Szakad az MSZP? Sziliék külön indulnak az őszi választásokon

Magyar Nemzet

A Szili Katalin vezette Szövetség a Jövőért Mozgalom (SZJM) indulni kíván az őszi önkormányzati választásokon – információink szerint erről hozott egyhangú döntést a szervezet közgyűlése szerdán.

A Pallas Páholyban megtartott gyűlésen a küldöttek megalakították az országos választási előkészítő bizottságot, amelynek feladata a képviselő- és polgármesterjelöltek kiválasztása. Úgy tudjuk, hogy az SZJM közgyűlése határozott arról is, hogy a választásokra szövetségeseket keresnek – miként informátorunk fogalmazott – a civil mozgalmak és a baloldalon jelen lévő politikai erők között.

Szili Katalin már évek óta, különösen a 2004 decemberi, kettős állampolgárságról szóló népszavazás óta, egyre markánsabban különutas politikát folytat az MSZP-n belül. A volt házelnök népi nemzeti értékeket képviselő baloldali álláspontja a trianoni emléknap kapcsán is tetten érhető volt, hiszen a szocialista frakcióból egyedül ő vett részt a parlamenti megemlékezésen.

mno.hu

11 hozzászólás “Szakad az MSZP? Sziliék külön indulnak az őszi választásokon” bejegyzésre

  1. Tóth Mária szerint:

    Szili is csak az “övéihez” tartozik, hiába próbál más látszatot kelteni! Júdás!

    Nem bocsájtom meg neki, hogy gyf-t az ő szavazata tartotta továbbra is életben!

  2. GONDOLKODÓ! szerint:

    Szakad az Mszp?
    Szakadna már végleg szét!!!

  3. CsepeliNo1 szerint:

    Na végre, hogy már elkezdődött! Nem igaz, hogy erre ennyit kellett várni.

    Majdhogynem ERRE VÁRTAM!
    Csak nem a Szilinek kellett volna ezt lépnie.
    Hiszen Ő (IS) beleillik az MSZP-be! Hiszen a makacssága miatt kaptunk egy Sólyom Lászlót, az öszödi beszéd kiszivárogtatása révén is felmerült már jó néhányszor a neve, Pécsről meg ne is beszéljünk, stb . . .

    FEL KELL ÉBREDNI! Az MSZP már soha nem fog innen felállni.

    Új BALOLDALI párt – új BALOLDALI pártok kellenek.
    Szekeres, Kiss, Szili, Baja, Vitányi, stb nélkül.

  4. Manitu szerint:

    Szili egy hisztis, nulla belső támogatású politikus – legalábbis nekem a szoci ismerőseim évek óta ezt állítják. Egyébként nem bánnám, ha lenne Magyarországon egy szocdem párt, de az MSZP politikusai nem azok, így nem is tudnának olyat létrehozni még akkor se, ha tízezer darabra szakadnának.

    Sajnos nem hiszek abban, hogy a tolvajok pártja szétszakad. 🙁

  5. Jobb Csepelért szerint:

    2010 akkora pofon volt az MSZP-nek, mint 2009 az SZDSZ-nek.

    Manitu és CsepeliNo1 bejegyzésével egyetértek. A baloldallal nem lenne gond, ha valóban baloldali értékeket képviselnének… Az MSZP erre nem volt képes, akár az elődjeik (KMP, MDP, MSZMP)… Magyarországon egy valódi baloldali és nemzeti értékeket valló szociáldemokrata pártra van szükség, amely szakítana az internacionáléval és az ateizmussal.

    A kommunista pártok soha semmilyen körülmények között nem képviselték a kisemberek érdekeit. A munkásokat kihasználták, a parasztokat meg kisemmízték.
    1945 után a parasztok bizalommal fordultak az un. “népi demokrácia” felé, mert hittek abban, hogy a “régi rend” megszünésével a kapnak földeket. Ez az örömük nem tartott sokáig, mert Rákosiék mindent elvettek a “vidéki kapitalistáktól”.

  6. Csepelino1 szerint:

    Jobb Csepelért!
    Magyarországon egy valódi baloldali és nemzeti értékeket valló szociáldemokrata pártra van szükség, amely szakítana az internacionáléval és az ateizmussal.
    – Ezt itt, egy pár MSZP taggal nem tudtam felfogatni. Azért, mert Ők nem az elvek miatt léptek be a pártba, hanem a hatalom, és az egyéni érdekek miatt!
    Azt sem tudják miről beszélek. Nem érdekes??????
    🙂

    De MEG FOGJÁK TUDNI! ! ! ! !
    :-)))))

  7. guriga szerint:

    Takarodjanak már el a büdös p….ba

  8. Királyerdei szerint:

    Az elftársak elkezdték élesíteni a dikicset, a jó komcsi hagyományok szerint készülnek egymás hasbadöfésére:
    Saját magát ostorozza az MSZP vezetése egy elemzésben

    Idézet:
    ——————————————————————————–
    Az értékelés szerint a legfájdalmasabb hiányt a morális önvédelem elégtelensége, a korrupciós gyanúkkal szembeni eszköztelenség jelentette.(Magyarul: loptunk, mint az állat, de amikor lebuktunk, nem tudtuk bebizonyítani, hogy az a fidesz volt)
    A vitákat nem tudták félretenni

    A dokumentum szerint az MSZP igazi törésvonalai ma nem generációs különbségek mentén húzódnak, (magyarul: a nyugdíjasok nem estek egymás hajának)sokfajta korábbi, párton belüli közmegegyezésüket a válság kérdőjelezte meg. A jövő baloldaliságának valódi átbeszélését (értsd: lopj, csalj, hazudj, ahogy bírsz, de ne bukjál le)a választási időszakban előálló integrációs kényszer és a kampányfeladatok alig tették lehetővé.

    Az értékelés szerint a párt régi működési zavarain ez a pártvezetés sem tudott úrrá lenni, a személyi viták jó részét viszont a kampány időszakában sikerült félretenni. Kiütköztek a sokáig elhanyagolt belső problémák: az aktivisták és a választók elöregedése, a civil kapcsolatok gyengülése, a médiatér szűkülése(Bolgár úr segíts, te vagy az utolsó mentsvárunk!), a széles vezetői utánpótlás és a teljesítményértékelés hiánya (nincs egy értelmes és tehetséges ember sem köztünk, ez a hülye Gyurcsány meg rúgkapál már megint!)- áll az elemzésben, amely szerint több helyi és megyei szervezetben is “állóháború” alakult ki a különböző elképzelésű vagy egyszerűen ambíciójú csoportok között. Miközben különösen a megyei vezetők politikai súlya, szerepe felértékelődött, a területi szervezetek is sok megoldatlan konfliktust hurcoltak magukkal – teszik hozzá.

    A kampányról azt írják: a szervezési és logisztikai feltételeket nagyjából sikerült biztosítani, minden belső nehézség ellenére nagy párttámogatottsággal tudtak miniszterelnök-jelöltet választani, és a jelöltek, illetve pártszervezetek többsége a maga részéről helytállt. A kampány során sem sikerült azonban olyan politikai-tartalmi innovációt bevezetni, ami a beállt pártszimpátiák korlátait radikálisan áttörte volna – áll az értékelésben. A választási eredmény meglepetést ugyan nem hozott, keserűséget – különösen a sokat dolgozó aktivisták körében – viszont annál inkább – állapítja meg az elnökség értékelése.

    ——————————————————————————–

    A pártfunkci bikfanyelv szerint itt nagy vehemenciával fognak egymás torkának ugrani…

  9. GONDOLKODÓ! szerint:

    TCsepelino1!
    “Ezt itt, egy pár Mszp-s taggal nem tudtam felfogatni……..hanem a hatalom, és az egyéni érdekek miatt léptek be a pártba……Azt sem tudják miről beszélek. ….De MEGFOGJÁK TUDNI!”
    -Soha, de soha! nem fogja tudni, megértetni:
    -a “zsákmányszerző” párt sajátosságából fakad: minden embert érdekei motiválják cselekedeteikben, de ennyire mint őket?
    -“azt sem tudják”….:ők ilyenek! INFANTILISEK A JAVÁBÓL (tisztelet a kivétel)
    -” de megfogják tudni”: SOHA!
    “Ez hát a sors és nincs vég semmiben?
    Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal
    S meg nem kövülnek élő fiai.”
    T. Csepelíno1! “Ezekért” ki teheti a szívét, lelkét alig v. egyáltalán nem lesz foganatja! Minden “beléjük” fektetett energia kárba vész! Javaslom NE PAZAROLJA RÁJUK! VAN ÖNNEK CSALÁDJA IS.
    A mai napig fel nem fogják, hogy “miattuk” szenved NEMZETÜNK is évtizedek óta! Érthetetlen, hogy ők soha semmit el nem olvasnak, nem gondolkodnak, nem következtetnek, nem tapasztalnak????????????
    Valójában kik ők??? Érti ezt egyáltalán valaki! legfőképpen Ők maguk nem! És ez a legnagyobb bajuk! Sajnos NEMZETÜNKNEK is, mert miattuk szenvedünk mi is!
    Nem véletlen, hogy a világnak róluk alkotott fő jellembeli vonásaként, SZOLZSENYICIN definicíóját tartja a legjellemzőbb megfogalmazásnak! Aki ne tán, nem ismerné, annak érdemes tanulmányoznia, olvasgatnia! Különösen azoknak, akiknek az egy, másfél, esetleg két mondatos megfogalmazás is igen komoly gondokat okoz!
    Nem beszélve a szövegértelmezési gondjait talán már soha sem, le nem
    küzdőek esetében! Az ún. “menthetetlenek” esetében.

  10. GONDOLKODÓ! szerint:

    Kell tehát egy lusztrációs törvény – legkésőbb jövő tavaszig –, amely politikailag, morálisan, történelmileg és büntetőjogilag is végre elválasztja egymástól a kommunista diktatúrát a demokratikus jogállamtól. Erre most van az utolsó lehetőség!
    Ha ez nem történik meg, olyan mocskot fogunk tovább hurcolni magunkkal, amely még ki tudja, hányszor fogja besározni az arcunkat s megrontani tiszta vágyainkat.
    Ha ismét lesz keresztyén Magyarország túlélhetjük. Másképp mi is elsüllyedünk a bomló liberális Európával. De ha sikerül visszaállítani a keresztény Európát, mi megnyertük a háborút. Nem példa nélküli amit mondok. Kálvint egy időre száműzte Genfből a libertinus csőcselék. A nép tapsolt hozzá, mert ki szereti a szigorú vezetést. Azután néhány év múlva, ezek a polgárok mentek követségbe a reformátorhoz, hogy jöjjön haza és vegye vissza a város szellemi vezetését.
    Van itt még egy dolog-mely gondolat nem szerepel az írásban-, ami optimizmusra adhat okot-mégpedig nem kis optimizmusra-, de az legyen titok, az legyen meglepetés, az legyen hatalom-, és politika technika! 🙂

  11. Királyerdei szerint:

    ..az MSZP-ben több mint egy éve adták ki azt a parancsot is, hogy civil szervezeteket, szerveződéseket kell alakítani, illetve azokba be kell épülni, elfoglalni vagy legalább le kell nyúlni. Elmondása szerint Lamperth Mónika egy Csepeli pártrendezvényen többek között azzal dicsekedett, hogy egymaga vagy ötven civil szervezetet mozgat úgy, ahogy éppen csak akar.

Itt lehet hozzászólni !