‘Vélemény’ kategória archívum

Csepeli kampányzáró: nem engedték Szenteczkyt a fényre

2014. április 4. péntek

Csepel.info, MTI

Szenteczky vallomas

Nem engedték Bajnai Gordon csepeli kampányzáróján, hogy Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke, frakcióvezetője és polgármester-jelöltje együtt szerepeljen az Együtt-PM pártelnökével és Szabó Szabolccsal, a balliberális összefogás csepeli jelöltjével. Helyette Dobák István, a csepeli MSZP-frakció egyik tagja szólalt fel a rendezvényen – tájékoztatott az eseményről az MTI.

Szenteczky János ellen eddig három vádemelés történt hűtlen kezelés és becsületsértés miatt, egy 27 millió forintos sikkasztás gyanúsítottjaként pedig az ügyészség hamarosan újabb vádat emelhet ellene. A négy fős csepeli MSZP-frakcióban ugyanakkor van még olyan tag, aki ellen nem emeltek vádat, és jogerősen sem ítélték el korábban. Így találhatták ki, hogy Dobák István legyen az, aki Szabó Szabolcsot méltatja. Ő a csepeli MSZP nevében arra biztatta az egybegyűlteket, a vasárnapi választáson “küldjék pihenni” Németh Szilárdot, a Fidesz jelöltjét, aki most XXI. kerületi polgármester, parlamenti és fővárosi közgyűlési képviselő és “rezsibiztos” egyben. (tovább…)

Lemeszelték: Neonáci honlapot reklámozott a Jobbik kamionja

2014. április 4. péntek

Csepel.hu, Csepel.info

Szabálysértés Jobbik kamion

A pórul járt BMW…

Szabálysértés kamion 06

…és a pórul járt jobbikos aktivisták a benzinkútnál

A Csepel.hu oldal beszámolója szerint egy súlykorlátokat meghaladó kamionnal kampányolt a Jobbik csepeli és soroksári képviselőjelöltje olyan utcákon, ahol szigorúan tilos kamionközlekedés. A kamion átment Soroksárra is, ahol egy szűk utcában megrongált egy ott szabályosan álló gépkocsit. A Csepel.info úgy tudja, hogy az autótörő kampánykamiont Csepelre visszaérve leállították a rendőrök. A járművön a fotók alapján nem csak a Jobbik képviselőjelöltjét, hanem egy neonáci honlapot is reklámoztak.

A Csepel.hu információi szerint április 4-én délután egy kampánycélokra átalakított, aktivistákkal és lufikkal teletömött kamion vonult végig egy felvezető autóval azokon az utakon, amelyeken szigorúan tilos a kamionközlekedés. A tiltás oka többek között az, hogy ekkora terjedelmű járművek fizikailag sem férnek el ezeken az utakon. Ennek lett a következménye, hogy egy soroksári utcában, a Hősök terénél a kamion nem tudott befordulni és összetört egy ott szabályosan várakozó BMW-t. A Csepel.hu információi szerint az eset körülményeit a rendőrség is vizsgálja. (tovább…)

Mindkét oldal ellenzéke leszünk

2014. április 3. csütörtök

Népszabadság

Az LMP elnöke szerint nem a pártját kell hibáztatni azért, ha elúszik a kormányváltás lehetősége, hanem azokat, akik bukott politikusként is ragaszkodnak a pozíciójukhoz, és nem értették meg a 2010-es választások üzenetét. Schiffer András nukleáris nagykoalíciótól tart, ugyanakkor úgy látja, paradox módon a politika romlottsága segíthet megbuktatni a paksi bővítési projektet.

– Most is vállalja azt a 2012-es véleményét, hogy nincs olyan rendkívüli helyzet az országban, amely az elvi különbségeket felülíró ellenzéki összefogást követelne, és a Fidesz szabad választásokon legyőzhető? (tovább…)

Szemmel látható a fejlődés

2014. március 31. hétfő

Németh Szilárd: „Célunk az, hogy jó legyen itt élni, jó legyen csepelinek lenni”

Takó Szabolcs, Demokrata

nemethszilard_uj_fekvo_lead

Gerincút, csatornázás, új uszoda, felújított parkok és utak, oktatási, szociális és egészségügyi fejlesztések sora, a megújult Kis-Duna parton kikapcsolódó családok tömegének látványa fogadja azokat, akik hosszabb idő után tévednek a főváros XXI. kerületébe.

És még koránt sincs vége a sornak, tervek sokasága vár megvalósításra. Csepel szemmel láthatóan előnyére változik. Németh Szilárddal, Csepel polgármesterével beszélgettünk. (tovább…)

Még húsz nap

2014. március 19. szerda

MHO

Még húsz nap

Nagyon nehéz húsz nap áll előttünk. S aztán egy sorsdöntő választás. Mindig azt mondjuk kampányok idején, hogy sorsdöntő választás előtt állunk. Jól hangzik ez, és egyáltalán nem kell belegondolni. De most tényleg sorsdöntő lesz a szavazás, mert most legalább harminc évre eldől az ország sorsa.

Ezzel a felelősséggel kell készülnünk április 6-ra.

S ezért lesz annyira nehéz ez a húsz nap.

(tovább…)

“Mindenki került, mint a pestisest” – interjú Zuschlag Jánossal

2014. március 18. kedd

Nagyot robbantott a Zuschlag-könyv, még több kell belőle

Origo

Utánnyomják Szalai Vivien Zuschlag Jánosról szóló, a Pártházból börtönbe című portrékötetét, mert azt néhány nap alatt “szétkapkodták” – közölte a Napi Gazdaság Kiadó.

Pechesnek tartja magát, amiért pont ő bukott le. Gyurcsány Ferenc állításától kinyílik a bicska a zsebében. És ugyan elismeri, hogy mindig hazudott, ha az érdekei úgy kívánták, most elvárja az emberektől, hogy higgyenek neki. Interjú Zuschlag Jánossal. (tovább…)

Nesztek: itt az összes előítélet a fiatalokról, egy helyen

2014. március 18. kedd

Csepel.info

Aki elhiszi, hogy csak ilyenek a fiatalok annak azért, aki nem hiszi, annak azért jó. Vagy nem. Igazából mi magunk sem tudtuk eldönteni, hogy árt vagy sem ez a szavazásra (nem) buzdító kampányfilm.

Széthúzás 2014: maguknak kaparnak

2014. március 4. kedd

Ki fizeti ki az idegenlégiót?

Csepel.info

Szabó Szabolcs idegenlégió 2014

Az Együtt-PM főként idegenlégiósokból álló csepeli csapata…

Borka Szász Tamás Oláh Lajos kampánystábjában 2014

…és Borka-Szász Tamás csepeli DK-s Oláh Lajos terézvárosi és erzsébetvárosi kampánycsapatában (ő látható az aláíró szerepében)

Csendben, de határozottan erősödik a balliberális “Összefogás” pártjai közötti széthúzás – értesült a Csepel.info. Az ok egyszerű. Lapunk úgy tudja, hogy az aktivisták szívesebben segítik saját pártjaik jelöltjeit, mint a szövetségesekét. A jelöltek is jobban megbíznak saját pártjuk aktivistáiban, mint a szövetségesek helyi segítőiben. Az pedig végképp nem segíti az egyébként is feszült helyzetet, hogy a Demokratikus Koalíció sokak szerint már a vereség utáni helyzetre, Mesterházy gyengítésére és a Jobbik erősítésére kampányol.

Hiába van az országban minden országgyűlési választókörzetnek egyetlen balliberális országgyűlési jelöltje, ha egyszer a jelöltek egymással rivalizáló pártokat képviselnek. A Csepel.info úgy tudja, hogy az aktivisták közül sokan órákat utaznak azért, hogy saját pártjuk jelöltjének kampányoljanak más választókörzetben. Emiatt aztán a dominó elv szerint indult meg az önkéntesek választókörzetek közötti vándorlása és egymás utálása. Informátorunk szerint ez az ingázás MSZP-nél kevésbé, Gyurcsány és Bajnai pártjainál nagyon jelentős. (tovább…)

Még egyszer…

2014. március 3. hétfő

Magyar Hírlap

Még egyszer…

…Őszödről. Mert ami most történik Őszöd-ügyben odaát, és a másik nyilvánosságban, azt tényleg csak a KGB-akadémián tanítják. S ezzel nincs is baj, mindaddig, ameddig a fekete öves MSZP-sekről és Gyurcsányról van szó, de a hazai nyilvánosság Indexbe, HVG-be, 444.hu-ba stb., stb. tömörült nyikhaj gazemberei az élő példák arra, hogy ezt igazából nem is kell tanítani, erre születni is lehet.

Tehát az az új műsor, hogy a 2006 őszi tüntetéseket a Fidesz (Orbán Viktor) szervezte. A Fidesz (Orbán Viktor) terrorcselekményt követett el, és a fennálló alkotmányos rendet akarta erőszakkal megdönteni. Nem, ez nem vicc! A DK-sok, szegény hülye Vadai Ágnessel az élen, ez ügyben tettek most feljelentést.

(tovább…)

Puzsér: Gyurcsány az Összefogás kudarcában érdekelt

2014. március 1. szombat

Puzsér Róber, Mandiner

Gyurcsany_Puzser

Gyurcsányt egyetlen másodpercig sem érdekli akár a homoszexuálisoknak, akár az árva gyerekeknek a sorsa.

Remélem, mindenki számára világos, hogy Gyurcsány nem azért tartja az ország egyik legsürgetőbb feladatának azt, hogy a melegek házasodhassanak meg gyereket fogadhassanak örökbe, mert őt egyetlen másodpercig is érdekli akár a homoszexuálisoknak, akár az árva gyerekeknek a sorsa. Teljesen kizárt, hogy egy esetleges koalíciós tárgyalás során ő ezt az ügyet akár csak megpróbálná keresztülütni. (tovább…)