‘Vélemény’ kategória archívum

Hatszázezer köbméter

2010. március 12. péntek

Építészfórum

Február közepétől már Budáról is az új csepeli központi tisztítóműbe kerül a szennyvíz a tavaly megépített budai Duna-parti főgyűjtőcsatornán keresztül. Mindez nem kevesebbet jelent, minthogy mostantól nem terheli a Dunát a fővárosban keletkező szennyvíz eddig tisztítatlan része (mintegy 49%-a), így a budapesti szennyvíz 95%-a válik (biológiailag is) tisztítottá.

Napi hatszázezer (!) köbméter szennyvíz keletkezik a fővárosban, amelyből a Csepelen felépült tisztítómű 350 ezret fog megtisztítani. 2010 augusztusáig még csak próbaüzemben. Ez adta az apropót, hogy egy kis áttekintést készítsek arról, mit és hogyan befolyásolt ez sok évtizeden keresztül elodázott beruházás a városszerkezetben. Aki velem tart készüljön rá: penetráns lesz. (tovább…)

Az egymás iránti tisztelet nélkül semmi sem működik a hajóban

2010. március 11. csütörtök

Helyi Téma

Bár olimpián nem indult, tizenhétszeres világbajnoknak vallhatja magát

A csepeli Csabai Edvin letette a lapátot. A maratoni kenus szédületes sikereket tudhat maga mögött, szakágában tizenhétszeres világbajnok lett. Erre eddig senki sem volt képes a sportág történetében. Rendhagyó módon „legekkel” búcsúzunk a legnagyobbtól!

– Legelső találkozás a kenuval? (tovább…)

A holokauszthelyeslés legális

2010. március 11. csütörtök

Index

Nemcsak a múltkori cikkünkre érkezett, többnyire brutális hangvételű 1166 hozzászólás tanulságai, hanem az államfő által most aláírt törvény hiányosságai és borítékolható következményei alapján is kijelenthető, hogy a holokauszttagadás betiltása semmit sem fog javítani a közbeszéd állapotán. Ellenkezőleg, új lendületet ad a nácibeszéd terjedésének, és a véleményszabadság további korlátozásait vonja maga után – fogalmaz az Index.

Sólyom László szerdán aláírta a holokauszttagadás büntetését lehetővé tévő törvényt, a Btk. módosítása néhány hét múlva belül hatályba lép. Ahogy azt az Index többször megírta, az új jogszabály több problémát is felvet. Az alábbiakban az Index cikke olvasható. (tovább…)

Molnár Csaba miniszterelvtárs volt a csepeli elvtársak vendége

2010. március 11. csütörtök

Csepel.info

Nem a párt ment össze, hanem az asztal – próbálták megnyugtatni a csepeli elvtársakat a fórumon (fotó: Csepelen.hu)

Molnár Csaba miniszterelvtárs volt szerda este a csepeli MSZP vendége  – értesült a Csepel.info.  A Munkásotthon rendezvénytermében majdnem ötödannyian zsúfolódtak össze, mint Tarlós István csepeli látogatásakor.

A miniszterelvtársat Tóth Mihály elvtárs, Csepel tanácselnöke polgármestere mutatta be a teremben összezsúfolódott elvtársaknak. Lapunk információi szerint a légkör is optimista, sőt kifejezetten  melegen elvtársias volt. A részt vevő elvtársak a rendezvény után internetes fórumokon is megelégedetten hangsúlyozták, hogy egyetlen kétkedő hangot vagy ellenvéleményt se lehetett hallani a fórum során. (tovább…)

Jobbról át!

2010. március 8. hétfő

Magyar Hírlap

A kép illusztráció (kép: orojan.blog.hu)

Ismerem a szerkesztőségi vezércikk műfaját: objektivitás helyett azonban én mégis személyes vallomással kezdem. Tizenhét éve vagyok újságíró, és egyetlen percet sem töltöttem a politikai túloldalon, sem pénzért, sem hitványságból, sem emberi gyengeségből. És azt kérem, hogy a cikkem után rám zúduló szennyáradban ezt az apró mondatocskát senki ne tévessze majd szem elől.

Olvasom a jobbikos fórumokon, hogy mi itt, a Magyar Hírlapban, és máshol a jobboldali sajtóban, zsidóbérencek, hazaárulók, gazemberek vagyunk, csak azért, mert nemet mondunk a jobbikos hívó szóra. Nem vagyunk azok. A családunk, a múltunk, a jelenünk, a lelkünk, a gondolataink semmivel nem hitványabbak, mint a jobbikosoké. Csak mi nem toljuk magunk előtt, mert nekünk – ellentétben a barikádos és a kurucinfós névtelenekkel – nincs mit kompenzálnunk. (tovább…)

Nagyon kis koalíció

2010. március 8. hétfő

Magyar Hírlap

Nézzük sorjában: a Fidesz bejelenti, hogy az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartja március 15-i rendezvényét (tartotta már ott, nem nagy meglepetés). Egy órán belül az MSZP bejelenti, hogy ő a maga részéről száz méterre onnan, a Pilvax közben ünnepel (az MSZP az elmúlt nyolc évben nem nagyon merészkedett az utcára, a Pilvax közben sose voltak, elég nagy meglepetés).

A bejelentés után azért felmerül az emberben a gyanú, hogy a forgatókönyvet Gyurcsány írta. Mert ugye, láttunk már ilyet. 2006. október 23-án… S most, ebben a hangulatban egymás mellé terelni a Fidesz és az MSZP közönségét, hát nem minden veszély nélkül való cselekedet. Főleg, ha akad egy-két provokátor, akik, mondjuk, összevernek egy-két nyugdíjas emeszpés nénit ott a Ferenciek terén. S egy-két provokátor miért ne akadna? Egyszer majd csak megkérdezzük, hány NBH-s tiszt hajigálózott a tévé elleni ostrom idején az első sorban… (tovább…)

“Nem leszek jobbikos!”

2010. március 3. szerda

Heti Válasz

A Jobbik célja, hogy szétaprózza a nemzeti oldalt, és ne legyen a Fidesznek kétharmada – véli Makovecz Imre. Az építész irodája a magyar adórendszernek köszönhetően a napokban tönkrement, ezzel egyidejűleg díszdoktorrá avatták a római La Sapienza egyetemen.

– A jó vagy a rossz hírrel kezdjük?

– A kettő összetartozik, együtt átélni az egészet: ez a valódi vicc. Barokk ruhába felöltözni Rómában, mosolyogva átvenni a díszdoktori címet, közben pedig tudni, hogy itthon épp lehúzzuk a rolót… (tovább…)

Bayer Zsolt levele Vona Gábornak

2010. február 27. szombat

“Eltelt egy év, kaptatok félmillió szavazatot. A kormány meg a helyén! Hát hol marad a forradalom?”

Magyar Hírlap

Szervusz, Gábor!

Olvasom a Jobbik szórólapján az írást: “Húsz évet a húsz évért” (természetesen “a nép nevében”, a világ legnagyobb hülyeségeit és gazemberségeit mindig a nép nevében mondták és tették…).

Szóval olvasom, hogy húsz évet a húsz évért. Jó ez a szlogen, tényleg jó, ugyanis nem kell rajta gondolkodni. Azonnal megérti még a legutolsó, frusztrált seggfej is. Olvasom, és megfogalmazódik bennem az első kérdés. (tovább…)

Fidesz-elszámoltatás: Ernyey Béla megemelné a kalapját

2010. február 24. szerda

Az elmaradt számonkérésre vár a TV2 sztárja

Heti Válasz

“Ma kommunistát játszom, holnap nácit, délelőtt pedig próbálok egy szerepet, ami egy gerinctelen senkiről szól.

Csak mi, színészek tehetjük meg azt, hogy időről időre más maszkot viselünk – és azt is csak a színpadon!” – kárhoztatja az MDF elnökét Ernyey Béla, akit legutóbb a TV2 főzőműsorában láthattunk, de most feltárja politikai vonzalmait is. (tovább…)

Steksz, hazugság, Makaó

2010. február 24. szerda

Hírszerző, Vastagbőr blog

Jánosnak hétfő estére már eszébe jutott, hogy “saját zsebéből fizette kínai útját” – de ha a leendő EBRD-alelnöknek ilyen a memóriája, könyörgöm, miért nem néz legalább reggel tévét?

Miért kell összevissza hazudozni? (tovább…)