‘Krimi’ kategória archívum

Nyílt levelek: bírósági ügyekben már nincs vita

2011. március 9. szerda

Csepel.info

A volt csepeli rendőrkapitány lakásmutyi-ügyével indult a lavina

Nyílt levélben válaszolt Bercsik Károly, a csepeli „lakásmutyit” és egyéb ügyeket vizsgáló ad-hoc bizottság volt elnöke Szenteczky János március 7-i nyílt levelére, melyben a volt vagyonkezelő vezérigazgató vitára szólította fel a korábbi bizottsági elnököt.

Az időközben munkáját zárójelentéssel befejező bizottságot vezető fideszes képviselő válaszlevelében kifejti: a bizottság több hónapon keresztül működött, ezért a CSAVAK Zrt. korábbi vezetőjének többször is lett volna alkalma arra, hogy az őt ért vádak kapcsán álláspontját – a Csepp TV jelenléte mellett – a nyilvánosság előtt is kifejtse. Szenteczky János azonban a bizottság meghívásának nem tett eleget, és a bizottság zárójelentéséről szóló képviselő-testületi vitát megelőzően a grémium működését törvénytelennek minősítette. (tovább…)

Fotó: felfordult egy autó éjjel Csepelen

2011. március 9. szerda

MTI, HVG

Éjjel rendőrök helyszínelnek Budapest XXI. kerületében a Weiss Manfréd úton, ahol egy személyautó az útról lesodródva az út menti töltésnek csapódott, majd felborult.

A balesetben két személy sérült meg, őket a mentők kórházba szállították.


Vádemelés Verókék ellen

2011. március 8. kedd

Mandiner

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt Verók István, a VI. kerület egykori polgármestere, illetve tizenhárom másik gyanúsított ellen az Andrássy út 47. szám alatt található ingatlan 2004-es értékesítése miatt. A vádirat szerint 127 millió forinttal károsították meg az önkormányzatot.

A Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt kedden vádat emelt Verók István, a VI. kerület volt polgármestere, és tizenhárom társa ellen. A hűtlen kezelés vádja az Andrássy út 47. szám alatt található ház 2004-es értékesítésével kapcsolatban merül fel. (tovább…)

Elpusztult a brutálisan felrúgott bagoly

2011. március 7. hétfő

Index, Csepel.info

Luis Moreno azzal védekezett, hogy csak segíteni akart a madárnak

A kolumbiai Junior kabalaállatát a hétvégi bajnokin rúgta le a pályáról Luis Moreno, a Deportivo Pereira játékosa, az eset hatalmas felháborodást váltott ki, az állatvédők tiltakoztak, a baglyot állatkórházban ápolták, ám kedden belepusztult az incidens okozta stresszbe.

A brutális futballistát rendőrök vitték le a pályáról, mert a szurkolók már a helyszínen fenyegették. Moreno nevetségesen enyhe, maximum 50 ezer pezós, ötezer forintos pénzbírságra számíthat, de kaphat három hónap elzárást is. A futballszövetség büntetni fogja, tudta meg a Radio Santa Fe. (tovább…)

Utoljára a Morvai-Heller catfightról + videó!

2011. március 7. hétfő

Heller Ágnes 2006-ról: Senkit nem lőttek meg, senkit sem kínoztak meg

Mandiner, Csepel.info

Heves indulatokat váltott ki csütörtöki, Heller Ágnes hazudik 2006 őszéről című posztunk, amiben Heller március 1-i, brüsszeli beszédéből emeltem ki egy részt, melyet a Hungarian democracy in danger? című vitanapon mondott.

Amikor a posztot írtam, a bejegyzésbe beillesztett videón kívül nem találtam más felvételt Morvai Krisztina kérdéséről és Heller Ágnes válaszáról. Többen azzal gyanúsítottak, hogy szándékosan nem tértem ki Morvai mondandójára, pedig nagyon is szívesen foglalkoztam vele, ahogy már korábban is jó néhányszor. A HírTV-n leadott változatban azonban Morvai csak vágóképként szerepel, eredetiben nem lehet hallani, miket mondott. Szerencsére azóta sikerült egyhuzamban végignézni és meghallgatni a teljes produkciót, kérdésestől-válaszostól (lásd.: fenti videó). (tovább…)

Újrajátszották Jimmy halálát a zsaruk

2011. március 7. hétfő

A rendőrök, ha nem is az eredeti helyszínen, de újrajátszották a Király halálát

Blikk

Titok: Tíz éve nem derült ki, hogy ki vagy mi okozta a halálát

Egészen új fordulatot vehet a Jimmy-ügy a napokban megrendezett bizonyítási kísérlet és az új fegyverszakértői vélemény fényében. A Zámbó Jimmy (†43) halálát övező misztikumnak vethet véget a szemtanú, Hulé Éva tavaly nyári vallomása alapján indult új vizsgálat, amelyet emberölés gyanújával rendeltek el. Bár a szemtanú szó szerint sosem mondta ki, hogy Edit lett volna a gyilkos, a vallomásából nem volt nehéz azonosítani, hogy az özvegyet tette felelőssé.

Csakhogy Zámbó Edit kezén nem találtak lőport a tragédia után, hiába is vizsgálták. Az egykori államigazgatási eljárás aktái szerint Edit jobb és bal kézfején tíz éve, január 2-án a Honvédkórházban végezték el reggel 7 óra öt perckor az eredménytelen lőpornyomrögzítést, s Hulé Éván sem találták fegyver használatának nyomát. Akkoriban éppen ezért szüntették meg a nyomozást. (tovább…)

Forró nyom a hóban – elfogták a tolvajokat

2011. március 7. hétfő

Helyi Téma, Csepel.info

A Csepeli út és a Szilvafa utca kereszteződése

Két ízben is rövid idő alatt csípték nyakon a rendőrök azokat az elkövetőket, akik fém- és falopásra szakosodva járták Csepel utcáit. A tolvajbandák egyikét tulajdonképpen az időjárás buktatta le: a hóban hátrahagyott friss nyomaik vezették el hozzájuk a rendőröket.

Egy lakossági bejelentés alapján indultak a Szilvafa utcába a kapitányság járőrei. Kiderült, hogy a telefonáló idős férfi gyanúja megalapozott volt, telkéről ismeretlenek mintegy 45 ezer forint értékű vasat és fát tulajdonítottak el. (tovább…)

„Miénk az ország, megölöm a g..ci magyarokat” + Videó

2011. március 4. péntek

Mno.hu

„B.zi magyar, hogy mersz bejönni a mi utcánkba, megölöm a g.ci magyarokat” – hangoztatták azok a cigány elkövetők, akik a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtöki határozata értelmében rasszista indíttatásból, származása miatt vertek meg másfél éve egy fiatalembert Budapesten. Az elkövetőket csaknem harmincévnyi letöltendő börtönbüntetésre, illetve javítóintézeti nevelésre ítélték.

Letöltendő börtönbüntetésre, illetve javítóintézeti nevelésre ítélte csütörtökön a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) annak a főképp cigány elkövetőkből álló társaságnak a tagjait, akik másfél évvel ezelőtt Budapesten magyar származása miatt vertek meg egy fiatalembert az utcán. A precedensértékű határozat kimondta, hogy az elkövetők rasszista indíttatásból támadták meg a sértettet, s a hét vádlott mindegyikét közösség tagja elleni erőszak bűncselekménye miatt marasztalták el.

A Hír Televízió felvételét itt nézheti meg. (tovább…)

Kamera elé állt és bocsánatot kért a gázoló

2011. március 4. péntek

TV2

Bocsánatot kért a 25 éves férfi, aki hétfőn hat embert elgázolt, közülük hárman meghaltak. Azt mondta: olyan ez az egész, mint egy rémálom, amiből nem tud felébredni. De vállalja mindenért a felelősséget. Nyilatkozott a Tényeknek az egyik elgázolt férfi unokaöccse, azt mondta: nagybátyja almaszedésből tartott haza amikor a tragédia történt.

“Nagyon sajnálom és a részvétemet szeretném kinyilvánítani…” Ezt Gyurafa Máté mondta a Tényeknek, aki hétfőn elgázolt egy buszmegállóban hat embert. Közülük hárman meghaltak, a többiek – súlyos sérülésekkel -még mindig kórházban vannak. A 25 éves férfi azt mondta: “Minden pillanatban próbálok felébredni ebből a rémálomból, de egyszerűen nem lehet, szóval innentől kezdve el kell sajnos fogadnom, hogy ez így van és ez megtörtént.” Azt is mondta, hogy alig emlékszik valamire az ütközésből. Úgy fogalmazott: “arra ébredtem, hogy az autó a padkának ütközött, akkor riadtam fel és utána a betört szélvédő a következő emlékem.” (tovább…)

Szenteczky semmit nem bán – sőt, újra megtenné

2011. március 3. csütörtök

“Az idő sürget, az MSZP-n belül valami történni fog”

Csepel.info

Szűnik a vörös köd a párttagok fejében

Százmilliók a soroksári Juhász elvtárs és a csepeli SZDSZ-vezér cégeinek, pártirodának és szerelmi fészeknek nézett munkahely, szociális lakások felújítása pofátlanul magas áron, havi nyolcvanezres benzinszámlák záhonyi tankolásokkal, “lakásmutyi” eltűnt dokumentumokkal: többek között ezeket a vádakat fogalmazták meg az elmúlt egy évben Szenteczky János volt csepeli vagyonkezelő-vezérigazgató és MSZP-s polgármester-jelölt ellen.

A politikus semmit nem bán. Sőt, amit tett, azt újra megtenné – derül ki legutóbbi, cinikus nyilatkozataiból. (tovább…)