‘Önkormányzat’ kategória archívum
2019. július 14. vasárnap
Csepel.info

Takács Krisztián (balra) és Bangóné Borbély Ildikó (jobbra)
Szinte biztosan a Demokratikus Koalíció, a Momentum, a Jobbik és az LMP közös jelöltje lesz az az MSZP-s önkormányzati politikus, aki ellen hűtlen kezelés bűncselekménye miatt végrehajtást indítanak – értesült a Csepel.info. Nem ez az első ilyen esete. Úgy tűnik a pénzt szereti, de csak ha kapja.
Takács Krisztián a csepeli önkormányzat kárára követte el a bűncselekményt bűnsegéd minőségében, míg a másik vádlott, K. I. az elkövetésért felelt. A csepeli önkormányzat az okozott kár megtérítésére eljárást indított, ám a politikusnak ezen felül is vissza kell fizetnie pénzt az önkormányzatnak. Ez utóbbit mulasztotta el. Nem először. Korábban egy becsületsértési pere után „felejtett el” fizetni. Emiatt a végrehajtó lefoglalta a politikus Thomson típusú televízióját, majd – miután továbbra sem fizetett – a két autóját is. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Csepel, Pártok, Választás kategóriába | 10 hozzászólás »
2019. július 12. péntek
Bercsik Károly/ Facebook, Csepel.info

Zajlik a Repkény utca építse a Makkos utca és a Fagyöngy utca közötti szakaszon – tájékoztatta lapunkat Bercsik károly önkormányzati képviselő.
Az útépítés keretében szilárd burkolatú út, járda, és kapubeállók épülnek, valamint a csapadékvíz-elvezetés is megoldódik. Idén hét kilométer utat épít meg a kerületi önkormányzat. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Bercsik Károly, Csepel, Csepel új utakon, Közlekedés, Közterületek, Tájékoztatás kategóriába | 8 hozzászólás »
2019. július 12. péntek
Csepel.info

Július 18-án, este 8 órakor kezdődik az ingyenes Omega koncert Csepelen, a Daru dombon – értesült a Csepel.info.
A koncert Csepel Napja alkalmából kerül megrendezésre. Az Omega előzenekara a Rock Fanatic lesz. És akkor hallgassunk meg bemelegítésül egy-két Omega számot! 🙂 (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Ünnepek, Csepel, Csepel új utakon kategóriába | Nincsenek hozzászólások
2019. július 11. csütörtök
Bercsik Károly/ Facebook, Csepel.info

A II. Rákóczi Ferenc úton (az Arénánál) is épül az új buszváró. Bercsik Károly önkormányzati képviselő helyszíni fotóját osztjuk meg.
A beruházások keretében év végéig 49 helyszínen épül buszváró a kerületben.
csepel.info
Beküldve a(z) Önkormányzat, Bercsik Károly, Csepel, Közlekedés, Közterületek, Tájékoztatás kategóriába | 6 hozzászólás »
2019. július 9. kedd
Csepel.info

Idén is igényelhető a mindennapos meleg étkezés a rászoruló gyerekek számára – értesült a Csepel.info. Az igénylések száma az elmúlt években megszokotthoz hasonlóan rendkívül alacsony.
A Csepel.info úgy tudja, hogy mindössze hét gyereknek kértek a szülei ingyenes meleg étkezést. Az adatok szerint még a halmozottan hátrányos helyzetű családok többsége sem szorul már rá erre. Csepelen az elmúlt években gyakorlatilag megszűnt a munkanélküliség, és mindenki tud dolgozi, akinek ezt az egészége megengedi, és akar is munkát végezni. (tovább…)
Beküldve a(z) Élelmiszer, Életmód, Önkormányzat, Csepel kategóriába | 13 hozzászólás »
2019. július 9. kedd
Bercsik Károly/Facebook, Csepel.info

Megkezdődött a Medve utca építése (az Uzsoki és a Sólyom utca közötti szakaszon). A földút felső rétege már eltávolításra került – számolt be Facebook oldalán Bercsik károly önkormányzati képviselő.
Az útépítés keretében szilárd burkolatú út épül, és a csapadékvíz-elvezetés is megoldódik. Idén hét kilométer utat épí meg a kerületi önkormányzat. (tovább…)
Beküldve a(z) Önkormányzat, Bercsik Károly, Csepel, Csepel új utakon, Közlekedés, Közterületek, Tájékoztatás kategóriába | 2 hozzászólás »
2019. július 9. kedd
Csepel.hu

A „Csepel Zöld sziget” Program keretében az elmúlt években számos zöldterületi beruházás történt, megújult a Daru-domb, a Kis-Duna-part, és a közel tízezer fát is ültetett az önkormányzat.
Ugyanennek a környezettudatosságnak a jegyében vásárolt egy 100 százalékban elektromos üzemű, háromszemélyes, 48 lóerős Citroen Berlingo típusú elektromos gépkocsit az önkormányzat cége, Csepeli Városgazda Nonprofit Zrt.
(tovább…)
Beküldve a(z) Érdekes, Önkormányzat, Csepel, Közlekedés, Társadalom kategóriába | 12 hozzászólás »