‘Választás’ kategória archívum

Húsz fő lesz Csepelen a képviselő-testület megválasztható tagjainak száma

2010. július 6. kedd

Csepel.hu

Az 1/2010. (VII.5.) számú HVI határozat: „Budapest XXI. kerületi Helyi Választási Iroda vezetője a települési önkormányzat képviselő-testülete megválasztható tagjainak számáról az alábbi határozatot hozza:

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete megválasztható tagjainak száma 20 fő, melyből 14 fő egyéni választókerületi képviselőként, 6 fő kompenzációs listán választott képviselőként kerülhet megválasztásra. (tovább…)

Seres Mária összeboltolt az MSZP-vel: Csepelen elindult a választási kampány

2010. július 2. péntek

Összenő ami összetartozik?

Csepel.info

Könnyed, baráti beszélgetéssé alakult az MSZP és Seres Mária közös kampányrendezvénye

Seres Mária is részt vett azon kampányrendezvényen, melyen a csepeli MSZP polgármester-jelöltje elindította fideszes ellenfelét támadó választási hakniját.

Gyorsan változik a világ a politikában: az MSZP azt a népszavazási kezdeményezést karolta fel, amely alapján tavasszal még több tucat képviselő-jelöltjüket kellett volna lemondatniuk, Seres Mária pedig most azokkal parolázott, akik legutóbb a csepeli rendőrkapitány lakásmutyijával és  a kettős gyilkossággal kapcsolatban kerültek az újságok címlapjaira. (tovább…)

Adatgyűjtésre használják Seres Mária mozgalmát?

2010. július 1. csütörtök

Nem Tóth József és Botka László ellen folyik a csepeli MSZP akciója

Csepel.info

MSZP-s aláírásgyűjtő aktivisták a csepeli sétáló utcában

Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselői tisztség összeférhetetlen legyen a polgármesteri tisztséggel?” – ezzel a kérdéssel, Seres Mária pártmozgalmára épülve gyűjtött aláírásokat több tucat csepeli MSZP-s aktivista és Szenteczky János, a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója, a csepeli MSZP elnöke és polgármester-jelöltje szerdán délután, munkaidőben – értesült a Csepel.info.

– Nem párton belüli hatalmi harcról van szó, tehát nem az MSZP-s polgármesterek és parlamenti képviselők lemondatása vagy meghurcolása a cél. Ez  az akció kizárólag a helyi kampányról és adatgyűjtésről szól – mondta el a Csepel.info MSZP-s forrása. Németh Szilárd, a Fidesz polgármester-jelöltje úgy reagált: álságos, hogy a kerület legjobban fizetett önkormányzati cégvezetője munkaidőben, közpénzen gyűjt az MSZP-nek aláírásokat ahelyett, hogy dolgozna, és legalább az önkormánytati tulajdonban álló Csevakhoz kapcsolódó folyamatos botrányokat és mutyikat szüntetné meg. (tovább…)

Szakad az MSZP? Sziliék külön indulnak az őszi választásokon

2010. július 1. csütörtök

Magyar Nemzet

A Szili Katalin vezette Szövetség a Jövőért Mozgalom (SZJM) indulni kíván az őszi önkormányzati választásokon – információink szerint erről hozott egyhangú döntést a szervezet közgyűlése szerdán.

A Pallas Páholyban megtartott gyűlésen a küldöttek megalakították az országos választási előkészítő bizottságot, amelynek feladata a képviselő- és polgármesterjelöltek kiválasztása. Úgy tudjuk, hogy az SZJM közgyűlése határozott arról is, hogy a választásokra szövetségeseket keresnek – miként informátorunk fogalmazott – a civil mozgalmak és a baloldalon jelen lévő politikai erők között. (tovább…)

Halálos csend a Kossuth téren: ez Sólyom László legkísértetiesebb emléke

2010. június 30. szerda

“Mostanában olyanok is velem védetnék a demokráciát, akik nyolc évig vidáman taposták”

Heti Válasz

Tetteinkben a védelem, az utókor ítélni fog azok fölött – idézi Jókai Mórt Sólyom László. Az államfő már hónapok óta tudta, hogy nem jelölik újra, ám úgy érzi: feladatait sikerült elvégeznie.

A kétharmados többség szerinte nem fenyegeti az alkotmányosságot, viszont a törvénydömpingnek megvannak a hátulütői. (tovább…)

Lapátra került Szigetiék OVB-s szoci csapata

2010. június 30. szerda

Váltás a PSZÁF élén is

Kecskeméti Lapok, Duna TV, Csepel.info, TV2

Már az őszi, önkormányzati választások előtt új, állandó tagjai lesznek az Országos Választási Bizottságnak (OVB) a parlament döntése értelmében. A jelenlegi, lényegében balliberális elkötelezettségű tagokból álló testület a múltkori választás első fordulójában is bizonyította alkalmatlanságát, de korábban nem­egyszer helyezkedett szembe az Alkotmánybírósággal vagy a Legfelsőbb Bírósággal.

Az Országgyűlés elfogadta a választási eljárásról szóló törvény módosítását, amely többek között arról rendelkezik, hogy az Országos Választási Bizottság tagjait minden általános – így az országgyűlési, az önkormányzati és az európai parlamenti – voksolás előtt újra kell választani. Az elmúlt években működő testületekre rengeteg panasz volt, az OVB már a 2002-es választásokkor is középpontba került. Hiába követelték többen is, az akkor még a Ficzere Lajos által vezetett testület, a számos törvénysértés ellenére nem számoltatta újra a szavazatokat. Pedig ahogy Cservák Csaba, a testületből 2005-ben kizárt alkotmányjogász is rámutatott, ha az OVB helyt ad a „Vecsernyés-ügy” néven elhíresült beadványának, amely a törvényből jogosan vezette le, hogy a visszalépett jelöltekre leadott szavazatok nem számítanak, akkor 2002-ben nincs parlamenti többsége a Medgyessy-kormánynak. (tovább…)

Köztársasági elnökké választotta Schmitt Pált a Ház

2010. június 29. kedd

Inforadio

Schmitt Pált, a Fidesz-KDNP jelöltjét választotta meg köztársasági elnöknek az Országgyűlés kedden.

Schmitt Pál 263 érvényes szavazatot kapott. Az új köztársasági elnök az elmúlt percekben letette az esküt. (tovább…)

Schiffer Horváth Csabának: “önt személyes felelősség terheli”

2010. június 28. hétfő

HVG

“Az elmúlt ciklusban Budapest sajnos nem a szabadság és a szolidaritás városa volt. Önt korábbi főpolgármester-helyettesként személyes felelősség is terheli abban, hogy az utóbbi években városházi kollégái korrupciógyanús ügyeitől volt hangos a sajtó” – írta az LMP frakcióvezetője, Schiffer András nyílt levélben a szocialista párt főpolgármester-jelöltjéhez azok után, hogy Horváth Csaba nyílt levélben újfent közölte, kész visszalépni, ha közös megegyezéssel indítanak egy főpolgármester-jelöltet.

Schiffer András Horváth Csabához intézett válaszlevele elején leszögezi, hogy a párt budapesti felkészülését illetően a parlamenti képviselőcsoport vezetőjeként nem illetékes nyilatkozni, ám a párt országos választmánya tagjaként megerősíti, legutóbbi kongresszusuk egyhangúlag amellett döntött, hogy az LMP a fővárosi helyhatósági választáson egyetlen parlamenti párttal sem kíván együttműködni, márpedig a “független” főpolgármester-jelölt közös felkérése, amelyre a szocialisták az utóbbi időben többször ajánlatot tettek, szerinte ebbe a kategóriába tartozik. (tovább…)

Tarlós István Budapest gondjairól

2010. június 28. hétfő

HVG, Csepel.info

Egyelőre rejtély, hogy miből fizetik ki a fővárosi metróépítés első szakaszának a számláit, végre nyilvánosságra kerülhetnek a szocialista városvezetés titokszobáinak rejtett manőverei, nyilatkozta többek között Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője, a Fidesz főpolgármester-jelöltje a hvg.hu-nak.

Az ősszel reményei szerint pozícióba kerülő új városvezetés pontosan körülhatárolja a tisztségviselők feladatát és felelősségét, felülvizsgálja a tervezett beruházásokat, helyreállítja a főváros pénzügyi stabilitását. (tovább…)

A többség Schmitt Pált választaná államfőnek

2010. június 28. hétfő

Inforadio.hu, Csepel.info

Schmitt Pál 32, Sólyom László 24, Balogh András 14, Morvai Krisztina 6 százalékra számíthatna, ha a felmérésben részt vettek szavazhatnának. A megkérdezettek 24 százaléka egyikükre sem szavazna, illetve nem válaszolt a kérdésre.

A megkérdezettek nagy többsége tudatában van annak, hogy napirendre került a köztársaságielnök-választás (85 százalék hallott arról, hogy a nyáron lejár Sólyom László megbízatása), de csak viszonylag keveseket foglalkoztat komolyabban is ez a téma: mindössze 30 százalék állította, hogy “gondolkozott már azon, ki lenne a legalkalmasabb a köztársasági elnöki posztra”. (tovább…)