A Momentum a holokauszt-emlékművet meggyalázó jobbikost támogatja

Origo

Kulcsár Gergely, a Jobbik jelenlegi regionális igazgatója nemrég még a holokauszt áldozataira emlékező Duna-parti műalkotásba köpött bele, mostanra a debreceni ellenzék őt indítja az egyik körzetben. Többek között a Momentum is támogatja a durván antiszemita politikus indulását, egyre több a zsidóellenes megnyilvánulás Fekete-Győrék pártjánál.

Úgy tűnik a Momentum nem csak Csepelen veszítette el az erkölcsi nézeteit egy kis hatalom reménye érdekében.

Mint ismert, Debrecenben kettészakadt az ellenzék, miután gyakorlatilag semmiben sem tudtak megegyezni az önkormányzati választással kapcsolatban: előbb a Momentum-Jobbik-LMP hármas alakított egy választási tömörülést, amire válaszul az MSZP és a DK is összeállt. Miután az előbbi csapat a jobbikos Kőszeghy Csanád Ábel személyében megnevezte polgármesterjelöltjét, a múlt hét végén az egyéni körzetek jelöltjeit is bemutatta. A névsorban legnagyobb meglepetésre helyet kapott egy olyan politikus is, akire nem igazán lehetett számítani.

A holokausztgyalázó jobbikos visszatért

Debreciner beszámolója szerint a hajdú-bihari megyeszékhely 23. választókerületét a jobbikos Kulcsár Gergelykapta. A politikus neve durva zsidóellenes megnyilvánulásai miatt vált országszerte ismertté, nála antiszemitább politikussal nem igazán lehetett találkozni még a Jobbikban sem. Kulcsár volt ugyanis az, aki

  • miután 2010-ben országgyűlési képviselő lett, pártjának honlapjára feltöltött bemutatkozó anyagában azzal büszkélkedett, hogy aktívan részt vett a Magyar Gárda Mozgalom szervezésében, titkára volt a Szebb Magyar Jövőért Kulturális és Hagyományőrző Alapítványnak, és elnökségi tagja volt a Józsai Turul Egyesületnek. Ezenfelül a két újság, a Szebb Jövő című megyei havilap és a józsai, Turul Hangja című helyi lap elkészítésében is komoly szerepet vállalt.
  • A vészkorszak áldozatainak emlékére állított Duna-parti emlékmű mellett beleköpött a zsidók Dunába ölését szimbolizáló cipőkbe. “Ma délután egy kis feltöltődésre vágytam, ezért meglátogattam a Duna-parton, a képen látható vidám helyet. A kép a cipőbe köpés után készült. Mindenkinek ajánlom, hogy ha szomorú vagy fáradt, látogasson el ide, megjön a kedve folytatni a munkát, amit őseink sajnos nem fejeztek be!” – így kérkedett tettével a jobbikos politikus.
  • A Jobbik-frakció levelezőlistáján felvetette, hogy “van rá esély, hogy valamelyik biboldó-bérenc frakció kezdeményezni fogja, hogy felállva emlékezzen a Ház a kamukauszt állítólagos áldozataira.
  • Horogkeresztekkel kívánt boldog újévet párttársainak.
  • Nemcsak a zsidó emberekkel foglalkozott előszeretettel, hanem igyekezett különbséget tenni a “normálisan gondolkodó és viselkedő homoszexuálisok és a többséget provokáló, magamutogató, gátlástalan buzik között“.

Miután 2018-ban kiesett a parlamentből, a széthulló Jobbik regionális igazgatót csinált belőle. Összességében így is komolyabban vehető politikai tisztség nélkül maradt, azonban legnagyobb szerencséjére

a Momentum és az LMP a segítségére sietett, 

így másfél hónap múlva önkormányzati képviselőjelöltként bizonyíthat.

Bár elsőre akár meglepő is lehetne, hogy éppen Fekete-Győr Andrásék nyújtották a jobbjukat Kulcsárnak, azonban az elmúlt időszak történései alapján nem tekinthető teljesen váratlannak a lépés.

Egyre több antiszemita esett a Momentumnál

Az elmúlt hetekben, hónapokban ugyanis látványosan megmutatkoztak az ellenzéki kényszer-összeborulás hátulütői, a Momentum képviselői többször is olyan helyzetekbe keveredtek, amik nem igazán hozhatóak összhangba az általuk hirdetett értékekkel.

Barlabás András, a Momentum székesfehérvári alapszervezetének vezetője a napokban feltöltött Facebook-oldalára egy videót, amelyben vicceskedő hangnemben arról beszélt, hogy “most tartott bejárást a gettóban.” A kijelentésből akkora botrány lett, hogy a politikus kénytelen volt törölni kampányvideóját.

Orosz Anna, az ellenzéki összefogás újbudai képviselőjelöltje, a párt volt elnökségi tagja pedig azzal a Bába Szilviával kampányolt, aki jobbikos politikusként nem is olyan régen még holokausztozott a Nemzeti Összetartozás Napja kapcsán. “Mint ahogy a holokauszt-emléknap sem a móka és kacagás jegyében kerül megrendezésre, úgy követeljük, hogy ne csináljanak viccet a magyar nép tragédiájából sem!” – ezt írta 2013 júniusi közleményében a jobbikos politikus. Egyébként az váltotta ki belőle az antiszemita megjegyzést, hogy a magyar kormány a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóját “ünnepnapnak” minősítette (más kérdés, hogy valójában nemzeti összetartozás napja lett június 4-ből, nem ünnepnap).

Éppen portálunk írta meg, hogy Nemes Balázs, a párt szóvivője korábban azt mondta egy kiszivárgott hangfelvételen, hogy Magyarországon nincs antiszemitizmus, pedig igény lenne rá, pláne, hogy a cionizmus csak azért nem büntetendő, mert a zsidók kilobbizták az ENSZ-ben.

Nácimentegetők

Nem mellékes, hogy a debreceni ellenzék vitájának egyik legfontosabb eleme az volt, hogy össze lehet-e fogni az antiszemita Jobbikkal, vagy sem. Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció helyi képviselője és a kormányellenes erők másik részének polgármesterjelöltje több posztban is kifakadt amiatt, hogy a Momentum és az LMP összeállt a Jobbikkal. A Gyurcsány-párti politikus egyik írásában oda jutott, hogy a Jobbik náci bűneinek legitimálásával vádolta meg a liberális és a zöldpártot. “A régi, a zsidózó, listázó, holokamuzó, Duna-parti cipőkbe köpködő, karácsonyra csinos kis horogkereszteket küldözgető Jobbik eszméinek, látens-radikális káderei túlélésének a biztosítása” – így értékelte Varga, hogy az ellenzéki hármas kiszállt az összefogásból.

Forrás: Origo

2 hozzászólás “A Momentum a holokauszt-emlékművet meggyalázó jobbikost támogatja” bejegyzésre

  1. PU szerint:

    Már visszalépett. Fegyőr meg szabadkozva sasszézgatott egyet.

  2. Nagyapó szerint:

    Milyen érdekes, ha nem lép vissza, a MOMENTUM és a Jobbik továbbra is támogatná? Furcsa erkölcsiség. Nem véletlen, hogy Pákozdinak elege lett!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !