‘Krimi’ kategória archívum

Gyurcsány gazemberezik és mindenkit beperel

2012. május 1. kedd

Mno.hu

A Hír TV beszámolójának megtekintéséhez kattintson a képre!

Gyurcsány beszéde rajongói előtt

Gyurcsány Ferenc gazembernek nevezte a kormányt és a jobboldali sajtó egy részét. Közölte: mindenkit beperel, aki azt meri állítani, hogy ő plagizált.

Magyarországnak gazember kormánya van – mondta el a Demokratikus Koalíció (DK) május elseji rendezvényén Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke eme gazemberség részének tartja a jobboldal körülötti sajtó egy részét, és biztos benne, hogy most is működnek magán-titkosszolgálatok. (tovább…)

Bebukta: Gyurcsány Ferenc plagizált

2012. április 29. vasárnap

Mno.hu

A Hír TV Célpont adása

Gyurcsány Ferenc szakdolgozati bírálatának és volt sógora diplomamunkájának összevetéséből egyértelműen kiderült, a szocialista exkormányfő plagizált. A Demokratikus Koalíció elnöke eközben hazugságok sorozatába bonyolódott. Az MSZP egyelőre hallgat az ügyről, míg a Fidesz, a KDNP és a Jobbik arra szólította fel Gyurcsány Ferencet, hogy távozzon a politikai életből.

Gyurcsány Ferenc 1984-ben leadott tanárszakos diplomamunkája szinte minden ponton egyezik a volt sógorának, Rozs Szabolcsnak négy évvel korábbi dolgozatával – derült ki a Hír TV Célpont című műsorának extra, vasárnapi kiadásából, miután összevetették az exsógor diplomamunkáját és a volt MSZP-s kormányfő eltűnt szakdolgozatának bírálatát. A két dokumentum között csak annyi lehet a különbség, hogy Gyurcsány dolgozata rövidebb, mindössze 35 oldal, és leginkább csak a szőlészetről szól. Rozs Szabolcs pedig a 60 oldalas munkájában éppen a 35. oldaltól foglalkozik tételesen a borászattal. (tovább…)

Lángolt a Duna-parti nádas Csepelen, tűz a gyermekvasút vonalán

2012. április 29. vasárnap

MTI, Webrádió

Fotó: Zoli049

Lángra kapott a Duna-part menti nádas Csepelen vasárnap délután – erősítette meg az MTI értesülését a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Kisdi Máté elmondta, az első jelzések szerint 5-10 hektáron lángol a növényzet, a sűrű fekete füstöt kilométerekről látni lehet, még  Budapest belvárosából is. A tűzoltóság megkezdte az oltást. A szóvivő közölte, hogy a gyermekvasút vonaláról is tüzet jelentettek, ide a kisvasúttal jutottak ki a helyi tűzoltók, akik – az ilyenkor szokásos módon – egy víztartályos kocsit erősítettek a szerelvény végére. Kisdi Máté megjegyezte: nemrég éppen ezt a mentést gyakorolták a kisvasúton, ahol nem ritkák a hasonló tüzek.

Baleset a Kölcsey-Erdősor utca sarkán

2012. április 28. szombat

Csepel.info

Olvasói információ szerint többszörös karambol volt szombat délelőtt a csepeli Erdősor és Kölcsey utcák kereszteződésénél.

Olvasónk szerint öt-hat gépkocsi rohant egymásba, a rendőség jelenleg helyszínel. Ez a kereszteződés annak ellenére az egyik legveszélyesebb, hogy jelzőlámpák irányítják a forgalmat. Lapunk egyik fórumozója szerint a jelzőlámpák péntek óta sárgán villogtak, a balesetnek pedig van sérültje is. Aki többet tud, kérjük írja meg a fórumban!

Gyurcsány a sógora szakdolgozatval diplomázhatott

2012. április 28. szombat

Mno.hu

A Célpont adásához kattintson a képre!

Négy évvel azelőtt, hogy Gyurcsány Ferenc A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel benyújtotta diplomamunkáját, akkori sógora is leadott egy szakdolgozatot Pécsett, méghozzá ugyanezzel a címmel. A politikus első nyilatkozatában azt mondta, fogalma sem volt arról, hogy valaki hasonló tárgyban írt diplomamunkát. Gyurcsány Ferenc a Hír TV kérdéseire később mégis elismerte, hogy a szakdolgozat eredeti változatát felhasználta saját munkája elkészítéséhez, mint kiderült, rokona tudomása nélkül.

Gyurcsány Ferenc szó szerint ugyanolyan címmel adott le szakdolgozatot 1984-ben a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem tanárképző karán, mint akkori sógora négy évvel korábban – derítette ki a Hír TV. A különbség annyi, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke technika, míg Rozs Szabolcs 1980-ban földrajz szakon adott le diplomamunkát A Balaton-felvidék szőlészete és borászata címmel. (tovább…)

Cozma gyilkosság: enyhítették az ítéletet

2012. április 27. péntek

TV2

Jelentősen enyhítette a győri Ítélőtábla a Cozma-gyilkosság vádlottjainak első fokú büntetését. Raffael Sándor és Németh Győző életfogytiglani helyett 18 év börtönt, Sztojka Iván 20 év helyett pedig 8 év börtönbüntetést kapott. A tárgyalóteremben ülő rokonok tapsoltak és újjongtak, amikor a bíró felolvasta az ítéletet.

Itt a precedens: tízmilliárdokat kaphatnak vissza a devizahitelesek

2012. április 27. péntek

Népszabadság

Nem az első eset, hogy a bankok tisztességtelenül jártak el

Jogerősen pert nyert bankja ellen az OTP egyik devizahiteles ügyfele. A döntés szerint a devizahitelek folyósításánál és törlesztésénél ugyanúgy deviza vételi árfolyamot kellett volna alkalmazni. A különbség visszajár.

A másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla részben a felperesek számára kedvező ítéletet hozott abban az ügyben, amelyben a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke és felesége indított pert az OTP-vel szemben. A bank ügyfelei egyrészt azt kifogásolták, hogy a kölcsön kezelési költségét devizában állapította meg a pénzintézet és így a forint árfolyamának alakulása erre is hatással volt. Emellett azt sérelmezték, hogy míg a hitel folyósításakor a devizavételi, addig a havi törlesztőrészletek kiszámításánál devizaeladási árfolyamon számolt az OTP. (tovább…)

Vörös Csepel: hűtlen kezelés miatt feljelent az MSZP

2012. április 26. csütörtök

Csepel.info, Népszabadság

Hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt feljelentést tesz a csepeli MSZP ismeretlen tettes ellen. Jogi álláspontjuk szerint ugyanis a fideszes önkormányzat által közpénzből kiadott “Vörös Csepel” című könyv csak a politikai lejáratás célját szolgálja – írja a Népszabadság.

A Csepel.info úgy tudja, hogy a Vörös Csepel volt az első olyan könyv az elmúlt 18 évben, melynek kiadását a csepeli képviselő-testület is támogatta. Korábban, az MSZP-s időszakban ilyenre nem volt példa, az összes könyvkiadás a testület beleegyezése és pénzügyi beszámoló nélkül történt. A könyv első volt abban a tekintetben is, hogy az önkormányzat működésével kapcsolatban felmerült visszásságokról, korrupció- és bűncselekmény-gyanús ügyekről  tájékoztatták a csepeli adófizetőket, elszámolását pedig az első pillanattól kezdve nyilvánossá tették. A Népszabadság beszámolója szerint az MSZP a könyv állításaival kapcsolatban nem tett feljelentést, azokról általánosítva csak annyit írtak, hogy a leírtak szinte kivétel nélkül „hazugságon” alapulnak. Mint arról beszámoltunk, az MSZP aktivistái a Madarak és fák napja alkalmából megrendezett pártgyűlésen is a könyvet gyűjtötték, mint “veszélyes hulladékot”, és már akkor bejelentették a feljelentést. Az alábbiakban a Népszabadság cikkét idézzük. (tovább…)

Minek a szavatossági ideje jár le egy autós elsősegély-dobozban?

2012. április 26. csütörtök

Inforadio.hu

Hiánycikk lett több szakboltban az autós elsősegély-doboz, miután elterjedt a hír, hogy a rendőrség annak szavatosságát is fokozottan ellenőrzi az új szabálysértési törvény értelmében. Az ORFK viszont cáfolta a híresztelést.

Internetes közösségi oldalakon terjedt a napokban a hír, hogy a rendőrség fokozottan ellenőrzi az autók elsősegély-dobozait, mivel az áprilistól hatályos új szabálysértési törvény alapján akár 50 ezer forintra is büntethetik azokat a sofőröket, akik lejárt szavatosságú felszerelést tartanak a csomagokban. (tovább…)

Ismét jár a csepeli HÉV

2012. április 24. kedd

Megrázott az áram egy munkást

MTI, IHO.hu

Majdnem három óra kiesést okozott a 7-es (csepeli) HÉV forgalmában egy tűzeset.

A felsővezetékre dőlt fémállvány okozta ívtől gyulladt ki az aljnövényzet a csepeli (7-es) HÉV pályája mellett, a szerelvények a tűz eloltásáig, délután négy óráig nem közlekedtek, helyettük autóbuszok szállították az utasokat. Az MTI közlése szerint két munkás szabálytalanul akarta odébb helyezni az állványt, amikor az a felsővezetékre dőlt, egyiküknél az elektromos ív könnyebb áramütést okozott, őt kórházba szállították.