Szenteczky János börtönbe megy?

27 millió forintos hűtlen kezeléssel gyanúsítják az MSZP csepeli elnökét

Csepel.info

Szenteczky János vádemelési javaslat 01

Vádemelési javaslattal zárták le a „csepeli lakásmutyi” ügyben 48 hónapja megkezdődött nyomozati eljárást – értesült a Csepel.info. A 27 millió forintos, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanújában információink szerint már letöltendő börtönbüntetést kérhet az ügyészség. Szenteczky János, aki 2014-ben ismét az MSZP csepeli polgármester-jelöltje lett, a kihallgatásain megtagadta a vallomástételt.

Eddig négy vádemelés és három jogerős bírósági ítélet született a csepeli MSZP-frakció volt és jelenlegi tagjai ellen. Amennyiben az ügyészség úgy dönt, ez lesz az ötödik vádemelés, ami már több, mint a frakció létszáma. Az ítéletekkel zárult ügyek többsége ugyanakkor nem a szigorúan vett elszámoltatáshoz tartozik. Az egyik a hírhedt csepeli kettős gyilkosság, melyben Deme Gábor jogerős életfogytiglani büntetést kapott. Deme 2009 elejéig volt az MSZP-frakció tagja. Takács Krisztián 2010 óta tagja a frakciónak, őt sikkasztással vádolják. Takácsot 2010-ben már jogerősen elítélték magánokirat-hamisításért – de büntetését akkor egy évre felfüggesztették. Amennyiben most bűnösnek mondják ki a sikkasztásban, az okirat-hamisítás miatti felfüggesztett büntetést is újra kell tárgyalni.

Szenteczky János ellen eddig három bűncselekmény gyanújában emelt vádat az ügyészség. Egy esetben, egy polgári perben mondta ki a bíróság azt jogerősen is, hogy a politikus közpénzből fizette ki a magánügyvédeit. Erre egyébként információink szerint 3.750.000 forintot költött a csepeli adófizetők pénzéből. A szocialista polgármester-jelöltet többször felszólították az összeg megfizetésére, de hallani sem akar erről. Ebben az ügyben – ahogy sok másban is – az önkormányzat büntetőfeljelentést tett, de a nyomozás még nem jutott még el a vádemelésig.

„A csepeli MSZP-t kerüli a törvény”

Hiába történt számos büntető feljelentés szocialista vezetés viselt dolgai miatt, az ügyek mind kínosan lassan haladnak. Idén februárban értesült például a Csepel.info arról, hogy 40 hónappal a feljelentést és 19 hónappal a vádemelést követően végre kitűzték egy 2010 októberében rágalmazás és becsületsértés miattSzenteczky ellen indult büntetőeljárás tárgyalását. Mindössze egyetlen nappal később jött az értesítés, hogy a pert elhalasztják. Ennek a pernek az előzménye, hogy a csepeli bíróság összes büntetőbírója elfogultságot jelentett be a politikussal szemben. Szakemberek szerint ebben az ügyben a lassúság miatt Szenteczkynek jó esélye van arra, hogy elévüléssel ússza meg az esetleges büntetést.

A Csepeli Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatója elméletileg április 10-én áll először a bíróság elé, ahol a munkakörében okozott, két hűtlen kezelés vádjára kell felelnie. Már amennyiben az a per nem marad el, hiszen egyszer azt is sikerült elhalasztani. Takács Krisztián is sikerrel tologatja a sikkasztási perét: az eddig kitűzött három tárgyalási napból mindössze egyet tartottak meg. Ott egyébként furcsa védekezése volt. Azt állította, hogy ő csak egy színlelt szerződést akart kötni a pénz megszerzésére.

A „csepeli lakásmutyi” ügyként elhíresült, gyanú szerinti bűncselekmény-sorozat mind közül a legnagyobb kárértékű és a legrégebben húzódó. Németh Szilárd országgyűlési képviselő 2010. április 6-án tett miatta rendőrségi feljelentést, azaz 48 hónap telt el a feljelentés óta. Lapunk egy informátortól korábban úgy értesült, hogy a feljelentést 2010 áprilisában azonnal fiókba tették, és hét hónapig elő sem vették. Úgy tudjuk, hogy a nyomozás több vezetője is lecserélődött, összevonták más ügyekkel, végül pedig addig húzódott, hogy lejárt a vádemelésre megszabott határidő is. Ezek után nem véletlenül mondogatták a kerület jelenlegi vezetői, hogy a csepeli MSZP-t kerüli a törvény.

Ez történt a gyanú szerint

A lakásmutyi során rászorulók helyett kivételezett emberek, közöttük Cs. Mihály akkori rendőrkapitány kaptak titokban szociális bérlakásokat. Ezeket törvényesen csak lakáspályázaton lehetett volna kiutalni, amin a rendőrkapitány és a többi kiválasztott esélytelenek lettek volna. A lakásokat – természetesen közpénzből – fel is újították, mielőtt átadták a kivételezetteknek. A kiutalásokról szóló legfontosabb dokumentumok jelentős része ez után „érdekes módon” eltűnt a Csevak Zrt-ből, még Szenteczky János vezérigazgatóságának idején.

A szépen felújított és átvett szociális lakásokat az érintettek alig fél évvel a bérleti jogviszony megszerzése után a piaci ár töredékéért vették meg. Majd el is adták azokat – immáron a piaci árnak megfelelő összegért. A rendőrség által vádemelési javaslattal továbbított iratok szerint az MSZP polgármester-jelöltjét 17.941.000 forint vagyoni hátrány okozásával gyanúsítják a lakások jogosulatlan kiutalásában. (Az önkormányzat szerint ennél nagyobb kár érte a csepeli adófizetőket.)

Csakhogy az önkormányzat és a rendőrség szerint sem csak a jogosulatlan szociális lakáskiutalásokkal követett el bűncselekményt Szenteczky János. A gyanú szerint már a lakások felújításakor is sokmilliós lenyúlásokban segédkezett a politikus.

Az önkormányzat 18 lakás felújítását vizsgálta meg szakértőkkel. Ezeket a felújítást végző – szintén kivételezett – cég bruttó 52.938.767 forintért vállalta. Azon túl, hogy a vállalkozó elképesztően drágán dolgozott, papíron minden a legnagyobb rendben volt. Csakhogy később kiderült, hogy csak részben végezte el a munkákat, illetve több esetben a ténylegesnél több munka, anyag és költség került elszámolásra. Kicsit sarkítva: egy garzonlakás kifestéséhez annyi festéket használtak fel papíron, amiből egy iskolai tornatermet is ki lehetne festeni.

Az önkormányzat szerint a vizsgált lakásoknál összesen bruttó 24.662.017 forint összegű munka nem került elvégzésre, noha azok a számlákon szerepeltek, illetve kifizetésre kerültek. Ezen túlmenően még 2011-es árakon is összesen bruttó 24.103.935 forinttal kisebb összegből megoldható lett volna a lakások felújítása. Ez azt jelenti, hogy 50%-kal magasabb összegért rendelte meg az MSZP-s vezetés a lakásfelújításokat, mint ahogy az indokolt lett volna. A fiktív lakásfelújításoknál a nyomozó hatóság csak 9.415.950 forintos kárt látott bizonyíthatónak.

Szenteczky Jánost így összesen 27.356.950 forintos, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják abban a jegyzőkönyvben, amelyet információink szerint a nyomozók a vádemelési javaslattal az ügyészségnek átküldtek. A politikus, aki korábban azt hangoztatta, hogy alig várja ügyeinek tisztázását, a nyomozás során nem tett tanúvallomást. Információink szerint a nyomozóknak még azt sem volt hajlandó megmondani, hogy mi a foglalkozása és a végzettsége.

Csepel.info

Csepelinfo Szenteczky Hírkomp

Önmagát sztárolja a csepeli „kompember”

Szenteczky János, a csepeli MSZP elnöke áll a balliberális pártpropagandát árasztó és havonta megjelenő Hírkomp című újság mögött – értesült a Csepel.info. A politikus nem csak arra ügyel, hogy rendszeresen megjelenjenek az önmagát ábrázoló, kedvenc fotói, de fizetést is ad ezért magának.

Információink szerint Szenteczky János hírKOMP.hu Kft. néven 2012. augusztus 21-én hozott létre saját tulajdonú és vezetésű céget. A havilap formában, hasonló címen megjelenő pártújságot Csepelen és Soroksáron is terjesztik. Mivel ez éppen egybeesik az országgyűlési választókörzettel, teljesen nyilvánvaló, hogy a lapot a választási kampány propagandakellékének hozták létre.

Mindez nem is lenne gond egy demokráciában. Hiszen mindenki olyan pártújságot csinál és úgy sztárolja magát, ahogyan csak akarja. Csakhogy ez a havilap ekkora oldal- és példányszámban, két kerületben szórva, fizetett újságírókkal nagyjából havi másfél millió forintba kerül. Ha csak a kampány megkezdése óta megjelent, és áprilisban még megjelenő négy számból indulunk ki, az máris hatmillió forint. Amennyiben pedig októberig számolunk, az önkormányzati választásokig, ahol Szenteczky János az MSZP reményei szerint polgármester lesz, az már tíz szám és 15 millió forint.

Márpedig Simon Gábor százmillióinak árnyékában óhatatlanul is felmerülnek kérdések. Például: honnan, milyen forrásból van a pénz erre pártújságra? Hirdetésekből biztosan nem. Az MSZP önkormányzati frakciópénzéből sem, az ugyanis messze nincs ennyi. Ráadásul kevés benne a hirdetés, a legnagyobb hirdető, a Csepeli Munkásotthon pedig váltig azt állítja, hogy nem fizet azokért semmit. Ennyi pénze egy kerületi pártszervezetnek tehát elvileg nem lehet. De, mint tudjuk, Simon Gábornak sem lehetett elvileg annyi pénze, amennyi gyakorlatilag volt…

Csepel.info

41 hozzászólás “Szenteczky János börtönbe megy?” bejegyzésre

  1. Miska72 szerint:

    És Dr. Szélhámos Gábor nem megy vele???? A törvény szerint a jegyző a felelős a törvényes működésért!!!!!!

  2. Zsu szerint:

    Ma egy nagyon felidegesítő telefont kaptam ismeretlen számról, s emiatt kerestem fel ezt az oldalt. Amire emlékszem:
    – női hang: Jó napot kívánok, kérem hallgassa végig amit mondok, s őrizze meg nyugalmát. Csepelen …( itt nem emlékszem pontosan, de valami zebrán elütött gyerekekről van szó, meg arról, hogy visszament -e a helyszínre… írzó ideges lettem, azt hittem engem gyanúsít valaki a gázolással ) … ezt a csepeli MSZP képviselője nyilatkozta ( vagy megosztotta valahol? erre sem emlékszem pontosan) Ön szavazna egy ilyen jelöltre? ha igen nyomja meg az 1-es gombot, ha nem akkor a 2-est …
    DÖBBENET
    Ha szeretne erről többet tudni keresse fel a csepelinfo.hu-t. Viszont hallásra.
    ????????? Most csordult ki a pohár! Hogy jönnek ehhez? Hogy tehetnek ilyet? Szinte rosszul lettem az idegességtől, azt sem tudtam, hogy mit csináljak hirtelen. Kik ezek? Honnan tudják a telefonszámom, hisz titkos?!
    Mi jön még?

  3. großmutter szerint:

    Kedves Zsu!

    Mit várt a kétharmados Kubatov listás elittől? Nekik mindent lehet, mert kétharmad! Nincs aki számon kérné, elszámoltatná őket. Ezek bármire képesek, mit nekik titkosítás!

  4. Balos szerint:

    Großmutter: te mint gyengéd jobbikos Hitlert vagy Vonát tartod inkább a példaképednek?

  5. Balos szerint:

    Szenteczkynek el kell tűnnie a bagázsával együtt ahhoz, hogy a baloldal újra nyerhessen!

  6. Tűzróka szerint:

    Zsu! Nekem is titkos a számom, de Jobbiktól kaptam sms-ben kampányukat…

  7. szigetország szerint:

    Ha a csepeli MSZP-ben maradt még minimális tartás, pártvezérüket és talpnyalóit most zavarják el…. hisz az ügyészség újabb súlyos vádat fogalmazott meg Szentecki ellen.

    A baloldal ennél többet érdemel!

  8. grün szerint:

    szigetország!
    A vádemelés annyit ér mint a halottnak a purgálás!
    A baloldal ennél többet érdemel?
    Bízzuk a bíróságra a döntést, outsiderek helyett! 😛 😀

  9. großmutter szerint:

    Balos!

    Miért fáj az neked hogy én Jobbikos vagyok? Engem kifejezetten büszkeséggel tölt el. Megéltem már nem keveset, elég volt a négy évente idedobott alamizsnából, ami per pillanat a rezsicsökkentés.

    Annyira fontos volt Orbánnak 4 éve a rezsiköltségem, hogy még emelt is rajta.

    Én egy olyan pártra fogok szavazni, amely megtisztelte a szavazóit egy választási programmal. Ez lenne a minimum, ha már valaki indul a választásokon, de mások szerint ez sem kell.

  10. spectator szerint:

    Zsu-nak és Großmutter-nek !
    Puskás Tivadar találmánya a TELEFONHÍRMONDÓ 1893.febr.15.-én szólalt meg előszőr. Azóta van lehetőség egy telefonközpont összes készülékére egyszerre közvetíteni bármilyen híradást. Így a Ti és az én telefonomra is. Ha nem érdekel, kapcsold le. De ez sem ment meg az esetleges ismétléstől.
    A jelzett szöveget nekem is kiközvetítették.
    Nagyon szomorú helyzet, hogy ez tényleg ott van azon a honlapon. Szégyellheti magát. Természetesen az már az én dolgom, hogy semmiképpen nem szavazok erre a jelöltre.
    Nem csak ezért, másért sem.

  11. Bugi szerint:

    Großmutter, szerintem te kiugrott komcsi szavazó vagy, mint a legtöbb jobbikos. Abból is látszik, hogy még mindig fáj neked, ha a komcsikat bántják, ha elszámoltatás van.

  12. großmutter szerint:

    Bugi!

    Teljesen mindegy hogy kikből áll a Jobbik szavazóbázisa, de meg kell hogy nyugtassalak, hogy ugyan úgy van benne felvilágosodott volt Fidesz szavazó is.

    Sosem voltam komcsi, megmondom neked őszintén, hogy 8 évvel ezelőtt még a Fideszre szavaztam.

    Pont úgy letojom a komcsikat, mint ahogy téged. Marhára nem érdekel az elvakult véleményed.

  13. Bugi szerint:

    Ha nem voltál komcsi akkor ne sírjál a számonkérés miatt mutti!

  14. grün szerint:

    Mutti!
    Azért figyelj a Bugira és nézd, hogy az elszámoltatásra és számonkérésre váró volt komcsik listáján nem vagy-e rajta?! 😛 😀
    .
    Stumpf István – jelenleg alkotmánybíró, volt MSZMP-tag, a Hazafias Népfront volt alelnöke,
    Járai Zsigmond – jelenleg a Költségvetési Tanács elnöke, volt MSZMP-tag, volt kormánytag, III/II-es együttműködő,
    Matolcsy György – az Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere, volt MSZMP-tag, III/II-es együttműködő,
    Martonyi János – jelenleg külügyminiszter, volt MSZMP-tag, kormánytag, III/II-es együttműködő,
    Pintér Sándor – jelenleg belügyminiszter, volt MSZMP-titkár,
    Boross Péter – jelenleg a Fideszt segíti, volt MSZMP-tag,
    Pozsgay Imre – részt vett az új alaptörvény megalkotásában, volt MSZMP KB-tag,
    Csintalan Sándor – jelenleg a Fidesz házi csatornájánál, a Hír TV-nél dolgozik, volt MSZMP- és MSZP- tag,
    Schmitt Pál – jelenleg köztársasági elnök, 1989 előtt pedig miniszterhelyettes
    Kerényi Imre – miniszterelnöki megbízott, volt MSZMP alapszervezeti titkár,
    Szita Károly – jelenleg fideszes kaposvári polgármester, volt III/III-as együttműködő,
    Mikola István – az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere, 2006-ban a miniszterelnök-helyettesi poszt jelöltje, a Hazafias Népfront alelnöke volt,
    Fónagy János – jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, volt MSZMP-tag,
    Varga Mihály – jelenleg fideszes országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, volt KISZ-titkár,
    Deutsch Tamás – jelenleg EP-képviselő, volt KISZ-titkár,
    Orbán Viktor – miniszterelnök, volt KISZ-titkár
    Kövér László – fideszes országgyűlési képviselő, a narancsos kormány házelnöke, volt KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársaként is dolgozott.

  15. nagyapó szerint:

    Szóval eetásak! Ki fizeti a révészt, ill. kompost? Simon kaptárba. Van más forrás is?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  16. fghfjhgkjhk szerint:

    offolnék:
    Megjelentettek egy csepel.info nyomtatott változatot, ezt természetesen semmi engedély nem létezik hozzá. Nincs sehol regisztrálva, bejelentve, nincs ISSN azonosítója sem.

    “Az ISSN igényléséhez az alábbi dokumentumok benyújtására van szükség:

    1.Másolat az induló időszaki kiadvány első számának/kötetének nyomdakészre szerkesztett
    borítójáról.
    előzéklapjáról,
    belső címoldaláról,
    kolofonoldaláról.
    2.További kötelező adatok:
    az időszaki kiadvány első számának/kötetének megjelenési időpontja,
    különböző szerzőktől lesznek-e kötetek a sorozatban?
    hosszú távra tervezett nyitott sorozat-e vagy előre meghatározott véges kötetszámú?
    előbbi cím/jogelőd (Előzmény esetén annak címe és ha volt, ISSN-je.
    kiadó (cég/magánszemély) neve és címe, esetleg egyéb elérhetősége (levelezési cím, telefon, honlap),
    kapcsolattartó személy neve és telefonszáma, esetleg e-mail címe.
    Ha nem áll rendelkezésre megfelelő információ a tervezett kiadványról, vagy a nyilvántartásba vételi szempontokat követve előre kevéssé tisztázható kérdések merülnek fel, akkor az ISSN-t csak a kiadvány megjelenését követően, a beérkezett kötelespéldányok alapján állapítja meg az Országos Széchényi Könyvtár.”

    Azért a pénzforrás-kiadó egy domain fürkészéssel lekövethető! 🙂

  17. Gordon szerint:

    Zusi már elkezdett “énekelni”.
    Simon Gábor lesz a következő!?

  18. leftishgurl92 szerint:

    Az összefogásnak nem szabad elérnie a bejutást jelentő 15%-t! LMP-re kell szavazni! Osszátok!
    Az Orbán-kormány ebben a ciklusban még maradni fog, ha tetszik ez nekünk, ha nem. Mi baloldaliak akkor viselkedünk felelősen, ha azon gondolkodunk, hogy mit kell tennünk nekünk vasárnap és a következő ciklusban azért, hogy ez a következő választásra megváltozzon.
    Anno 2006-ban a baloldal pártjai kormányon olyan görcsösen ragaszkodtak a hatalmukhoz, hogy évekig nem vették észre mi lenne a legjobb forgatókönyv, azaz hogyan lehetne elkerülni a fideszes kétharmadot és a baloldal totális szétesését. Ez pedig a kormányzásról való idő előtti lemondás és az előrehozott választás lett volna. Pontosan azok féltek megtenni ezt és elengedni a kormányrudat és Gyurcsány Ferenc kezét, akik a Fideszt – természetesen joggal – vádolták-vádolják egy emberes, autokratikus vezetéssel. Bagoly mondja verébnek ugyebár. Elvesztette volna a baloldal az előrehozott választásokat? Minden bizonnyal, de a Fidesznek esélye sem lett volna a 2010- ben megszerzett kétharmadra, és a baloldali pártok nem szenvedtek volna történelmi vereséget. Az ő felelősségük az, hogy mind a baloldal, mind a Fidesz olyanná vált, amilyenek ma, és ők a felelősek, hogy a szélsőségesek korábban elképzelhetetlen legitimációhoz jutottak. Ha akkor a baloldali pártok reálisan mérik fel az események súlyát, ha megfelelően képviselik a saját és az ország érdekeit, akkor lemondanak. Az előrehozott választásokat a Fidesz megnyerte volna ugyan egy szűk többséggel, de ebben az esetben olyan kompromisszumokra kényszerül, ami biztosította volna a fékek és ellensúlyok rendszerének érvényesülését. Ehelyett Gyurcsány Ferenc és a baloldali kormánypártok egymás túszaivá váltak, aminek az eredményét mindannyian ismerjük.
    Ami viszont ennél a felelősségnél is súlyosabb, az az elmúlt 4 év alatti politikájuk: semmilyen konzekvencia nem lett levonva, vagy ha mégis, az az összebútorozással le lett nullázva. Itt vannak ugyanazok az emberek, akik idejuttatták az országot, akik megágyaztak a perverz fideszes ‘demokráciának’, a szélsőségesek térnyerésének, és mindeközben megújulásról beszélnek. Elképesztő, már-már fideszes arroganciára vall ez a képmutatás és nem sok jót sejtet a jövőre nézve. Ha a Fidesznek valamiben igaza van, akkor az az, amikor azzal vádolják az összebútorozókat, hogy csak és kizárólag a koncért, a biztos bejutásért, a képviselői tiszteletdíjért és a mentelmi jogért voltak képesek összefogni. Azt is csupán “befogott orral, halkan anyázva”. Kormányozni ezek? Hogyan? Egymást is utálják. Az lenne a program, hogy ne Orbán? Hogy mindent vissza? Ötpárti koalíció Magyarországon, ahol a kétpárti is rendre megbukott, ha a másik résztvevő nem csak egy papíron létező szatelitpárt volt? Ahol egyik nap még arról van szó, hogy összefoghatunk, de amazokat már nem vesszük be a buliba, aztán másnap már ők is bent vannak, hiába épült arra ezen egyének nem túl vaskos politikai tőkéje, hogy velük soha? És ehhez saját bevallásuk szerint is elég egy Unicum. Ezek lennének a baloldali győzelem letéteményesei? Mennyi ideig tudna egy olyan, csupán egyszerű többséggel rendelkező baloldali kormány működni a Fidesz által felállított rendszerben, amelyik ebből az öt csoportosulásból áll? A ‘csak ne Orbán’-on kívül jóformán nincs olyan politikai kérdés, amiben egyetértenének, garantált lenne a folyamatos koalíciós marakodás és az állandósult kormányzati válság, aminek eredményeként ezután a választások évtizedekig tétnélkülivé válnának. Ezt mi baloldali szavazók csak úgy akadályozhajuk meg, ha mi magunk kényszerítjük rá a baloldali politikai elitet a megújulásra, ha mi magunk cseréljük le mind a szociáldemokrata, mind a liberális garnitúrát. Ehhez márpedig egyetlen út vezet, ha a kormányváltó összefogás helyett az LMP-re szavazunk, és a leszerepelt, kiégett, lejáratódott emberekből álló csoportosulás nem éri el a 15%-os küszöböt és nem jut be a parlamentbe. Csak ez az apokaliptikus vereség hozhatja el a baloldal tényleges újjászületését, csak ez az eredmény teremtheti meg az esélyét annak, hogy a következő választásokra reális alternatívát nyújtani képes, hiteles pártok tűnjenek fel a hazai politikai paletta baloldalán.
    Aki vasárnap a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy tandemre szavaz, az a Fidesz és a Jobbik uralta jövőre, a kilátástalanságra szavaz. Az összefogás kiszorulása a parlamentből pedig pontosan azt a reményt adhatja meg a baloldali szavazóknak és a politikából kiábrándult embereknek, hogy igenis van értelme kiállni az elveink mellett, hogy a kitartás meghozza gyümölcsét az árulással, a megalkuvással és a rossz kompromisszumokkal szemben. Ez pedig hitet és erőt fog adni, hogy ma még nem létező baloldali szerveződések jöjjenek létre a jelenlegi garnitúra romjain. Csak így váltható le a Fidesz, csak így adható vissza a baloldal becsülete, csak így állítható helyre a demokrácia. Többszörösen leszerepelt, közutálatnak örvendő hiteltelen arcokkal, akiket csak az ellenoldal közös gyűlölete tart össze, ez nem lehetséges.

  19. Gordon szerint:

    MekkMesterházi csütörtökön ismét elbújt és nem ment el a bizottsági meghallgatásra.
    Továbbra is kérdéses, hogy honnan van az mszp potentát temérdek pénze.

  20. fghfjhgkjhk szerint:

    Gordon! Valószínú onnan, ahonnan az V. kerületi polgásmesteré. 😛

  21. Etikus szerint:

    “2006-ban a baloldal pártjai kormányon olyan görcsösen ragaszkodtak a hatalmukhoz, hogy évekig nem vették észre mi lenne a legjobb forgatókönyv, azaz hogyan lehetne elkerülni a fideszes kétharmadot és a baloldal totális szétesését. Ez pedig a kormányzásról való idő előtti lemondás és az előrehozott választás lett volna.”

    És akkor mi lett volna a kizárólagos egyéni érdekekkel, mert az ország számukra semmit nem jelentett, nem számított! Akkor lehetet rabolni, gazdagodni, bármi áron! Ennek hallgatólagos engedelmével tudta Fletó is csak fenn tartani a hatalmát, azaz, ha kellet szó szerint pénzzel megvettek bólogatóakat is.

    “-Itt vannak ugyanazok az emberek, akik idejuttatták az országot,”

    Valóban itt vannak, csak azt sem felejtse el, hogy az LMP, a korábbi szdsz-es politikusainak készíti elő a talajt, a hatalomba, v. annak árnyékába való nyomulásának. Az ő saját jövőjük építése, újra elkezdődött!!!
    Ugyanis ennek az összefogott bandának jövőjében ők sem bíznak.

    “igenis van értelme kiállni az elveink mellett, ” Miről tetszik beszélni?! MO.-on ma erről, ja, hogy Ön külföldön él? De hat akkor is! Ma elvekről, demoralizálttá tették szinte az egész világot. Azért nincsen már becsület, se annak értéke. S kik a felelősek ezért, No nem Ön, mert még tud elvekről beszélni. A nagypofájú semmit mondóak, akik csak a javainkat akarják a “nagypofájuk” révén. A Világ, nem elég!!! Ismerős?

    “hiteles pártokról beszél, óhajtja őket” Nos arra igen csak sokáig kell várni, mert ma MO. szerintem nincsen sem jobb, sem bal. Hiteles meg egyáltalán! Külföldön is nézze meg mit művelnek e tekintetben. A franciknál, a szocik megszerezték a hatalmat, és micsoda erkölcsi fertőt indítottak el, elnöki szinten. Ön is tudná más nemzetek esetében sorolni, de minek, hiszen a normálisan gondolkodók tudják, beteg emberek tették beteggé a világot. Előbb meg kell tisztulnia a világnak, akkor majd beszélhetünk, reménykedhetünk
    a jóban is. Addig meg sajnos, működik a nagypofájúak tábora, a mérhetetlen erkölcsi fertő, amely magával ragadja (fillérekért) a jót is!

    “Egyszer véget ér a lázas ifjúság,
    Egyszer elmúlnak a színes éjszakák,
    Sajnos véget ér az álom, sajnos véget ér a nyár,
    De a szívünk addig új csodára vár.”

  22. Etikus szerint:

    Valaki hiányzik a táncból……………..

  23. figyelj22 szerint:

    Kedves Csepel Info! Ha csak 27 milkát sikkasztott Szenteczky Úr akkor ez nem igaz! De újra megkérdezem, ha csak ennyi volt a mutyi ügy akkor szégyellje magát mindenki. Hol van a sok vezető Podolák, Avarkeszi, Csepel SC Zárai és még sorolhatnám estig. Végre felvállalja már magát a FIDESZ, és tesz is valamit, mert eddig csak beszéltek.

  24. elhallgattatni szerint:

    A hazug “magyar politikai ‘elit’ ” figyelmébe

    A kárpátaljai magyar civil szervezetek és történelmi egyházak nyilatkozata

    Mi, az Ukrajnában élő őshonos magyar nemzetiségű lakosság által létrehozott civil szervezetek és történelmi egyházközösségek képviselői, aggodalommal figyeljük az országban zajló eseményeket.

    Az utóbbi időben Kárpátalján felfegyverzett radikális elemek jelentek meg, akik félelmet keltenek bennünk és gyermekeinkben, tovább csökkentik biztonságérzetünket. Aggasztó, hogy folytatódnak a magyarság elleni uszítások, és az ukrán médiában mind több, a történelmi tényeket meghamisító írás jelenik meg.

    A kialakult konfliktusok békés rendezését támogatjuk, és abban bízunk, hogy az ország új vezetése az európai értékekre és a demokratikus szabadságjogokra alapozva tiszteletben tartja a nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogait. Elvárjuk, hogy a kárpátaljai magyarokat államalkotó, őshonos nemzetnek tekintsék, és ennek megfelelően biztosítsák számunkra a kulturális és regionális önrendelkezést. Az állam ennek teremtse meg a törvényi kereteit, biztosítsa annak érvényesítését és anyagi feltételeit.

    Mi, kárpátaljai magyarok, szeretnénk továbbra is itt élni magyarként, törvénytisztelő állampolgárként egy jogállamban.

    Ennek érdekében kérjük, hogy az állam biztosítsa számunkra:
    – az esélyegyenlőséget az élet minden területén;
    – anyanyelvünk és kultúránk használatának, megóvásának és fejlődésének jogi és anyagi feltételeit;
    – az anyanyelvű oktatás lehetőségét az óvodától az egyetemig;
    – államnyelv elsajátításának lehetőségét azon a szinten, amely az egyén társadalmi érvényesülését segíti. (Az ukrán nyelv oktatását ne politikai, hanem szakmai/módszertani alapon végezzék. Fogadják el, hogy mint minden embernek, nekünk is egy anyanyelvünk van, így számunkra az ukrán nyelv második nyelv, és ennek megfelelően oktassák, dolgozzák ki az oktatás tartalmi és követelményi rendszerét, és ez alapján kérjék számon az oktatás minden szintjén és a továbbtanuláskor.);
    – a kettős állampolgárság intézményének elismerését Ukrajnában, ami elősegíti az ország európai uniós integrációját;
    – a kisebbségi civil szervezetek, a történelmi egyházközösségek és az általuk létrehozott kulturális/oktatási intézmények törvényileg garantált anyagi támogatását.

    Hisszük és valljuk, hogy Isten akarata a népek, nemzetek békés egymás mellett élése, és a politika irányítóinak is, mint minden embernek, legfontosabb feladata a Mindenható akaratának keresése, teljesítése. Mi, kereszt(y)ény kárpátaljai magyarok, akik több, mint 1100 éve itt élünk békében más nemzetiségekkel együtt, szeretnénk továbbra is itt élni, békében és szeretetben gyarapodni.

    Imádkozunk, és kérünk mindenkit, hogy imádkozzon és tegyen azért, hogy legyen minél hamarabb béke Ukrajnában, és a gonosz erők ne tudják a tüzet szítani az itt élő nemzetek között.

    Beregszász, 2014. március 28.

    ,,GENIUS” Jótékonysági Alapítvány
    ,,Sámuel” Jótékonysági Alapítvány
    Advance Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ
    Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat
    Biokultúra Szövetség
    Cserkészliliom a Keresztény Ifjúságért Jótékonysági Alapítvány
    Dorcas Segélyszervezet Kárpátaljai Kirendeltsége
    Esélyt az Életnek Jótékonysági Alapítvány
    Gordiusz Magyar Diákszövetség
    Háló Kárpátaljai Megyei Katolikus Egyesület
    II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata
    II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák Szövetsége
    Kárpátalja Völgyeiben és Hegyein Falusi Zöld Turizmus és Agroturizmus Fejlesztéséért Civil Szervezet
    Kárpátaljai Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet
    Kárpátaljai Katolikus Szent Márton Egyesület
    Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség
    Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet
    Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete
    Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség
    Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége
    Kárpátaljai Magyarok Protestáns Tudományos Egyesülete
    Kárpátaljai Református Egyház
    Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet
    Kezünkben a Jövő Alapítvány
    Komjáthy Benedek Alapítvány
    Lehoczky Tivadar Intézet
    Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége
    Mezőgecsei Hagyományőrzők és Falufejlesztők Egyesülete
    Momentum Doctorandus Kárpátaljai Magyar Doktoranduszok Szervezete
    Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Magyar Esperesi Kerület
    Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye, Bereg-Ugocsai Esperesi Kerület
    Nieuwleusen Kárpátaljáért Területi Jótékonysági Alapítvány
    Pro Agricultura Carpatika Megyei Jótékonysági Alapítvány
    Pro Cultura Subcarpathica
    Pulzus Kulturális és Információs Központ
    Rákóczi Szövetség Beregszászi Szervezete
    Spectator Társadalomkutató Műhely
    Szent Márton Karitász Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány
    Ukrán-Magyar Területfejlesztési Iroda

  25. Etikus szerint:

    T.10:20-as
    Vajon Ön tudja-e, hol van a mi diplomáciánk, külügyminiszterünk……………., hogy ne soroljam! Tudom kampány van, de mit tesznek illetékesek, azon kívül, hogy lapítanak…….? Aki járt azon a “vidéken” az láthatta természeti adottsága révén az egyik legszebb földrészben, természetben gyönyörködhetett. A Tisza eredetétől……….K……..ő.

    Én bíz voltam néhány tucatszor ott is, nem csak Amerikában, Londonban,…………….nem sorolom, mert nagyon hosszú, különben meg minek, kinek?

    “Mit nekem te, zordon Kárpátoknak
    Fenyvesekkel vadregényes tája!
    Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
    S képzetem hegyvölgyedet nem járja.”

  26. grün szerint:

    T. Etikus!
    Milyen következtetést lehet abból levonni, hogy már koszorús költőnk is utálta a Kárpátokat?! 😛 😀

  27. nagyapó szerint:

    figyelj22! Talán, ha adna némi támpontot, valami megfoghatót a felsoroláshoz, akkor könnyebb lenne az önkormányzat dolga.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop

  28. felix szerint:

    Mikor jelenik meg egy cikk arról, hogy vezérünk átadta a Várbazár nevezetes támfalainak egyikét?

  29. Gordon szerint:

    Mikor jelenik meg egy beismerő vallomás az Mszp részéről, hogy a Simon százmilliók valójában az ő mutyipénzük?

  30. felix szerint:

    Gordonka.
    Az egyik már bizonyított.
    Az igazság ne zavarjon, csak növeld a csapásszámot.

  31. Gordon szerint:

    figyelj22 szerint:
    2014. április 04., péntek – 08:07

    “Kedves Csepel Info! Ha csak 27 milkát sikkasztott Szenteczky Úr akkor ez nem igaz! De újra megkérdezem, ha csak ennyi volt a mutyi ügy akkor szégyellje magát mindenki.”

    Al Capone-t se ítélték el mindenért amit tett, csupán adócsalásért.

  32. Gordon szerint:

    felix szerint:
    2014. április 04., péntek – 11:53

    “Gordonka.
    Az egyik már bizonyított.”

    A csepeli MSZP korábbi politikusának gyilkossági ügye is bizonyított.
    36 évet kapott jogerősen…

  33. felix szerint:

    Gordon.
    Milyen igazad van.
    Ezért csinálhat Viktor hülyét belőletek a Várbazárral.
    Te vagy a díszpéldánya azoknak akiket Viktor ennyire szarba vesz.

  34. Etikus szerint:

    BUCKINGHAM Uram, azt kértem, amit megigértél
    S mire becsületed volt a zálog,
    Hereford grófságát és mind a nekem szánt
    Ingó vagyont most add meg hát nekem. ………
    …..BUCKINGHAM Uram, a grófságot igérted. …….
    …..BUCKINGHAM Uram!
    RICHARD Hány óra már?
    BUCKINHAM Bátorkodom emlékébe idézni
    Felségednek, amit nekem igért.
    RICHÁRD Hány óra hát?
    BUCKINGHAM Tizet fog ütni mindjárt.
    RICHÁRD Üsd el magad!
    BUCKINGHAM Én üssem el magam?
    RICHÁRD Te hát! Hisz úgy lebegsz kérésed és
    Szándékom közt, mint nyelve a harangnak,
    S az osztó kedv ma bennem leapadt.
    BUCKINGHAM Jó, akkor döntsd el adsz-e vagy nem adsz.
    RICHÁRD Untatsz. Mondom, ma vékony ez a kedv.
    (Richárd és kísérete el)
    BUCKINGHAM Hát így vagyunk? Jó szolgálatomat
    Igy fizeti? Ezért tettem királlyá?
    Jobb Hastingsre gondolni, s futni nyomban
    Brecknockba, míg fejem a nyakamon van. (El)

    Valaki hiányzik a táncból……………..

  35. felix szerint:

    Etikus.
    Leírod a saját szavaiddal a gondolatodat, vagy kezdjünk gondolat egyeztetésbe?
    Bevallom, hogy egyáltalán nem próbálom kitalálni azt, hogy már megint mire nem találtál szavakat.
    Nem lehetne, hogy direktbe írd meg a véleményedet. Shakespeare-t inkább eredetiben olvasnék. Bár lehet, hogy te vagy az “eredeti”. 🙂

  36. felix szerint:

    Gordon.
    Csak nem, elgondolkodtál a dolgon?

  37. großmutter szerint:

    Vona Gábor – Orbán Viktor miniszterelnök jelölti vita élőben most:
    http://www.ustream.tv/channel/n1tv-live

  38. großmutter szerint:

    Vagy mégis megfutamodott Orbán? Mert jelenleg nem azt közvetítik.

    Csodálkoztam volna, ha ki mer állni. Kamu.

  39. […] három fő cél elérése. A legfontosabb az önkormányzat elfoglalásával a hűtlen kezelés miatt Szenteczky János ellen elindult perek leállítása (amennyiben az önkormányzat ügyvédeit […]

Itt lehet hozzászólni !