm. Milyen ismerős nekem ez a “demokrata” hozzáállás valahonnan… Hát, bizony, 2010-ben egyetemlegesen új világ kezdődött a pártpolitikában. Ehhez már Dobák úr is igazi konzervatív gentleman.

  2. Szolzsenyicin szerint:

    Ábel Attila figyelmébe:

    A csepeli oösszefosás újabb nagyágyút igazolt a kampánycsapatába:
    Hazafi Attila Zoltán – akit jogerősen 4 év letöltendő szabadságvesztésre ítélt a Szegedi Ítélőtábla – tűnt fel Csepelen a kampányban.

    https://www.origo.hu/itthon/20130226-negy-evet-kapott-az-alvesztegeto.html

    No, hát igen, aki profi, az profi! Amatőrőkkel mégsem dolgozhatnak!

    https://www.facebook.com/photo.php?fbid=715689295548589&set=gm.2456415697923118&type=3&theater&ifg=1

  3. PU szerint:

    Börtönválogatottat toboroznak? – Minő előrelátás!

  4. Dagobert bácsi szerint:

    Aki csak emlegetni meri Csepel két erős emberét, azt orvul hátba szúrják moderációval! Ennyire fáj az igazság?

  5. Dagobert bácsi szerint:

    Csepelen nem MSZP-specifikus a politikai előd félreállítása és a nem tetsző emberek kirúgása!

  6. […] előtt álló kampányfőnökét helyettesíti. Úgy tudjuk, hogy a Momentum megvétele és a Dobák Istvánnal való leszámolás után Szenteczky két hétre “alkotói szabadságra ment”. Gyaníthatóan most írja […]

  7. […] 2019. augusztus 20-án Dobák István megünnepelte névnapját. Másnap kivette a postaládájából az MSZP-s újságot, melyben az ő jelöltbemutatkozása is ott volt, és elindult kampányolni. Akkor hívta fel, és kérdezte meg tőle az egyik fideszes képviselő, tud-e arról, hogy már nem ő az MSZP jelöltje. […]

Itt lehet hozzászólni !