Az MSZP évtizedek óta falaz Lackner Csabának

Magyar Nemzet

Lackner Csaba már önkormányzati képviselői karrierje kezdetén tisztességtelen magatartásról tett tanúbizonyságot, amikor nem fizette ki korábbi főbérlőjének a tartozását. A szocialista pártban ahelyett, hogy lehordták volna, inkább falaztak neki. Lackner arról is mesélt, hogy egyszer beejtett a liftaknába 3,6 millió forintot, amelyet valamilyen sötét ügyletből kapott Kispest korábbi polgármesterétől, Lévay Leventétől. Újabb kispesti hangfelvételek a Magyar Nemzet oldalán.

A Hír TV és a Magyar Nemzet által közzétett kispesti hangfelvételek ügyében figyelemre méltó, hogy Lackner Csabának azon kívül, hogy pártjából kizárták, még nem kellett szembenéznie semmilyen jogi következménnyel annak ellenére, hogy lényegében a kispesti polgármestertől kezdve az összes helyi párttársát, vállalkozókat, magánszemélyeket súlyos vádakkal illette.

Lackner Csabát eddig senki nem perelte be, senki nem vonta kétségbe a szavait, legfeljebb a hangfelvételek hitelességét támadták. Eddig egyetlen embert ért jogi fenyegetés: V. Ákost, a tanút, aki jelen volt egyes beszélgetéseken és megerősítette, hogy a kispesti hangfelvételek tartalmát nem manipulálta sem a Hír TV, sem a Magyar Nemzet, azok ilyen formán hangzottak el 2019 nyarán. Ennek ellenére a korábbi sofőr nemrég felszólító levelet kapott a Gajda Péter által megbízott Magyar Györgytől, hogy álljon a nyilvánosság elé, és tagadja le, amit a Hír TV kamerái előtt elmondott. Pedig nem V. Ákos, hanem Lackner Csaba „rágalmazza” a szocialistákat, akik ugyanúgy fedezik tovább a képviselőt, ahogy azt két évtizede teszik.

Kifizetetlen tartozás

Lapunk ezúttal két hangfelvétel-részletet tesz közzé, az egyik több mint 17 perces részlet vágatlan. Mindössze annyit változtattunk a felvételeken, hogy néhány személynevet személyiségi jogok miatt kihalkítottunk.

Lackner Csaba, a nagy mesélő, ezúttal a 2000-es évek elejére repíti vissza a hallgatóságát, amikor még kezdő önkormányzati politikus volt. Emlékezetes: Lacknert 2002 óta minden választáson indította az MSZP Kispesten, méghozzá egyéni mandátumért szállt versenybe – és mindannyiszor nyert. A szocialista politikus ekkor még nem a XIX. kerületben, hanem az I. kerületi Fő utcában lakott, a Batthyány térhez közel bérelt egy lakást. Innen öt év után költözött el, saját bevallása szerint azért, mert „elszállt” magától anyagilag. Lackner Csaba már ekkor olyan jólétben élt, hogy állítása szerint minden nap rendelt magának ételt, szinte sosem főzött, amitől végül elhízott. Mint mondta, 116 kiló volt, ami a legvégső érv volt amellett, hogy felmondja albérletét. A történet mesélése közben Lackner helyenként lassan beszél és megismétli, amit már elmondott, mivel ekkor a beszélgető felek már több dolgot is fogyasztottak.

A lakás főbérlője Lackner szerint egy „behajtási ügyvédnő” volt, akinek elmondta, hogy felmondaná az albérletet, ám az utolsó három hónapot, amivel még tartozik, nem tudja kifizetni. Pedig ebben az időszakban a szocialista politikusnak már bőven volt pénze, mint elmondta, üzlettársával P. Gy.-vel ketten kaptak megbízást arra, hogy az újonnan megnyíló Kálvin téri és Szent István körúti 3 Testvér török éttermet kialakítsák.

Az ügyvédnő, a korábbi főbérlő úgy határozott, hogy nyomást gyakorol Lacknerre: kispesti párttársainak írt levelet, amelyben kifejtette, hogy a politikus nem méltó önkormányzati képviselőnek, mert a bérleménye után nem fizetett. A teljes tartozás mintegy 180 ezer forint volt.

Az ügyvédnő első levele Fekete László MSZP-s önkormányzati képviselőt találta meg, aki Lackner szerint ekkor frakcióvezető volt.

„Amit a hölgy leírt, az igaz és igaza van, mert elbuliztam a pénzt, elszórakoztam a pénzt, elszívtam a pénzt, az utolsó három hónapot nem tudtam kifizetni”

– magyarázta Lackner a visszaemlékezése szerint Feketének.

A felvételek alapján tehát Lackner Csaba elismeri, hogy már a 2000-es évek elején is rendszeresen fogyasztott kábítószert.

„Csabi, b…zdmeg, mi azért vagyunk itt, hogy segítsünk egymásnak. Én lerendezem a dolgokat a hölgy felé, csak hogy ne b…szogasson téged” – válaszolta neki állítólag Fekete László. A tartozásról szóló levelek végül Lackner elmondása szerint Gajda Péterhez is eljutottak, sőt Lackner azt is állította, hogy az ügyvédnő „megírta az én pártomnak, hogy én milyen vagyok, hogy én ezt nem fizetem ki”. Érdekesség:

Lackner ekkor meglepődött a szocialista politikusok reakcióján, mivel arra számított, hogy azt fogják neki mondani, hogy „így, tisztességtelenül nem lehet viselkedni”. Ehelyett inkább megpróbáltak falazni neki.

A lóvé becsúszott a liftaknába

„Volt egy olyan éjszaka, amikor a Lévay Levente nekem fizetett… valamit. Úgy mentem fel a kecóba, ide volt betűrve” – mutatott a zsebére Lackner. „Amikor odaértem a lifthez, kicsúszott és be a liftaknába” – mondta a képviselő. A történet szerint Lackner Csaba 3,6 millió forintot kapott Lévay Leventétől, aki Kispest első polgármestere volt a rendszerváltozás után. Érdekesség, hogy Lévay 1999-ben keveredett egy pedofilbotrányba, a hatóságok többek között egy csecsemőről készült pornográf képet találtak a számítógépén több hasonló kép mellett. Az ügy kapcsán lapunk megszólaltatta Kovács Viktor őrnagyot, a bűncselekményt felderítő nyomozót (Elfogott egy SZDSZ-es pedofilt, bosszút állt rajta a baloldal, Magyar Nemzet, 

Hogy Lackner pontosan miért is kapott 3,6 milliót, azt még társainak sem részletezte. Mindez azért különös, mert korábban a beszélgetőtársai előtt szívesen dicsekedett korrupciógyanús bűncselekményekkel vagy vádolt meg ilyenekkel másokat, így szinte biztosra vehető, hogy valamilyen sötét ügy van a háttérben. Érdemes megjegyezni: Lackner és Lévay nemcsak akkor, hanem azóta is jóban vannak. Ezt mutatja az a 2018-as kép, amely Fekete László Üllői úti kocsmájában készült, és amelyen mások mellett Lévay társaságában Lackner is felbukkant.

A pénzzel a zsebében Lackner Csaba egy barátjával, B. I-vel tartott éppen a Fő utcai bérlakásba, amikor megtörtént a baj, a 3,6 millió forint vagy annak egy része a liftaknába csúszott. „Most mi a f…szt csinálunk? Felhívtuk a közös képviselőt, éjszaka kijött, kinyitotta a liftajtót, benézett: »Uraim, maguké a terep«” – mesélte Lackner. A pénz húszezresekben volt, egy bankjegyet végül adott a gondnoknak is, aki segített nekik kihalászni a pénzt a liftaknából.

A történet annak kapcsán jutott Lackner eszébe, hogy amikor kiköltözött a Fő utcai lakásból, akkor az ügyvédnő először felajánlotta, hogy eladja neki az ingatlant. A liftaknás sztori ugyanis visszajutott a nőhöz is, aki úgy gondolta, hogy a képviselőnek van mit a tejbe aprítania – derült ki Lackner elmondásából. Akkori áron 15,3 milliót kért a 64 négyzetméteres lakásért, Lackner beszélgetőtársai meg is jegyezték, hogy az ingatlan ma százmilliót érne. A képviselő végül nem vásárolta meg a lakást, ám erről eszébe jutott egy másik téma.

„Vettem megint lakást…” – újságolta beszélgetőtársainak a képviselő 2019 nyarán, a felvételek készítésekor. Mint mondta, 32 millió forintba került, négyzetmétere 670 ezer forint volt. Mint ismert, Lackner Csaba arról beszélt a kispesti hangfelvételeken, hogy a korrupcióból származó pénzt a szereplők ingatlanokba fektetik, elmondta: Kránitz Krisztiánnak, Gajda Péternek és neki is több lakása van szülők, rokonok nevén. A képviselő 2020. január 25-én benyújtott vagyonnyilatkozata szerint csak egyetlen ingatlana van, a ház, amelyben lakik, pénzintézettel szembeni tartozása tízmillió forint.

Prostikat néztek Gyulánál

Lapunk két hangfelvételt hoz nyilvánosságra. A második alig valamivel több mint egyperces. Az eredeti, négyórás hangfelvételen a két beszélgetés időben közel vagy egymáshoz, csakhogy Lackner annyi részletet mesél el a szóban forgó hölgyről, hogy beazonosíthatóvá válna. Ezért külön tettük ki ezt a felvételrészletet.

Lackner Csaba arról beszélt társainak, hogy a hölgy, K., aki konzumlányként keresi kenyerét, a képeken nagyon jól néz ki. „A múlt héten pénteken, amikor nézegettük a fotókat a Gyulánál, Peti barátom őt nézte ki, hogy szaladjunk hozzá” – mondta Lackner Gajda Péter polgármesterrel kapcsolatban. „Mondom, Peti, ne, szerintem sz…r” – mondta Lackner. „Peti” visszakérdezett, hogy „miért sz…r”? Lackner válasza pedig az volt erre, hogy már volt nála, igénybe vette a szolgáltatásait. „De mondja nekem a Gajda, hogy te hol hagytad a szemedet?” – mondta Lackner. Végül a polgármester nem ment el a nőhöz Lackner elmondása szerint.

Lackner Csaba kalandja a liftaknával

Egy több mint 17 perces részlet a kispesti hangfelvételekből. Lackner Csaba elmeséli kalandjait kezdő önkormányzati képviselőként. A hanganyagban szereplő egyes személyneveket kivettük, a felvétel ezért – sípolás helyett – elhalkul 4:10-nél, 4:54-nél, 4:59-nél, 5:14-nél, 10:51-nél, 13:05–13:08 között három alkalommal. A felvételen egyéb változtatás nem történt.

Forrás: Magyar Nemzet

 

6 hozzászólás “Az MSZP évtizedek óta falaz Lackner Csabának” bejegyzésre

  1. kormánypárti szerint:

    És Karácsony ezeket védi. 100 évre tömlöcbe vágni a mocsadék szoci tolvajokat!

  2. concept szerint:

    Kár hogy nem derül ki a cikkből hogy mitől lett aktuális ez a cikk épp ma…(az újság számára kötelezően előírt ellenzék lejáratásán kívül)

    És mitől lett aktuális a csepel infón?

  3. ta-dam szerint:

    concept(iós) elftárs!
    Azért, mert:
    1. Az elmismásolt gyalázat mindig és mindenhol aktuális marad.
    2. Egy embert NEMRÉG megfenyegettek, aki – feltételezem – védelemre szorul.
    (“Lackner Csabát eddig senki nem perelte be, senki nem vonta kétségbe a szavait, legfeljebb a hangfelvételek hitelességét támadták. Eddig egyetlen embert ért jogi fenyegetés: V. Ákost, a tanút, aki jelen volt egyes beszélgetéseken és megerősítette, hogy a kispesti hangfelvételek tartalmát nem manipulálta sem a Hír TV, sem a Magyar Nemzet, azok ilyen formán hangzottak el 2019 nyarán. Ennek ellenére a korábbi sofőr NEMRÉG felszólító levelet kapott a Gajda Péter által megbízott Magyar Györgytől, hogy álljon a nyilvánosság elé, és tagadja le, amit a Hír TV kamerái előtt elmondott.”)

  4. concept szerint:

    #ta-dam#Aha,akkor beszélnél arról “az elmismásolt gyalázat”-ról hogy pl. a fideszes Bp.2017 kft(amelyik a vizes VB-szervezte)vezetője Balogh Sándor épp szökésben van Dubaiban 537.000.000Ft adócsalás miatt-hozzá képest Lackner Csaba pitiáner kezdő a 3.6milla bizonytalan eredetű pénzzel…
    Vagy hogy jóval több fideszes van sitten vagy a bíróságon odafelé menet jóval nagyobb stiklikért mint ellenzéki?
    Ja,hogy mindez tabu a KESMA lapoknál…

  5. ta-dam szerint:

    concept!
    A más gyalázata nem mentesít a saját gyalázattól. Egy hajszálnyit sem csökkenti.
    És attól, hogy más is szennyes, én nem leszek tisztább.

  6. Tóth kati szerint:

    A gyilkost sem menti fel,hogy más is gyilkolt már.

Itt lehet hozzászólni !