Madarak és fák napja: a Vörös Csepel volt a veszélyes hulladék az MSZP akcióján

Fél év után feljelentést tesz a párt – jelentették be

Che Guevarával, Vörös Csepel-gyűjtéssel és virágpalántákkal ünnepeltek  az elvtársak (a csepeli MSZP felvétele)

Veszélyes hulladék gyanánt a Vörös Csepel című könyvet gyűjtötték a csepeli MSZP madarak és fák napi akcióján – derül ki a párt legújabb videó-beszámolójából. A könyvekért cserében virágpalántát kaptak a pártaktívák.

A pártgyűlés és veszélyeshulladék-gyűjtés apropóján készített videón feltűnik a szervezet furcsán szerzett irodája is, melynek segítségével 550 millió forinttal duzzasztották fel a szocialisták 2010-es választási kampány-költségvetését. Ennyi pénznek talán még a bankrablóként debütáló fiatal Dzsugasvili is örült volna, helyette azonban Che Guevara arcképe látható a videón feltűnő pártirodában. Hiába no, a kommunista tömeggyilkosok közül Sztálin már nem menő, míg Che Guevara, a kubai koncentrációs táborok atyja, aki saját kezével is meggyilkolt neki nem tetsző embereket, átesett néhány romantikus ráncfelvarráson.

Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke bejelentette: nem csak gyűjtik, de büntető feljelentést is tesznek a Vörös Csepel című könyv miatt, amely az utóbbi időben a bíróságon is igen keresett lett. A pártelnök 2005-ben strómanként vett részt egy soroksári, Kis-Duna parti ingatlan megszerzésében és értékesebbé tételében, majd a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezetője volt, melynek ügyeivel, többek között egy korábbi rendőrkapitány és más “csókosok” lakásmutyijával, fiktív lakás- és útfelújításokkal valamint más bűncselekmény-gyanús ügyekkel kapcsolatban Csepel új vezetése több feljelentést is tett. Úgy tudjuk, hogy a “lakásmutyi ügyben” éppen a napokban folytatódik a tanúk meghallgatása.

A pártelnök arról is bejelentést tett, hogy Csepelen a Fidesz megszüntette faültetéseket és parkfelújításokat, parkszépítéseket. Ennek némiképp ellentmond, hogy az önkormányzat vagyonkezelője az elmúlt hetekben is folytatott ilyen munkálatokat, sőt, éppen a pártelnök bejelentésekor 162 fát – köztük hársokat, vérjuharokat és tujákat – ültettek el Csepel több helyszínén, de öt virágágyással és 3500 egynyári növénnyel is gazdagodott kerület. A Csepel.info úgy tudja, hogy a közmunkásokkal is megerősített vagyonkezelőben most sokkal többet foglalkoznak a közterületek, parkok megóvásával, tisztán tartásával és ápolásával, mint az elmúlt húsz éven bármikor.

A csepeli MSZP pártiroda vásárlásával kapcsolatban korábban éppen a lapunk írta meg, hogy akkor kezdett ingatlan-felvásárlásba a fővárosi MSZP, amikor – Gyurcsány Ferenc szavaival – trükkök százaival próbálták eltitkolni, hogy katasztrofális helyzetbe hozták az országot, majd Hagyó Miklós főpolgármester-helyettesi felügyelete mellett csődpályára juttatták a BKV-t is. A megvásárolt irodákat aztán az MSZP újra pénzszerzésre használta fel. Az általunk nyilvánosságra hozott dokumentumok bizonyítják, hogy 550 millió forintos hitellel terhelték meg ezeket az ingatlanokat nem sokkal a 2010-es választások kampányidőszaka előtt. Ennyi pénzt egyébként a választási kampányra a törvények betartása mellett el sem költhettek volna.

Csepel.info

35 hozzászólás “Madarak és fák napja: a Vörös Csepel volt a veszélyes hulladék az MSZP akcióján” bejegyzésre

  1. Bugi szerint:

    Annyira szánalmasak ezek a csepeli kommunisták. Ha nem tudnám mit műveltek, csak nevetnék.

  2. macilaci szerint:

    Szenteczky Jánosnak ketyeg az ideje. Élvezze ki a szabadságot, ameddig teheti.

  3. Dr. grün szerint:

    Bugi!
    Madarak és fák napjához mi köze a cikknek?! Nevess csak nyugodtan, mert ez már tényleg szánalmas!
    Ne nézzük már egymást madárnak! ))) 🙂 (((

  4. Manitu szerint:

    Javaslom az infónak megnézni a videót feltöltő elvtárs youtube-os kedveléseinek és hozzászólásainak a megpislantását. Többek között a pisi-kaki-szexes zenére történő beöntés videót is, ahol elvtársunk hozzá is szólt.

    Úgy tűnik nem sokat változott az MSZP. Nem az én bajom. Ha lenne ott tisztességes tagság, kivágták volna a Szenteczkyt, mint a macskát, és megtisztították volna a pártot. Dehát, mint tudjuk, amilyen a mosdó, olyan a törölköző.

  5. csaba péter szerint:

    Drága manitu miért jó neked ha állandóan szaros a szád?

  6. prof. em. Dr. islander szerint:

    hát…alakul a történet!

  7. prof. em. Dr. islander szerint:

    apropó.

    A Madarak és fák napja most lesz. Gondolom a Föld Napjáról van/volt szó….

    LOL

  8. Manitu szerint:

    Csaba elvtárs, csak nem te vagy a videó feltöltője? Vonzódsz az ilyesmihez?

  9. Dr. grün szerint:

    prof. em. Dr. islander!
    Ne legyél már illen bogaras! Nekik tök mindegy!
    Loptak a komcsik és ezzel kifújt! ))) 🙂 (((

  10. Narancsvírus szerint:

    Fideszes komcsik, a nép nem fog sokáig tűrni! “Köszönjük” Orbán elvtárs!
    http://www.youtube.com/watch?v=RAobWdzSNMQ&email=comment_received&lc=8otLl28cLs3ugQrUHWplOAiZ7DaDqfDsyooQ2Tip33U&lch=email&feature=email
    Betelt a pohár, és nemsokára kiönt!

  11. Té-Gé szerint:

    Mekkora egy kib.szott fake ez? 🙂

    Ez egy legyártott, legyártatott fake, elmebetegek! 😀
    Még azt sem tudták, hogy milyen nap volt?!

  12. Té-Gé szerint:

    Még annyi, hogy örvendek a gazdasági összeomlás szélén a vezetésnek, hogy munkaidőben, álláshalmozva a k.baszott youtube-kotrás a napi feladat!

  13. robi szerint:

    “Ennyi pénzt egyébként a választási kampányra a törvények betartása mellett el sem költhettek volna.”

    A párttámogatás a magyar közélet egyik fekete pontja. Erről jobb, ha mindegyik parlamenti párt hallgat. Nagyon sokat nem vethetnek egymás szemére.

  14. Té-Gé szerint:

    “Első fokon felmentette a bíróság Szilvásy Györgyöt és társait az UD Zrt. ügyben indult perben, jelentette gyorshírben a Hírtévé. A volt titokminisztert és “társait”, Tóth Károlyt, a nemzetbiztonsági bizottság egykori szocialista elnökét, illetve Dávid Ibolya volt MDF-elnököt és egykori helyettesét, Herényi Károlyt Kövér László és Demeter Ervin fideszes politikusok személyiségi jogainak megsértésével vádolta az ügyészség.

    Vasvári Csaba bíró indoklásában élesen bírálta az ügyészséget. Mint mondta, a vádlottak törvényesen, az alkotmány szellemében jártak el, míg a megvádolt politikusok riválisai, a velük együttműködők, a sértettek, a feljelentők és a terhelő tanúk szavahihetetlennek bizonyultak a perben.”

    Hümm-hümm… 🙂

    http://index.hu/belfold/2012/04/25/felmentettek_szilvasyt_az_ud-ugyben/

  15. Gordon szerint:

    Kevesen voltak a rendezvényen. Ha erre a budapesti mszp is rászervezett, akkor még nagyobb gáz van balliberáliséknál.

  16. Té-Gé szerint:

    Megjött EX-SZDSZ, ingyenélő, alapítvány, zsírGabi? 🙂

  17. Gombik Imre szerint:

    Tisztelt fórumozók!

    Május 5.-én lesz az IGAZI Madarak és Fák Napja Csepelen

    Az idén 10. alkalommal rendezik meg a Csepeli Kertbarát Kör Egyesület szervezésében, közel 20 helyi civil szervezet közreműködésével a Madarak és Fák Napját. A rendezvény a Gyermek Ifjúsági és Sportcentrum területén lesz, ahol 10.00 és 16.00 óra között az oda ellátogatók kézműves foglalkozásokon, csónakázáson, történelmi és környezetvédelmi TOTÓ-n, madármegfigyelésen, valamint gyermekprogramokon vehetnek részt.

    A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!!!!

  18. Té-Gé szerint:

    Exploit:HTML/IframeRef.gen (?)

    Encyclopedia entry
    Updated: Nov 10, 2010 | Published: Jun 27, 2007

    Aliases

    HTML/Psyme (AhnLab) Trojan.Clicker.HTML.Iframe.W (BitDefender)
    HTML/Scoati (CA)
    Trojan-Spy.HTML.Fraud.gen (Kaspersky)
    Troj/Fujif-Gen (Sophos)
    Trojan.Dowiex!inf (Symantec)
    HTML_IFRAME.BL (Trend Micro)

    Alert Level (?)
    Severe

    Antimalware protection details
    Microsoft recommends that you download the latest definitions to get protected.
    Detection last updated:
    Definition: 1.125.402.0
    Released: Apr 24, 2012 Detection initially created:
    Definition: 1.45.287.0
    Released: Oct 07, 2008

    Valami frisebb nincs??? 🙂

  19. Té-Gé szerint:

    Vagy vegyétek ezt ki a szerverről, vagy takarítsátok le, ha nem saját akció.
    Undorító kotorni más gépén! 🙂

    http://kepfeltoltes.hu/view/120425/infovirus_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

  20. Lakó1214 szerint:

    Té-Gé szerint:
    2012. április 25., szerda – 21:57

    Bejelez és pucol a fizetett NOD is! Szánalom.jobboldal.com?!

    Még legyen egy OFF:

    “Budai Gyula: büntetlenséget kap, aki zsebszerződést fed fel”

    http://www.hirado.hu/Hirek/2012/04/25/20/Budai_Gyula_buntetlenseget_kap_aki_zsebszerzodest_fed_fel.aspx

  21. Té-Gé szerint:

    Kapják be a trójaival együtt! 🙂

    Budai (Kádári-katonaügyész-3 kilós lakás) Gyula meg hagy szenvedjen. Kell a föld az oligarcháknak! (C) Ángyán 😀

  22. robi szerint:

    http://www.hir24.hu/gazdasag/2012/04/25/otp-magyar-fizess!/

    Miért nem kaszálhat annyit az OTP Romániában?
    Mert a hazai mértékű -extra kamat ollóból fakadó – haszon mellett odakint nem élnének meg.

    Itthon meg kellett az OTP támogatása a magyarfutballnak gúnyolt paródia támogatására (ahová sok pénz szükséges: MLSZ, stadionépítés, fradi-pálya visszavásárlása stb)

    Csupa nélkülözhetetlen, gazdaságilag fontos dolog, válság kellős közepén, milliók leszegényedése idején.

  23. Manitu szerint:

    Érdekes, hogy csak a könyvhordozó kommunista kommunánál jelez a vírusirtó. Biztos ez is csak egy véletlen lehet. Lakó, te is elvitted a manöken Vörös Csepeledet? Tudod, azt, amit lépcsőházról lépcsőházra cipeltél: http://csepel.info/?p=18029

    Vicces a komcsihad. Pedig tudjuk mi, hogy amikor hatalomhoz jutnak, és koncot látnak a közpénzben, akkor már nem viccesek. Emberhalált is hozott legutóbb a harácsolás.

  24. Manitu szerint:

    Admin, ez a zseniális a komcsi videót feltöltő informatika-elvtársnak (Té-Gé? Lakózoli?): http://www.youtube.com/watch?v=4JgiTTvtLSw

    Csak 18 éven felülieknek. Beöntés: szánalmas, hogy ez a csepeli MSZP. Ha lenne ott tisztességes tagság, kivágták volna a Szenteczkyt, mint a macskát sz**ni, és megtisztították volna a pártot. Amilyen a mosdó, olyan a törölköző.

  25. Té-Gé szerint:

    Nálam is jelez a vírusirtó, uborkafej! 🙂
    Azért jelez, mert próbálkoztok, de vannak frissebb cuccok is. 🙂

    Ha már harács, akkor termőföldosztás az mond valamit neked?
    Igaz még nem folyt vér eddig miatta, nem akasztott még senki kötelet a nyakába miatta, de ami késik nem múlik, csak tessen figyelni. Mindíg volt kutya és teherautó.

  26. Té-Gé szerint:

    Manitu!
    Olvastam a nyomozási szándékaid arra visszább. 🙂
    Nézd meg az IP-t és rájössz, hogy esetleg nem vagyok anyukád?! 🙂

    Egy a lényeg, uborka, én tudom ki vagy! 😉

  27. Té-Gé szerint:

    Uborkafejű Manitunak, mert mennem kell dolgozni:
    Mi a bánat sérelem érhetett téged, te kis takonypóc a komcsijaid részéről, mikor abban a korszakban még csak a porba fingottál és húztad a lyukas kaszrolyt és kiabáltad közben, hogy ticsi-tocsi! 🙂 😀 😉

  28. Manitu szerint:

    Nem vagyok Borka, másrészt pedig nem mutatja a hozzászólás az IP-címet. Harmadrészt az én vírusirtóm nem jelez, ha pedig volna vírus, ritka az olyan idióta, aki maga telepíti a szerverre. Negyedrészt, Lakó-Zoltán kommunistra kommunája több néven fórumozik itt, és szerintem te vagy az egyik. Menj “dolgozni”, vált nevet 😉

  29. CsepeliNo1 szerint:

    HIHETETLEN!!!!!

    Egyetértek Manituval!
    Úgy tűnik nem sokat változott az MSZP. Nem az én bajom. Ha lenne ott tisztességes tagság, kivágták volna a Szenteczkyt, mint a macskát, és megtisztították volna a pártot. De hát, mint tudjuk, amilyen a mosdó, olyan a törölköző.

    Ez gyönyörű, akár Én is írhattam volna.

    Kiegészítem, nem csak Szenteczky a gyenge láncszem, vannak ott jóval többen is!

  30. ebihal szerint:

    A baj az kedves fórumozók, hogy kis hazánkban a “jómadarak” éve, sőt évtizede van!

  31. Zoli049 szerint:

    Manitu szerint:
    2012. április 26., csütörtök – 07:43

    Na figyelj csak ide kispajtás!

    Nem akarok én neked érvelni, mert egy darab sz.r kategóriába sem veszlek!
    Kérdezd meg az oldal üzemeltetőjétől, hogy mikor írtam én és mikor a szomszédom, ők úgyis erre vannak rádurranva, hogy IP címeket vadásszanak a routerek és wi-fik korában. Na meg ez olyan trendi a fanoknál. 🙂
    De azt is elárulom neked, te kis majom, hogy az egész lépcsőháznak ugyanaz az IP címe! 🙂 Azt is elárulom, hogy a Digi-tv-nél ez így van, kérdezd meg tőlük is, úgyis túl vagy fűtve. 🙂
    Esetleg, ha az asszony nem elégít ki, keress egy kurvát magadnak, ne velem foglakozz, ha meg teszed, akkor velem és ne a Lakó nick-en fórumozó szomszédommal.

    Tehát mielőtt bazári majmot csinálsz magadból, mindíg annak írj, aki lapot oszt. 😉
    Tehát TÉ-GÉ-vel ne kavarj össze sem engem, sem Lakót.

    Annyit azért kívánok neked, hogy valaki igazítsa meg egyszer az arcod! 🙂

    Na szevasz!

  32. miska72 szerint:

    Elvtársak! Fáj az igazság? Még hideg is lesz! 🙂 🙂 🙂 A sitten hüvös van!

  33. miska72 szerint:

    A kommunistánál, szocialistánál ártalmasabb ganyé embert nem hordott a föld a hátán!

  34. duplaikszpluszegy szerint:

    Fáj az igazság??? Egyre nagyobb szerencsétlenek ezek az MSZP-sek. Amúgy egy dolog nekem nagyon szemem szúrt: Abban az újságban amit az MSZP dobott be a postaládákba 1-2 hete a végén hírdeték ezt a “rendezvényt”. Na már most Ha igazán csepeliek lennének akkor tudnák hogy ahol az a kép készült az a régi 52-es végállomásánál lévő parkoló, és nem a 148-as végállomásánál 8hozzáteszem ott nincs is parkoló már) Legalább ismernék meg a kerületet!

Itt lehet hozzászólni !