‘Közpénzek’ kategória archívum

18.200.000 forint: MSZP-SZDSZ-es megbízások az LMP vezetőjének

2010. június 20. vasárnap

Magyar Nemzet, Hírszerző

Karácsony Gergely immár LMP-s politikusként (Fotó: Magócsi Márton)

A minisztériumi szekrényekből, számítógépes adathordozókról előkerülő dokumentumok szerint az MSZP- és SZDSZ-közeli politológusok aranybányája volt 2002 és 2010 között a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) – írja a Magyar Nemzet. Török Gábor és Karácsony Gergely cégei mindenesetre tízmilliókat kaszáltak kormányzati megrendelések révén.

A Magyar Nemzet birtokába került összesítés szerint a szocialisták és a szabad demokraták által sűrűn foglalkoztatott – a médiában a politikai helyzetet folyamatosan elemző – két politológusnak, Török Gábornak és Karácsony Gergelynek vagy cégeiknek a háttérben 2002 és 2009 között például több mint ötvenmillió forintot fizettek ki tanácsadás és tanulmányírás címén. (tovább…)

Magán kezdi a spórolást a kormány

2010. június 20. vasárnap

Magyar Hírlap

A kormány több mint negyven milliárd forintot zárolt a költségvetésben, amelyet a minisztériumoknak kell kigazdálkodni, derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. Ezen felül a kormány azonnali hatállyal felfüggesztette a jutalmak kifizetését és a fel nem használt jutalmazási kereteket zárolta. Az informatikai eszközök, bútorok és gépjárművek vásárlására is beszerzési tilalmat rendeltek el.

A kabinet nyolc minisztériumnál rendelte el a kiadások, jutalmak és juttatások azonnali befagyasztását, valamint előírta a hatályos szerződések felülvizsgálatát is. A legtöbbet, 11,8 milliárd forintot a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak kell megspórolnia, de 5,5 milliárd forintot zároltak a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál (NFM). A legkisebb elvonást az EU-fejlesztések területén irányozta elő a kormány. A KSH-nál is kiadási stopot rendeltek el. (tovább…)

Átadták a gyermekorvosi rendelőt

2010. június 17. csütörtök

Csepel.hu, Csepel.info

Csütörtökön délelőtt 11 órakor adták át a csepelieknek és az orvosoknak a Csepeli Gyermekorvosi Centrumot a XXI. kerületi Áruház tér 6. szám alatt, a volt Csepel Áruház közelében. A korszerű létesítmény energia költségeit napkohóval mérséklik – számol be a Csepel.hu.

A Csepel.info úgy tudja, hogy a rendelő építése körül több botrányos momentum is volt. Így például az átadás több mint fél éves csúszása miatt az építtető által fizetendő százmilliós nagyságrendű kötbértől is eltekintett az önkormányzat, amikor az építésről és átadásról szóló szerződést a saját kárára – azaz a csepeliek kárára – módosította. Előbbiek miatt az átadás örömteli percei után akár kínos kérdések megválaszolására is fel kell készülnie a választási kampányra hajrázó csepeli MSZP-nek. (tovább…)

A fővárosi tűzoltóságnál is hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség

2010. június 16. szerda

MTI, Origo

Három szerződéssel kapcsolatban hűtlen kezelés miatt nyomoz a rendőrség a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokságon. Az MTI információi szerint a szóvivővel és az egészségügyi szolgálattal kötött szerződés, valamint a csepeli tűzőrség vizesblokkjának felújítása miatt tett feljelentést egy magánszemély.

Hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelet el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) három, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság (FTP) által kötött szerződéssel kapcsolatban – erősítette meg az MTI információját a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán. (tovább…)

Gőgös Zoltán körül is ritkul a levegő

2010. június 15. kedd

Az agrártárca volt államtitkára gyanús a szocialista egyesületnél eltűnt százmilliók ügyében

Magyar Hírlap

Gőgös Zoltán, a Földművelés és Vidékfejlesztési Minisztérium egykori államtitkára felelősségének kérdése is felmerült a LEADER-botrány kapcsán.

Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke a parlament azonnali kérdések órájában feltett kérdésében arra kereste a választ: milyen személyi következményei lesznek a szocialistákhoz köthető Magyarországi LEADER Közhasznú Alapítvány botrányos támogatásának. (tovább…)

Ő kérte az 5 milliót? – Újabb fővárosi politikus a botrányban

2010. június 13. vasárnap

HírTV, Magyar Nemzet

Új politikusszereplő a Főkert-ügyben – a Vasárnapi Hírek több forrásból is megerősített információira hivatkozva azt írja: a fővárosi kertészeti vállalatnál indult nyomozásban egy újabb fővárosi politikus érintett. Az illetőt a lap csak C. G.-nek nevezi, aki tagad és perrel fenyegetőzik.

Úgy tudják: ő lehetett az, akiről Kocsis László, a fővárosi cég vezérigazgatója a hírTV Célpont című műsorának azt állította, hogy havi 5 millió forintos védelmi pénzt kért tőle. A lap informátora szerint a városházán az ügy nyílt titok volt, botrányt váltott ki – és az feltehetően a C. G.-nek nevezett politikus magánakciója lehetett. Ugyanis nem sokkal az ötmilliós követelés elhangzása után távoznia kellett Hagyó Miklós titkárságáról. (tovább…)

Csak a botrány: nyomozás indult a Főkertnél

2010. június 8. kedd

MTI, Magyar Nemzet

Hűtlen kezelés elkövetésének gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Főkert Nonprofit Zrt. tevékenységével, illetve a társaság tulajdonában álló gazdasági társaságokkal kapcsolatban – közölte honlapján a rendőrség hétfőn.

A nyomozást ismeretlen tettes ellen rendelte el a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya. A nyomozók az eljárás során vizsgálják, hogy „a Főkert Nonprofit Zrt. tevékenysége során kötött szerződései megfeleltek-e a hatályos jogszabályoknak, illetve hogy szabályosan történt-e a fővárosi önkormányzattól kapott támogatások felhasználása” – olvasható a közleményben. (tovább…)

Elszámoltatási kormánybiztost nevezett ki a kormány

2010. június 7. hétfő

Magyar Hírlap

Az előző kormányok tevékenységéhez kötődő ügyekkel kapcsolatos úgynevezett elszámoltatására Papcsák Ferenc fideszes képviselőt kormánybiztosnak nevezte ki a kormány – közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Lovasberényben, ahol rendkívüli kormányülés zajlik.

Szijjártó azt mondta, az elszámoltatás keretében többek között olyan ügyeket vizsgálnak ki, mint a ferihegyi reptér és a Malév privatizációja és a Magyar Villamos Művek körüli gyanús ügyletek. Emellett vizsgálni fogják Simor Andrásnak, a Magyar Nemzeti Bank elnökének és Oszkó Péter korábbi pénzügyminiszternek offshore-céges kapcsolatait, valamint azt is, hogy mi történt a költségvetési adatokkal 2006-ban – tette hozzá a szóvivő. (tovább…)

Állami pénzből kell megjavítani az M6-ost

2010. június 2. szerda

2038-ig fizetjük a trehány munka árát és a javításokat

Index

Előnytelen szerződést kötött az előző kormányzat az M6-os autópályát ppp konstrukcióban megépítő és üzemeltető cégekkel, közölte kérdésünkre a közlekedést felügyelő új minisztérium, a fejlesztési tárca. A szerződés szerint a vis major esetekben az államnak kellene a helyreállítás költségeit kifizetnie. A minisztérium az összes ppp-szerződést felülvizsgálja.

Vizsgálják az M6-os autópálya burkolatának beszakadása okait, közölte kedden az Index kérdésére az új kormányban a közlekedési ügyeket felügyelő nemzeti fejlesztési tárca (NFM). A minisztériumban azt vizsgálják, hogy okozta, okozhatta-e bármiféle emberi mulasztás az útpálya beszakadását, vagy olyan elháríthatatlan körülmények alakultak ki, amelyekről senki sem tehet. (tovább…)

Ötvennél több hiba volt a beomlott M6-oson

2010. május 31. hétfő

Index

Az M6-os autópálya leszakadt leállósávja a Tolna megyei Tengelic közelében

Vasárnap este beomlott az M6-os autópálya két hónapja átadott Dunaújváros és Szekszárd közötti szakaszán a leállósáv. A sztrádát hétfő délig lezárták, a pálya állapotát még most is vizsgálják. Az utat építő és működtető – egyébként egy kézben lévő – cégek egymásra hivatkozva nem nyilatkoznak.

A közlekedési hatóság közölte: az útnak a beszakadt része még építés alatt lévőnek számít, a vízelvezető rendszer teljes egészében nem épült meg. Az út egyébként két hónapja, az utolsó pillanatra készült el úgy, hogy legalább ideiglenes forgalomba helyezési engedélye legyen, átadása előtt két nappal még több mint ötven hibát találtak rajta a közlekedéshatóság szakértői. (tovább…)