‘Pártok’ kategória archívum

Megválasztották az MSZP utolsó vezetőit

2020. szeptember 19. szombat

MTI, Csepel.info

Kunhalmi Ágnest és Tóth Bertalant választották az MSZP társelnökévé szombaton a párt online kongresszusán, mivel más jelöltek nem voltak. Mesterházy Attila indulását – többek között a Pest megyei szervezet feloszlatásával – még időben ellehetetlenítették.

A szocialista párt történetében először választott vezetőinek társelnököket. Először fordult elő az is, hogy fizikailag nem vettek részt a párt küldöttei a választáson. Mivel az MSZP a Jobbikhoz hasonlóan a Demokratikus Koalíció bábszervezetévé vált, és alig mutatható ki a szavazóbázisa, a két elnök jó eséllyel a szervezet leköszönő elnökei is egyben. Nem elképzelhetetlen a bukott párt beolvadása a DK-ba, de az is lehet, hogy néhány parlamenti hely kiadásával Gyurcsányék parazitapártjaként folytatják közéleti tevékenységüket.

(tovább…)

14 éve hozták nyilvánosságra az őszödi böszmeségeket

2020. szeptember 17. csütörtök

Youtube

„Elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon.” Gyurcsány ilyen szavakkal mondta el, hogyan csapták be az országot, hogyan hazudtak “reggel, éjjel meg este” a győzelmükért. 

Hallgassa meg újra a klasszikus mondatokat!

Tisztújítás a csepeli MSZP-nél: na ki lett a góré?

2020. szeptember 15. kedd

Csepel.info

A megújult csepeli pártszervezetet a megújult Bangóné Borbély Ildikó vezeti, a háttérben pedig ismét a megújult Szenteczky János az igazi erős ember – értesült a Csepel.info.

Ahogy az elmúlt tíz évben megszokhattuk, a csepeli szocialisták mindig frissek és patyolattiszták. Kivéve ez alól persze azt a pár gyilkosságot, sikkasztást, pedofil bűncselekményt, rágalmazást és a többit, amit a csepeli szervezet tagjai az elmúlt bő tíz évben felhalmoztak. Információink szerint ugyanakkor az ittas vezetés miatt nyáron lekapcsolt politikusuk, Csaba Péter hazaért külföldi bujdoklásából és karanténban tengeti a napjait – bár bocsánatot nem kért a történtek miatt. (tovább…)

Eltűnt a csepeli MSZP ittas vezetés miatt vád alá helyezett politikusa

2020. szeptember 10. csütörtök

Csepel.info

Erdősi Éva, a csepeli MSZP által delegált ellenzéki polgármester-jelölt sem ítélte el Csaba Péter ittas vezetését

Nem kért bocsánatot, még csak nem is reagált a történtek miatt Csaba Péter, a csepeli szocialisták ittas vezetés bűncselekménye miatt vád alá helyezett politikusa – értesült a Csepel.info.

A politikust július 8-án, Szigetszentmiklóson kapcsolták le a rendőrök. A Pesti Srácok írta meg, hogy augusztus 13-án már vádat is emeltek ellene a Szigetszentmiklósi Járásbíróságon – ez bizonyított ittas vezetés esetében gyorsan megy. (tovább…)

Januártól újra a korábbi nyomvonalán haladhat a csepeli HÉV

2020. szeptember 9. szerda

Csepel.hu

Megújul és bővül a budapesti HÉV hálózat, várhatóan 2030-ig összekötik a csepeli, ráckevei és a szentendrei vonalakat a Duna alatt. Több százezer budapesti és az agglomerációban élő lakos napi közlekedését könnyítik meg és teszik kényelmesebbé.

Egyebek mellett ez hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet a csepeli HÉV végállomás kocsiszínében rendeztek szeptember 9-én.

(tovább…)

Információk a lomtalanításról

2020. szeptember 5. szombat

csepel.hu

Tisztelt csepeli lakosok!

A Fővárosi Önkormányzat a tavaszi vírushelyzetre hivatkozva több kerületben jelezte, hogy nem fog idén rendes lomtalanítást végezni. Ezek közé esett Csepel is.

A negatív döntés ellen más önkormányzatok sikerrel tiltakoztak. A csepeli önkormányzat testülete is kérte Karácsony Gergely főpolgármester úrtól a rendes lomtalanítás megtartását. Ám az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Momentum csepeli szervezetei és egy független képviselő nem támogatták a kérést. Csepel így nem tudott egységet felmutatni, és továbbra is megvonták a rendes lomtalanítás lehetőségét.

(tovább…)

Tömegnyomor van a Főpolgármesteri Hivatal parkolójában

2020. szeptember 3. csütörtök

Nem a kerékpárok száma duplázódott meg

Csepel.info

Beállítás és beállás – egészen más a látvány hátulról, a parkoló felől

Miközben Karácsony Gergely a kerékpáros közlekedést reklámozza, nem csak ő jár sofőrös autóval. Több helyettese és sokszorta több tanácsadója van, mint előtte bárkinek. És akkor még ott vannak az ellenzéki pártok egyeztető és kijáró emberei, polgármesterei, bennfentesei – akik szintén nem kerékpárral érkeznek. Igaz, ők tudnak autót vezetni, míg a főpolgármester hiába akarta, végül képtelen volt megszerezni a jogosítványt.

Mindezen okokból Karácsony Gergely hivatalba lépése óta jelentősen megnőtt a Főpolgármesteri Hivatal udvarán várakozó autók száma. Eleve közel kétszer annyi autó áll ott mint Tarlós István idején, esetenként pedig tömegnyomor van, és az engedéllyel érkezők  sem tudnak parkolni – értesült a Csepel.info. (tovább…)

Több lett, mint testőr: Paál Géza a csepeli DK elnöke

2020. szeptember 2. szerda

Csepel.info

Gyurcsány Csepelen 01

Gyurcsány Ferenc korábbi testőre lett a Demokratikus Koalíció  csepeli vezetője – értesült  Csepel.info. Indult volna egy másik jelölt is, de a szavazólapra nem kerülhetett fel a neve. Így csak Paált tudták választani a párttagok. Ezt a feladatot azonban nem tudta elrontani a több mint egy tucatnyi demokratából álló csepeli koalíció.

A közzé tett fénykép alapján a csepeli pártszervezet nem kevesebb, mint 16 tagja jelent meg a sorsdöntő választáson (a fotóssal együtt). Horváth Gyula, a kicsiny ám erős csipet-csapat leköszönő vezetője elnökségi tagként folytathatja. Ez nagy szerencse, ha figyelembe vesszük a DK szellemi elődeinek gyakorlatát: baljósabb időkben hamarabb volt kész a hátra sorolt elvtársak ítélete, mint ahogy kijelölték a bíróságot. De Horváth Gyula mentségére legyen mondva, hogy nem DK-s kormánya van az országnak, ő pedig nem próbált második jelölt lenni. (tovább…)

Ittas vezetés: vádat emeltek a csepeli politikus ellen

2020. szeptember 2. szerda

Pesti Srácok, Csepel.info

Ittas vezetés miatt került eljárás alá Csaba Péter csepeli MSZP-s képviselő. A politikust egy forrásunk szerint július 8-án, Szigetszentmiklóson kapcsolták le a rendőrök, a Pesti Srácok pedig úgy tudja, hogy augusztus 13-án vádat is emeltek ellene a Szigetszentmiklósi Járásbíróságon.

A csepeli ellenzék politikusa a választási kampányban birkaként jellemezte a fideszes szavazókat, és azon viccelődött a Facebookon, hogy majd arab migránsok erőszakolják meg őket. A választási ígéretei ennyiben ki is merültek, így felmutatni sem kell semmit a megvalósításukból: ő az egyik legcsöndesebb a csepeli képviselő testületben. (tovább…)

Tamás Gáspár Miklós szerint ne legyen náci az ellenzék

2020. augusztus 28. péntek

ATV, Csepel.info

Tamás Gáspár Miklós szerint maradjanak inkább otthon a szerencsi ellenzéki szavazók, ha az ellenzék a szélsőséges nézeteiről hírhedt Bíró Lászlót indítja az október 11-i időközi választáson.

„Azt reméltem, hogy miután a Jobbik technikai okokból nem jelölheti Bíró Lászlót az időközin, a többi ellenzéki párt kihasználja ezt az alkalmat, és visszalépteti őt. Érthetetlen, hogy miért nem tették meg eddig; tűrhetetlen, hogy olyan ember, aki a Bíró által mondottakhoz hasonló cigányellenes és zsidóellenes ocsmányságokat beszél, olyan pártok színeiben indulhasson parlamenti választáson, amelyek magukat antirasszistának, demokratának és toleránsnak tekintik. (tovább…)