Budapest visszazuhant a Demszky-korszakba

Vélemény – Ábel Attila

Ábel Attila szerint az ellenzéki kormányzással Budapesten visszatér a mindennapos kosz és piszok, a hajléktalanok érdekei fontosabbak lesznek, mint a városlakóké. Előbbieket közben álszent módon ismét hagyják majd telente az utcákon megfagyni, ahogy az Demszky főpolgármestersége idején történt.

Az alábbiakban Ábel Attila véleményét olvashatják a csepeli kampányról és a fővárosi eredményekről.

“Ez volt életem eddigi legnehezebb, de legjobban szervezett kampánya. Amit elterveztünk, azt nagyjából úgy is tudtuk végigvinni. Aki csinált ilyen kampányt, pontosan tudja milyen nehéz. A budapesti tendenciák nálunk is érvényesültek, de a kilenc éves munkánknak és a kőkemény kampánynak köszönhetően nem úgy, ahogy sok-sok más kerületben. Mi itt képesek voltunk úgy nyerni, hogy sok más “fideszes” kerületben vesztettünk. Ez nagy dolog és óriási siker – de itt most nem örömködök.

Budapest ugyanis visszazuhant a legdurvább Demszky-korszakba. Megint tiszta mocsok lesz minden a belvárosban, megint az utcán élőké lesznek a közterületek a budapestieké helyett, és megint ott fognak megfagyni ezek a szerencsétlenek telente az aluljárókban, utcasarkokon, parkokban. Plusz visszajönnek a Hagyó Miklósok, csak most más néven.

Csepelen pedig nyerni tudott egy többszörösen elítélt, fideszpatkányozó provokátor, valamint az az ellenfelem is, akinek az egyetlen programpontja a fideszes szavazók elleni szexuális erőszak volt. Ez is mutatja, hogy akik az ellenzékre szavaztak, mennyire nem nézték azt, hogy személyesen kire voksolnak. Kötve hiszem ugyanis, hogy a baloldali szavazók azt szeretnék, hogy fideszes szomszédjukat, testvérüket, rokonukat erőszakolják meg az illegális bevándorlók – ahogy ezt a politikai ellenfelem szeretné. Neki ezért nem tudok gratulálni, sőt azt gondolom, hogy méltatlan a képviselőségre. Egy képviselőnek ugyanis a vele nem szimpatizálók érdekeit is képviselnie kell. Nem lehet őket se zombinak, se hülyének, se szexuális prédának tekinteni. Ez alap.

Akik most ránk szavaztak, azok a munkánkat honorálták. Sok baloldali ember is. Köszönöm a csepeliek támogatását, és természetesen azt, hogy egy rendkívül sikeres pártszövetség, a Fidesz-KDNP állt mögöttünk. Végezetül köszönöm ellenfeleinknek, Bangóné Borbély Ildikónak, Szenteczky Jánosnak, hogy belső pártpolitikai harc miatt leváltották a bejáratott polgármester-jelöltjüket, és megosztották az ellenzéket. Ők legalább annyit segítettek a győzelmünkben, mint a saját csapatunk. Igaz, hogy nem jószándékból, hanem kapzsiságból és rosszindulatból, de hát ez van, ilyen is van. Köszönöm Ildikó, köszönöm János, hogy ennyire hülyék vagytok! 🙂 🙂 🙂 ”

Forrás: Facebook

55 hozzászólás “Budapest visszazuhant a Demszky-korszakba” bejegyzésre

  1. Csepeli Kérdező szerint:

    Már vártam ezt az írást.
    Feldobta a napomat.
    Nem nehéz volt a kapmány, hanem gusztustalanul mocskos, az Ábel Attila vezette/szerkesztette csepel.info-val az élen.

    “Budapest ugyanis visszazuhant a legdurvább Demszky-korszakba. Megint tiszta mocsok lesz minden a belvárosban, megint az utcán élőké lesznek a közterületek a budapestieké helyett, és megint ott fognak megfagyni ezek a szerencsétlenek telente az aluljárókban, utcasarkokon, parkokban. Plusz visszajönnek a Hagyó Miklósok, csak most más néven.”

    Nem kell pánikolni, elég a Csepel Pláza, vagy a Karácsony Sándor utcán végigmenni, akár nappal, rendőri kísérettel…

    Attila, arról miért nincs egy árva egyszerű vagy összetett mondat sem, hogy VESZTETTÉL a körzetedben?

    Ami Sz János és bandájáról írtál, abban egyetértünk, saját maguknak cseszték el. De a hatalomvágy nem csak Sz Jánost hajtja, ha tükörbe nézel… 😀

  2. Dórika szerint:

    Nekem is az volt az első gondolatom hogy megismétli majd a történelem önmagát, Demszki 2 korszak lesz megint 🙁 úgyhogy se korszerű hév se híd nem lesz!

  3. Csepeli Kérdező szerint:

    Dórika,

    Keressük meg a 9 évvel ezelőtti kampánycunamit, és vegyük végig szépen sorban 😀

  4. Nagyapó szerint:

    “Ismétlés a tudás anyja” Budapesten 80 000 lakás van külföldi kézben. Ők rendelkeznek lakcímkártyával – szavazhatnak!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. Csepeli Kérdező szerint:

    Nagyapó,

    Az intelligens ember képes arra, hogy elfogadja más döntését.

    “Budapesten 80 000 lakás van külföldi kézben.” A mondat folytatása lehetne pl: “amiben magyarok élnek albérletben.”

  6. Nagyapó szerint:

    Csepeli Kérdező Lehet mindenhez valami hülyeséget írogatni, aminek semmi köze a beíráshoz. Ugye ezt nevezik a zinteliges emberek trollkodásnak?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Rémusz szerint:

    Osztom Attilla véleményét, egyuttal félek, hogy semmi jó nem származik a jelen helyzettöl, hisz egy dilettáns karácsony képtelen józanul és megfontoltan tenni bármit, ez tökéletesen látható és halható volt a kampány alatt. Amire akár most mernék fogadni,az az, hogy baromi üreslessz Budapest kasszája, ha egyáltalán kihúz egy ciklust! Az, hogy lessz-e új hévünk, már nem bisztos. Dehát, mit is várhatunk a baloldaltol, amikor jó ötleteik legfeljebb csak akkor vannak, ha a saját kasszájukat kell feltölteni, de a nép, az istenatta nép, ugyebár levan szarva. Igaz, cirkuszt már kaptunk karácsonyra, hazaárulót brüsszelbe, de most a főváros kincstára van veszéjbe!
    érdekes, hogy most nem ordibálnak csalást és szabájtalanságokat!
    Arrol már nem is szólok, hogy miféle párt az olyan, aki képes az eddigi ellenségei seggét nyalni, csakhogy közelebb kerülhessenek a húsosfazékhoz. Az ilyen jellemtelen emberek az én szemembe, szarháziak, csatornatöltelékek és aljas gazemberek!
    SZEGÉNY BUDAPEST!!! Hát milessz veled??

  8. Horváth János szerint:

    Baszod! Az “istenadta eddig volt csak igazán leszarva!

  9. Betke szerint:

    Rémusz, lehet, hogy a birkózócsarnok 4,5 milliárdjának a hévnéll kellett volna landolni! Csak épp egy magán alapítványra esett a választás! Van ilyen……….

  10. Rémusz szerint:

    Az én infóm szerint, az ominózus bírkózó csarnok nemcsak a sportolóké, hanem közösségiház is.
    Töbfunkciós, tehát más rendezvények is tarthatók benne, esetleg a kerületi iskolák szalagavatóit is ottlehet majd megtartani.
    Nem kellene úgytenni, mindha a baloldal angyalok gyülekezete lenne!
    Vajon a csepeli stadion miért is van olyan állapotban, amilyenben van?
    Vajon a hazaáruló dobref klára vagyona tisztességes kétkezi munka eredménye?
    Esetleg már elfelejtettétek a demszki botrányt, a nokia dobozokat, az olajügyet?
    Annakideén kikadtták el az ország stratégia szempontjábol fontos cégeit szaré-hugyé??
    Ki a franc építette majdnem meg a négyes metrót töbszörös áron? Persze, csak majdnem, mertmég befelyezni sem tudták, hanem aztis Pistabácsiéknak kellett megoldani, ha nemakartuk nézegetni a felbontásokat.
    A szarházi gergő olyan dolgokat ígért a budapestieknek, amit a büdös életben nem fog tudni megvalósítani.
    Csak eggyet a sok baromságaibol: ingyenes tömegközlekedés.
    Osztán, ki a radai rosseb fogja a kölcségeket viselni??!!
    Esetleg, azt hiszi az istenbarma, hogy az üzemanyag csak úgy ingyen megterem a buszok gyomrába?
    A sofőrök, a karbantartók, az irányítók STB. majd puszira fognak búrcsázni??!!
    Esetleg gergő a saját zsebéböl, vagy gyurcsány uram cége, vagy esetleg az összetapatt pártok kifüzetik a kölcségeket??!!
    No aztmár nem. Esetleg majd rolex lacika segít nekik. Vagy, cuslág uram.
    Hiába, az elvtársak, csak elvtársak maradnak, még akkor is, ha a köpönyegüket töbszínüre csináltatták, oszt mindíg az aktuális színt fordítják a nép arcába.

  11. Kitiltott szerint:

    Oreg dugo van?
    Nem szol eetarsanak?
    Magyarsag helyesiras stb?

  12. Borostyán szerint:

    Kitiltott: szakadok! XD

  13. telepi szerint:

    Nem zuhanunk mi itten Csepelen, amennyiben odafigyelnek a Karácsony Sándor és a Vénusz utca-Szabadság utca alkoholizáló-drogos környékére.

  14. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Talán a letelepedési kötvényesek?

  15. Vendetta szerint:

    Rémusz, én még mindig tartom a véleményem, hogy 2009 előtt is loptak. De amit az utóbbi 9 évben csináltak ahoz aztán pofa kellett.
    2016 ban igérték pl hogy a Táncsis Mihály utcát felújítják a gázcső csere után…Szerintem ez nem történt meg. A Kossuth Lajos utca felújítása kritikán aluli lett. A Szent István út eleje a sportpálya és a Kossuth Lajos között több mint 10 éve ugyan olyan szar.
    A Tihanyi-Akácfa utcáról ne is beszéljünk.
    A II Rákóczi addig volt türhető amíg nem jött a Meatransz a Tesco mögé.
    50-100 mukahelyért cserébe kaptunk 500 milliót ami 1 km út felújításra sem elég, de cserébe rengeteg ember életèt keserítik meg a teherautók… stb stb.
    A Gubacsi hídról ne is beszéljünk, mert ha egy légy rárepül lehet hogy összeszakad. Stb stb
    Az elmúlt 9 évben a kerület közlekedése-tömegközlekedése semmit nem javult.

  16. csak úgy szerint:

    “Budapest visszazuhant a Demszky-korszakba
    Vélemény – Ábel Attila”

    Ábel! Ez ma reggeli fotó? Ha nem, akkor simán “rágalmazás”.

  17. Szar szocik szerint:

    A demokrácia velejárója hogy néha a hülyék többsége emel fel egy alkalmatlan hülyét a vezetésre. Így jártak most a szocialista hülye szavazókkal az okosok.

  18. Tóth kati szerint:

    Horváth elvtárs maga nagyon trágár.Érvei is vanbak?Budapestre visszatér a Demszky korszak,már osztja is az észt a vén fogtündér,újra elemében az összes Szdsz-es szarjankó.Az Szdsz addóssáot persze mi adófizetők fizettük.Most jön 5 év szabadrablás.Fantasztikus intézkedés:Karigeri a kis Gyurcsány náris meghírdette a klíma vészhekyzetet.Tudja valaki,hogy ez mi?
    Büszke vagyok Csepelre,nem dőlt be balra!☺

  19. Nagyapó szerint:

    Vendetta nem tudom mi a problémája? Az ön által felsoroltak közül a Fővárosra tartozik, a Táncsis (sic.) Mihály utca, Kossuth Lajos utca, Gubacsi híd. Most örülhet, mert a Vigyori mindent elintéz, felújít, stb. Írjon neki!!
    A Metrans (nem pedig Meatransz🙂) átköltözése előtt is létezett, a kikötő területén.
    A II. Rákóczi út dugóit az M0-re felhajtó rossz kialakítása okozza!
    A közlekedésben részben igaza van. Nincsenek új trolik, villamosok, repülők, viszont megújult az autóbuszpark és kijelzőrendszere.
    No de mi várható?
    -visszatérnek a régi emberek, akiknek elve, hogy “aki az önkormányzati politikában nem keres meg évente 100 millió forintot, az hülye”. Ezek 9 évig nem kerestek, be kell pótolniuk!
    – a fővárosi beruházások leállnak, mert a pénz másra kell!
    – a Fővárosban csak állami beruházások lesznek. Remélem Borbély polgármester és Németh képviselő jól fog lobbizni!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  20. Gyula szerint:

    Vártam a bukott területi képviselőnk szösszenetét!
    El sem kezdtek még semmit csinálni, de ez a bukott géniusz már tolja a tutit?
    Komolyan, csak így tovább, hamarabb elege lesz az embereknek belőletek, egy nap és már megy a mocskolódó agitált propaganda?
    Hogy lehet így élni???

  21. keménylegény szerint:

    Nagyapó két napja fújja Kósa “bölcs” gondolatait a a 80 000 külföldi szavazóról, akiket…

    lehet, hogy Sorosék osztottak szét a főváros kerületei között úgy, hogy minél több helyre jussanak.

    Elfoglalták a VÁR bérlakásait, Buda nagyobbik részét, Jutott belőlük Újpestre, Angyalföldre, Kispestre, Lőrincre….

  22. Gyula szerint:

    Nagyapó!
    Lakcímkártyával még nem lehet szavazni, ki adott mellé állampolgárságot?
    Várom a válaszát!

  23. csak úgy szerint:

    Nagyapó!
    “Az ön által felsoroltak közül a Fővárosra tartozik … ” – akkor miért szerepel ismét az ígéretek között.
    De, van egy ötletem. Az elköltöző buszpályaudvar helyén, hozzanak létre, egy Nagy-Magyarország alakú parkot.
    Budapestet jelölje egy fehér lovas Horthy szobor – mint álomkép. A többi ellenzéki nagyvárost totemoszlopok szimbolizálják, alatta kosárban tojás, paradicsom stb., lehet dobálózni. A továbbiakon még gondolkodom, de az ötletet levédetem.
    A park neve legyen Demens-Park, a parkőr pedig Nagyapó – egy kis nyugdíj kiegészítés, ha már elesett a tanácsnoki bevételtől (vagy kapja még?)

  24. csak úgy szerint:

    Tóth Kati!

    Tarlós István politikai karrierje 1989-ben kezdődött,[4] amikor – saját megfogalmazása szerint „elsősorban markáns rendszerváltó hangvétele miatt” – belépett a Szabad Demokraták Szövetségébe (SZDSZ).[4

    “Budapestre visszatér a Demszky korszak,már osztja is az észt a vén fogtündér,újra elemében az összes Szdsz-es szarjankó.Az Szdsz addóssáot persze mi adófizetők fizettük”

  25. csak úgy szerint:

    Tóth kati figyelmébe!

    “a klíma vészhekyzetet.Tudja valaki,hogy ez mi?”

    https://wwf.hu/klimavaltozas

    https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89ghajlatv%C3%A1ltoz%C3%A1s

  26. pusssh szerint:

    Gyula! A butaság nem menlevél a kapcáskodásra. Nagyapó már válaszolt.
    Létezik választási törvény. Jobban tudod, mi van benne?

    “Az önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán valamint a helyi népszavazáson választójoggal rendelkezik minden, Magyarország területén lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar és európai uniós állampolgár, továbbá aktív választójoga van a menekültként, bevándoroltként vagy letelepedettként elismert nagykorú személyeknek is.”
    Lakóhellyel pedig rendelkezhet minden EU-s állampolgár illetve bárki letelepedési illetve tartózkodási engedély birtokában.

    Gondolod, hogy a követségek, konzulástusok, a nemzetközi hivatalok és média, a rakás EU-s kapcsolatunk irodái, idegennyelvű tanintézetek, lektorok, nemzetközi cégek, multik kizárólag magyar munkatársakkal dolgoznak? – Csak vendégoktatóból és nyelvtanárból van egy hadsereg…
    Tiltsd ki őket!!!

  27. pusssh szerint:

    csak úgy…!
    Te bezzeg következetesen ott maradtál örök életedre az első sz@rban, amibe beleléptél…

  28. pusssh szerint:

    “1994 nyarán – alapvető gondolkodási és értékrendi különbségek, elsősorban a Magyar Szocialista Párttal való koalíciókötés következtében – kilépett az SZDSZ-ből.”

    “…1990 és 2006 között Budapest III. kerületének (Óbuda-Békásmegyer) polgármestere, 2010 és 2019 között Budapest főpolgármestere, 2010-ben néhány hónapig országgyűlési képviselő. Saját megfogalmazása szerint párton kívüli politikus, de a Fidesz–KDNP gondolkodói köréhez és politikai közösségéhez tartozik.”

    “Tarlós a III. kerületben eltöltött négy polgármesteri ciklusa során a helyi ügyek jelentős részében együttműködést alakított ki a Magyar Szocialista Párt, Szabad Demokraták Szövetsége és a Magyar Demokrata Fórum, majd a Fidesz frakcióival.[3] Ennek a stratégiának köszönhetően a helyi képviselő-testület majdnem minden évben teljes konszenzus mellett – az összes frakció támogatásával – fogadta el a költségvetési rendeleteket,[3][34] és Tarlós tizenhat éven keresztül polgármester tudott maradni úgy, hogy az őt támogató pártok sosem voltak többségben a helyi képviselő-testületben.[3][4] A polgármester a következőképpen foglalta össze vezetési módszerét: „Egy önkormányzatban mindazokkal, akik a településért tenni akarnak, együtt kell működni.”[34] Egy fideszes munkatársa elmondása szerint „felismerte, hogy az önkormányzati ügyek döntő többsége nem pártpolitikai ügy”, míg az MSZP egyik tagja szerint „minden párt igényeit igyekezett kielégíteni az észszerűség határáig”.[3]
    2007 májusában – az indoklás szerint „a kerület életében és fejlődésében kifejtett múlhatatlan érdemeinek elismeréseként” – megválasztották Óbuda-Békásmegyer díszpolgárává.”

    “Tarlós először 2006-ban indult a főpolgármesteri székért, akkor viszont alulmaradt a tisztséget 1990 óta betöltő Demszky Gáborral szemben. A 2010-es önkormányzati választásokon azonban már győzni tudott, így 2010. október 3-án Budapest főpolgármestere lett.”

    “A 2006-os önkormányzati választáson a Fidesz, a KDNP és több civil szervezet által szerződésben[41][42][43] szabályozott módon, a Jobbik és további civil szervezetek által szóban, ellentételezettségi kötelezettség nélkül[44][45] támogatott független főpolgármester-jelölt volt.”

    “A 2010-es országgyűlési választáson a Fidesz-KDNP budapesti területi listájáról nyert mandátumot, az október 3-ai önkormányzati választáson pedig a Fidesz és a KDNP jelöltjeként Budapest főpolgármesterévé választották.[46]
    Az országgyűlési mandátumáról alig pár hónappal annak elnyerése után, főpolgármesteri teendőire hivatkozva 2010. december 3-i hatállyal lemondott, helyére a Fidesz budapesti területi listájáról Szalay Pétert hívta be az országgyűlésbe.”

  29. Jobban szerint:

    Gratulálunk, köszönettel, a 9 évhez, sok munkához, derék kampányhoz. Sok szavazó el van tájolódva, nem látnak összefüggéseket, ha képesek lennének átlátni, biztos nem így szavaztak volna egyes esetekben. Hála, hogy Csepelen megmaradt Borbély Lénárd polgármester úr és több fideszes képviselő.
    Demszky már “okítja” Karácsonyt, irány a Világbank, abból dúskálhat, adósodjon el a főváros, varrjon ismét hiteleket az itt élők nyakába, hiszen az Orbán kormány lassan kifizeti a Gyurcsány és Demszky által eltapsolt csilliárdokat.

    Sajnos, félő, hogy visszazuhan a főváros a 2010-ig tapasztalt korrupció, osztogatás és fosztogatás szindrómába, igénytelenség; nemtörődömség posványába.

    “Lánczi Tamás szerint a jobboldali kormányokat a jólét növelése miatt választják az emberek. A politológus szerint, mivel a jólét növekedett Magyarországon, ezért bekapcsolódtunk a globális értékláncokba a nagyvárosokon keresztül. Ez az egész folyamat pedig a nagyvárosokban a baloldali kultúra erősödéséhez vezet.
    A baloldali kormányok azonban nem tudnak ellenállni a források elszívó hatásának, és később ez a jövedelem csökkenéséhez vezet – mondta a szakember.”

  30. Betke szerint:

    Nagyapó, 2010 után, ha jól emlékszem létrehozták a bkk-t. Vitézi Dávid megreformálta a főváros közlekedését, neki köszönhető a futár tájékoztató kijelzők is. Az Ő terve és elképzelése az utasbarát tömegközlekedés kialakitása. A következő főpolg.mesteri választásra Tarlós úr potenciális ellenfelet látott benne, ezért gyorsan eltávolittatta a közeléből. Így a tömegközlekedés ismét mostohagyerek lett, Tarlós úr pedig az autós közlekedés támogatója lett.

  31. Volt már ilyen szerint:

    Ábel úr csak magát biztatja hogy győztek! Holott az ellenzéki képviselők hozzájárulása nélkül még fingani sem tudnak!

  32. Gyula szerint:

    pussh!
    Mindentől függetlenül kérdezem, hogy a külföldiekkel teli belvárosi kerületeket tekintve, az ott élő tetemes letelepedett kettős állampolgárnak, az elmúlt években ki adott állampolgárságot? 😉
    A befizetett pénzük visszafizetését is összedobjuk nekik, köszönjük! De legalább hálátlanok voltak. 😛

  33. Gyula szerint:

    Volt már ilyen!
    Majd ex-Jobbik Pákozdi – buckalakó besegít nekik. 🙁

  34. Volt már ilyen szerint:

    Gyula, lebecsülöd Pákozdit! Szerintem becsületesebb mint az MSZP-sek és DK-sok! Az utóbbiaknak volt közös ügyletük Németh Szilárddal és a Fidesszel!

  35. Gyula szerint:

    Neked legyen igazad! 😉

  36. csak úgy szerint:

    pusssh !

    Én sosem léptem be egyik sz@rba sem, max. kutyáéba! Nem úgy, mint itt a hozzászólók többsége …

  37. Csepeli Kérdező szerint:

    Nagyapó,

    Meglepő dolgot mondok Ön számára: egy ingatlan tulajdonjoga Magyarország nem jelenti azt, hogy szavazhat is a tulajdonos.
    Vagy ezek szerint, ha van 5 ingatlanom, akkor 5 helyen szavazhatok?
    Ennyire hülye, tényleg?

  38. Qqriq szerint:

    Abban én biztos vagyok, hogy egyik csepeli aluljáróban sem fogunk hajléktalanokat látni. 😉

  39. hazse szerint:

    És még azt tegyük hozzá, hogy a nagy büszke hitelvisszafizetés miből történt?

    Ja, a 98-óta befizetett magánnyugdíjpénztár “megvédéséből”.

    Amit megint kezdjek el gyűjteni, mert amit azóta fizetek a közösbe, abból már nem fog jutni.

    Más.
    Amíg nincs felelősségre vonás addig mindenki lop, sajnos. Pedig akkor vissza is lehetne venni.
    De tudom, panelproli gondolkodás….

  40. kiagumicsizmásokkalavárosunkból szerint:

    Látom se Ábelnek, se nagypopó idősügyi-feltalálózseninknek, még mindig nem jött át a választól üzenete, hogy elég volt ebből a pöffeszkedő, arrogáns, csendőrpertus, végletekig cinikus lekezelő és főként folyékonyan hazudozó basáskodó viselkedésből, ami a kerület fejlődését illeti, a jó része páváskodó látványberuházás(szobrok tömkelege), a még hasznos beruházások tálalásánál mindig gondosan elhallgatva az EU-nak köszönhető szinte teljes finanszírozást. Ami lényegi probléma, főként az infrastruktúra fejlesztés, nemhogy elmaradt (nem a kisutcák választások előtti pánikszerű aszfaltozására gondolok) hanem még súlyosbítva lett azzal a csodás kamionáradattal amit ránkszabadítottak, járhatatlanná téve az amúgyis túlterhelt kerületet, a légszennyezésről és az amúgyse acélos úthálózat tönkretételével.

  41. kiagumicsizmásokkalavárosunkból szerint:

    kis kieg. Látom az infrastruktúra kapcsán nagypopó, most arra hivatkozik, hát hogy az mind fővárosi kezelésben van, de akkor dől Ábel logikája, hisz Tarlós et. volt a főpolgi, tehát baráti, ezekszerint annyira mégsem.

  42. csak úgy szerint:

    kiagumicsizmásokkalavárosunkból – sajnos minden szava igaz!

  43. Gyula szerint:

    “44 tonna rejtélyes nyugdíjaskrumpli érkezett Óbudára”
    Már késő… 😉

  44. Nagyapó szerint:

    Gyula! Ennyire buta nem lehet! Amit ír vagy igaz, vagy nem. De verje seggét a földhöz örömében, hogy ezután az óbudai nyugdíjasok nem fognak kapni ingyen krumplit!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  45. Lili Züllig szerint:

    Mit lát Orbán Viktor, ha kinéz a Várból?
    Boldog Karácsonyt 🤣

  46. pusssh szerint:

    kiagumicsizmásokkalavárosunkból – minden szava igaz. És majd ugyanezt a panaszáradatot sorolhatja felháborodva a következő 5 éveben, míg vissza nem jön a másik kisebbik rossz, amit az orrunk elé raknak “választani”.
    (Szoktál malmozni? Tudod, mi az a “csiki-csuki”?)

  47. pusssh szerint:

    “44 tonna rejtélyes nyugdíjaskrumpli érkezett Óbudára” – Valóban késő.
    Mert ezt még a leváltott önkormányzat ígérte be és rendelte meg a választás utáni hétvégére a nyugdíjasainak. Nem akarták megalázó módon előre lefizetni a rászorulókat. Meg is lett a nemes gesztus eredménye: most az új önkormányzat fogja diadalmasan kiosztani a krumplit. Gyula meg röhög.

  48. Szar szocik szerint:

    Attól hogy összeturmixolom a zsömlét a salátát a húspogácsát az attól még nem lesz hamburger, csak moslék. Pont mint az ellenzék, egy moslék. Aki megzabálta most, az ki fogja hányni.

  49. Horváth János szerint:

    Igaz!
    Attól, hogy úgy nézel ki mint egy ember, még nem biztos, hogy EMBER is vagy!

  50. Szar szocik szerint:

    Egy új, gyökértelen társadalmi osztály veszi rendre kezébe a világ irányítását mindenütt, egy osztály, melynek nincsenek tradíciói, s ezért ellene van minden tradíciónak. Egy osztály, melynek nincs múltja és nincs hite, melynek nincsenek erkölcsi értékei sem, s ezért üldözi a múltat, kineveti a hitet, s gúnyt űz minden erkölcsi értékből.
    Mit törődnek a kommunisták azzal, hogy mi lesz az országgal holnap, vagy a jövő évben, vagy tíz év múlva? Ők csak saját magukkal törődnek, és mert tisztában vannak azzal, hogy uralkodásuk bármely pillanatban véget érhet, egyetlen gondjuk az, hogy miképpen használhatják ki a jelen perceit a legjobban és leggazdaságosabban a maguk egyéni céljaira.

    Na ez viszont biztos.

  51. Gyula szerint:

    Ezek a (vad) kapitalizmus jellemvonásai, de ez ne is zavarjon. 🙂

  52. pusssh szerint:

    Szar szocik szerint (csütörtök – 20:31)
    “Egy új, gyökértelen társadalmi osztály veszi rendre kezébe a világ irányítását mindenütt, egy osztály, melynek nincsenek tradíciói, s ezért ellene van minden tradíciónak. Egy osztály, melynek nincs múltja és nincs hite, melynek nincsenek erkölcsi értékei sem, s ezért üldözi a múltat, kineveti a hitet, s gúnyt űz minden erkölcsi értékből.”

    Szívemből szóltál, tökéletes a leírás. De nem csupán a kommunistákra, szocikra igaz, hanem mindegyikre, párthovatartozástól teljesen függetlenül, magára a politikai osztályra. Világunk új urai teljesen egyformák. Ez a lényegük. Csupán a transzparensek, szólamok és az ájtatos maszok különböznek.

  53. Horváth János szerint:

    Na, most összetörted a lelkét!

  54. pusssh szerint:

    HJ! Ja. Én mindenkiét. Ilyen szívtelen vagyok.

Itt lehet hozzászólni !