Végéhez közeledik a nyomozás a Hunvald-ügyben

Magyar Nemzet, Origo

A nyomozás zárószakaszánál tart az ügyészség Hunvald György ügyében – írja a Magyar Nemzet. A csalással és visszaéléssel gyanúsított VII. kerületi polgármester ügyében ugyanakkor még akár hónapokig is eltarthat, míg rendezik a keletkezett nyomozati anyagot.

Zárószakaszához érkezett a nyomozás Hunvald György VII. kerületi polgármester és társainak ügyében – mondta a Magyar Nemzetnek Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. A lap szerint ez még nem jelenti, hogy napokon belül lezárul a vizsgálat, mert a keletkezett dokumentumok rendezése és az iratok ismertetése hetekig, sőt, hónapokig is elhúzódhat.

Az MSZP-s Hunvald Györgyöt többrendbeli, bűnszervezetben elkövetett csalással és hivatali visszaéléssel gyanúsítják, amiért az általa vezetett önkormányzat áron alul adott el kerületi ingatlanokat.

Közben feljelentést tett a VII. kerületi Fidesz frakcióvezetője, Vattamány Zsolt is három újabb kerületi ingatlan szerinte gyanús értékesítése miatt. Mindhárom ingatlant azokban az években adták el, mikor Hunvald volt a polgármester. A Központi Nyomozó Főügyészség azonban úgy döntött, hogy a Fővárosi Főügyészségnek továbbítja a feljelentést, mert nem mutat szoros összefüggést a Hunvald-üggyel, másrészt a végéhez közeledő nyomozásban nem akartak új szálat nyitni – mondta Fazekas. Három napon belül döntenek arról, hogy a feljelentés alapján nyomozást indítanak-e.

Forrás: Origo

3 hozzászólás “Végéhez közeledik a nyomozás a Hunvald-ügyben” bejegyzésre

  1. BaráTOM szerint:

    Remélem, hogy hűtlen kezelésért felfüggesztett börtönt kap, mint Várhegyi Attila, és Pintér Sándor bocsánatot kér a mocsokségért!
    Free Hunvald!

  2. nagyapó szerint:

    BaráTOM! Az őszi választások után hosszasan el tud majd beszélgetni Hunvald et.-sal a bűnszervezet mibenlétéről.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Huba szerint:

    BaráTOM!
    Legyen igazad! Kapjon felfüggesztettet, azt sem sokat, 10 percet. De a talpa alatti 10 cm távolságot a földtől, kérem szigorúan ellenőrizni!

Itt lehet hozzászólni !