Nyílt levelek: bírósági ügyekben már nincs vita

Csepel.info

A volt csepeli rendőrkapitány lakásmutyi-ügyével indult a lavina

Nyílt levélben válaszolt Bercsik Károly, a csepeli „lakásmutyit” és egyéb ügyeket vizsgáló ad-hoc bizottság volt elnöke Szenteczky János március 7-i nyílt levelére, melyben a volt vagyonkezelő vezérigazgató vitára szólította fel a korábbi bizottsági elnököt.

Az időközben munkáját zárójelentéssel befejező bizottságot vezető fideszes képviselő válaszlevelében kifejti: a bizottság több hónapon keresztül működött, ezért a CSAVAK Zrt. korábbi vezetőjének többször is lett volna alkalma arra, hogy az őt ért vádak kapcsán álláspontját – a Csepp TV jelenléte mellett – a nyilvánosság előtt is kifejtse. Szenteczky János azonban a bizottság meghívásának nem tett eleget, és a bizottság zárójelentéséről szóló képviselő-testületi vitát megelőzően a grémium működését törvénytelennek minősítette.

Szenteczky János levelét és Bercsik Károly válaszát az alábbiakban olvashatják.

Csepel.info

Szenteczky János nyílt levele

Tisztelt Képviselő Úr!

Ön elvállalta egy olyan ad-hoc bizottság vezetését, amelynek létrehozásáról még az Ön képviselővé választása előtt döntött a korábbi testület.

Biztos vagyok benne, hogy a bizottság elnöki tisztségének ellátását, illetve a bizottság munkájának irányítását Ön tisztességgel, pártatlanul és előítéletek nélkül végezte el az elmúlt hónapok alatt. Mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy ezalatt a néhány hónap alatt Ön számtalan információt, adatot ismerhetett meg. Még akkor is biztos vagyok benne, hogy ha ez a 2011. február 25-ei képviselő-testületi ülésen az ad-hoc bizottság zárójelentésének tárgyalásakor feltett kérdésekre adott válaszaiból nem is derült ki – és ezt őszintén sajnálom.

Ahogy azt is sajnálom, hogy a csepeli képviselő-testület működését is szabályozó Szervezeti és Működési Szabályzat értelmében (amelyet épp a többségi Fidesz-frakció módosított ilyenné) nekem mindössze 8 perc állt a rendelkezésemre, hogy megpróbáljak reagálni azokra a rágalmakra, amelyeket Ön és a bizottsága jogászok bevonásával, több hónap alatt állított össze.

Mindezekre tekintettel arra kérem, illetve arra teszek javaslatot, hogy a CSEPP TV stúdiójában egy előre egyeztetett márciusi időpontban, élő adásban adjon nekem lehetőséget arra, hogy az ad-hoc bizottság zárójelentéséről vitát folytathassak Önnel.

Természetesen a kezdeményezésemről előzetesen érdeklődtem a CSEPP TV vezetőjénél, aki nem látta akadályát egy ilyen vitaműsor megtartásának!

Budapest, 2011. március 7.

Szíves és –remélhetőleg­- pozitív visszajelzését várva tisztelettel:

Szenteczky János sk.

Bercsik Károly Nyílt levele

Tisztelt Képviselő-társam!

Ön nyílt levélben tett arra javaslatot, hogy a Csepp Tv stúdiójában, élő adás keretében folytassunk vitát a „csepeli lakásbotrány és más, esetleges visszaélésekkel kapcsolatban” felállított ad-hoc vizsgáló bizottság zárójelentéséről.

Mint azt Ön is tudja, a vizsgáló bizottságot minden tekintetben jogszerűen választottuk meg, munkája, ülései nyilvánosak és jogszerűek voltak. A csepeli MSZP frakció tagjait minden alkalommal meghívtuk a bizottsági ülésekre. Önt személyes érintettsége miatt külön is meghívtuk egy meghallgatásra, ahol bőségesen lett volna ideje elmondani a véleményét. Alaptalan kifogásokba kapaszkodva azonban sem Ön, sem Tóth Mihály polgármester úr nem vett részt egyik ülésünkön sem, és nem segítették a tényfeltáró munkánkat.

Ön azt is sérelmezi, hogy a jelentés tárgyalásakor a Képviselő-testület ülésén mindössze 8 perc állt a rendelkezésére az érvelésre. Szeretném tájékoztatni, hogy nem a Fidesz-KDNP vezette önkormányzat határozta meg a képviselők hozzászólási időkeretét a Képviselő-testületi ülések napirendjénél, hanem a 2006-2010-es ciklusban az MSZP-s többség. Viszont a bizottsági üléseken semmiféle időkorlát nem akadályozta volna ebben, miközben a Csepp TV-nek köszönhetően a nyilvánosság ugyanúgy rendelkezésére állt volna, mint egy testületi ülésen.

Tisztelt Képviselő-társam!

A jelentés és az abban foglalt javaslatok elfogadása után bármiféle vita közöttünk értelmezhetetlen. Ugyanakkor bízom benne, hogy Önnek a magyar igazságszolgáltatás előtt még bőségesen lesz lehetősége kifejteni az álláspontját, tisztáznia a csepeli „mutyi ügyekben” viselt szerepét.

Budapest, 2011. március 9.

Üdvözlettel:

Bercsik Károly sk.

az ad-hoc vizsgáló bizottság elnöke

40 hozzászólás “Nyílt levelek: bírósági ügyekben már nincs vita” bejegyzésre

  1. Mr. Gabee szerint:

    Személy szerint egyet értek Bercsik Károly levelével teljes mértékben.

    Mr. Gabee

  2. Jobb Csepelért szerint:

    ,,Ugyanakkor bízom benne, hogy Önnek a magyar igazságszolgáltatás előtt még bőségesen lesz lehetősége kifejteni az álláspontját, tisztáznia a csepeli „mutyi ügyekben” viselt szerepét.”

    Szép volt 😀 Csak így tovább, hajrá csepeli Fidesz-KDNP!

  3. Jobb Csepelért szerint:

    Azért megnézném Szenteczky sunyi pofáját akkor, amikor a bíróság előtt kell számot adnia. Remélhetőleg őt követi majd Avarkeszi, Podolák, Tóth Mihály, Orosz és Borka is.

  4. "*" szerint:

    Egyszer hallottam ezt a Bercsiket beszélni… Igaz az beszédnek nem volt nevezhető, nulla szókincs, értelmetlen makogás. Hogy állna már ki vitázni??? Kérdezni nem tud…

  5. Jobb Csepelért szerint:

    Bagoly mondja verébnek…

  6. Jobb Csepelért szerint:

    Ez persze neked szólt “*”!
    Te talán világbajnok vitapartner vagy? Nem hinném, de azt tudom, hogy betűkaratéből fekete öves vagy és amennyire gyenge a felfogásod, képes vagy még a tisztítóba is bevinni. 😀

  7. Öreg halász szerint:

    Kedves “*”!

    Én többször hallottam Szenteczkyt meg Borka-Szászt beszélni, de egyszer se mondtak igazat. Az MSZP iránt elfogultan bármit is érzel egy fideszes beszédkészsége iránt, szerintem mindenképpen jobb igazat mondani, mint folyékonyan hazudni…

  8. vica szerint:

    Szenteczky úr és TÁRSAI nyakán szorúl a hurok. Legjobb védekezés a támadás ez volt mindig is a jelszavuk. Bercsik Károly és a BIZOTSÁG is tőrvényesen járnak el a mutyi ügyekben. Hajrá Karcsi, hajrá FIDESZ.

  9. csapos szerint:

    A gyávaság, a megfutamodás alkalmazási feltétel a fideszes főnököknél. Mutyivári Németh Szilárdhoz, majrévári Borbély Lénárdhoz ad-hoc felzárkózott a bornírt Bercsik Károly is.

    A Fideszben gyorsan gyarapszik a gyógyíthatatlan a gyávák gyatra gyülekezete 🙂

  10. Jobb Csepelért szerint:

    Csapos!
    Te ma már ne igyál többet, mert neked az árt. 🙂 Zárd be a kocsmát és menj aludni 😀

  11. csapos szerint:

    Jobb Csepelért te pedig ébredj fel mielőtt bealkonyul az ébredőknek.

  12. "*" szerint:

    Öreg halász, nem kell hazudni sem, nemhogy folyékogyan, sehogy. De Bercsik annak az élő példája, amikor annyira túlnyerte magát a Fidesz, hogy az értelmifogyatékosság határát suroló képességeivel is képviselő lehetett. Ez persze a szocik hibája és felelőssége is. Attól még röhej, hogy egy, már az iskoláiban is borzasztó gyengén teljesítő ember, aki ha megszólal leginkább makogni tud, dönthet az emberek életét meghatározó közügyekben.
    Erre persze nem megfelelő visszavágás az, amivel ilyenkor jönni szoktatok, hogy a szociknál is hülyék ültek. Mert ha így is volt, de Ti a változást akarjátok elhozni és azt bizonyítani, hogy mennyivel jobbak vagytok, akkor hozzáértő értelmes embereket tegyetek meghatározó pozíciókba, ne pedig Németh Szilárd hű kiszolgálóit és jó elvtársait.

  13. Öreg halász szerint:

    Amikor valaki elfogy az érvekből, akkor kezdi egy másik ember értelmi képességeit megkérdőjelezni.

    Az ad-hoc bizottság nyilvánosságra került jelentését miért nem cáfolta meg tételesen Szenteczky, ha azok szerinte nem igazak? Már a lakásmutyi ügyben is hónapokig ígérte, hogy tisztázza magát, aztán elfelejtette. Még mindig adós azzal a rendeleti ponttal, ami alapján szociális alapon kiadták a lakásokat a haveroknak.

    Pedig erre a nyomozók is kíváncsiak lesznek ám.

  14. Pecás szerint:

    Kedves “vörös”csillag!
    Ha már értelmi fogyatékosokról papolsz a fidesznél, akkor nézz már körül a saját magatok háza táján, és tedd magad elé Deme Gábor fotóját!!!!ha abból nem egy értelmi fogyatékos tekint vissza rád,akkor már tényleg nagy a baj veled!:))))))

  15. "*" szerint:

    Pecás, mint írtam, elég rossz válasz, hogy a szociknál is fogyatékosok voltak.. És? akkor az a normális, ha a fidesznél is az van.

  16. futó szerint:

    Csepel úszik a szemétben, kátyúk mindenhol, gondozatlan parkok, stb. Mikor rúgják már ki a Csevaktól szenteczky hű embereit?

  17. csapos szerint:

    Nincs szebb mint a nemzeti együttműködés. 🙂

  18. Suttogó szerint:

    Az * által emlegetett “értelmifogyatékosság” szerintem két szó.

    Legalább tudjuk ki az igazi agyalágyult. 🙂

  19. csapos szerint:

    Suttogó tükörbe nézett, és felismerte önmagát 🙂

  20. SzJ szerint:

    Bercsik Képviselő Úr – Ön gyáva!

    Ön gyáva, Képviselő Úr! Sőt, aki egy demokratikus világban nem hajlandó a nyílt és értelmes, a közösség előtti vitára, nem csak gyáva, de alkalmatlan is arra, amire vállalkozott – a csepeliek képviseletére.
    Ön és a pártja sunyi és alattomos módon visszaélnek a választóik bizalmával, mert képtelenek Csepel vezetésére. Városépítés helyett rágalmazással, ügyek kreálásával, a politikai ellenfeleik lejáratásával foglalkoznak!

    Nos ezért, és nem másért „értelmezhetetlen” közöttünk „bármiféle vita”!

    Szenteczky János
    önkormányzati képviselő

  21. "*" szerint:

    Hú Suttogó, de visszavágtál! Azt a mindenit, találtál egy hibát abban amit írtam. Ezt adták ki feladatba? Az itt felrakott cikkek is hemzsegnek általában a helyesírási és stiláris hibáktól, először nézz szét a házad táján, mielőtt ilyen nagyon értelmes odamondó szerepebe próbálnál átmenni.ű
    De egyébként tőlem két szóval is lehet értelmi fogyatékos Bercsik, ha Neked így jobban tetszik.
    Amúgy milyen érdekes, hogy a beírásomra mindenki engem kezdett el támadni, de egy itt kommentelő párttársa se mondta azt, hogy nincs alapja annak amit írtam vagy hogy Bercsik egy okos fiú lenne.
    Ti is tudjátok, hogy szegénynek milyen képességei vannak és azt is, hogy hű szolgája Némethnek. Aki szivesebben veszi körbe magát ilyenekkel, mint túl sok Borbély Lénárddal, akinek esze is van. Mert retteg az okosabbaktól.

  22. Borka-Szász Tamás szerint:

    Öreg halász szerint:
    2011. március 09., szerda – 20:45

    “Én többször hallottam Szenteczkyt meg Borka-Szászt beszélni, de egyszer se mondtak igazat. ”

    ÖREG HALÁSZ, EZ A KIJELENTÉSE MAGA A TÖMÉNY HAZUGSÁG.
    VÉLEMÉNYE PERSZE LEHET BÁRMILYEN, DE HIÁBA ISMÉTELGETI EZT IS MEG A HIBBANT SZÓLÁSMONDÁSAIT, ATTÓL AZOK MÉG NEM LESZNEK IGAZAK…
    HÁLA ISTENNEK :-):-)

  23. Borka-Szász Tamás szerint:

    “Ugyanakkor bízom benne, hogy Önnek a magyar igazságszolgáltatás előtt még bőségesen lesz lehetősége kifejteni az álláspontját, tisztáznia a csepeli „mutyi ügyekben” viselt szerepét.”

    Ebben a mondatban minden benne van. Az igazságszolgáltatás ugyanis a bíróságot jelenti, a rendőrségi nyomozás az a HATÓSÁGI szakasz (ahol szintén van meghallgatás és tények tisztázása).

    Bercsik képviselő (egy fiatal demokrata) tehát “abban bízik”, hogy képviselőtársa ügye mindenképpen bírósági szakaszba kerül, azaz megvádolják.
    Az alig leplezett politikai vágyak freudi elszólása.

    Azt hiszem erre mondják, hogy no comment…

  24. Borka-Szász Tamás szerint:

    Ja, és cikk címe a dilettantizmus csúcsa: jelenleg Csepelen semmilyen témábab nincs bírósági ügy, mert max. feljelentések születtek, amiből vagy lesz valami vagy nem.
    Ennek kiderítésére tartjuk fenn a hatóságokat…

  25. Ábel Attila szerint:

    Kedves János, szerintem meg Ön a gyáva.

    Tavasz óta ezer meg egy alkalom volt arra, hogy tisztázza magát. Ott volt a lehetőség, hogy a bizottság előtt is megtegye, de akkor is gyáván megfutamodott.

    Utólag meg megy a nyílt levél, hogy a televízió előtt legyen nyilvános vita. Miért? Egyetlen ügyben se cáfolt meg semmit írásban sem. Szóban jobban megy? Ugyan.

  26. TI szerint:

    Szenteczky és Borka elvtársak!
    Szeretném ha a lopott holmit gyorsan kezdenék visszahordani!!! És utána pihenés képpen leülhetnének!

  27. zed szerint:

    Hogyan is értékelte a csepeli Fidesz főembere 3 éve, amikor az akkori polgármester nem kívánt a partnere lenni egy nyilvános politikai vitában? Így: “Tóth Mihály gyáván visszautasította a csepeliek előtti vitát”. Továbbá ezt is mondta: “A nyilvánosságnak, a demokratikus véleménynyilvánításnak, az állampolgári és szabadságjogaink gyakorlásának nagy ereje van”, ezért minden csepelit arra buzdított, ne rejtse véka alá a véleményét. És azt is hozzátette, hogy Tóth Mihály és az önkormányzat MSZP-SZDSZ-es vezetői rettegnek a nyilvánosságtól.
    A Fidesz tudja jól, hogy a nyilvánosságnak bizony nagy ereje van…

  28. miska72 szerint:

    Borka Szász az önkormányzatuk Szar korrupt hanyag szélhámos munkavégzése miatt vagyok bíróságon!
    No komment!
    Jobb ha befogja a mocskos szocialista pofáját!

  29. miska72 szerint:

    Sz j nemsokára nem azt kell kiírni, hogy Önkormányzati képviselő, hanem hogy VÁDLOTT Borka Szászal egyetemben! 🙂 🙂 🙂 🙂

  30. zed szerint:

    “… a sértegető hangnemű, durva megjegyzések esetében – amennyiben ilyet észlelünk – moderálunk.” By csepel.info

  31. miska72 szerint:

    zed mem moderálni kell, a munkát kellett volna rendessen végezniük, és akkor nem lenne ilyen csak dícsérő megjegyzés. 😉

  32. miska72 szerint:

    amit főztek, egyék meg!

  33. Öreg halász szerint:

    Zed, te erősen kevered a szezont a fazonnal. Tóth Mihály mindig kitért a vita elől. Szenteczky sem vállalta soha. Mind a ketten gyávák voltak, most pedig, amikor már feljelentették a Szenteczkyt, miről akar vitatkozni? És tényleg: ha nem csinált semmi rosszat, akkor miért hallgat fél éve?

  34. panelproli szerint:

    Borka-Szász! még mindig nem tájékoztatta a választókat, hogy a képviselői fizetését melyik alapítványhoz, vagy civil egyesülethez küldi, ahogy a megválasztása előtt igérte!!!

  35. Pecás szerint:

    Kedves szocialista képviselő hozzászólók!Tudom, hogy önök nem említhetőek egy lapon a Tóth-Orosz “tolvajbanda” párossal, de szerencsétlenségükre ugyanabból a köpönyegből bújtak elő,s azt próbálják kozmetikázni,amit elődeik ráhagytak Csepelre.Nehéz lesz…nehéz lesz,amíg olyan ideológia van a hátuk mögött,amit Gyurcsány, Avarkeszi és társai képviselnek. Én nem vitatom, hogy önök nem akarnak rosszat a kerületnek, ezért inkább lépjenek le mihamarabb,amíg nem késő!!!Csepel lakói megundorodtak önöktől..nem veszik észre??????felfogás kérdése…

  36. Tarjányi László szerint:

    Szenteczky úr! Önnek lett volna lehetősége nyilatkozni, nem gondolhatja komolyan, hogy ilyen komoly témát a Csepptv nyilvánossága előtt kell megtárgyalni, gondolván, hogy élőszóban Ön a jobb. Nem kérem, tessék csak a játékszabályokat betartva, akár ügyvédek közreműködésével bíróság előtt számot adni, ha eddig ezt részletekbe menően nem tette a képviselőtestület előtt, például az átadás-átvétel folyamán. Mindenkinek lehetősége van arra, ha a pozicióját átadja másnak, részletes átadási-átvételi jegyzőkönyvekben rögzítsék az átadáskori körülményeket. Aki ezt nem tette, csak arra számíthatott, hogy olyan jól takarított, hogy semmire nem találnak bizonyítékot. Ezt lehet tenni, persze ha előbb a saját zsebéből beteszi azt az összeget, amely felhasználását az utód kifogásolhatná! Ez vonatkozik a többi közszereplőre is, ha mindenki visszaadja amit zsebrevágott az elmúlt 16 évben Csepelen, akkor szó lehet felejtésről, addig viszont csak tessék szorgosan gondolkodni, mit és kinek is kellene visszaadni!
    Megjegyzem továbbá, Tóth Mihály úr mindig a hallgatást választotta, ha nem tudta volna bizonyítani az igazát, esze ágában sem volt pert indítani hamis vád miatt, mert még a végén kiderült volna az igazság!

  37. balla bianka szerint:

    Leírtam már, leírom most is amit OV mondott:
    Orbán Viktor szerint :”Hazánk a szakadék szélén egyensúlyozik: gazdasága legyengült, feje búbjáig eladósodott, a tisztességes munkának még nincs becsülete, a családok tekintélyes része még szegény és napi megélhetési gondokkal küzd, a bűn felszaporodott, és még nyitva áll a züllés mélységei felé vezető út”

  38. "?!" szerint:

    Megjelent a csepel.infon Szenteczky és Borka, a két “dicső lovag”, és most Szentecky reklamálja a Csepp tv-ben lefolytatandó vitát, aki amikor az önkormányzati választási kampány időszakában a Csepp tv-ben lefolytatandó vitára invitáltam, akkor lapított mint az a bizonyos a fűben.

    Az akkori írásom alábbi megismétlésével emlékeztetem a két “dicső lovagot” és a fórumozókat arra, hogy miről nem volt hajlandó vitatkozni akkor Szenteczky és Borka.

    Tisztelt Szenteczky János és Borka-Szász Tamás!

    A Csepp Tv-ben megtartandó nyilvános vitára hívom Önöket a választási kampányba ismerté vált hazugságaik megvitatása céljából!

    A választópolgárok tájékoztatását szolgáló vita az alábbi kérdések tisztázására irányulna:

    1.) Borka-Szász Tamás miért hazudta azt a Csepp Tv által leadott kampányfilmben, hogy az északi bevételből az új önkormányzat rendelkezésére áll közel 5 milliárd Ft, miközben a hivatalos polgármesteri jelentés szerint már június 30-án is csak 3,9 milliárd Ft feladatokkal lekötött pénz volt az önkormányzat számláján, és nyilvánvaló, hogy az elmúlt 3 hónapban történt kifizetések miatt az átadáskor már 3 milliárd Ft-nál is kevesebb lesz a pénzmaradvány?

    2.) Szenteczky János miért hazudta azt a kampány füzetében, hogy „Az észak-csepeli területekért kapott mintegy 9 milliárd forintból még rendelkezésre álló közel 5 milliárd forintból a fejlesztéseket a jövőben úgy fogjuk végrehajtani, hogy maradjon forrás a kerület költségvetési hiányának a csökkentésére is”, miközben a polgármesteri jelentésből tudhatta, hogy már június 30-án is csak 3,9 milliárd Ft volt az önkormányzat számláján, de az az összeg is feladatokkal lekötve, ezért abból a pénzből nem lehet sem a következő ciklus fejlesztési feladatait finanszírozni, sem a költségvetési hiányt csökkenteni?

    3.) Szenteczky János adjon választ arra, hogy miből kívánja finanszírozni a kampányfüzetében felsorolt kívánsággyűjteményt?
    Figyelembe véve azt, hogy az új önkormányzat lényegében üres kasszát, és több mint 7 milliárd Ft kötelezettséget fog átvenni az MSZP-s önkormányzati garnitúrától.

    Felszólítottam Őket arra, hogy: “Ha hiányzik belőlük a kellő merészség a nyilvános vitához, akkor jobban teszik, ha sürgősen visszalépnek a jelöltségtől, mert olyan emberek nem valók a választók képviseletére akik az ilyen súlyos hazugságaik tisztázása érdekében nem mernek a nyilvánosság elé állni.

    Kértem, hogy “hordják magukkal a bátorságukat és merjenek igent mondani a vitára, mert csúnya dolog lenne arra hivatkozva megfutamodni, hogy otthon felejtették a bátorságukat”, de Ők a bátorságukat mégis otthon felejtették, és nem vállalták a vitát.

    Ezek után kénytelen vagyok megállapítani, hogy Szenteczky és Borka nem csak gyáva, hanem alkalmatlan is arra, amire vállalkozott – a csepeliek képviseletére.

    Mindketten sunyi és alattomos módon éltek vissza a választóik bizalmával, és valótlan adatok elhitetésével próbálták megszerezni a hatalmat azért, hogy a valóságot és az elmúlt 16 év mutyi ügyeit továbbra is eltitkolhassák.

  39. "?!" szerint:

    Most, hogy előbujt Szenteczky János, szembesítem a választási kampányfüzetéből kiírt
    alábbi pénzügyi fedezet nélküli választási ígéreteivel, amelyekkel megpróbálta elkábítani az általa birkáknak nézett választókat:

    A kampányfüzetében Szenteczky a hazug választási ígéreteit az alábbi képmutató dumával vezette be::
    – „Közös eredményeink sorsa a tét, a fejlődésé, amiért annyi lemondással fizetett már minden egyes csepeli polgár.”
    – „Önökön múlik az, hogy megőrizzük-e azt, amit eddig felépítettünk.”
    Ez az arcátlan figura azt elfelejtette megemlíteni, hogy: „a 16 éve hatalmon lévő csepeli MSZP-sek miatt fizettek már annyi lemondással a csepeli polgárok”.
    Az pedig különös pimaszság teteje a részéről, hogy a tolvajbanda fővezéreként azt a látszatot keltette, hogy rajtuk kívül valaki mástól kellene félteni „azt, amit eddig felépítettünk”.

    A füzet további oldalain Szenteczky az alábbi pénzügyi fedezet nélküli kívánságműsorral kampányol, amelyek nagy része nem is tartozik a hatáskörébe:

    – „Önkormányzati támogatással bővítjük a Csepelen szolgáló rendőrök számát.” !!!!!
    – „A Fővárostól független csepeli közterület-felügyeletet hozunk létre.”
    – „Teljessé tesszük Csepelen a térfigyelő-rendszert.” (Teljes soha nem lesz!)
    – „A térfigyelő kamerákba beépíthető új sebességmérőket telepítünk.” !!!!!
    – „Az önkormányzat kiemelten ösztönözni fogja az új vállalkozások letelepedését Csepelen.”
    – „Több ezer munkahely jöhet létre a Csepel Művek területén.” (A „Szeva birtokon”?)
    – „Kiterjesztjük a közmunkaprogramot, így a rászorulók közérdekű munkából származó jövedelemhez jutnak.”
    – „Az eddig széttagolt önkormányzati ügyintézői-rendszert egy új, korszerű, központi épületbe vonjuk össze.”
    – „Tovább folytatjuk az orvosi rendelők felújítását.”
    – „ A ciklus végére minden közintézményt akadálymentesítünk.”
    – „Önkormányzati járművekkel ingyen biztosítjuk az idős, nehezen mozgó lakosok szállítását.” !!!!!
    – „ A ciklus végéig akár minden harmadik panellakás megújulhat.”
    – „ A kisebb léptékű fejlesztések helyett egész iskolák újulnak meg.”
    – „ Felgyorsítjuk a kerületi iskolák sportpályáinak a felújítását.”
    – „ Önkormányzati autós iskolát alapítunk.” (Ez hiányzik legjobban???)
    – „Tovább bővítjük a kerület bölcsődei hálózatát.” (Nem kellett volna leépíteni!!!!)
    – „Segítséget nyújtunk a bajba jutott családoknak és akiket az áremelkedések sújtanak.” (Az áremelések mindenkit sújtanak!!! Hogy segítenek mindenkit???)
    – „Megszervezzük a mozgáskorlátozottak ingyenes szállítását önkormányzati járművekkel.” (Ez csak vicc lehet, mert ez legfeljebb részlegesen valósítható meg!!!)
    – „Gondnok-hálózatot hozunk létre, hogy az egyedül élő idősek életét megkönnyítsük.”
    – „Olyan jelzőrendszert építünk ki, amellyel a rászorulók egyetlen gombnyomással orvost, rendőrt, vagy tűzoltót hívhatnak.” ????
    – „A Nagyinet programot kiterjesztjük az egész kerületre.” ????
    – „Extrém sportok gyakorlására alkalmas sportpályákat építünk.” !!!!!
    – „Ingyenesen elérhetővé tesszük az internetet minden közintézményben és jelentős csepeli közterületen.” (Ennyire azért nem volna szabad hülyének nézni az embereket!!!)
    – „A csepeli baloldal támogatja új szórakoztató központ létrehozását.”
    – „Roma kulturális központ kialakításával támogatjuk a cigány-kultúra megőrzését.”
    – „A Csepel Művek területén új városnegyedet alakítunk ki, saját hajóállomással, és az új városrészt buszjárat köti össze Csepel más részeivel.” (Ez a tétel is viccnek is sok!!!)
    – „A Szent Imre téri buszpályaudvart áthelyezzük.”
    – „A Kossuth Lajos utca egy szakaszát sétáló utcává alakítjuk.” (Normális ez az ember??? Két végéről megközelíthető zsákutcát alakítana ki a Kossuth Lajos utcából!!!!)
    – „Az Ady lakótelep után megújulhat Ófalu és más csepeli városrészek.” (Ófalu ????)
    – „A ciklus végére minden csepeli úton szilárd burkolat lesz.” ?????
    – „A ciklus végére új, többfunkciós sportcsarnokot építünk Csepelen.” (Miből???)
    – „Támogatjuk a csepeli sportegyesületeket.”
    – „Kiemelten támogatjuk a Csepel FC-t, hogy Csepelnek ismét NB i.-es labdarúgó csapata legyen.”
    – „Iskolai udvarok, sportlétesítmények újulnak meg kerület szerte.”
    – „Helyreállítjuk a Tamariska domb természetes állapotát.”
    – „A Duna kerületi partszakaszainak a rendezésével sportolásra, szabadidő eltöltésre alkalmas partmenti sávokat hozunk létre és a római parthoz hasonló rendezett sétányokat alakítunk ki.” (Még a Kis-Duna partját sem tudta rendben tartatni!!!!)
    – „Parkjaink védelme érdekében újabb parkőröket alkalmazunk.”
    – „Grafiti versenyek szervezésével támogatjuk az utcai képzőművészetet.” (Hiányzik??)
    – „A művelődési házak támogatásával növeljük a programkínálatot.” !!!!!
    – „Állandó fesztiválok szervezésével vonzó célponttá tesszük Csepelt.” !!!!!
    – „Térzenével, utcaszínházzal tesszük színesebbé az itt élők hétköznapjait.” (Hiányzik??)

    A fentiek megvalósítását a régi mszp-s garnitúrától örökölt üres kassza, és több mint 7 milliárd Ft (azaz: 7 ezer millió Ft) örökölt pénzügyi kötelezettség ellenére ígérte ez a gátlástalan szélhámos, miközben az önkormányzati vagyon eladásából az elmúlt 16 évben befolyt több mint 20 milliárd Ft bevételből az elmúlt 16 évben alig fejlesztettek , sőt egyes területeken fejlesztés helyett, visszafejlesztést hajtottak végre Ő és az Önkormányzatot irányító dilettáns elvtársai.

Itt lehet hozzászólni !