‘Pártok’ kategória archívum

Betört a Momentum az Origó szerkesztőségébe

2017. május 18. csütörtök

888

Utoljára a kommunisták és a nyilasok csináltak olyat, mint ma a Momentum

A Momentum Mozgalom tornából felmentett tagjai engedély nélkül behatoltak az Origo szerkesztőségébe, ahol Kovács András újságírót inzultálták. Információink szerint a portás bácsi végül elzavarta a hipszterforradalmárokat.

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom vezetője semmilyen engedélyt nem kért, hogy magánterületen forgasson, azt hajtogatta, hogy erre közérdekből nincs szüksége – írja az Origo. Fekete-Győr demagóg mondatok sorozatában azzal vádolta az Origót, hogy propagandát folytat, és ez ügyben akar válaszokat hallani.

(tovább…)

Juhász Péternek papírja van róla, hogy egy bűnöző embere

2017. május 17. szerda

Origo

Provokátorok, bűnözők, kábítószeresek és Soros György kiszolgálóinak pártjává vált az Együtt

Idő előtt örült Juhász Péter, amikor azzal hencegett, hogy tucatnyi pert nyert meg a Tv2-vel szemben. Egy múlt heti ítélet ugyanis jogerősen kimondta, hogy a csatorna jogosan állította, hogy az Együtt elnöke Portik Tamásnak dolgozik, az ő embere és hogy rendszeresen összejátszott az elítélt bűnözővel.

Május 11-én, vagyis múlt hét csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen is kimondta, hogy jogosan állítható Juhász Péterről, hogy Portik Tamásnak dolgozik. Az Együtt elnöke és a maffiózó viszonyáról a bíróság azt is megállapította, hogy

(tovább…)

Hoppá! Feloszlatják a csepeli MSZP-t?

2017. május 15. hétfő

Index, Csepel.info

botka_index_tegyunk

Az Index szerint Botka László ki akarja húzni az MSZP képviselő-jelöltjei közül azokat, akik a 2010-es kétharmados vereségbe vitték a pártot. Látszólag Mesterházy, Hiller vagy a csepeli Szenteczky János sem felelnek meg Botka feltételeinek. A Csepel.info úgy tudja, hogy a párt erős emberei közül viszont sokakat – köztük Szenteczky Jánost is – csak a helyi pártszervezet feloszlatásával lehetne háttérbe tolni.

Amikor rákérdeztek, Botka annyit mondott, hogy nem akar végigmenni a neveken. Mesterházy Attila és Hiller István pedig azt állították az Indexnek, hogy nem veszik magukra Botka kijelentését. Így már elég zűrös a látszólag még egyértelmű kijelentés. (tovább…)

A Jobbik alelnöke nem tudta cáfolni a korrupciógyanús ügyet

2017. május 11. csütörtök

Fidesz.hu

A Jobbik alelnöke nem tudta cáfolni a korrupciógyanús ügyet

Egy hete volt Janiczak Dávid ózdi jobbikos polgármesternek arra, hogy tisztázza magát a városi ivóvízellátás modernizálásával kapcsolatos beruházás ügyében, de képtelen volt erre – húzta alá Németh Szilárd csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az ózdi ivóvízfejlesztésre kiírt közbeszerzés közben „furcsa hangok” jelentek meg; egy felvételen a polgármester azon aggódik, hogy nemcsak az ő általa kedvesnek ítélt cég kapott meghívást, ráadásul Janiczak embere azt is mondta, hogy ezt majd elintézik, terhelő bizonyítékot keresnek a másik cégre. Néhány hét múlva a „kedves” cég megnyerte a tendert, ráadásul 40 millió forintért többért vállalta a munkát – elevenítette fel a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

(tovább…)

Rendőröket hívtak az Echo Tv Informátor című műsorának stábjára Szegeden

2017. május 11. csütörtök

Echo TV

informator

Rendőröket hívtak az Echo Tv Informátor című műsorának stábjára Szegeden.

Egy oknyomozó újságíró interjút szeretett volna kérni Botka Lászlótól a városházán, azonban a stáb tagjai csak a rendőrökkel és az önkormányzat biztonsági őreivel beszélgethettek.

(tovább…)

Borbély Lénárd az ECHO TV-ben

2017. május 10. szerda

Echo, Mr.Gabee, Csepel.info

Az OLAF-jelentés alapján a 4-es metróhoz kapcsolódó korrupciót vizsgáló munkacsoport jelentését május 31-éig kell elkészítenie.

A grémium legutoljára hétfőn ülésezett, mikor is a BKV 2002 és 2006 közötti igazgatósági tagjai közül többeket meghallgatott. Vendég: Borbély Lénárd, a metrókorrupciót vizsgáló munkacsoport vezetője.

„Gyere ki, úgy nyakon b…szlak, hogy leszáll a fejed” – mondta a jobbikos a Parlamentben

2017. május 8. hétfő

Magyar Idők

szilagyi-gyorgy-jobbikos

Veréssel fenyegette meg Szilágyi György jobbikos képviselő Dömötör Csabát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárát hétfőn az Országgyűlésben – értesült a hirado.hu.

Dömötör Csaba a kormány nevében reagált a Jobbik napirend előtti felszólalására a bevándorlás és az alkotmánymódosítás ügyében. Ezt követően Szilágyi György az kiáltotta:

(tovább…)

Janiczak tisztázza korrupciógyanús ügyét!

2017. május 6. szombat

Fidesz.hu

szilard-nemeth

A Fidesz felszólítja Janiczak Dávidot, a Jobbik alelnökét, hogy tisztázza az ózdi ivóvízfejlesztésére kiírt pályázat körülményeit!

Egy a sajtóban megjelent hangfelvételen Ózd polgármestere vesztegetésről és egy közbeszerzési pályázat befolyásolásáról beszél.

(tovább…)

“Gondolkozunk, hol legyen a mecset” – Szabó Szabolcs a migránsok betelepítéséről

2017. május 5. péntek

Csepel.hu

migrants_at_eastern_railway_station_-_keleti%2c_2015-09-04_1

Úgy látszik jó heccnek tartja Soros György egyetemének mesterségesen feltupírozott botrányát, és az illegális bevándorlók betelepítésével, a határvédelem erőszakos megbontásával is csak poénkodott dr. Szabó Szabolcs, aki a Csepel.hu kérdéseire válaszolt.

A politikus és pártja elfogadja és támogatja a kötelező kvótát, amellyel a Nyugat-Európának sem kellő migránsokat deportálnák a szegényebb európai országokba, köztük Magyarországra. Az Együtt ezen felül még 15 ezer olyan illegális határátlépőt telepítene be hazánkba így Csepelre is, akik még a nevüket sem hajlandók megmondani. „Időközben Soros szólt, hogy 3,245 millió embert kell letelepítenünk csak a Nyuszi sétányon, már meg is rendeltük a sátrakat.” – gúnyolódott az illegális bevándorlást elutasító csepeli polgárokkal dr. Szabó. Az alábbiakban a teljes interjút olvashatják.

(tovább…)

Totális háborúba sodródott Botka és Gyurcsány

2017. május 4. csütörtök

Index

mszpdkhaboru

Botka László szerint Gyurcsánynak vissza kell vonulnia, ha nem tudja bemutatni az Orbánra terhelő dokumentumokat. Az MSZP és a DK harca egyre élesebb, egy számukra alig nyerhető debreceni választáson is sikerült összekapni.

Eddig is nehéz volt elképzelni, hogyan jön létre a baloldali összefogás 2018-ban az MSZP és a DK között. Miközben mindenki tudja, és arról beszél a baloldalon, hogy csak akkor van esély, ha egy jelölt áll ki a fideszes indulóval szemben, egyre keményebb harc bontakozik ki a két párt között. Csepelen is egymást csépelik, a feleségcsalós, mutyizós vádakról itt írtunk bővebben.

(tovább…)