‘Csepel’ kategória archívum

Felgyulladt a cserkészház Csepelen, három fiatal az épületben aludt

2022. február 12. szombat

Index, Csepel.info

Leégett éjszaka a 2019-ben épített Tamariska-dombi csepeli cserkészház. Három fiatal is aludt, amikor lángok csaptak fel az épületben, azonban a ifjú cserkészek időben elmenekültek a helyszínről. A Csepel.info úgy tudja, a tűz a házon kívül keletkezett és először – gyaníthatóan – a terasz alatti két kenu kezdett el égni.

A Facebook-oldalán tett bejelentést Borbély Lénárd XXI. kerületi polgármester, amelyben azt a szomorú hírt közölte, hogy ma hajnalban leégett a 2019-ben átadott csepeli cserkészház.

(tovább…)

Márki-Zay Péter Csepelen: ilyen egy tomboló diktatúra?

2022. február 11. péntek

Csepel.hu

Gonosz erők, tolvaj kormány, náci és fasiszta diktatúra: Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje Csepelen tartott utcafórumán nem válogatott a legkeményebb jelzőkben. Olyanokban, amiket biztosan nem mondhatna el szabadon egy diktatúrában.

Mintegy hatvan fős tömeg fogadta február 10-én Márki-Zay Pétert a Görgey Arthúr téren, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelőintézeténél. A kampányrendezvény résztvevőinek többségét azonban nem az érdeklődők tették ki. A miniszterelnök-jelölt, az MSZP, a DK és Szabó Szabolcs momentumos kampánycsapata, korábbi csepeli szocialista politikusok valamint a Márki-Zay biztonsági emberei és a média képviselői voltak többségben. A fórum ráadásul egy újságíró kilökdösésével kezdődött. Először Szabó Szabolcs ellenzéki képviselőjelölt állt az útjába, hogy ne tudjon kérdést feltenni Márki-Zaynak, majd besegített neki a biztonsági emberek egyike, aki vállal lökte odébb a nekik nem tetsző újságírót. (tovább…)

Rendhagyó tárlatvezetések az Összetartozás Házában

2022. február 11. péntek

Csepel.hu

Rendhagyó tárlatvezetések indulnak az Összetartozás Házában.  Február 26-án, szombaton 10 és 11.30 órai kezdettel várják az érdeklődöket. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a plakáton lévő elérhetőségeken lehet.

Az emlékkiállítás ezen a napon 9–13 óra között tart nyitva. Regisztrálni az Összetartozás Háza – Trianon emlékkiállítás épületében lehet nyitvatartási időben vagy az osszetartozashaza@csepelivaroskep.hu e-mail címen, illetve a +36 1 310 01 18-as telefonszámon. (tovább…)

Nyilvánosak a vagyonnyilatkozatok

2022. február 11. péntek

Csepel.hu

A csepeli önkormányzat minden évben nyilvánosságra hozza a polgármester, alpolgármesterek, önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatait. Ahogy a kormánytagoknak, nekik is január 31-ig kellett nyilatkozniuk az előző évi jövedelmi helyzetükről. A bevallások megérkeztek, ezekből szemezgettünk.

A kerület vezetése a 2010-es önkormányzati választások óta minden évben közzéteszi a csepeli városatyák vagyonbevallásait, amelyek akár visszamenőleg is megtekinthetők a csepel.hu oldalon. (A 2010 előtti vagyonnyilatkozatokat jogszerűen, utólag már nem lehet megtekinteni.) A képviselők szegényedése vagy éppen vagyonosodása így mindenki számára nyomon követhetővé vált. (tovább…)

Törekedni kell a fejlődésre

2022. február 11. péntek

Csepel.hu

Február elsejétől dr. Vincze Anikó vette át a nyugdíjba vonuló dr. Szeles Gábortól kerületünk jegyzői feladatát. Dr. Vincze Anikóval, Csepel új jegyzőjével beszélgetett a Csepeli Hírmondó.

Dr. Vincze Anikó Kecskeméten született, és 2007-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. A diploma megszerzése után visszatért szülővárosába, ahol előbb a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatalnál, majd a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Dél-alföldi Regionális Felügyelőségén dolgozott jogi osztályvezetőként. (tovább…)

Csirkét indítanak a kutyák Csepelen – így jelentkezett be

2022. február 10. csütörtök

Csepel.info

“Megtörtént, bemerészkedtem a polgármesteri hivatalba ahol a kedves anyakönyvvezetők rögzítették a jelentkezésemet.” – fogalmazott a napokban Csizmadia Cseke, vagyis “Csepeli Csirke”, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt csepeli-soroksári jelöltje. 

A kutyákhoz keveredett csirkepolitikus “nemváltó óvodások helyett fajváltó politikusokat” mottóval kezdte el kampányát. A közelgő országgyűlési választáson Csepelen és Soroksáron a Fidesz-KDNP jelöltje Németh Szilárd, az MSZP-DK-Momentum-Jobbik-Párbeszéd jelöltje Szabó Szabolcs, a Magyar Munkáspárt és az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom jelöltje Pál Éva, a Mi Hazánk jelöltje pedig Kovács Attila lesz. Több indulóról egyelőre nincs tudomásunk, de jelentkezni fogunk, amikor bővül a választék.

Jótékonysági Születésnapi Adománygyűjtés hátrányos helyzetű gyermekeknek

2022. február 10. csütörtök

Digitalhungary.hu

Adománygyűjtésre hívja fel a figyelmet a Baptista Szeretetszolgálat programszervezője, Baricz Dezső. Születésnapja alkalmából azt kéri, hogy március 3-ig pénzt, játékokat, ruhákat gyűjtsünk a „Majd Megnövök Óvoda” javára. Március 5-én a csepeli Radnóti Művelődési Házban a jótékony célból népszerű sztárvendégek lépnek fel, hangsúlyozva az adománygyűjtés fontosságát: Tóth Andi, Kis Grófo, Gájer Bálint szórakoztatja a közönséget.

Az esemény házigazdái Demcsák Zsuzsa és Győrfi Pál. A „Majd Megnövök Óvoda” gyermekei is műsort adnak a meghívott vendégeknek. Díszvendég: Borbély Lénárd, Csepel polgármestere. (tovább…)

Új takarítókocsikat vett az önkormányzat a szakrendelőnek

2022. február 10. csütörtök

Csepel.hu

Miközben folyamatosan érkeznek a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálatba az Egészséges Budapest Program keretében vásárolt több száz milliós orvostechnikai eszközök, az épület tisztaságára is gondolt az önkormányzat: ezentúl 15 darab új takarítókocsi szolgálja a betegek higiéniai biztonságát a szakrendelőben. Az eszközöket – szintén EBP-keretből- mintegy másfél millió forintból vásárolták.

Mint ismeretes: a kormány által biztosított EBP-keretből az elmúlt két és fél évben mintegy 3,7 milliárd forint egészségügyi fejlesztés valósult meg Csepelen, amihez az önkormányzat 190 millió forint önrésszel járult hozzá.

 

(tovább…)

Szebb lesz, mint a Margitsziget: Csepeli Közpark

2022. február 10. csütörtök

Csepel.hu

A tervek szerint 2025-re készülne el Csepel-sziget északi részén a Csepeli Közpark 36 hektáron, amely méretét tekintve a Margit-szigethez hasonló. Az utóbbi ötven évben nem épült ekkora park Budapesten, amely a főváros legnagyobb és legszebb kikapcsolódási helyszíne lesz. A Csepel Park tervezéséről szóló konferenciát, amelyet a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) hívott életre, Németh Szilárd országgyűlési képviselő nyitotta meg. Az eseményen mások mellett előadást tartott Fürjes Balázs, Budapest és az agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, Vitézy Dávid, a BFK vezérigazgatója és Borbély Lénárd, Csepel polgármestere.

Németh Szilárd elmondta, az elmúlt esztendők egyik legkülönlegesebb zöldfejlesztésére készülnek a Csepel-Szigetcsúcson megvalósuló közpark létrehozásával. A több mint 300 ezer négyzetméter új parkfelület létrejöttével Csepel összes zöldterülete több mint másfélszeresére növekszik majd, ezzel jelentősen javítják a csepeliek és a budapestiek életminőségét. (tovább…)

Búcsú huszonkét év után

2022. február 10. csütörtök

Csepel.hu

Saját kérésére január 31-éig látta el a jegyzői feladatokat dr. Szeles Gábor, aki huszonkét éven át volt Csepel jegyzője. Vele beszélgetett a Csepeli Hírmondó.

Húszévesen – két év sorkatonai szolgálat után – kezdett első munkahelyén, a Lampart Zománcipari Műveknél dolgozni. 1983-ban került a X. kerületi tanácshoz. Eleinte lakásügyi előadóként, majd 1991-től már a lakásügyi Iroda vezetőjeként dolgozott, és mellette esti tagozaton 1992-ben diplomázott az ELTE jogász szakán. „1993 májusában egy ismerősöm invitálására jöttem a csepeli önkormányzathoz, ahol a jegyzői és az igazgatási iroda vezetője lettem. Számomra Csepel akkor még eléggé ismeretlen volt, korábban csak udvarolni jártam a kerületbe. Emlékezetes időszakban érkeztem ide, mert akkoriban szeretett volna Csepel önállósulni. Tartottak is ez ügyben egy helyi népszavazást, amin a többség úgy döntött, hogy Csepel ne váljon le a fővárostól” – emlékszik vissza első csepeli éveire. Utólag úgy látja, jobb döntés lett volna talán, ha Csepel akkor az elszakadás mellett dönt, mert sajnálatosnak tartja, hogy a véleménynyilvánítást követően a fővárosi vezetés perifériaként kezelte Csepelt. Szerinte az egyetlen kivétel ez alól a Tarlós István vezette Fővárosi Önkormányzat volt. (tovább…)