Botrányos pályázat a Volánbusznál

Megint nem fontos az ár és a minőség a busztenderen, csak az, hogy a gyártó ne legyen magyar

Magyar Hírlap

Sok kritika éri a kínai King Long buszt, megesett, hogy a kerekeket tartó anyacsavart nem lehetett egészen feltekerni (Fotó: Leéb Ádám)

Úgy tűnik, hogy megint a hazai gyártók kizárása mellett hirdetett közbeszerzési tendert a Volánbusz Zrt. A kiírás sajátossága miatt ugyanis magyar cég még olyan járművel sem pályázhatna, amelyet egyébként jó minőségben tudna szállítani.

smét külföldi gyártmányú autóbuszok beszerzésére készül a Volánbusz Zrt., ugyanis a társaság olyan feltételekkel hirdetett közbeszerzési tendert, amelyen hazai gyártó nem tud elindulni. Mindez felháborította a hazai autóbuszos szakmát, ugyanis a közelmúltban jelentős erőfeszítések történtek a hazai vállalkozások helyzetbe hozására, és ma már árban és minőségben is képes a magyar ipar a külföldi nagyvállalatok termékeivel azonos színvonalú autóbusz gyártására.

A Volánbusz Zrt. másodjára hirdetett pályázatot alacsony belépésű elővárosi autóbuszok beszerzésére azt követően, hogy az idén márciusban a botrányossá fajult tenderen elállt a szerződéskötéstől a pályázaton győztesnek hirdetett kínai Xiamen King Long United Automotive Industry Co. céggel.

A mostani tender június 11-én jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, s a pályázatok beadására egy hónap áll rendelkezésre. Az autóbusz-vállalat most húsz kéttengelyes és negyven háromtengelyes elővárosi jármű beszerzését tervezi. Szakértők szerint az akadályt az jelenti, hogy ugyanannak a cégnek kell szállítania mindkét típust, nem lehet a tendert megbontani, viszont Magyarországon nincs olyan gyártó, amely háromtengelyes autóbuszokat készítene. Ráadásul a Volánbusz a korábbi tenderhez képest azonos műszaki tartalommal hirdetett pályázatot, ahol leginkább az ajánlati ár lesz az értékelési kritérium. Árban viszont kevés eséllyel veszik fel a versenyt a kínai Xiamen céggel az autóbuszgyártó vállalatok, így szakértők szerint már most borítékolható, hogy ugyanaz a társaság lesz a befutó, mint az előző tenderen. Szakértői vélemény szerint ugyanakkor a háromtengelyes autóbuszt ki lehetne váltani a kéttengelyes típus 13,4 méteres változatával vagy egy csuklós autóbusszal, így a hazai gyártóknak is lenne esélyük.

A márciusban lefújt tenderen a második helyezett a cseh Viko s.v.o. nevű cég lett, de akkor még pályázott a székesfehérvári Alfa Busz Kft., amely azóta – nem utolsósorban azért, mert nem nyerte el a megbízást – csődbe ment. A fehérvári cég jogorvoslati kérelmet nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottságnak, amely viszont elutasította a keresetet. A Magyar Buszgyártók Szövetségének megállapítása szerint a busz nemcsak műszaki paramétereiben volt jobb a kínai típusnál, de árban is kedvezőbb ajánlatot nyújtott be az Alfa Busz. Értesüléseink szerint ugyanakkor olyan indokokkal is elutasították az Alfa Busz ajánlatát, ami nem volt egészen helyénvaló. Így például a Volánbusz azt a kifogást emelte, hogy egy százalékkal kevesebb az állóhely, mint a King Long buszon, illetve a fordulókör is nagyobb.

A kínai gyár termékeit használják többnyire a Volánbusz alvállalkozói. Ezeknek a buszoknak azonban a műszaki színvonalával is voltak gondok. Tudomásunk szerint az autóbusz nyomtávja nem felelt meg a magyar szabványoknak, így utólag kellett nyomtávszélesítővel felszerelni a járműveket. A távtartó betétek viszont azt okozták, hogy a kerekeket tartó csavarokra az anyacsavart nem lehetett egészen feltekerni. Ezt egyébként egy autóbuszsofőr – aki nem vállalta az autóbuszok további vezetését – jelezte az egyik autóbuszos érdekvédő szervezetnél. Áprilisban nem véletlenül alakult meg a Közlekedéstudományi Intézet és tizenkilenc hazai cég részvételével a Magyar Autóbuszgyártó Klaszter: ennek ugyanis az a célja, hogy a hazai közlekedési vállalatok igényeit új fejlesztésű vagy felújított járművek esetében Magyarországon gyártott autóbuszokkal elégítsék ki. Mivel a közelmúltban a piacon olyan minőségű magyar buszok jelentek meg, amelyek felveszik a versenyt a legnagyobb külföldi gyártók termékeivel, a BKV Zrt. is tesztelte a járműveket. Ez az Ikarus és a Credo Titabis. A Volánbusz a beszerzéssel kapcsolatban, egyebek mellett hogy szándékoznak-e kínai buszokat beszerezni, lapunkkal közölte: a cég részletes műszaki leírásában meghatározott követelményeknek megfelelő autóbuszokat kíván vásárolni. A járművek típusára, gyártmányára a meghatározott követelményeken belül a pályázók tesznek ajánlatot. A kínai buszok műszaki alkalmasságával kapcsolatban elmondta: ha a buszok megfelelnek a hatályos rendeletnek és előírásoknak, forgalomba állíthatók. A cégnek nincs tudomása arról, hogy közlekedési szolgáltatásban részt vevő járművet a Nemzeti Közlekedési Hatóság ne tartott volna alkalmasnak az üzembe helyezésre.

Visszabérelt telephelyek, futózott gumi

„A Volánbusz ars poeticája, amelynek értelmében telephelyeket ad el, majd visszabérel, régóta nem minősül az állami vagyonnal való megfelelő gazdálkodásnak” – mondta lapunknak Vereczkey Zoltán, a Volánbusz volt vezérigazgatója. A Magyar Hírlap több cikkben beszámolt a társaságnál uralkodó állapotokról. Megírtuk, hogy már a buszok gumiabroncsait is eladták a felnivel együtt, és most visszabérlik, mindezt gumigazdálkodás címén. A vállalat ráadásul az autóbuszokra már futózott gumiabroncsokat is felszereltet, amit a társaság korábbi vezetése még nem engedélyezett. (WT)

magyarhirlap.hu

3 hozzászólás “Botrányos pályázat a Volánbusznál” bejegyzésre

  1. GONDOLKODÓ! szerint:

    ÉRTHETETLEN!
    Mit meg nem engednek embercsoportok maguknak a NEMZET ellenére, hogy érvényesítsék sajátos érdekviszonyaikat! Már régen a fülük közé kellett volna csörrenteni, és utat mutatni nekik is. Merre is van az ő útjuk? Hát az nem lehet kérdéses, ennek ellenére el kell vezetni abban az irányba őket! El ne tévedjenek! Miközben minden nemzet sajátosan védi érdekeit, minden tekintetben, csak mi nem! Mielőbb vissza kell fordítani ránk nézve a káros folyamatokat!

  2. nagyapó szerint:

    Nem kell Ikarus, nem kell magyar busz, sokkal fontosabb a Daimler-Mercedes busz, meg a Volvó, amit azonnal át kell alakítani, vagy belga használt busz – közvetítőkön keresztül.
    Remélem a polgári kormány kivizsgálja a volános et.-ak mutyizásait!
    Talán majd magyar villamosok, vonatok fognak közlekedni. (pl. az Andokon először a Ganz-Jendrassik motorvonatok közlekedtek).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Menyhért Péter szerint:

    kedves olvasók!
    Egyszerűen érthetetlen számomra, hogy a mai helyzetben, ahol a kormányzat százezres nagyságrendű álláshely létesítését ígéri, hogyan engedheti meg egy állami vállalat kínai vackot vegyen!
    Sosem hallották még az olcsó húsnak híg a leve mondást?
    Nem lehetnek olyan ostobák, hogy nem kötelezik az állami tender kiírókat, hogy szempont legyen a magyar munkavállalók foglalkoztatása?
    Üdv menyus

Itt lehet hozzászólni !