Facebook, Csepel.info
Németh Szilárd, Csepel korábbi polgármestere, a Fidesz alelnöke szerint kerületünk Budapest hátsóudvarából az egyik legélhetőbb kerületté vált.
Levelét az alábbiakban közöljük. (tovább…)
Facebook, Csepel.info
Németh Szilárd, Csepel korábbi polgármestere, a Fidesz alelnöke szerint kerületünk Budapest hátsóudvarából az egyik legélhetőbb kerületté vált.
Levelét az alábbiakban közöljük. (tovább…)
Hír TV, Facebook – Németh Szilárd
Borbély Lénárd azt ígérte: ha lehet, akkor a jövőben még többet dolgoznak majd Csepel fejlesztéséért.
Origo, MTI
Az országosan leadott listás szavazatok több mint felét a Fidesz-KDNP szerezte meg a 2019-es önkormányzati választáson. A megyei közgyűlésekben mindenhol Fidesz-többség van, a választásnak ebben a kategóriájában 19-0-ra nyert a kormánypárt, ráadásul a Fidesz a 19 megyéből 16-ban jobb eredményt ért el, mint 5 évvel ezelőtt.
A megyei jogú városok közül 13-ban a Fidesz által támogatott jelölt lett a polgármester, tízben az ellenzéké. Budapesten Karácsony Gergely lett a főpolgármester, a fővárosi közgyűlésben pedig eggyel több mandátuma lett az ellenzéknek, mint amennyi a többséghez kell.
888
A vasárnapi főpolgármester-választás tétje, hogy a főváros határozott kezekben marad-e, vagy eluralkodik benne a tétova káosz – jelentette ki Tarlós István, a harmadik ciklusára készülő főpolgármester, a Fidesz-KDNP jelöltje szombaton kampányzáró sajtótájékoztatóján Budapesten.
Tarlós István újbóli megválasztása esetén Budapestnek „békét, nyugalmat” ígér, és – mint mondta – nem háborúskodást, mint Karácsony Gergely zuglói polgármester, ellenzéki főpolgármester-jelölt, aki teljesíthetetlen ígéreteket tett a kampányban. (tovább…)
Pesti Srácok
Igazi szektás csapat mutatta meg magát Karácsony Gergely kampányzáróján, hiszen mielőtt nekiálltak volna a tulajdonképpeni szeánsznak, még vudubabáztak egyet Orbán és Tarlós műanyag szobrával. A rendszerváltás előtti és utáni évek felmérhetetlen állami korrupciójának családi nyertese, a hóhér nagyapja által zabrált villában élő Dobrev Klára egyenesen „a Gonosz”-ként utalt Orbán Viktorra.
Akár szcientológus gyűlés is lehetett volna ez az egész, és ez az összehasonlítás a társadalmi hasznosság szempontjából is megállja a helyét. Erős volt a felhozatal gyűlöletben, fenyegetőzésben, füllentésekben és meredek ferdítésekben egyaránt. Az ellenzék végsősoron ismét nyilvánvalóvá tette, hogy egyetlen valódi célja a háború Orbán Viktor ellen, és ha ehhez csatatérré kell változtatni az országot, az igazán nem nagy ár nekik. Láthatóan iszonyúan akarják ismét a hatalmat, nélküle eluralkodott rajtuk a pszichózis, és úgy szűkölnek, mint vámpír a napsütésben.
MTI, Csepel.info
Este 7 óráig Magyarország 3177 településének 10 278 szavazókörében 8 millió 25 ezer választópolgár dönthet arról, kik képviseljék helyi érdekeiket az elkövetkező öt évben az önkormányzatokban. (tovább…)
Csepel.info
Arcukra fagyott a mosoly, már csak a balhéban bíznak
Ismét Tarlós István, Csepelen pedig Borbély Lénárd győzelmére számít az ellenzék – derül ki a kormányellenes erőket segítő Taktikaiszavazas.hu oldalról. Csepelen – az ellenzéki várakozások szerint – a többséget is megszerzi a Fidesz.
Nem véletlenek Bangóné Borbély Ildikó és Szenteczky János csapatának hisztérikus kirohanásai, gyűlölködései, amivel bármi áron olyan botrányt próbálnak kelteni, hogy megszerezhessék a vezetést. A saját oldaluk szerint ugyanis ez eddig nem sikerült. (tovább…)
Pesti Srácok
“Ha ezek a DK-sok beteszik a lábukat a küszöbön belülre, akkor onnantól kezdve a lakásodat akarják elfoglalni” – mondja alkohol és fehér por fogyasztása közben Lackner Csaba, a kispesti szocialista kiskirály, Gajda Péter bizalmasa. A Magyar Nemzet által megosztott hangfelvételek alapján kiderül, Gajda korábban arra ösztökélte az embereit, hogy hozzák létre a kerületben a Demokratikus Koalíció alapszervezetét, mert azzal „sokkal több pénzt lehetne keresni”.
Lackner Csaba emellett beszél az MSZP-s EP-képviselők strómanjairól, Gyurcsány Ferenc alkoholizmusáról, valamint arról is, hogy felvettek az önkormányzathoz egy nemzetközi szélhámost, aki 43 millió forinttal rövidítette meg a kispestieket. Elhangzik az is, hogyan kell kitennie a szegényeket az önkormányzati lakásokból. (tovább…)
Csepel.info
Értelmes, jó szándékú ember nem akar Hős utcát Csepelen
Ez a Bangóné Borbély Ildikó és Szenteczky János által összetákolt ellenzéki pártszövetség egyetlen eredeti, saját kútfőből merített választási ígérete, ami nem valaminek a bezárásáról, megakadályozásáról vagy másolásáról szól.
A terv az, hogy egy kiválasztott cégnek adják át a négyemeletes csepeli társasházak ráépítési jogát. Ezek után a lakóházakra még egy szintet épít a cég. A felépült lakások felét ők eladják – ez az ő hasznuk – a másik felét pedig átadják az önkormányzatnak szociális lakásoknak. A társasházak és a lakók haszna a lift lenne, amit a ráépítés után építene a cég. Amennyiben persze nem tűnik el közben, mint ahogy az lenni szokott. (tovább…)
Csepel.info
Bangóné Borbély Ildikó és Szenteczky János ellenzéki pártszövetsége semmit nem támogat, és pártjaik ellen is harcolnak. Az ellenzéki pártokból kiszakadt civilek pártfüggetlen politikát akarnak, ám nehezen tudnának kormányzati forrásokért lobbizni. Borbély Lénárd polgármester és csapata pedig azt az építő-fejlesztő munkát folytatná, amit eddig – ám tagadhatatlanul kormánypárti, amit Csepelen nem mindenki díjaz.
Ez a választék az október 13-i választás előtt. Az alábbiakban foglaljuk össze, amit a csepeli jelöltekről tudni lehet. (tovább…)