Tarlós: a választás tétje, hogy határozott kezekben marad-e a főváros, vagy káosz lesz

888

A vasárnapi főpolgármester-választás tétje, hogy a főváros határozott kezekben marad-e, vagy eluralkodik benne a tétova káosz – jelentette ki Tarlós István, a harmadik ciklusára készülő főpolgármester, a Fidesz-KDNP jelöltje szombaton kampányzáró sajtótájékoztatóján Budapesten.

Tarlós István újbóli megválasztása esetén Budapestnek „békét, nyugalmat” ígér, és – mint mondta – nem háborúskodást, mint Karácsony Gergely zuglói polgármester, ellenzéki főpolgármester-jelölt, aki teljesíthetetlen ígéreteket tett a kampányban.

Én nyugalmat és eredményeket szeretnék biztosítani a városnak„

– fogalmazott rámutatva arra, ehhez úgy kell küzdeni, hogy nem szabad eleve kizárni a konszenzus esélyét a kormánnyal.

Tarlós István kiemelte: a kormánnyal szemben nem csak lehet, hanem kell is állást foglalni, amit számos alkalommal meg is tett, amikor szükséges volt, de az együttműködés reális esélyét is meg kell őrizni, mert ”a világon nincs olyan kormány, amelyik hiába nyitott rá, együtt tudna működni egy zsigerből ellenséges, örökösen fenyegetőző, gyűlölködő városvezetéssel„.

Forrás: 888

10 hozzászólás “Tarlós: a választás tétje, hogy határozott kezekben marad-e a főváros, vagy káosz lesz” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    Soros káoszt akar csinálni, elterelni a figyelmet, hogy a zűrzavart kihasználva migráncsokat hordjon be a fővárosba, de ebből nem fog enni!

  2. Gyula szerint:

    Qqriq!
    Javaslom Neked, hogy járj, kelj az V., VI., VII., VIII. és IX. kerületben.
    Mennyi “migránst” fogsz látni, meglepődsz!

  3. Attila szerint:

    Van már rosszarcú ukrán csepelen is. Nem kell kell beljebb menni.

  4. Qqriq szerint:

    Most látható, mennyire volt elég a teljes ellenzéki összefogás! Semminek nem mondható, de a jó teljesítménytől mérföldekre van. Kormánypártiként köszönöm nektek ezt a bohócot! Olyan pusztítást fog végezni, hogy 2022-ben a legelvakultabb hívek is nyüszítve fognak a Fideszre szavazni, az összeborult pártocskák pedig együtt sem érik el az 5%-os bejutási küszöböt. 😅 .
    A pénzesládán Orbán Viktor ül és ezt nem fogjátok tudni megváltoztatni. Ha nem tetszik, el lehet innen menni messzire, viszlát, jó utat kívánok!!!

  5. csak úgy szerint:

    “A pénzesládán Orbán Viktor ül ” – hát igen, ez nálunk a demokrácia.

  6. Nagyapó szerint:

    Attila! Miből ismerni meg a “rosszarcú ukrán”??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. keménylegény szerint:

    Qqriq kimondta azt, amit sokan nem mertek volna.
    Köszönet érte.

  8. Nagyapó szerint:

    csak úgy, keménylegény! Ha ez igaz, akkor bizony, Orbán miniszterelnök úr, hasonlóan gondolkodik, mint Lampert Mónika! Ez baj???

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. Horváth János szerint:

    Csak míg Lampert nem tette meg, Orbán gondolkodás nélkül!

  10. pusssh szerint:

    Qqriq (hétfő – 15:14) valóban kifecsegte a titkot. És szado-mazo gyönyörrel szenved is készségesen három évet – csak aztán jó legyen! Nyüszítsenek!!! (Mi meg majd egyfolytában nyüszíthetünk addig is meg aztán is.)

Itt lehet hozzászólni !